Mindenki másképp csinálja.... vagy másként érzékeli, NGC Agyas dolgok különszám

 

Többször is átestem már kellemetlen, sőt esetenként fájdalmas orvosi kezeléséken és műtéteken. Ahogy telik az idő, nem megszoktam a fájdalmat, hanem egyre inkább ódzkodom tőle, egyre kisebb az ingerküszöböm. Egyik esetben, amikor felszisszentem vizsgálat közben, rám szólt az asszisztens, hogy ne panaszkodjak, mert ez a vizsgálat nem fájdalmas, ő tudja, mert neki is csinálták már. Nem tudtam elfogadni empátiát mellőző megjegyzését, mert én igenis fájdalmasnak éreztem. Másik esetben sokáig próbálkozott az aneszteziológus, mire sikerült elvégeznie jobb lábam perifériális érzéstelenítését. Beszúrt a gerincembe egy tűt, és mivel nem találta a megfelelő idegtörzset, elkezdte forgatni a tűt, ami nekem nagyon fájt. Az ottani asszisztens megfogta a kezemet, és biztatott, hogy mindjárt kész lesz.

Számomra nyilvánvaló a fenti esetekből, hogy nem mindenki egyformán érzékeli például a fájdalmat.

Ezt a megállapítást nagy örömömre tartalmazza a NGC Agyas dolgok című különszáma.

Emellett még sok más érdekes információt is. Például azt, hogy Kandinszkij csodálatos képeit a festő különleges képessége ihlette. Ő ugyanis zenehallgatás közben nemcsak a hangokat hallotta, hanem elkápráztató színes formákat is látott, mivel szinesztéziás volt. Ezeket az élményeit festette meg.

Akit szeretne hasonló érdekességekről olvasni, az mindenképpen olvassa el a NGC különszámát.

Törpék az Óriások vállán, BBC History 2024. júliusi szám

 

Bár már sokszor hallottam arról, hogy az ókorban megszokotthoz képest a középkorban milyen szintű hanyatlás történt az élet különböző területein, pl. kultúra, tudomány, stb. most ismét szembesülhettem ezzel a ténnyel, amikor néhány héttel ezelőtt Kertész István Botrányok az ókorban című könyvét olvastam. A könyvben nagyon sok ókori írás található, melyeket olvasva számomra ismét megdöbbentő volt, hogy az ókori szerzők milyen magas szinten fogalmaztak, mennyire átlátták a dolgokat, stb. 

Erre mondják, hogy az emberek ugyan a középkorban nem rendelkeztek akkora tudásanyaggal, mint az ókoriak, gyakorlatilag törpék voltak az ókori óriásokhoz képest, de mégis jó helyzetben voltak, hiszen a középkori törpék az ókori óriások vállán álltak.

Persze a történelemben van egyfajta periodikusság a fenn és lenn között, ahogy napjainkban is látjuk, tapasztaljuk azzal kiegészítve, hogy miközben roham ütemben fejlődik a tudomány, új és újabb találmányokat fedeznek fel, melyeket életkortól, társadalmi helyzettől, nemtől függetlenül egyre többen használnak, más területeken pl. kultúra, így akár az egyszerű olvasási, helyesírási készség esetében milyen óriási visszafejlődés, érdektelenség tapasztalható.

De vajon sötét volt-e a középkor, és ha igen, mikor és hogyan nyilvánult ez meg?

Ezzel kapcsolatosan és más, középkorra vonatkozó témában több cikket is olvashatunk a BBC History 2024. júliusi számában.

Pap a cápák között

 

Az mondják, a jó pap is holtig tanul, vagyis fontos az élethosszig tartó tanulás. Ez különösen azért van így, mert a körülöttünk lévő világ olyan gyorsan változik, hogy az aktív, munkával töltendő 40 év alatt előfordulhat, hogy az eredeti tervtől, végzettségtől eltérő másik munkát kell találnunk, esetlegesen többször is életünk során. Ekkor természetesen nemcsak a munka, a foglalkozás lehet teljesen új, de a jövedelemszerzés jellege is, hiszen előfordulhat, hogy nemcsak teljesen más szakterületre kerülünk, de a foglalkoztatásunk jellege is megváltozik. Így aztán előfordulhat, hogy ha valaki évtizedekig vállalkozóként kereste meg a kenyérre valót, mégis alkalmazottként kell elhelyezkednie, vagy fordítva, a korábbi alkalmazott önként és dalolva, vagy kényszerből vállalkozó lesz. Ehhez persze jól jön némi vállalkozói, gazdasági, marketinges stb. ismeret. Na de hogyan vértezzük fel ezzel magunkat?

A lányaim már évek óta mondogatják, hogy nézzem az RTL „Cápák között” című műsorát. Végül idén megnéztem pár részt. Nem lettem függő, mert sok azonosságot észleltem. Nagyon sokan táplálékkiegészítőt, kozmetikumot vagy alkoholt gyártanak és szeretnének értékesíteni, ami az esteke többségében lerágott csont. Sokkal ritkább az igazán izgalmas és pénzre váltható egyedi ötlet, elsősorban startupok, applikációk. Nehéz új ötleteket kitalálni, mert pl. szálláshely-foglalásra már bejáratott oldalak vannak, tehát szerintem fölösleges ilyesmibe belekezdeni.

Az IPM 2024. júliusi számában Brückner Gergely Csodálatos és bizarr vállalkozási ötletek című írása segíthet a brainstormingolásban.

Washintontól Obamáig , IPM Történelem, Amerikai elnökök

 

Amikor kezembe vettem az IPM Történelem amerikai elnökökről szóló első számát, nem voltam biztos abban, hogy el fogom olvasni. Azután mégis történt valami, - ahogy mondják, beszippantott-, és most a harmadik rész befejezése után azt mondom, nagyon érdekes volt, mindenkinek ajánlani tudom.

Obamáig bezárólag minden elnököt egyenként bemutat. Nemcsak az elnökök életét - így különösen származásukat, tanulmányaikat, pályájukat; nemcsak az általuk elért eredményeket, népszerűségük, vagy esetlegen népszerűtlenségük okait ismerheti meg az olvasó, hanem – és ez volt az, ami engem legjobban megfogott - a személyiségüket is.

Ez a magazin segít abban, hogy az eddigitől eltérő más szemszögből lássunk egy-egy elnököt, pl. Kennedyt, illetve hogy alaposan megismerhessünk eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert elnököket is, pl. Calvin Coolidge-t.

Az 1. részről szóló ajánlómat itt találod.

Se tűzoltó, se katona, HVG Extra Pszichológia 2024. 2. szám

 

Néhány nappal ezelőtt a VCSM munkatársai vízórát cseréltek nálam. Amikor aláírtam a jegyzőkönyvet, egyikük megkérdezte, hogy milyen doktor vagyok. Mondtam, hogy jogász.

-       -  Büntető ügyekkel foglalkozik? – kérdezte érdeklődve.

-   - Nem. A gyermekvédelemben dolgozom. Állami gondozott gyerekeik ügyeit intézem- feleltem, mire ő jelentőségteljesen rám nézett:

-        - Értékelem- bólintott elismerően.

Köszönöm, jól esett, annál is inkább, mert hiszen a gyerekektől nem várok és nem is várhatok köszönetet. Gyámkollégáim – szerintem – elismernek, de néha jól esne egy-egy jó szó a felső vezetéstől is.

E történet aktualitása az, hogy a HVG Extra Pszichológia 2024. 2. száma ugyan a belső gyermek fogalma körül forog, és van is ezzel kapcsolatban számtalan érdekes cikk, pl. L Stipkovits Erika írása, nekem mégis legjobban a Se tűzoltó, se katona című cikk tetszett, mert eszerint az emberek nem azt a pályát választják felnőttként, amit kiskorukban favorizáltak. Rögtön el is kezdtem azon gondolni, mi akartam lenni kisgyermekként, mivel 18 évesen geofizikusnak tanultam, és csak 30 éves korom után lettem jogász. 8-10 évesen minden délután azt játszottam, hogy a babáim, mackóim, és minden ültethető, potenciálisan befogadó képességgel rendelkező játékom iskolában ült, én pedig tanítottam őket. Messze kerültem ettől a tervtől? Nem biztos, hiszen amikor a gyámkollégáknak segítek, elmagyarázom nekik, hogy mit csináljanak, hogyan járjanak el egy-egy ügyben, olyan, mintha tanítanám őket.

Mióta vannak önző politikusok?

 

Egy kis kitérőt szeretnék tenni azzal, hogy Kertész István Botrányok az Ókorban című könyvéről, pontosabban az onnan tudomásomra jutott érdekes információról írok.

Már az ókorban is voltak olyan államférfiak… helyesebben politikusok – talán ez két olyan halmaz, melyeknek van közös része, mégsem teljesen azonosak-, akik látszólag az állam, a közösség érdekében jártak el, de valójában kizárólag egyetlen cél éltette őket: a személyes boldogulásuk.

Ilyen volt a szalamiszi csata (Kr.e. 480) győztese, Themisztoklész, aki ugyan néhány társával együtt átengedte a Marathóni csatában (Kr.e. 490) Miltiadésznek a sztratégoszi (hadvezéri) napját annak érdekében, hogy az athéniak legyőzzék a perzsákat, ám amikor erre ténylegesen sor került és ez Miltiadésznek dicsőséget jelentett, Themisztoklész szinte belebetegedett az irigységbe. ("Miltiadész trófeája nem hagy aludni." görögül: "Ουκ εά με καθεύδειν το του Μιλτιάδου τρόπαιον").Mondjuk úgy, kicsit nárcisztikus volt. Láttunk már ilyet.

Láttunk olyat is, hogy egy politikus úgy alakítja az állam ügyeit, hogy abból ő anyagilag jól összeszedhesse magát. Ha Themisztoklésznek úgy volt a jó, a perzsák ellen vezette a sereget (pl. szalamiszi csata), máskor azonban szemrebbenés nélkül a perzsák mellé állt nem törődve azzal, hogy Xerxész serege hány athéni családot irtott ki, hány ember életét tette tönkre.

Végül azonban az igazság győzött, mivel arroganciája, valamint megvesztegethetősége miatt az athéniak nem csupán száműzték Themisztoklészt, de a spártaiak árulással is vádolták, ezért a korábban dicső hadvezér kénytelen volt menedéket és kegyelem kenyeret kérni az általa legyőzött  perzsáktól.

Ilyen és hasonló történeteket olvashatsz Kertész István Botrányok az ókorban című könyvében.  

A Marika néni maradhat, de tegezz!

 

Lehet, hogy begyepesedett vagyok, de én nehezen viselem anyanyelvünk rohamos változását, amit én kifejezetten negatív folyamatként élek meg.

Nem a szlengre gondolok, ami által az én korosztályom számára sokszor komoly fejtörést okoz a fiatalok, főleg A-generációsok kommunikációja.

Borsódzik a hátam attól, hogy az általános nyelvi rövidülés következtében el-eltűnnek az igekötők és újabban minden ige elé - ha kell, ha nem - a "be" igekötő kerül. Ettől valószínűleg mindenki "beájul", kivéve engem.

Ráadásul egyre általánosabb a tegeződés idegenek között is nemtől és főleg életkortól függetlenül. Én azt tanultam, hogy az idősebbeket tisztelni kell, és ennek része az is, hogy magázom őket akkor is, ha ők tegeznek. Ez a bizonyos csendőrpertu. A nálam 30 évvel idősebb néninek „Csókolom, Marika néni”-vel köszöntem mindaddig, amíg nem mondta, hogy a Marika néni maradhat, de tegezzem.

A mai fiatalok nem így kommunikálnak.

Ennek tudatában nagyon érdekes volt arról olvasni Balázs Géza „Így imádkozzatok!” című cikkében, hogy az igekötők a XVII. századtól terjedtek el, illetve hogy a tegezés a XVI. században egyedüli megszólítási mód volt nemtől, kortól, sőt társadalmi helyzettől függetlenül.

Már csak az kérdés, legyek-e elfogadóbb azzal kapcsolatban, hogy anyanyelvünk érzékelhetően visszafejlődik.

 

Múlt-kor 2024. 2. szám.