Apám a hős - IPM Történelem Sorozatgyilkosok

 

Apám értesítőként dolgozott a MÁV-nál. Munkája része volt, hogy ki kellett mennie a vasúti balesetekhez. Valószínűleg nagyon sok szörnyűséget látott. Még az 1980-as évek elején is előfordult, hogy az 1963-as újszászi balesetről mesélt. Olyan esetről is beszélt, amit sokáig el se hittem, de azután láttam egy ugyanilyet a Harmadik műszak című sorozatban, és akkor sajnáltam meg igazán aput. Borzalmas lehetett ezekkel az emlékekkel élni.

 

Amikor egy beszélgetés során megemlítem, hogy a gyermekvédelemben dolgozom, sokan visszakérdeznek: „Hogy bírod?”

Bírom és szeretem, mert bár sok szörnyűséget látok, mindent megteszek annak érdekében, hogy segítsek a magára maradt és/vagy bántalmazott gyermekeknek.

Szerintem vannak ennél sokkal borzasztóbb szakmák. Ilyen például a halottkémek, helyszínelők, kórboncnokok munkája. Vagy a vasúti értesítőké.

Utálom a horrort. Nem szeretek borzongani se filmeken, se könyveken. A nyugalmat szeretem.

Bezzeg a kicsi lányom nem ilyen. 20 éves koráig egyáltalán nem tévézett, nem nézett filmeket, aztán egyszer csak rákapott az ízére. Na de érdekes az ízlése. Ő szeret borzongani. Egyik kedvenc sorozata a „You”. Megvettem és elolvastam az IPM Történelem Sorozatgyilkosok című részét. Érdekes volt, de nekem lelkierő kellett hozzá. A kicsi lányom viszont oda volt érte.

Változó múlt- NGC: Középkori világ különszám

 

Érdekesen működik a történelem.

Az ember azt gondolná, hogy ami volt, az már megtörtént, tehát nem változhat, ez azonban néhány esetben nem így van.

Én például azt tanultam gyerekkoromban, hogy a középkor az angol polgári forradalom kitöréséig, 1640-ig tartott, mert akkor az elkezdődött átalakulások megváltoztatták a korábbi, feudális rendet.

Amikor a lányaim tanulták ezt a témát a suliban, számukra már hamarabb ért véget a középkor, mert az akkori tanok szerint Amerika 1492-es felfedezése indított olyan változásokat, melyek elkülönítették a két történelmi korszakot.

Most, a NGC Középkori világ című különszáma szerint a válaszvonalat Bizánc 1453-as bukása jelenti.

Tehát a történelem változik.

Lehetne még más példát is felhozni, de most inkább nézzük az NGC különszámát, ami egyedi kiadvány. A középkort évszázadonként mutatja be, így nagyon sok érdekes információt tartalmaz az un. sötét középkorról is, amit suliban egyszerűen átugrottunk. Minden fejezet azt a várost állítja középpontba, mely az adott száz évben legnagyobb jelentőséggel bírt, illetve minden fejezet kitér az Európán kívüli valamennyi földrészre is egy-egy épület vagy más különlegesség bemutatásának erejéig. Mindezt nagyon sok szép képpel.

Randevú Jean Valjeannal

 

Édesanyám látóideg-sorvardással született, ami miatt 90 %-os volt a látássérülése, vagyis orvosilag vak volt. Ez azonban nem tartotta vissza attól kicsi koromban, hogy a kevéske látását arra fordítsa, hogy meséket olvasson fel nekem. Valószínű, hogy életem első 6 évében semmi mást nem olvasott, csak meséket. Ezzel elültette egy nagy szenvedély, az olvasás magját bennem. Nagyon szeretek olvasni, mégis van néhány tényező, melyek miatt nem tudok mindent elolvasni, amit szeretnék. Leginkább a szűkös időkeret az, ami megakadályozza, hogy elolvassam azokat a könyveket, amik érdeklenek. Ennek következménye mai napig is, hogy visszariadok a vastag könyvektől. Ezért nem olvastam - bár évek óta tervezem -, többek között az Anna Kareninát, a Háború és békét és a Nyomorultakat.

Ez utóbbival már kerültem karnyújtásnyi távolságra, amikor nyolcadikos koromban a magyar-rajz szakos osztályfőnököm hívta fel a figyelmemet erre a regényre. Kihoztam a könyvtárból és bele is kezdtem. Sajnos a lelkesedésem hamar elfogyott, pedig ez vitathatatlanul jó történet. Honnan tudom? Számtalanszor feldolgozták filmen, sőt, amikor a lányaim kicsik voltak, vasárnap reggelenként rajzfilmsorozat formájában láttuk. Tehát, tudom, miről szól. De valójában nem ekkor ismerkedtem meg vele, hanem még gimiben, amikor magyar tagozatosként el kellett volna olvasnunk. Kevés időnk volt rá, és nagyon sok más feladatunk is volt, ezért egyikünk se olvasta… mármint regény formában nem, na de volt más lehetőség is. A szomszédunknak előfizetett a Füles rejtvényújságra, melyben képregény formában több hónapig tartó folytatásokban megjelent a „Nyomorultak”. Így sikerült, ha nem is elolvasni, de megismerkedni például Jean Valjeannal.

És most a Múlt-kor történelmi magazin 2025. nyári számából megtudhattam, hogy mindezt Korcsmáros Pál grafikusnak köszönhetem.

Ettől függetlenül még mindig rajta van a bakancslistámon.

Divathóbortok

 

Édesanyám az ötvenes években volt fiatal, és nyaranta mezőgazdasági munkásként dolgozott. Mesélte, hogy nemcsak kendőt kötöttek a fejükre a napszúrás ellen, hanem nyakig begombolkoztak, hosszú ujjú ingben, hosszú szárú nadrágban güriztek a tűző napon, sőt, még a kezükre is kesztyűt húztak, és mindezt nem a bőrrák elkerülése miatt viselték el. Szörnyülködve kérdeztem, hogyan nem kaptak hőgutát, mire megrántotta a vállát: „Nem akartunk lebarnulni, mert akkor a fehér bőr volt a divat.”

AZ IPM Történelem a női szépség történetéről szóló 2025.évi 1. számából kiderül, hogy évszázadokon át a fehér bőr volt a divat, és az is, hogy milyen brutális bőr- és egészségkárosító módszerekkel próbálták ezt elérni a nők.

Az érdekességekkel teli lapszámot olvasva ismét meggyőződtem arról, milyen szerencsés vagyok, hogy a jelenkorban élek. Sokszor olvastam már arról, hogy a Napkirály udvarában tartózkodtak a fürdéstől, de ez az információ újra és újra elborzaszt. Nem az a kérdés, hogyan bírta ki XIV: Lajos, hogy évente csupán egyszer fürödjön, hanem az, hogy akkor milyen motivációja volt arra, hogy a szerinte káros vízzel érintkezzen. Érthetetlen. :P

És csak hab a tortán a sok ostoba, kényelmetlen, és praktikusnak egyáltalán nem mondható viselet. Tüdőbetegséget, illetve felfázást okozó kivágott vagy vékony ruhák, balesetveszélyes hosszú szoknyák, kényelmetlen szoknyarácsok, fojtogató malomkerék gallérok, hogy csak néhányat emeljek ki a borzalmas divathóbortok közül. Mennyivel jobb most, amikor az ember - főleg a nő -, maga döntheti el, hogy mit szeretne viselni: szoknyát vagy nadrágot, kivágottat vagy zártat, stb.

Washintontól Obamáig , IPM Történelem, Amerikai elnökök

 

Amikor kezembe vettem az IPM Történelem amerikai elnökökről szóló első számát, nem voltam biztos abban, hogy el fogom olvasni. Azután mégis történt valami, - ahogy mondják, beszippantott-, és most a harmadik rész befejezése után azt mondom, nagyon érdekes volt, mindenkinek ajánlani tudom.

Obamáig bezárólag minden elnököt egyenként bemutat. Nemcsak az elnökök életét - így különösen származásukat, tanulmányaikat, pályájukat; nemcsak az általuk elért eredményeket, népszerűségük, vagy esetlegen népszerűtlenségük okait ismerheti meg az olvasó, hanem – és ez volt az, ami engem legjobban megfogott - a személyiségüket is.

Ez a magazin segít abban, hogy az eddigitől eltérő más szemszögből lássunk egy-egy elnököt, pl. Kennedyt, illetve hogy alaposan megismerhessünk eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert elnököket is, pl. Calvin Coolidge-t.

Az 1. részről szóló ajánlómat itt találod.

A Marika néni maradhat, de tegezz!

 

Lehet, hogy begyepesedett vagyok, de én nehezen viselem anyanyelvünk rohamos változását, amit én kifejezetten negatív folyamatként élek meg.

Nem a szlengre gondolok, ami által az én korosztályom számára sokszor komoly fejtörést okoz a fiatalok, főleg A-generációsok kommunikációja.

Borsódzik a hátam attól, hogy az általános nyelvi rövidülés következtében el-eltűnnek az igekötők és újabban minden ige elé - ha kell, ha nem - a "be" igekötő kerül. Ettől valószínűleg mindenki "beájul", kivéve engem.

Ráadásul egyre általánosabb a tegeződés idegenek között is nemtől és főleg életkortól függetlenül. Én azt tanultam, hogy az idősebbeket tisztelni kell, és ennek része az is, hogy magázom őket akkor is, ha ők tegeznek. Ez a bizonyos csendőrpertu. A nálam 30 évvel idősebb néninek „Csókolom, Marika néni”-vel köszöntem mindaddig, amíg nem mondta, hogy a Marika néni maradhat, de tegezzem.

A mai fiatalok nem így kommunikálnak.

Ennek tudatában nagyon érdekes volt arról olvasni Balázs Géza „Így imádkozzatok!” című cikkében, hogy az igekötők a XVII. századtól terjedtek el, illetve hogy a tegezés a XVI. században egyedüli megszólítási mód volt nemtől, kortól, sőt társadalmi helyzettől függetlenül.

Már csak az kérdés, legyek-e elfogadóbb azzal kapcsolatban, hogy anyanyelvünk érzékelhetően visszafejlődik.

 

Múlt-kor 2024. 2. szám.

 

Manipulált félelem

 

Abraham Maslow orosz származású, amerikai pszichológus állította össze az 1950-es években a róla elnevezett szükségletpiramist, melyben piramisformában egymásra helyezte az embereket motiváló tényezőket úgy, hogy alulra kerültek a legelemibb szükségletek, pl. étel, víz, levegő. Maslow elmélete szerint az ember a következő szinten lévő szükségleteket akkor próbálja kielégíteni, ha az alatta lévő szinteken található minden szükséglete ki van elégítve. A biztonság a második szinten van, tehát közvetlenül követi az alapszükségleteket. Az elmélet alapján senki nem akarja önmagát megvalósítani addig, amíg nincs biztonságban. Így aztán, aki manipulálni akarja az embereket, elég, ha folyamatosan félelemben tartja őket azzal, hogy elhiteti velük, a biztonságuk veszélyben van például az által, hogy háború fenyegeti őket.

Ez a magyar emberek számára különösen nagy félelmet kelthet, hiszen az előző háború után 45 évre a nyakunkba kaptuk az oroszokat, az azt megelőző háború után pedig elveszítettük országunk területének és honfitársainknak a nagy részét. 

Nem csoda, hogy a jelenlegi politikai helyzetben próbáljuk elemezni, milyen hibákat követtek el őseink, hogyan és miért kerültek ebbe a helyzetbe. A trianoni tragédiát nem a háború elvesztése okozta önmagában. Hosszú folyamat vezetett ide onnan, hogy az 1849-49-es szabadságharcot követően a magyarok nyugaton nagy népszerűségnek örvendtek. Hogyan jutottunk el oda 15-20 év alatt, hogy annyira megutalták minket a nyugati országokban is, hogy mindenképpen tönkre akarták tenni országunkat, népünket. 

Több tanulságos cikket olvashatunk ezzel kapcsolatban a BBC History 2024. júniusi számában. Szerintem a legérdekesebb, leginkább megfontolandó Jeszenszky Géza Trianon egyik oka: külföldi hírünk című írása. 

Kalkulus 1,2 millió euróért

 

Amikor először vettem kezembe a Múlt-kor magazint, néhány ismerősöm megpróbált lebeszélni róla. Nem árulom el, milyen indokokkal. Én azonban bizalmat szavaztam a lapnak, és eddig nem is volt gondom, most azonban elgondolkodtam. Nem azért, mert az újságban olvasható „mesés mítoszok” többségét már ismertem, tehát sok újdonsággal nem lettem gazdagabb. Két tárgyi tévedés zavar.

A Newtonról szóló cikk szerint a híres fizikus-matematikus vitába keveredett Gottfried Leibniz német polihisztorral azon, hogy melyikük a KALKULUS feltalálója.

KALKULUS?

Pardon? Micsoda????

Nézegettem, ki a cikk szerzője, de nincs ilyen. Magának a lapnak sincsenek szerzői, „csupán” szerkesztői.

Gondolom, ez azt jelenti, hogy idegennyelvű cikkeket, írásokat fordítanak le, szerkesztenek át és tesznek közzé. Ezzel persze nincs gond, de ebben az esetben illene utánanézni a szakszavak helyes magyar fordításának. Feltételezem a fordító nem tudta, hogyan mondják magyarul a „calculation” szót.

Leibniz és Newton közel egyszerre találta fel a matematikai analízis egyik fontos tételét a határozott integrálszámításra, melyet rájuk való tekintettel Newton-Leibniz tételnek nevezünk.

Miután ezen túltettem magam, megtudhattam, hogy az 1960-ban született Maradonát 23 éves korában, vagyis 1983-ban a Napoli rekordösszegért, 1,2 millió euróért vette meg. No, kérem, senkit se zavarjon, hogy az eurót csupán 1999-ben vezették be, tehát Maradonát „mai árfolyamon” 1,2 millió euróért vehették meg, amit esetleg érdemes lett volna forintra átszámítani.

Ezek után kétségeim támadtak a magazin tartalmának megbízhatósága kérdésében, amit az írásom elején említett ismerőseim is felvetettek.

Tegnap a zsidók, ma az LMBTQ emberek, holnap pedig Te vagy én.

Javában folynak az írásbeli érettségik, és ilyenkor mindig aktuális kérdés, mire való az a sok tudásanyag, amit a fiataloknak meg kell tanulniuk, amiről számot kell adniuk. Természetesen legyen egy elvárt általános műveltség az érettség fokmérője. Az is vita nélkül fontos, hogy az ember el tudjon igazodni minimális szinten a pénzügyeiben, ki tudjon alapdolgokat számolni; tudjon értelmezni egy ismeretlen szöveget, írásban érthetően meg tudja fogalmazni a gondolatait, például egy hivatalos levelet; tudjon magyarul nemtudókkal kommunikálni. Na de miért van szükség a történelem ismeretére? 

Azt mondják, a történelem ismétli magát. Sajnos így van. 

Ha egyszer már előfordul az - amit a pszichológusok is leírtak-, hogy egy csoport a problémáit úgy próbálja megoldani, hogy kijelöl egy bűnbakot, és azt hibáztatja a felmerült bajokért, például a gazdasági válságért a zsidókat, akkor ez a bűnbakképzés máskor is elő fog fordulni. Persze más korban, más földrajzi helyen, más történelmi helyzetben lehetséges, hogy nem a zsidók lesznek a bűnbakok, hanem pl. a LMBTQ emberek. Ma ők, holnap Te vagy én. 

Azért kell ismerni a történelmet, hogy átlássuk az ilyen szituációkat és ne dőljünk be a hazugságoknak, például a goebbelsi propagandának, mert tegnap a zsidók voltak kikiáltva minden bajt okozó bűnbaknak, tegnap a zsidók, ma az LMBTQ emberek, holnap pedig Te vagy én.

(Kapcsolódó cikkek: A BBC History 2024. májusi számában olvasható, a magyar zsidóság deportálásról szóló írások)

Magazin ajánló: Rubicon, 2024. 2.-3. szám

 

Bár jogi egyetemen tanultunk politológiát és államelméletet, bevallom, nem igazán hozott lázba ez a téma. Annál inkább érdekel most. Nem azért, mert idősebb és érettebb lettem, hanem mert a politika olyan mélyen beletrollkodik a mindennapokban az életembe, hogy most már én is elkezdtem érdeklődni iránta. Leginkább azért, hogy rájöjjek, mit tehetek, mit kell tennem, hogy ez a kényszerkapcsolat megszűnjön, vagyis hogy a politika olyan érdektelen legyen, amilyen korábban volt,, és én is olyan legyek számára.

Vannak olyan kérdéseim, ami egyetemista koromban eszembe se jutott. Például nem értem, miért a weimari alkotmányt vették a rendszerváltáskor alkotmányunk alapjául? A weimari alkotmány alapján lett Hitler diktátor.

Érdeklődésem több területen is megmutatkozik. Egyrészt híradófüggő lettem. Persze nem minden csatornát nézek, fenntartásokkal, hitetlenkedve fogadok bizonyos információkat. Újságokat, könyveket olvasok, és persze hozzáértő és érdeklődő ismerőseimmel megbeszélem a kérdéseimet, a napi eseményeket.

Ennek keretében történelem szakon végzett egyik ismerősömet kérdeztem a múltkor, hogy szerinte melyik államforma a jó: a demokrácia, a monarchia, vagy melyik. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy egyik sem. Elgondolkodtató válasz.

Több ország állami berendezkedéséről is tanultunk, de Velencét meg se említettük, pedig ahogy most olvastam, példaértékű államszervezetük volt. (kapcsolódó cikk: Velence, a tengerek királynője)

Magazin ajánló, BBC History 2024. 4. szám

 

Igaz, hogy ennek a számnak a fő témája a hamis trónkövetelők, az imposztorok, mely újabb bizonyíték arra, hogy a hazugság, a hamis tények terjesztése, a megtévesztés mindig is fontos szerepet játszott a hatalom megszerzésében és megtartásában, most mégis vissza szeretnék térni egy rövid cikk kapcsán az elfogadás, az alkalmazkodás, az asszimiláció kérdéséhez.

Nagyon összetett problémával van dolgunk, hiszen a véleménynyilvánítás szabadsága egyrészt lehetővé teszi, hogy elutasítsunk számunkra elfogadhatatlan dolgokat, másrészt megköveteli, hogy tiszteljük mások véleményét, melybe mások a mienktől gyökeresen eltérő életfelfogása is beletartozik. Konkrétan az Európába, nevezetesen Németországba és Franciaországba bevándorló elsősorban muszlim lakosság elfogadására, asszimilációjára gondolok kiterjesztve a hazánkba főleg Ázsiából érkező egyre több gazdasági bevándorlóval.

Mindenki ismeri a mondást, hogy Rómában tégy úgy, mint a rómaiak.

Számtalan történet eszembe jutott ezzel kapcsolatban. Az Indiana Jones és a végzett temploma című filmben Indiana Jonest és csinos partnerét élő hangyákkal kínálják. A hölgy fintorog, Indy viszont rászól, hogy ne sértse mega helybélieket, hanem egye meg az ételt, hiszen a szegény faluban élők a saját kevéske ennivalójukból vendégelik meg őket. Van vagy húsz éve, amikor egy magyarországi menekült táborban egy afrikai fiatalember elégedetlenek a túrós tésztával kapcsolatban, amit undorítónak talált, nálunk viszont kedvelt, és újabban viszonylag drága étel. Rossz volt hallgatni, hogy számára ez a legnagyobb gond. Nagyon régen olvastam múlt századi Afrika-kutatókról, akikkel szemben bizalmatlan volt az egyik bennszülött törzs., Végül kiderült, hogy a majdnem meztelen helybéliek nem nézték jó szemmel a nyakig begombolkozott kutatókat. Attól tartottak, hogy valamilyen betegséget rejtegetnek. Erre aztán a tudósok is levetkőztek, ami nagy elégedettséggel töltötte el a törzstagokat, hiszen kiderült, hogy a vendégeknek semmi bajuk.

Összességében tehát mondhatjuk azt, hogy ha nem tetszik egy ország szokása, nem kell odamenni, illetve ha viszont odamegyek, el kell fogadni az ottani értékrendet. Viszont ha mélyebben belegondolunk, nem ennyire egyszerű ez a kérdés. A kanibalizmust például nem lehet elfogadni akkor se, ha az adott országban bevett szokás. Afrika egyes országaiban a női nemi szerveket csorbítják. Ez is elfogadhatatlan. Ugyanakkor ha egy arab országba megyek ramadánkor, akkor köteles vagyok betartani az ottani szabályokat. Szerintem az is minimum, hogy más vallások vezetőiről, profétáiról, prominens személyeiről (Allah, Mohamed, Isten, Jézus, Buddha, stb.) nem illik bántó megfogalmazásokat használni. Akkor se, ha viccnek szántuk. Sőt, gondoljuk meg, mivel viccelődünk. Vannak alapvető emberi normák, amit mindenkinek mindig be kell tartani.

Magazin ajánló, IPM Történelem 2024. 1. szám

 

Igaz, hogy a 70 ezer lakosú, megyei jogú Szolnokon élek, és az óriási választékkal büszkélkedő hatalmas Intersparban vásárolok hetente hatszor immár 15 éve, mégis csupán másfél éve vettem észre az IPM magazint. Erre a jeles eseményre sem itthon került sor, hanem keszthelyi nyaralásunk során egy aprócska élelmiszerboltban. Az ok nagyon egyszerű, ez utóbbiban nem a legalsó polcra rejtették a magazin legfrissebb számának egyetlen példányát a kétes valóságtartalmú ezoterikus lapok közé, hanem kitették a legfelső polcra szem elé.

E nyaralás alkalmával kezdődött az IPM magazin és az én kapcsolatom, mely azóta is rendületlenül tart, és kiterjed a spin off-okra, vagyis a magazincsalád többi tagjára is, így az IPM történelemre is. Akkoriban a szocializmus hihetetlen történeteiről lehetett olvasni, melyet követően a tavaly nyáron megjelent szám az Amerikai Egyesült Államok elnökeit mutatja be. Amikor az első részt kezembe vettem, voltak kétségeim a cikkek érdekességével kapcsolatosan. Bevallom, legnagyobb örömömre mélységesen csalódtam, mivel az elnökök életéről szóló írások letehetetlenek. Ennek egyik oka részemről az, hogy alig 10-15 elnökről hallottam, olvastam, tanultam eddig, így viszont mindegyikükkel megismerkedhetem. Másrészt nagyon tetszett az elnökök személyiségének bemutatása, mely az átlagos történelem tananyagnak sajnos nem része, ugyanakkor nagyon fontos a személy alapos megismerése során Hallottam már például arról, hogy a demokraták jelképe a szamár, de azt csak most tudtam meg, hogy ennek oka Andrew Jackson csökönyössége, melyre a demokraták nagyon büszkék.

Mivel nemcsak a jó pap tanul holtig, a magazin mindenki számára tartogat érdekességet, érdemes elolvasni.

Magazinajánló, Múlt-kor 2024. 1. szám

 

Amióta dolgoznak a lányaim, megengedhetjük magunknak azt a „luxust”, hogy rendszeresen kiállításokra járjunk. Nagyon sok élményre tettünk így szert, és vicces esetek részesei is lehettünk, mert amikor javasoltam a lányaimnak, hogy menjünk el a Bosch kiállításra, megkérdezték, hogy miért akarok háztartási gépeket nézni.

-        Milyen háztartásai gépeket? –kérdeztem felháborodva. – Hieronymus Bosch reneszánsz festőre gondoltam.

Nesze neked magyar oktatási rendszer :O

Azóta sokat fejlődtünk, így már örömmel és kíváncsisággal vártuk 2023-ban a Gulácsy kiállítást a Nemzeti Galériában. Ha már ott voltunk, nagylányom javaslatára megnéztük Imre Mariann különleges alkotását, Szent Cecíliáról készült installációját. Nagyon tetszett, és most a magazin jelen számában olvashattam Szent Cecília életéről.

A Gulácsy kiállítást egyébként kedvezményesen nézhettük meg azért, mert láttuk a Szépművészeti Múzeumban a Csontváry kiállítást is. A képek melletti leírásokat, tájékoztatókat az első betűtől az utolsóig figyelmesen elolvastam, mégis tartogatott a magazinban újdonságokat a Csontváryról szóló cikk. „Ráadásul” a bevezető ugyanazokat a kérdések sorolta fel a képeket látva, amik bennem is felmerültek, például hol talált Csontváry akkora műtermet, ahol „nagy motívumú” képeit elkészíthette.

Magazinajánló BBC History 2024. március

 

A magazin márciusi száma a nőnapra tekintettel talán a nőknek akart kedveskedni azzal, hogy több, nőkkel kapcsolatos cikket is közölt, de nekem mégis keserű lett egy kicsit a szájízem a címlaptól:

"Veszedelmes nők"  - hirdeti a felirat.

 

Értem a figyelemfelkeltésre irányuló újságírói szándékot, de biztos, hogy ez a legfontosabb szempont, amit a nőkről feltétlenül el kell mondani, le kell írni nőnap alkalmából?

Veszedelmes? Úgy, mint rossz, gonosz, elkerülendő? 

Nem lett volna szerencsésebb másik cikket kiemelni? Olyat, amely talpraesett,  társadalom tudatos, emancipált, gondolkodó nőkről szól?

Rá lehetett volna élezni a gender szó valódi jelentésére, ami az utóbbi hónapokban, években igencsak el lett torzítva a magyar közéletben. Sokan nem tudják, hogy ez nem csupán az utálat tárgyává tett LMBTQ mozgalmat jelenti, hanem azt is, hogy a nők és férfiak között milyen megkülönböztetések érvényesülnek mai napig is, és hogy hányan, és hogyan próbáltak ez ellen küzdeni.

(kapcsolódó cikk: Pető Andrea: Nőtörténet, társadalmi neme története…)

 

Tényleg ilyen veszedelmesek vagyunk mi nők, hogy amikor felköszöntenek, megünnepelnek minket, akkor is csak negatív jelzőt lehet ránk használni?

Csalódott vagyok, és ezen az sem segít, hogy a címlap szerinti bűnelkövető nőkről szóló cikket olvasva egyik kedvenc íróm, Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozatot jutott eszembe.

(kapcsolódó cikk: Rosalind Crone: Női gyilkosságok a 19. és 20. században)

 

Magazinajánló BBC History 2024 február

 

20-25 évesen nagyon szerettem a focimeccseket, jó volt nézni az izmos, vonzó, fiatal pasikat. Lehet. hogy nem vagyok igaz hazafi, de ezt már kinőttem, ezért ritkán nézek meccset. Ennek ellenére mégis nagy érdeklődéssel olvastam a kispesti tornaklubról szóló cikket, és ennek egy különleges, lelkes férfi az oka, aki korához képest izmos és vonzó, viszont egyáltalán nem fiatal. A 92 éves Móré Imrére gondolok, akivel tavaly szeptember 15-én találkoztam a Balatonfüredről Budapestre tartó vonaton. Történt ugyanis, hogy a kicsi lányommal elutaztunk a Füredi Bornapokra, mivel nagyon szeretjük a Balatont, de még soha nem láttuk ősszel, gondoltuk, ez jó alkalom lesz. Visszafelé úton Imre mellett ültem a vonaton. Egész úton a fociról beszélt. Nagyon izgult, hogy hazaérjünk időben, hogy egyetlen percet se mulasszon el a magyar válogatott aktuális mérkőzéséből. Amikor megtudta, hogy szolnoki vagyok, azonnal tudott mondani szolnoki származású focistát, aki korábban a válogatott tagja volt. Imponáló volt lelkesedése. Miatta olvastam el ezt a cikket.

 

A magazin fő témája Róma, illetve a Római béke (Pax Romana) volt, mellyel ugyanúgy jártam, mint az előző számban a orosz októberi forradalommal: kiderült, hogy nem jó információim voltak róla, mivel ez csak egy látszat béke volt, melyet ráerőltettek a népekre. Az is kiderült. hogy közgazdászokra már akkor is nagy szükség lett volna. Kár, hogy ezt a tudományt csak jóval később találták ki.

 

A Félünk-e a farkastól? című cikkben a Németországban élő iszlámvallásúakkal kapcsolatban megjelent könyvekről, véleményekről olvashattunk. Elgondoltató, hogy mi lesz ennek a közeli együttélésnek a vége. Egyetemista koromban tanultak nálunk arab fiúk egyéni tanrendben, bevallom, nem voltak szimpatikusak. Még véletlenül se adtak utat egy nőnek, nekem kellett félrelépnem, ha szembejöttek. Ha szóltam hozzájuk (pl, légy szíves, add át a gépet, mert óránk lesz- persze angolul), meg se rezdültek.

 

Régebben már hallottam arról, két-háromszáz évvel ezelőtt sokkal fiatalabb korban érett gondolkodásúak voltak az emberek, de mindig meglep, ha valódi példákról olvashatok. Egyikük Klapka György, aki már 29 évesen tábornok volt. Persze, ha belegondolok, most is lehet ilyen fiatal valaki miniszter, vagy bármi, ha megfelelő embereket ismer. Klapka korábban azonban sokkal jobban számított a tehetség, talpraesettség, a tisztségnek megfelelő képességek.

magazinajánló: BBC Histoty 2024 január

 

Amikor megfordult a világ az én fejemben

Amikor megláttam, hogy Lenin halálának 100. évfordulójára tekintettel ebben a számban 5 cikk szól Leninről, illetve a XX. század eleji orosz forradalmakról, egyik kicsit csalódott voltam, mert gyerekkoromban súlyponti tényező volt ez a téma. November 7-ét mindig megünnepeltük, alsó tagozaton újságkivágásokból plakátot, albumot kellett készíteni az eseményekről, felső tagozattól érettségiig jó esetben csak meg kellett hallgatni az ünnepi előadást, rossz esetben részt kellett benne venni, vagyis ezzel kapcsolatos szövegeket, verseket kellett megtanulni, elmondani közönség előtt. Ezért talán érthető, hogy nem kedvenc témám ez az időszak.

Eddig azt gondoltam, mindent tudok róla, de most jött, látott és győzött Christopher Read, a Warwicki Egyetem XX. századi orosz történelemmel foglalkozó professzora, aki „Az 1917-es oroszországi forradalmak” című cikkével új szemszögből mutatta be ezt a számomra lerágott történetet. Ne felejtsük el, hogy ő angol, vagyis nem a volt szocialista blokkból való, így olyasmit is leírhat, amit előttünk korábban eltagadtak, megváltoztattak.

Ezt írja cikkében: „(A bolsevikok) letartóztatták a Téli Palotában maradt minisztereket, amit „nem rohammal foglaltak el”, ahogy általában hiszik, mivel nem is védte senki: a szovjet erők egyszerűen besétáltak..... Az egyik tanú szerint nem megszerezték a hatalmat, hanem a csatornában találták és felvették.”

Pardon? Tessék? Mit tetszik mondani? Hogy még se voltak olyan óriási, bátor hősök a bolsevikok, csupán malacuk volt?

Nocsak, nocsak!

Már ezért a néhány mondatért érdemes volt elolvasni ezt a magazint.

Hedvig lengyel királynő XIV. század végén készült Zsoltáros könyvének részlete (Yoda?)

Hedvig lengyel királynő XIV. század végén készült Zsoltáros könyvének részlete (Gandalf?)

Magazinajánló: Múlt-kor 2023 téli szám

Múltkor 

Amikor gyerek voltam, csupán egyetlen csatornát lehetett nézni a tévében, azt is csak bizonyos időpontokban. Hétfőn adásszünet volt, így jókat lehetett olvasni. Hétköznapokon volt délelőtti adás 8 és 12 óra között, illetve délutáni adás 17 és 22 óra között. Keddenként egy-egy tévésorozatot nézhettünk, sokszor valamelyik szocialista országból érkezettet. Néha szombaton este voltak izgalmas filmek, illetve ünnepeken, karácsonykor, szilveszterkor, esetleg nyugatiak, de kizárólag csak olyanok, melyek rossz fényben mutatják be a nyugati világot, így például Charles Bronson ikonikus filmje, a Bosszúvágy.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha nagy értéknek számítottak a fekete-fehér, régi magyar filmek. Ennek köszönhetően nagyon sok régen híres színészt láttam, ismertem, pl. Kabos Gyula, Muráti Lili, Jávor Pál, Karády Katalin, stb.. Én az 1970-es években azokat a filmeket néztem, amik a 30-40-es években készültek. Soha nem jutott eszembe azonban az, hogy hova „tűntek” ezek a művészek. Mentségemre szolgáljon, hogy gyerek voltam. Most azonban különösen érdekes volt olvasni azt a több színészről szóló cikkgyűjteményt („Idegenbe szakadt színészeink”), mely a külföldön szerencsét próbáló színészekről szólt. A bemutatott művészek közül egyedül Práger Antal szerepelt később készült magyar filmekben is, de ő is külföldön tartózkodott jó pár évig, amit szintén nem tudtam korábban.

Szintén nagyon érdekes volt a „Flörtölés képeslappal” című írás, melyben olyasmiről olvastam, amiről még soha nem hallottam, a világpostajátékról. Minden kornak megvannak a saját szokásai, itt az udvarlás egy speciális módjáról olvashattok.

Magazinajánló: BBC History 2023. december

 

A magazin szerkesztője kitalálta egyik nagyon régi kívánságomat. Évek óta szeretnék Napóleonról olvasni, de nem a csatáiról, államszervezési, jogi eredményeiről, vagy szerelmi életéről, hanem arról, hogyan sikerült elérnie, hogy császár legyen, vagyis hogyan befolyásolta az embereket, hogy elfogadják őt. 5 cikk szól a Napóleon legenda kialakulásának és fennmaradásának okairól, a Napóleon által használt, és a jelenkor magyarjai által ismert manipulációra épülő propagandáról. Érdekes összefoglalót=ajánlót olvashatunk a császárról szóló filmekről. 

Ugyancsak örültem a Wekerle telepről szóló írásnak, mivel az utóbbi hónapokban erősen gondolkodom azon, hogy Budapestre költözzek, és Kispest az egyik kiszemelt kerületem.

A Monroe-elvről természetesen tanultam jogi egyetemen, de a róla szóló cikkből sok háttér információra tehettem szert.

A rajzfilmekről szóló írást némi szkepticizmussal kezdtem el olvasni, mivel nemrég a Geo magazin igencsak hosszú írást közölt Walt Disneyről. Meglepetésemre sok új információt megtudtam a mindenki által ismert rajzfilmesről. 

Fentieken túlmenően folytatódott kedvenc sorozatom, a Hellász csillagai új része Peiszisztratoszról szólt. Várom Kertész istván előkészületben lévő, azonos című könyvének megjelenését. 

Magazinajánló : Múlt-kor extra 33 figyelemre méltó nő

 

A Múlt-kor magazint tavaly december óta olvasom. Három havonta jelenik meg, ez az első különszáma, melynek bizalmat szavaztam. Tudniillik hallottam róla ellenvéleményeket, nevezetesen hogy kötődik az egyik politikai oldalhoz. Nem tudom, nem így veszem kézbe.

Kovács Emőke "A nemzet színésznője" című cikkében említi, hogy Laborfalvy Róza sírja a Kerepesi úti (Fiumei úti) temetőben van. Most szeptemberben láttam is. 

A magazin erőssége a sok kép, és a sok, rövid, mégis informatív cikk.

Ebben a számban csak nőkről olvashatunk, olyanokról, akik saját jogukon lettek híresek, illetve olyanokról, akiket hozzátartozójuk, jellemzően férjük tett híressé. De olyanról is, aki mindkét szempontnak megfelel (Benke Róza vagyis Laborfalvy Róza)

Olyanról, akiről már sokat hallottunk, de akiről még lehet új információt mondani (Zrínyi Ilona). Olyanról, akiről esetlegesen, hozzátartozója révén hallottunk. (Horthy Miklósné). Olyanról, akiről én még soha nem hallottam. (Steinschneider Lily)

Legérdekesebb olvasmány az aradi vértanúk feleségeiről szóló volt. Soha nemjutott még eszembe, hogy ezt a történelmi eseményt erről az oldalról is megnézzem, eszembe se jutott, milyen sors várt ezekre a nőkre. 

Jó volt olvasni. Ár-érték arányban is nagyon jó.

Magazinajánló BBC History 2023. november

 

Ennek a számnak a főtémája a mongolok (tatárok) bemutatása, amelynek négy hosszabb terjedelmű cikket szenteltek.

Érdekes volt, de nekem nem ezek tetszettek legjobban, hanem négy másik cikk:

1. Talán az előző számból maradt ki az összeesküvés elméletek közül az egyik legismertebb a Kennedy gyilkosságról szóló. Röviden, tömören összefoglalja az eddigi elképzeléseket azoknak a könyveknek a felsorolásával, melyek erről a témáról szólnak. Akit bővebben érdekel, belemélyedhet a témába.

2. Mindenki hallott arról, hogy 1960-ban Moszad ügynökök elrabolták és Izraelben bíróság elé állították a náci bűnös Eichmannt. A hozzá hasonlóan tömeggyilkos Mengele azonban békében és szabadon élt Dél-Amerikában, ahol elhunyt. Erről olvashatunk a Mengeléről szóló cikkben. Számomra felháborító volt, hogy egy ilyen ember, aki a koncentrációs táborokban élet és halál ura volt, aki élvezetből kísérletezett, nyomorított és ölt meg embereket, csak úgy megúszta a felelősségrevonást, élt mint hal a vízben.

3. Jogászként engem személy szerint nagyon érdekel a jogtörténet és az államelmélet, amivel most napi munkámban egyáltalán nem kell foglalkoznom. Ezért kifejezett élvezett számomra, ha ilyesmiről olvashatok. Az előző számban a spártai államról, most pedig Athénról volt egy-egy érdekes cikk.

4. A mérgező levelek című cikk a névtelen levelek történetét gyűjti össze arról, hogy az egyes korszakokban milyen témákban és kiknek volt „divat” bántó szándékú névtelen levelet írni. Ez számomra jogászként szintén érdekes téma, hiszen az ilyenfajta névtelen levelek egyfajta alternatív, az állami igazságszolgáltatáson túlmutató lehetőséget próbálnak kiaknázni súrolva az önbíráskodás fogalmát.