Ami a tied, az az enyém is. Ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd.- IPM 2026. március

 

 

Gyerekkoromban ezzel a mondattal jellemezték a humoristák a szocializmust.

Nem véletlenül.

 A gyermekkorom azzal telt, hogy apai nagyanyám folyton szitkozódott: „Büdös kommunisták”.

Nem véletlenül.

 

Nagyapám 20 holdas kulák volt, vagyis nem volt szegény, de azt se lehet mondani, hogy dúskált a pénzben. Voltak cselédjeik, de a család minden tagja dolgozott életkortól függetlenül. Apám 12 évesen már lovakkal szántott, az állatokat az akkor 10 éves nagynéném vezette. Ebbe a helyzetbe trollkodtak bele a komcsik, akik elvettek mindent a családunktól. Ezzel gyakorlatilag nemcsak anyagilag, de lelkileg is tönkretették a családot.  Ez a folyamat nem egyik napról a másikra történt, az utolsó darab földünket az 1970-es végén vették el. Mindössze 600 Ft-ot fizettek az én akkor gyermeki szememnek nagydarab, kb 1500 nm földért, tanyáért és istállókért. Ez a pénz akkor sem volt sok.

 

Nemcsak a nagyszüleim, de apám is büntetésben volt kulák származása miatt. Általános iskola után nem tanulhatott, pedig kiváló gépészmérnök lett volna belőle. Bármilyen gépet meg tudott javítani. Amikor kicsik voltak a lányaim, a helyi bicikliboltban nagyon olcsón árultak egy gyermekbiciklit, mivel az eladó szerint használhatatlanul hibás volt. Apám azt mondta: „Hozd haza és megcsinálom.” Így is lett. A méh telepen található mindenféle alkatrészekből készített kukoricamorzsolót, kukoricadarálót, három kerekű motorbiciklit és még fűnyírót is. Tehát pl. nem fűnyíró alkatrészekből, hanem amit talált. A földjeik elvesztése után segédmunkásként kellett dolgoznia. Soha nem találta a helyét, de 40 évig becsületesen dolgozott. Azután meghalt.

 

Egyszer, amikor mentem anyámmal az utcán, egy ismeretlen férfivel odajött hozzánk. Megszólított minket. Mondta, hogy nagyapáméknál volt béres (cseléd). Kezet csókolt anyámnak, mert a nagyszüleimnek már nem tudta kifejezni a háláját. Ilyen „kapzsi”, „harácsoló” és „kizsákmányoló” emberek voltak a nagyszüleim.

 

Tehát még egyszer: az utolsó darab földünket és a tanyánkat nem az 50-es, hanem az 1970-es évek végén vették el a komcsik. Emlékszem rá. Akkor már nem csecsemő voltam, hanem iskolás.

 

Erről az időszakról szól az IMP 2026. márciusi számában Dr. Danyi Pál: Kis magyar gazdaságtörténet című cikkének 2. része.

 

Senki se gyújt azért lámpást, hogy véka alá rejtse - IPM Mesterséges intelligencia különszám

 

Azt hallottam, hogy Finnország már nagyon fiatal korban tanítják a gyerekeket arra, hogyan ismerjék fel az AI alkotásait és ne keverjék össze az emberek által készítettekkel.

Nagyon jó ötlet, amit itthon is be kellene vezetni. Én is jelentkeznék ilyen képzésre, ha lenne, pedig már régen nem vagyok gyerek, mivel lépést kell tartani a modern kor kihívásaival.

 

Néhány napja segítettem az egyik vidéki kollégának örökbefogadás felbontása iránti kereseti kérelmet írni. Azzal kezdtük, hogy ő átküldte, amit eddig írt.

Fura volt. Jó is volt, meg nem is. Egyrészt a perben érintetteket nem felperesnek és alperesnek nevezte, másrészt az eset leírásának összegzésénél nem azt írta, hogy „véleményem szerint” vagy „álláspontom szerint”, hanem azt, hogy „megállapítható”. Mondtam neki, hogy ő, mint a felperes törvényes képviselője, ebben a perben nem állapíthat meg semmit, csak közölheti az általa ismert tényeket és ezek alapján leírhatja a saját véleményét. Majd a bíró dönt, hogy mi állapítható meg.

sajnos itt nem kapcsolt be nálam a riasztó.

Elkértem a kollégától az ügyre vonatkozó összes iratot, és átírtam a kérelmet. Kerestem az ügyben öt olyan releváns szempontot, melyekkel szerintem bizonyíthatjuk, hogy az örökbe fogadás fenntartása elviselhetetlenné vált az örökbefogadott gyermek számára.

Egy hétig készítettem ezt a kérelmet, majd átküldtem a kollégának. Csak napokkal később válaszolt. Amikor megnyitottam az általa „javított” változatot, leesett az állam. Szakmaiatlan szavakat használt: kötődés helyett kapcsolatot. Kitörölte az egyik legfontosabb szempontot, nevezetesen, hogy az örökbefogadók nem fogadták el a gyermeket. A legnagyobb problémám az volt, hogy a konkrét ügy bemutatása helyett általánosságokat írt. Lényegében felismerhetetlenné tette az általam írt dokumentumot.

 

Megkérdeztem tőle, hogy ez meg mi. Mire vidámkodva azt válaszolta, hogy az általam írt kérelmet „átnézette” az AI-jal.

-        Nem bízol bennem? –kérdeztem, de nem vártam rá választ.

Gyakorlatilag kidobta a kukába az egy hetes munkámat.

 

Nem értettem, hogy miért kérte egy jogász segítségét, ha azután nem hallgatott a szakemberre.

Ahogy a Bibliában található: senki se gyűjt azért lámpást, hogy véka alá rejtse. (Lk 11,33.)

 

Megkérdeztem tőle, hogy ha betegen elmegy orvoshoz, aki megállapítja, hogy mi baja és felírja X gyógyszert, akkor azután hazamegy és megkérdezi az AI-t is, és ha az más betegséget és más hatóanyagú Y gyógyszert ajánl, akkor ez utóbbit szedi inkább.

 

Szidtam magamat is, hogy nem vettem észre az eredeti kérelemben szereplő furcsaságokról, hogy AI írta.

 

Mindegy. Tanultam az esetből. Legközelebb okosabb leszek.

Addig is olvasgatom – és nektek is ajánlom – az IPM 2026. évi első különszámát a mesterséges intelligenciáról.

 

Boszorkányok márpedig vannak – BBC History 2026. februári szám

 

Született szolnokiként természetesen hallottam már Verseghy Ferencről, akiről városunkban nemcsak egy gimnázium, de a megyei könyvtár is el van nevezne, de csak most jöttem rá, hogy szinte semmit se tudok róla.

A BBC History 2026. februári számának fő témája a boszorkányság, mely kérdés bemutatása során merül fel a neve.

Az AI szerint JELENTŐS magyar költő és író.

Tanultunk róla irodalom órán. Tudom, hogy Szolnokon született és a 17-19. század fordulóján élt, de azt nem tudtam, hogy pálos szerzetes volt, és hogy halálra ítélték a Martinovics-féle összeesküvésben való állítólagos tevékenysége miatt.

Arról is hallottam, hogy nyelvtani könyveket szerkesztett, de arról nem hallottam, hogy ennek során milyen felismeréseket tett.

Igaz, hogy Budán halt meg, de a sírja Szolnokon található.

Elveszett adatok - BBC History 2026. február

 

Két évvel ezelőtt nagy lomtalanítási projektbe kezdtem, melynek keretében kb. 10 m³ feleslegessé vált holmitól szabadultam meg. Ezek között számtalan olyan tárgy is volt, ami 10-15 évvel korábban fontos volt számomra, mostanra azonban teljesen értékét vesztette.

Kitaláljátok, mik tartoztak ide?

Egyszerű. 

Például a 150 darabos videókazetta-gyűjteményem, illetve több száz hangkazettám. Az okot gondolom, sejtitek. Egyrészt nem volt mivel lejátszani őket, hiszen a korábbi videó- és hang lejátszó magnóim tönkrementek, és már nem árulnak újat a boltokban. Minek is, hiszen minden - filmek, zenék - elérhetők az interneten. Így aztán ezek a tárgyak feleslegessé és ezáltal értéktelenné váltak.

 A BBC History 2026. februári számában elgondolkodtató beszélgetést olvashattok „Mi mondjuk el a saját történetünket” címmel. Két angol professzor beszélget arról, hogy a történészek számára milyen óriási kihívást jelent az interneten megjelenő töménytelen mennyiségű információ, mely nagyságrendekkel meghaladja a korábbi korok elemezhető adatmennyiségét. Ez a tény újabb problémákat is generál. Korábban is voltak hamis információk. A lejárató kampányok minden történelmi korban ismertek voltak, gondoljatok pl Lukrécia Borgiára. De nemcsak az információk valóságtartalmának kérdése jelent komoly fejtörést a tudósoknak, hanem az is, hogy sok információ elvész, például a hangkazettákon tárolt, internetre fel nem töltött adatok.

Hát igen. lehet, hogy egyszerű bevágni  őket a kukába, de ezzel odaveszhetnek fontos, vagy nem fontos, de máshol el nem érhető adatok.

Mindenki magából indul ki - IPM 2026. február

 

23 éve, vagyis 2002-ben kezdték hazánkban forgatni, vetíteni az első valóság showkat, a TV2-ön a Big Brothert, majd az RTL-en a Való Világot. Először nagyon érdekes volt nyomon követni a különböző személyiségű szereplők között kialakuló, változó csoportdinamikát, de azután kezdett unalmassá válni főleg a szereplők kulturáltsági szintjének zuhanórepülése miatt. Hihetetlen volt, hogy külföldön micsoda reneszánsza van ennek a tévés műfajnak. El se tudtam képzelni, miért szeretik ezeket ennyire. Azóta nálunk is elterjedtek más formátumok is, melyek között vannak „jobb minőségűek” is, nevezzük őket értelmeseknek. Egyik kedvencem az Ingatlanvadászok, illetve Lakásvadászok, mert nagyon sok fontos információt szereztem belőlük az ingatlanértékesítéssel - vásárlással és eladással – kapcsolatban. Néhány hete vetítik az RTL pluszon a Budapest Luxe-ot, mely egy budapesti luxusingatlanokat közvetítő iroda mindennapjait mutatja be. Az előzetesek alapján azt gondoltam, hogy ez engem egyáltalán nem fog érdekelni. de nem így történt. Ennek egyetlen oka az, hogy nem mozgok abban a körben, melyben a szereplők. Bevallom, nem is akarok, mivel számomra visszataszító ez a közeg, viszont nagyon fontosnak tartom, ezzel a személyiségtípussal, gondolkodásmóddal is megismerkedhessek.

 

Az utóbbi években nagyon sok pszichológiai könyvet olvastam, melyről többször is írtam itt, mint ahogy arról is, hogy mennyire fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek minél előbb megismerkedhessenek a különböző személyiségtípusokkal, illetve személyiségzavarokkal. Mindenki magából indul ki, ezért a másként gondolkodó, másként viselkedő, másként reagáló emberek kellemetlen meglepetéseket tudnak okozni. Ennek elkerülése érdekében kellene kilépnünk a komfortzónánkból. Nekem ezért tetszik a Budapest Luxe.

 

Az IPM 2026. februári számában Jakabffy Éva „Önismeret pszichopata módra” című cikke egyik kedvenc témakörömről, a pszichopatákról szól. A szerző két kutatót mutat be: James Fallont, illetve Robert D. Hare-t, akiknek könyvei közül én is olvastam néhányat.

Nektek is ajánlom: a cikket is és a könyveket is.

 

Balsors, akit régen tép vs tudatos sorsalakítás – HVG Extra Pszichológia 2025. évi téli szám

 

A vér nem válik vízzé?

Kicsit későn, mindössze 2-3 évvel ezelőtt olvastam Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét, és csak ekkor hallottam arról először, milyen hatása van az ember életére az ősei által átélt sors.

Ezt követően próbáltam erre a témára rákeresni, azt láttam, hogy rengeteg könyv jelent meg erről a kérdésről. Valamennyi arról számol be, hogy nagyon fontos, hogy tisztában legyek a családom történetével, azzal, hogy milyen események, traumák, örömök történtek az őseimmel.

 

Erre tekintettel elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tudok a családom múltjáról?

 

Édesanyám felmenőiről viszonylag sok információval rendelkezem, mivel ők - Alex Haley családjához hasonlóan - generációról generációra továbbadták a családi legendáriumot.

Tudom, hogy ki mikor és milyen betegségben halt meg, hogy nagyanyám 15 évesen egy jómódú zsidó családnál dolgozott cselédként, majd parasztokhoz került, ahol át kellett vészelni az I. világháborút követő román megszállást, illetve, hogy dédnagyanyám nem akarta, hogy férjhez menjen, ezért az akkori korhoz képest későn, 24 évesen házasodtak össze nagyapámmal első látásra szerelem következtében. Minden családtag szerelmi történetét ismertem: kivel, mikor és milyen körülmények között ismerkedett és házasodott meg.

És persze voltak a családdal kapcsolatban saját tapasztalatok, élmények, emlékek, például amikor a nagyapám gyógyíthatatlan és fájdalmas betegsége miatt felakasztotta magát 13 éves koromban. A mai napig emlékszem, hogy a rendőrök alsónadrágra vetkőztetve kifektették az istálló előtti járdára. Nagyrészt azt is tudom, milyen traumák érték a családnak ezt az ágát. Leginkább egy politikai vonal marad meg bennem. Az, hogy bár szegény család volt, mégis kommunista ellenesek lettek, mivel nagyapám már első percekben azt érzékelte, hogy a kommunisták által hangoztatott egyenlőség mindössze jól hangzó hazugság.

 

Édesapám családjáról jóval kevesebb ismerettel rendelkezem, mert gyenge volt a velük való kapcsolódásom. (Maguknak valók voltak.) Nem emlékszem olyan esetre, hogy legalább egyetlen éjszakát nagyanyámnál vagy nagynénémnél töltöttem volna, miközben anyukám rokonainál nagyon sokszor voltam. Arra viszont emlékszem, hogy apám apja azt mondta, hogy engem nem tart az unokájának, a nagynéném fiát, viszont igen. Apám egy valódi Héphaisztosz személyiség volt, vagyis elvolt a saját műhelyében, tehát őt ez nem érdekelte, de engem - főleg hogy akkor mindössze 6-7 éves voltam – szíven ütött. Velük kapcsolatos másik emlékem is van, nevezetesen, hogy a nagyanyám nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidta a kommunistákat azért, hogy elvették az egyébként jómodú kulákcsaládtól, amilyük volt.

 

Ez a kommunista ellenesség volt az egyetlen közös pont a két családban.

 

Talán kezdenem kellene vele valamit. Végig kellene gondolnom, hogyan érintette a családot a XX. század.

 

Indításként nagyon sok érdekes cikket lehet olvasni ebben a témában a HVG Extra Pszichológiai 2025. évi téli számában.

 

A témához kapcsolódó kifejezések:

-          transzgenerációs szorongás

-          örökölt sors

-          sorsváltás

-          önsorsrontás

 

Ebben a számban olvastam:

 Toxikus pozitivitás= tartósan fenntartott, erőltetett pozitív hozzáállás, a negatív érzelmek letagadása a negatív érzelmek elnyomásához, hiteles érzelemfeldolgozás gátjához vezet, ellentéte: egészséges pozitivitás-

Poszttraumás növekedés: súlyos betegség vagy baleset után az érintett átértékeli az életét.

 

Hermann Imre: „Egy terápia akkor fejezhető be, ha a páciens ki tud békülni önmagával és el tud válni attól a partnerétől, akihez addig csak a tehetetlenség kötötte.”

Rutger Bergman: „A sikeres karrier mércéje nem az, hogy mekkora vagyonunk van, mennyit keresünk, vagy mennyi hatalmunk van, hanem hogy mekkora társadalmi hatást érünk el.”

 

Ez elment vadászni... BBC History 2025.dec. és 2026.jan.

 

Egyik keszthelyi nyaralásunk utolsó napján zuhogott az eső, ezért a strand helyett a Festetics-kastélyt választottuk, és ha már ott voltunk, a „Kastély+5 kiállítás”-ra vettünk jegyet, hogy valamennyi meglátogatható helyet megnézhessük. Amikor előzetesen áttanulmányoztam a jegyen az 5 lehetőségeket, láttam, hogy vasúti modellek is ki vannak állítva. Ezekért nem lelkesedtem, mivel túlságosan fiúsnak tartottam.

Ezért azt gondoltam, hogy ennek kivétellel másik négy kiállítás érdekel: a kert, a hintók, a főúri utazások és a vadászati kiállítás. Ez utóbbi épp aznap nyitott, tehát csak a megnyitót követően, a prominensnek ítélt személyiségek (pl. Se*mjén Zsolt) távozása után lehetett bemenni az épületbe, ahol nagy meglepetést ért.

 

Az egyetlen egésszé egybenyitott óriási kiállítótermet betöltő terepasztalon látható miniatűr települések és a zakatoló közlekedő vonatok bemutatása volt az egyik legérdekesebb kiállítás, amit életemben láttam, megspékelve azzal, hogy pár percre leoltották a villanyt, és a városok éjszakai fényénél is megcsodálhattuk a sípoló szerelvényeket. Ezt látva nagy várakozással tekintettem az agyonreklámozott vadászati kiállításra, itt azonban óriási csalódás ért.

 

Biztos velem van a gond, de én nem szeretem a fizikai erőszakot. Nemcsak emberek, de állatok ellen elkövetettet sem. Vannak vadász ismerőseim, akik rendszeresen elmagyarázzák nekem, hogy milyen fontos az erdő állatállományának megfelelő fenntartása érdekében a ritkítás. Értem, és azt is értem, hogy régen fontos élelmiszerpótlás volt a vadászat által elejtett vadak fogyasztása, mégis viszolygok ettől az állítólagos hobbitól. A kiállításon látott első kitömött antilop még érdekes volt, a második már kevésbé, a harmincadik pedig egyenesen felháborító, vagy inkább gyomorfordító volt. Soha többet nem nézek meg ilyesmit.

Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom figyelmébe a BBC History 2025. decemberi és 2026. januári számában olvasható kétrészes cikksorozatot a Magyar vadászt történetéről.