Mindenki másképp csinálja, azaz a vérfertőzés kultúrájának változása – BBC History 2026. március

 

Ha nem is a kezdő napon, azaz idén január elsején, de egy hónappal később felcsatlakoztam a „Biblia egy év alatt” podcast olvasótáborához. Már túl vagyunk a legelső, legismertebb és legizgalmasabb történeteken (teremtés, Ádám és Éva, Káin és Ábel, Noé, Ábrahám, Jákob és Ézsau meg az egy tál lencse, József testvérei, stb.) és most egy kicsit kevésbé érdekes, néha már-már unalmasnak tűnő részt hallgatunk. Ugyanakkor ha az ember nagyon figyel, rájön, hogy mennyire fontos részek vannak a Leviták és a Számok  könyvében, vagy a Második törvénykönyvben. Isten itt adta parancsba pl. azt, hogy az emberek ne kövessenek el vérfertőzést.

Igaz, hogy a Btk. bünteti a közeli családtagok közötti szexuális kapcsolatot, sajnos mégis vannak honfitársaink, ahol nemcsak az az elvárt, hogy 12 évesen ne legyenek szüzek a lányok, de az is, hogy az apa „avassa be” a lány gyermekeket. Förtelmes, undorító, felháborító. És bár sok esetben a kislányok tiltakoznak ez ellen, hiszen a többség 12 évesen egyáltalán nem érett se mentálisan, se fizikailag a rendszeres szexuális életre, amikorra idősebbek (20-30 évesek!) lesznek, elfelejtik, hogy mennyire viszolyogtak ettől, megszokott lesz sokuk számára ez a természetellenes szokás, annyira idomulnak a saját társadalmi csoportjuk elvárásaihoz, hogy ők is így nevelik gyermekeiket.  

Pedig aki olvasta a Vukot, az tudja, hogy az állatok is megismerik a közeli rokonaikat és nem létesítenek velük ilyen kapcsolatot.

Ezek az emberek ezzel a szokással persze veszélyeztetik a többségi társadalomban lévő helyzetüket, mert ma már ez nemcsak nem divat, de büntetendő is, ahogy fentebb írtam.

Persze nem mindig volt így.

Az ókori Egyiptomban teljességgel elfogadott volt, hogy az uralkodók a testvéreikkel házasodtak.

A BBC History 2026. márciusi számának fő témája a Kleopátrák kora, így több cikkben is olvashatunk erről a korról, erről az egyébként egészségkárosító tradícióról.

Emlékek őrei- NG 2026. február

 

Amikor - mostanra már felnőtt - lányaimmal gyermekkori emlékeiket próbáljuk felidézni, a legidősebb mindig megemlíti azt a szeptemberi napot, amikor egyéves korában kimentünk a végig öreg gesztenyefákkal szegélyezett Tisza partra és ő ott rengeteg gesztenyét gyűjtött. Élénk képekkel meséli az esetet, amire szerinte nagyon jó emlékszik. Érdekes módon 3-4 éves kora előttről csupán ez az egy nevezetes emléke van, pedig több érdekes, említésre érdemleges eset is történt vele. Nem akarom degradálni őt, de szinte biztos vagyok abban, hogy igazából nem emlékszik erre a gesztenye-gyűjtő napra. Emlékei a családi album fotóin alapulnak. A kérdéses esetről ugyanis számtalan fotót készítettem, melyeket a lányom már nagyon sokszor megnézett. Szerintem ez a sok „ismétlés”, újranézés segített neki valamilyen formában megőrizni ezt az emléket. 

A fotók nagyon fontosak az emlékezéshez, befolyásolják az emlékeket, ahogy arról a NG 2026. februári számában is olvashatunk.

Talán ez az oka annak, hogy én az utóbbi években nagyon ódivatú lettem és karácsonyra már többször is kértem az év közbeni családi élményekről készült felvételek papíralapú másolatát.

A fényképek egyébként is nagyon fontosak számomra. Szeretem az albumot lapozgatni. Teljesen más élmény, minta monitoron látható képek. 

Amikor arról beszélgetünk a családommal, hogy mit vinnénk magunkkal, ha kigyulladna a házunk, soha nem a ruhákat, könyveket, stb említem, hiszen lehet helyettük újat venni. Nem is igazolványokat, iratokat, mert azok is pótolhatók. Vannak igazán fontos, és főleg pótolhatatlan dolgok. Ilyenek a régi, elektronikus formában el nem mentett, csupán papíralapon meglévő fotók.

Nézz utána az NG oldalán.

 

Ami a tied, az az enyém is. Ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd.- IPM 2026. március

 

Gyerekkoromban ezzel a mondattal jellemezték a humoristák a szocializmust.

Nem véletlenül.

 A gyermekkorom azzal telt, hogy apai nagyanyám folyton szitkozódott: „Büdös kommunisták”.

Nem véletlenül.

 

Nagyapám 20 holdas kulák volt, vagyis nem volt szegény, de azt se lehet mondani, hogy dúskált a pénzben. Voltak cselédjeik, de a család minden tagja dolgozott életkortól függetlenül. Apám 12 évesen már lovakkal szántott, az állatokat az akkor 10 éves nagynéném vezette. Ebbe a helyzetbe trollkodtak bele a komcsik, akik elvettek mindent a családunktól. Ezzel gyakorlatilag nemcsak anyagilag, de lelkileg is tönkretették a családot.  Ez a folyamat nem egyik napról a másikra történt, az utolsó darab földünket az 1970-es végén vették el. Mindössze 600 Ft-ot fizettek az én akkor gyermeki szememnek nagydarab, kb 1500 nm földért, tanyáért és istállókért. Ez a pénz akkor sem volt sok.

 

Nemcsak a nagyszüleim, de apám is büntetésben volt kulák származása miatt. Általános iskola után nem tanulhatott, pedig kiváló gépészmérnök lett volna belőle. Bármilyen gépet meg tudott javítani. Amikor kicsik voltak a lányaim, a helyi bicikliboltban nagyon olcsón árultak egy gyermekbiciklit, mivel az eladó szerint használhatatlanul hibás volt. Apám azt mondta: „Hozd haza és megcsinálom.” Így is lett. A méh telepen található mindenféle alkatrészekből készített kukoricamorzsolót, kukoricadarálót, három kerekű motorbiciklit és még fűnyírót is. Tehát pl. nem fűnyíró alkatrészekből, hanem amit talált. A földjeik elvesztése után segédmunkásként kellett dolgoznia. Soha nem találta a helyét, de 40 évig becsületesen dolgozott. Azután meghalt.

 

Egyszer, amikor mentem anyámmal az utcán, egy ismeretlen férfi odajött hozzánk. Megszólított minket. Mondta, hogy nagyapáméknál volt béres (cseléd). Kezet csókolt anyámnak, mert a nagyszüleimnek már nem tudta kifejezni a háláját. Ilyen „kapzsi”, „harácsoló” és „kizsákmányoló” emberek voltak a nagyszüleim.

 

Tehát még egyszer: az utolsó darab földünket és a tanyánkat nem az 50-es, hanem az 1970-es évek végén vették el a komcsik. Emlékszem rá. Akkor már nem csecsemő voltam, hanem iskolás.

 

Erről az időszakról szól az IMP 2026. márciusi számában Dr. Danyi Pál: Kis magyar gazdaságtörténet című cikkének 2. része.

 

Senki se gyújt azért lámpást, hogy véka alá rejtse - IPM Mesterséges intelligencia különszám

 

Azt hallottam, hogy Finnország már nagyon fiatal korban tanítják a gyerekeket arra, hogyan ismerjék fel az AI alkotásait és ne keverjék össze az emberek által készítettekkel.

Nagyon jó ötlet, amit itthon is be kellene vezetni. Én is jelentkeznék ilyen képzésre, ha lenne, pedig már régen nem vagyok gyerek, mivel lépést kell tartani a modern kor kihívásaival.

 

Néhány napja segítettem az egyik vidéki kollégának örökbefogadás felbontása iránti kereseti kérelmet írni. Azzal kezdtük, hogy ő átküldte, amit eddig írt.

Fura volt. Jó is volt, meg nem is. Egyrészt a perben érintetteket nem felperesnek és alperesnek nevezte, másrészt az eset leírásának összegzésénél nem azt írta, hogy „véleményem szerint” vagy „álláspontom szerint”, hanem azt, hogy „megállapítható”. Mondtam neki, hogy ő, mint a felperes törvényes képviselője, ebben a perben nem állapíthat meg semmit, csak közölheti az általa ismert tényeket és ezek alapján leírhatja a saját véleményét. Majd a bíró dönt, hogy mi állapítható meg.

sajnos itt nem kapcsolt be nálam a riasztó.

Elkértem a kollégától az ügyre vonatkozó összes iratot, és átírtam a kérelmet. Kerestem az ügyben öt olyan releváns szempontot, melyekkel szerintem bizonyíthatjuk, hogy az örökbe fogadás fenntartása elviselhetetlenné vált az örökbefogadott gyermek számára.

Egy hétig készítettem ezt a kérelmet, majd átküldtem a kollégának. Csak napokkal később válaszolt. Amikor megnyitottam az általa „javított” változatot, leesett az állam. Szakmaiatlan szavakat használt: kötődés helyett kapcsolatot. Kitörölte az egyik legfontosabb szempontot, nevezetesen, hogy az örökbefogadók nem fogadták el a gyermeket. A legnagyobb problémám az volt, hogy a konkrét ügy bemutatása helyett általánosságokat írt. Lényegében felismerhetetlenné tette az általam írt dokumentumot.

 

Megkérdeztem tőle, hogy ez meg mi. Mire vidámkodva azt válaszolta, hogy az általam írt kérelmet „átnézette” az AI-jal.

-        Nem bízol bennem? –kérdeztem, de nem vártam rá választ.

Gyakorlatilag kidobta a kukába az egy hetes munkámat.

 

Nem értettem, hogy miért kérte egy jogász segítségét, ha azután nem hallgatott a szakemberre.

Ahogy a Bibliában található: senki se gyűjt azért lámpást, hogy véka alá rejtse. (Lk 11,33.)

 

Megkérdeztem tőle, hogy ha betegen elmegy orvoshoz, aki megállapítja, hogy mi baja és felírja X gyógyszert, akkor azután hazamegy és megkérdezi az AI-t is, és ha az más betegséget és más hatóanyagú Y gyógyszert ajánl, akkor ez utóbbit szedi inkább.

 

Szidtam magamat is, hogy nem vettem észre az eredeti kérelemben szereplő furcsaságokról, hogy AI írta.

 

Mindegy. Tanultam az esetből. Legközelebb okosabb leszek.

Addig is olvasgatom – és nektek is ajánlom – az IPM 2026. évi első különszámát a mesterséges intelligenciáról.

 

Boszorkányok márpedig vannak – BBC History 2026. februári szám

 

Született szolnokiként természetesen hallottam már Verseghy Ferencről, akiről városunkban nemcsak egy gimnázium, de a megyei könyvtár is el van nevezne, de csak most jöttem rá, hogy szinte semmit se tudok róla.

A BBC History 2026. februári számának fő témája a boszorkányság, mely kérdés bemutatása során merül fel a neve.

Az AI szerint JELENTŐS magyar költő és író.

Tanultunk róla irodalom órán. Tudom, hogy Szolnokon született és a 17-19. század fordulóján élt, de azt nem tudtam, hogy pálos szerzetes volt, és hogy halálra ítélték a Martinovics-féle összeesküvésben való állítólagos tevékenysége miatt.

Arról is hallottam, hogy nyelvtani könyveket szerkesztett, de arról nem hallottam, hogy ennek során milyen felismeréseket tett.

Igaz, hogy Budán halt meg, de a sírja Szolnokon található.

Elveszett adatok - BBC History 2026. február

 

Két évvel ezelőtt nagy lomtalanítási projektbe kezdtem, melynek keretében kb. 10 m³ feleslegessé vált holmitól szabadultam meg. Ezek között számtalan olyan tárgy is volt, ami 10-15 évvel korábban fontos volt számomra, mostanra azonban teljesen értékét vesztette.

Kitaláljátok, mik tartoztak ide?

Egyszerű. 

Például a 150 darabos videókazetta-gyűjteményem, illetve több száz hangkazettám. Az okot gondolom, sejtitek. Egyrészt nem volt mivel lejátszani őket, hiszen a korábbi videó- és hang lejátszó magnóim tönkrementek, és már nem árulnak újat a boltokban. Minek is, hiszen minden - filmek, zenék - elérhetők az interneten. Így aztán ezek a tárgyak feleslegessé és ezáltal értéktelenné váltak.

 A BBC History 2026. februári számában elgondolkodtató beszélgetést olvashattok „Mi mondjuk el a saját történetünket” címmel. Két angol professzor beszélget arról, hogy a történészek számára milyen óriási kihívást jelent az interneten megjelenő töménytelen mennyiségű információ, mely nagyságrendekkel meghaladja a korábbi korok elemezhető adatmennyiségét. Ez a tény újabb problémákat is generál. Korábban is voltak hamis információk. A lejárató kampányok minden történelmi korban ismertek voltak, gondoljatok pl Lukrécia Borgiára. De nemcsak az információk valóságtartalmának kérdése jelent komoly fejtörést a tudósoknak, hanem az is, hogy sok információ elvész, például a hangkazettákon tárolt, internetre fel nem töltött adatok.

Hát igen. lehet, hogy egyszerű bevágni  őket a kukába, de ezzel odaveszhetnek fontos, vagy nem fontos, de máshol el nem érhető adatok.

Mindenki magából indul ki - IPM 2026. február

 

23 éve, vagyis 2002-ben kezdték hazánkban forgatni, vetíteni az első valóság showkat, a TV2-ön a Big Brothert, majd az RTL-en a Való Világot. Először nagyon érdekes volt nyomon követni a különböző személyiségű szereplők között kialakuló, változó csoportdinamikát, de azután kezdett unalmassá válni főleg a szereplők kulturáltsági szintjének zuhanórepülése miatt. Hihetetlen volt, hogy külföldön micsoda reneszánsza van ennek a tévés műfajnak. El se tudtam képzelni, miért szeretik ezeket ennyire. Azóta nálunk is elterjedtek más formátumok is, melyek között vannak „jobb minőségűek” is, nevezzük őket értelmeseknek. Egyik kedvencem az Ingatlanvadászok, illetve Lakásvadászok, mert nagyon sok fontos információt szereztem belőlük az ingatlanértékesítéssel - vásárlással és eladással – kapcsolatban. Néhány hete vetítik az RTL pluszon a Budapest Luxe-ot, mely egy budapesti luxusingatlanokat közvetítő iroda mindennapjait mutatja be. Az előzetesek alapján azt gondoltam, hogy ez engem egyáltalán nem fog érdekelni. de nem így történt. Ennek egyetlen oka az, hogy nem mozgok abban a körben, melyben a szereplők. Bevallom, nem is akarok, mivel számomra visszataszító ez a közeg, viszont nagyon fontosnak tartom, ezzel a személyiségtípussal, gondolkodásmóddal is megismerkedhessek.

 

Az utóbbi években nagyon sok pszichológiai könyvet olvastam, melyről többször is írtam itt, mint ahogy arról is, hogy mennyire fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek minél előbb megismerkedhessenek a különböző személyiségtípusokkal, illetve személyiségzavarokkal. Mindenki magából indul ki, ezért a másként gondolkodó, másként viselkedő, másként reagáló emberek kellemetlen meglepetéseket tudnak okozni. Ennek elkerülése érdekében kellene kilépnünk a komfortzónánkból. Nekem ezért tetszik a Budapest Luxe.

 

Az IPM 2026. februári számában Jakabffy Éva „Önismeret pszichopata módra” című cikke egyik kedvenc témakörömről, a pszichopatákról szól. A szerző két kutatót mutat be: James Fallont, illetve Robert D. Hare-t, akiknek könyvei közül én is olvastam néhányat.

Nektek is ajánlom: a cikket is és a könyveket is.