Mindenki magából indul ki - IPM 2026. február

 

23 éve, vagyis 2002-ben kezdték hazánkban forgatni, vetíteni az első valóság showkat, a TV2-ön a Big Brothert, majd az RTL-en a Való Világot. Először nagyon érdekes volt nyomon követni a különböző személyiségű szereplők között kialakuló, változó csoportdinamikát, de azután kezdett unalmassá válni főleg a szereplők kulturáltsági szintjének zuhanórepülése miatt. Hihetetlen volt, hogy külföldön micsoda reneszánsza van ennek a tévés műfajnak. El se tudtam képzelni, miért szeretik ezeket ennyire. Azóta nálunk is elterjedtek más formátumok is, melyek között vannak „jobb minőségűek” is, nevezzük őket értelmeseknek. Egyik kedvencem az Ingatlanvadászok, illetve Lakásvadászok, mert nagyon sok fontos információt szereztem belőlük az ingatlanértékesítéssel - vásárlással és eladással – kapcsolatban. Néhány hete vetítik az RTL pluszon a Budapest Luxe-ot, mely egy budapesti luxusingatlanokat közvetítő iroda mindennapjait mutatja be. Az előzetesek alapján azt gondoltam, hogy ez engem egyáltalán nem fog érdekelni. de nem így történt. Ennek egyetlen oka az, hogy nem mozgok abban a körben, melyben a szereplők. Bevallom, nem is akarok, mivel számomra visszataszító ez a közeg, viszont nagyon fontosnak tartom, ezzel a személyiségtípussal, gondolkodásmóddal is megismerkedhessek.

 

Az utóbbi években nagyon sok pszichológiai könyvet olvastam, melyről többször is írtam itt, mint ahogy arról is, hogy mennyire fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek minél előbb megismerkedhessenek a különböző személyiségtípusokkal, illetve személyiségzavarokkal. Mindenki magából indul ki, ezért a másként gondolkodó, másként viselkedő, másként reagáló emberek kellemetlen meglepetéseket tudnak okozni. Ennek elkerülése érdekében kellene kilépnünk a komfortzónánkból. Nekem ezért tetszik a Budapest Luxe.

 

Az IPM 2026. februári számában Jakabffy Éva „Önismeret pszichopata módra” című cikke egyik kedvenc témakörömről, a pszichopatákról szól. A szerző két kutatót mutat be: James Fallont, illetve Robert D. Hare-t, akiknek könyvei közül én is olvastam néhányat.

Nektek is ajánlom: a cikket is és a könyveket is.

 

Balsors, akit régen tép vs tudatos sorsalakítás – HVG Extra Pszichológia 2025. évi téli szám

 

A vér nem válik vízzé?

Kicsit későn, mindössze 2-3 évvel ezelőtt olvastam Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét, és csak ekkor hallottam arról először, milyen hatása van az ember életére az ősei által átélt sors.

Ezt követően próbáltam erre a témára rákeresni, azt láttam, hogy rengeteg könyv jelent meg erről a kérdésről. Valamennyi arról számol be, hogy nagyon fontos, hogy tisztában legyek a családom történetével, azzal, hogy milyen események, traumák, örömök történtek az őseimmel.

 

Erre tekintettel elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tudok a családom múltjáról?

 

Édesanyám felmenőiről viszonylag sok információval rendelkezem, mivel ők - Alex Haley családjához hasonlóan - generációról generációra továbbadták a családi legendáriumot.

Tudom, hogy ki mikor és milyen betegségben halt meg, hogy nagyanyám 15 évesen egy jómódú zsidó családnál dolgozott cselédként, majd parasztokhoz került, ahol át kellett vészelni az I. világháborút követő román megszállást, illetve, hogy dédnagyanyám nem akarta, hogy férjhez menjen, ezért az akkori korhoz képest későn, 24 évesen házasodtak össze nagyapámmal első látásra szerelem következtében. Minden családtag szerelmi történetét ismertem: kivel, mikor és milyen körülmények között ismerkedett és házasodott meg.

És persze voltak a családdal kapcsolatban saját tapasztalatok, élmények, emlékek, például amikor a nagyapám gyógyíthatatlan és fájdalmas betegsége miatt felakasztotta magát 13 éves koromban. A mai napig emlékszem, hogy a rendőrök alsónadrágra vetkőztetve kifektették az istálló előtti járdára. Nagyrészt azt is tudom, milyen traumák érték a családnak ezt az ágát. Leginkább egy politikai vonal marad meg bennem. Az, hogy bár szegény család volt, mégis kommunista ellenesek lettek, mivel nagyapám már első percekben azt érzékelte, hogy a kommunisták által hangoztatott egyenlőség mindössze jól hangzó hazugság.

 

Édesapám családjáról jóval kevesebb ismerettel rendelkezem, mert gyenge volt a velük való kapcsolódásom. (Maguknak valók voltak.) Nem emlékszem olyan esetre, hogy legalább egyetlen éjszakát nagyanyámnál vagy nagynénémnél töltöttem volna, miközben anyukám rokonainál nagyon sokszor voltam. Arra viszont emlékszem, hogy apám apja azt mondta, hogy engem nem tart az unokájának, a nagynéném fiát, viszont igen. Apám egy valódi Héphaisztosz személyiség volt, vagyis elvolt a saját műhelyében, tehát őt ez nem érdekelte, de engem - főleg hogy akkor mindössze 6-7 éves voltam – szíven ütött. Velük kapcsolatos másik emlékem is van, nevezetesen, hogy a nagyanyám nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidta a kommunistákat azért, hogy elvették az egyébként jómodú kulákcsaládtól, amilyük volt.

 

Ez a kommunista ellenesség volt az egyetlen közös pont a két családban.

 

Talán kezdenem kellene vele valamit. Végig kellene gondolnom, hogyan érintette a családot a XX. század.

 

Indításként nagyon sok érdekes cikket lehet olvasni ebben a témában a HVG Extra Pszichológiai 2025. évi téli számában.

 

A témához kapcsolódó kifejezések:

-          transzgenerációs szorongás

-          örökölt sors

-          sorsváltás

-          önsorsrontás

 

Ebben a számban olvastam:

 Toxikus pozitivitás= tartósan fenntartott, erőltetett pozitív hozzáállás, a negatív érzelmek letagadása a negatív érzelmek elnyomásához, hiteles érzelemfeldolgozás gátjához vezet, ellentéte: egészséges pozitivitás-

Poszttraumás növekedés: súlyos betegség vagy baleset után az érintett átértékeli az életét.

 

Hermann Imre: „Egy terápia akkor fejezhető be, ha a páciens ki tud békülni önmagával és el tud válni attól a partnerétől, akihez addig csak a tehetetlenség kötötte.”

Rutger Bergman: „A sikeres karrier mércéje nem az, hogy mekkora vagyonunk van, mennyit keresünk, vagy mennyi hatalmunk van, hanem hogy mekkora társadalmi hatást érünk el.”

 

Ez elment vadászni... BBC History 2025.dec. és 2026.jan.

 

Egyik keszthelyi nyaralásunk utolsó napján zuhogott az eső, ezért a strand helyett a Festetics-kastélyt választottuk, és ha már ott voltunk, a „Kastély+5 kiállítás”-ra vettünk jegyet, hogy valamennyi meglátogatható helyet megnézhessük. Amikor előzetesen áttanulmányoztam a jegyen az 5 lehetőségeket, láttam, hogy vasúti modellek is ki vannak állítva. Ezekért nem lelkesedtem, mivel túlságosan fiúsnak tartottam.

Ezért azt gondoltam, hogy ennek kivétellel másik négy kiállítás érdekel: a kert, a hintók, a főúri utazások és a vadászati kiállítás. Ez utóbbi épp aznap nyitott, tehát csak a megnyitót követően, a prominensnek ítélt személyiségek (pl. Se*mjén Zsolt) távozása után lehetett bemenni az épületbe, ahol nagy meglepetést ért.

 

Az egyetlen egésszé egybenyitott óriási kiállítótermet betöltő terepasztalon látható miniatűr települések és a zakatoló közlekedő vonatok bemutatása volt az egyik legérdekesebb kiállítás, amit életemben láttam, megspékelve azzal, hogy pár percre leoltották a villanyt, és a városok éjszakai fényénél is megcsodálhattuk a sípoló szerelvényeket. Ezt látva nagy várakozással tekintettem az agyonreklámozott vadászati kiállításra, itt azonban óriási csalódás ért.

 

Biztos velem van a gond, de én nem szeretem a fizikai erőszakot. Nemcsak emberek, de állatok ellen elkövetettet sem. Vannak vadász ismerőseim, akik rendszeresen elmagyarázzák nekem, hogy milyen fontos az erdő állatállományának megfelelő fenntartása érdekében a ritkítás. Értem, és azt is értem, hogy régen fontos élelmiszerpótlás volt a vadászat által elejtett vadak fogyasztása, mégis viszolygok ettől az állítólagos hobbitól. A kiállításon látott első kitömött antilop még érdekes volt, a második már kevésbé, a harmincadik pedig egyenesen felháborító, vagy inkább gyomorfordító volt. Soha többet nem nézek meg ilyesmit.

Ettől függetlenül mindenkinek ajánlom figyelmébe a BBC History 2025. decemberi és 2026. januári számában olvasható kétrészes cikksorozatot a Magyar vadászt történetéről.

Robert Langdon egyik kedvenc regénye

 

Tudjátok, melyik regény Robert Langdon egyik kedvence?

 

Dan Brown A titkok titka című könyvének 391. oldalán olvashattok erről:

 

Nos, melyik regényben olvashatjuk ezt a mondatot?

Nem kell túl nagy merítésre gondolni. Természetesen Dan Brown egyik könyvéről van szó.

 

A Digitális erőd kezdődik a fenti mondattal.

Szerintem nem véletlenül választotta a szerző ezt az idézetet.

5 szimbólumfejtő, történelmi rejtélyeket boncolgató Landgon regény után Dan Brown visszatért a tudományos hátterű thrillerekhez, és ezzel az idézettel mintegy összeköti két korábbi írását a Langdon regényekkel.

Talán sejtette, hogy sokaknak nem fog majd tetszeni ez a régi-új vonulat, pedig csupán arra próbált utalni, hogy ő már írt ilyen tudományos hátterű könyveket is, és azok is izgalmasak, érdekesek voltak.

Márta emancipációja Márton által IPM 2026. januári szám

 

2025-ben ünnepeltük a Jane Austen születésének 250. évfordulóját. Erre tekintettel a nagylányom részt vett egy ezzel kapcsolatos emlékolvasáson, melynek keretében a résztvevők havonta elolvastak és megbeszéltek egy-egy Austen regényt. Az Értelem és érzelem olvasásakor a lányom felháborodottan mesélte, hogy Austen korában a lánygyermekek nem örökölhettek az apjuk után, ezért egy távolabbi férfirokon örökölt mindent.

Természetesen hallottam már erről, de még most is felháborít ez a különbségtétel.

Javult-e a helyzet azóta? Egyenlők vagyunk-e mi nők a férfiakkal? Örökölni örökölhetünk. Dolgozhatunk, tanulhatunk, de mégis….

 

Egyházközségünkben nyolcan vagyunk egyháztanácsosok, két nő és hat férfi. Szerintem ez egész jó arány a nőket tekintve. Egyik gyűlésen szóba kerültek a mormonok, mire nekem eszembe jutott, hogy többnejűség van náluk. Amikor ezt mondtam a többieknek, a pasiknak, egyikük gondolkodás nélkül legyintett, hogy ez nem igaz. Egyszerűen nem hitte el, amit mondok, mert nő vagyok és egy nő ilyesmit szerinte nem tudhat.

Nocsak.

Azt hittem, ezen már túl van a társadalom, de sajnos nem.

 

Még élénken él bennem az a közel negyven éves emlék, amikor geofizikus hallgatóként jelentkeztem a Magyar Geofizikusok Egyesületébe. Kézzel kellett kitöltenem a jelentkezési lapot. Soha nem volt szép az írásom, de a nyomtatott betűk azért mentek. Ennek ellenére hiába írtam oda a nevemet: Balázs MÁRTA, amikor megkaptam tőlük az első küldeményt, átkereszteltek Balázs MÁRTONNAK. Ez így is maradt mindaddig, amíg tag voltam. Nem feltételezték, hogy nő vagyok, hiszen az egyesület közel 500 tagjának 95 %-a férfi volt. Férfivá avanzsáltak.

Miért? Mi nők nem lehetünk okosak? Nem járhatunk egyetemre?

 

Ilyenkor mindig Madame Curie jut eszembe, aki köztudottan két Nobel díjat is kapott (fizikai és kémiai) nő létére.

 

Az IPM 2026. évi januári számában Budai Lotti a középkor legszabadabb nőiről, a Beginákról írt, akik irigylésre méltó helyzetben voltak.

 

Csalódtam - IPM Univerzum 2025.

 

Repesett a szívem, amikor megláttam, hogy az IPM legújabb különszáma ismét az Univerzumról fog szólni. Belelapozás nélkül, lelkesen megvásároltam a számot, majd amikor kinyitottam, óriásit csalódtam.

Igaz, hogy csillagászati, űrkutatási cikkek voltak benne, de én ezeket már olvastam, mivel korábbi IPM magazinokban már megjelentek. A legjobban az utolsó cikk dühített, mivel azt az IPM előző, tehát 2025. novemberi számában olvastam.

Természetesen jó ötlet, hogy megjelenik egy-egy speciális témára fókuszáló különszám, hiszen vannak olyan olvasók, akik direkt ezeket szeretik, keresik, nem olyan IPM rajongók mint én. Csakhogy én most becsapottnak érzem magam, mert ha tudtam volna, hogy nem új cikkeket találok ebben a magazinban, akkor nem vettem volna meg. Igazán ráírhatták volna a borítóra, hogy ez egy, a korábbi számokból összeollózott cikkgyűjtemény.

 

Messziről jött ember.... BBC History 2025. decemberi szám

 

Már éppen aggódni kezdtem a BBC History miatt, mivel nem jelent meg sem október végén a novemberi, sem november végén a decemberi szám, amikor végre és váratlanul kapható lett a decemberi szám december közepén, vagyis két hét késéssel jelent meg, a novemberi pedig sajnos kimaradt. Na de a lényeg, hogy megjelent. 

Külön örültem annak, hogy számomra érdekes téma, Kína került a középpontba. Sőt, két cikk szerzője a Pázmány Péter egyetem tanszékvezetője, Salát Gergely, aki egyik kedvenc egyetemi tanárom, Salát Péter tanár úr fia.

A cikkeket olvasva végig gondoltam, milyen „emlékeim”, élményeim vannak Kínáról.

Ezek kevés saját tapasztalatot tartalmaznak. 

1987-ben volt a Nemzeti Múzeumban egy kiállítás, melyen a híres kínai cserépkatonákból lehetett néhányat látni. nem igazán emlékszem már, így aztán ideje felfrissíteni ezt a tudást.

Soha nem voltam még Kínában, és bevallom, sokáig nem is érdekelt, így aztán nagyon meglepett, amikor 1988-ban néhány évfolyamtársam 4 hétre kiutazott a kontinensnyi országba. Sajnos nem tartottak élménybeszámolót.

Meséltem már arról, hogy az egyetemi kollégiumban volt egy vietnámi szobatársam. Akkor találkoztam először ilyen távoli kultúrából érkező, ezért a mi gondolkozásunktól teljesen eltérő személlyel. Izgalmas volt az ezzel kapcsolatos emlékeket feleleveníteni később, amikor a nagylányom járt egyetemre és neki egy kínai szobatársa volt. 

Mostanra - mondhatni - megszokottá váltak a kínaiak hazánkban, először áruházakkal, majd büfékkel, éttermekkel hódítottak, hódítanak. Ennek hála, megszerettem az ázsiai konyha markáns ízeit, apróra darabolt, és sokszor különleges összetevőkből készült ételeit.

Csupán az utóbbi években kezdtem Ázsia iránt érdeklődni. Kérlek, ne nevess ki, de a TV2 Ázsia expressz  című műsora miatt. Ha nézed az adást, talán sejted , miért. Csodálatos tájakat járnak be.

Felkészülésnek nagyon jó volt ez a cikkgyűjtemény.

Ebből a lapszámból tudtam meg, hogy pontosan mi volt az ópium háború és hogy a férfiak miatt találták fel a magassarkú cipőt, melynek célja az, hogy megtartsa a lovas lábát a kengyelben és megakadályozza a lóról való leesést lovaglás közben.