Változó múlt- NGC: Középkori világ különszám

 

Érdekesen működik a történelem.

Az ember azt gondolná, hogy ami volt, az már megtörtént, tehát nem változhat, ez azonban néhány esetben nem így van.

Én például azt tanultam gyerekkoromban, hogy a középkor az angol polgári forradalom kitöréséig, 1640-ig tartott, mert akkor az elkezdődött átalakulások megváltoztatták a korábbi, feudális rendet.

Amikor a lányaim tanulták ezt a témát a suliban, számukra már hamarabb ért véget a középkor, mert az akkori tanok szerint Amerika 1492-es felfedezése indított olyan változásokat, melyek elkülönítették a két történelmi korszakot.

Most, a NGC Középkori világ című különszáma szerint a válaszvonalat Bizánc 1453-as bukása jelenti.

Tehát a történelem változik.

Lehetne még más példát is felhozni, de most inkább nézzük az NGC különszámát, ami egyedi kiadvány. A középkort évszázadonként mutatja be, így nagyon sok érdekes információt tartalmaz az un. sötét középkorról is, amit suliban egyszerűen átugrottunk. Minden fejezet azt a várost állítja középpontba, mely az adott száz évben legnagyobb jelentőséggel bírt, illetve minden fejezet kitér az Európán kívüli valamennyi földrészre is egy-egy épület vagy más különlegesség bemutatásának erejéig. Mindezt nagyon sok szép képpel.

BBC History 2025. július - Búnös Budapest

 

Ha Bűnös Budapest, akkor Kondor Vilmos, de 

In memoriam Böszörményi Gyula

 

Munkám részeként gyakran szoktam beszélgetni nevelésbe vett (állami gondozott) gyermekekkel az általuk elkövetett tettekről, sokszor bűncselekményekről és azok következményeiről.

 

Egyik srácot egyszer megkérdeztem, hogy kihez fordul, ha segítségre van szüksége.

-          Az öklömhöz – felelte -, de a rendőrök azt mondták, hogy nem jó ötlet.

 

Valóban nem jó ötlet. Próbálom megértenie a motivációjukat. Sokszor a nem megfelelő példa hiánya, vagy a nem megfelelő referencia személy miatt követnek el bűncselekményeket. Gyakori, hogy nem tanulják meg kontrollálni az indulataikat, nem sajátítanak el megfelelő megküzdési stratégiákat, vagy éppen a családjukban is ezt látták, ez a példa. Nincs a látóterükben olyan, a társadalom által elfogadható magatartást tanúsító személy, akinek meg akarnának felelni például azzal, hogy az általánosan elvárt, tehát bűncselekményektől mentes módon működjenek. Olyan személyre lenne szükségük, aki előtt ciki lenne, amit csinálnak.

Jellemző rájuk, hogy úgy kerülnek be hozzánk, hogy nem járnak iskolában. Nem tudom, miért gondolja bárki, hogyha otthon iskolakerülők, majd itt szorgalmas iskolalátogatók lesznek. Nem lesznek. Sokuknak mondtam már, hogy nehogy azt higgyék, hogy nekem minden nap van kedvem bejönni és dolgozni. Nem, sokszor nincs kedvem, mégis itt vagyok. Ezen eddig mindegyikük meglepődött.

Sokszor gondolkodom azon, hogyan lehetne jó útra téríteni ezeket a fiatalokat. Sőt, hogyan lehetne megakadályozni. hogy ezen az úton elinduljanak.

 

A BBC History 2025. júniusi számának fő témája a 19.20. század fordulóján Budapesten elkövetett bűncselekmények, vagyis a Bűnös Budapest. Akkor kezdtek professzionálisan foglalkozni a kriminológiával. Akkor állapították meg először, hogy a bűncselekményeknek milyen közük van a társadalmi, gazdasági, morális változásokhoz. Próbálták megakadályoznia fiatalkori bűnözést pl. enyhébb szankciókkal. Ekkor született az első büntetőtörvénykönyv, az 1878-as Csemegi-kódex, melynek még most is nagy hatása van, mert bár 1978-ban új Btk-t fogadta el, a rendőrök a mai napig alkalmazzák – bár hatálytalan – a házi fegyelmezési jog intézményét.

Megörültem, amikor megláttam ezt a témát, mert azonnal Böszörményi Gyula és Ambrózy báró esetei jutottak eszembe. Ugyanaz a kor, ugyanaz a helyszín. Nagyon szerettem Gyula sorozatát. Nagy fájdalom, hogy Gyula ilyen fiatalon eltávozott, és nem tudta folytatni ezt a sorozatot, nem tudott újabb izgalmas, fordulatos krimiket írni. Az sem vigasz, hogy tökéletes életművet hagyott maga után. Mindenesetre a BBC History cikkei visszarepítettek ebbe a korba.

IPM 2025. július - Karrierváltás

 

Karrierváltásra életünkben többször is sor kerülhet.

Gimis koromban sokáig pszichológus akartam lenni, de azután egy új szerelem, a csillagászat sajnos elnyomta ezt a vágyamat.

Ahogy már írtam róla, geofizikus szakra jelentkeztem, és mivel a csillagászat B-szak volt, és csak úgy lehetett rá jelentkezni, ha matek-fizika tanár, geofizikus vagy fizikus szakra járt az ember. Úgy gondoltam, a mat-fiz tanár túl könnyű, a fizikus meg túl nehéz, így maradt a rejtélyes geofizika. Ez így szép és jó, csak amikor odakerültem, hogy na jöjjön a csillagászat, kiderült, hogy a heti 40-45 geofizika óra mellé fel kellene venni 10-15 óra csillagászatot. Na itt véget is ért a csillagászathoz fűződő szerelmem. Ott maradt nekem a geofizika, amiről addigra már tudtam, hogy micsoda, és ami sok minden volt, de szerelem nem. Többek között nem tudtam vele elhelyezkedni egy teljességgel elférfiasodott területen, amire bizonyíték a geofizikai egyesületben való tagságom. Történt ugyanis, hogy amikor kézzel kitöltöttem a jelentkezési lapot, és beírtam a nevemet: Balázs MÁRTA, egyáltalán nem feltételezték, hogy lány vagyok, így aztán 3 évig Balázs MÁRTON néven voltam tagja az egyesületnek. Amikor végeztem, ugyan voltam pár állásinterjún, de talán látszott rajtam a lelkesedés hiánya, mindenesetre nem tudtam elhelyezkedni.

Elkezdtem tanítani egy általános iskolában, hiszen hiába volt egyetemi diplomám, nem voltam pedagógus, ezért középiskolába nem vettek fel. Ettől nagyon gyorsan besokalltam annak ellenére, hogy a mai napig szeretek tanítani. A vezetőség ugyanis nem engedte, hogy tovább képezzem magam, és hivatalosan is tanár lehessek. (Tiszában voltak azzal, hogy diploma birtokában átmentem volna egy középiskolába). Ez viszont nem tartotta őket vissza attól, hogy agyonterheljenek, és a heti óraszámom a megengedett kétszerese legyen. Így aztán rövid idő után visszavonultam az otthonom falai közé, és otthon tanítottam matekot és fizikát. Ez sokáig jó volt, főleg ahogy megszületett a három lányom, mivel a magam ura voltam. Csakhogy egy idő után nem lehetett megélni belőle, ezért váltani kellett. Jelentkeztem az egyetemre, de angol szakra azért nem vettek fel, mert már van egy diplomám, mondták, keressek azzal munkát. Fizika szakra azért nem vettek fel, mert nem műszaki egyetemre jártam. Matek szakra meg egyéni levelezőre járhattam volna, ami lényegében nappali tagozat volt. 3 gyerek mellett 100 km-es távolságról nem vállaltam.

Teljesen más után néztem, így került a látóterembe a jogi egyetem, amit sikeresen el is végeztem, és jelenleg, immár 13 éve jogászként dolgozom a gyermekvédelemben, ami jó, mert segíthetek az embereknek, ugyanakkor rossz, mert lelkileg sokszor megterhelő.

Sajnos nagyon sokszor eszembe jut a pszichológia. Nagyon sajnálom, hogy elengedtem. Szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni nekik. Pszichológusként is „taníthattam” volna, és könyvet is írhattam volna. De most már késő.

Életutam mindenesetre jó példa arra, hogy nem feltétlenül tud az ember egész életében egy területen dolgozni. Néha belső vagy külső okok miatt szükség van a váltásra.

 

Ha a téma bővebben érdekel téged, olvasd el az IPM 2025. júliusi számában a „Karrierváltás” című cikket.

 

Hitelesség- NGC: Ferenc pápa, különszám

 

Néhány hete írtam arról, milyen nehéz volt az átkos szocializmusban vallásosnak lenni kis Moszkvában, vagyis Szolnokon. Amikor vége lett annak a korszaknak, fellélegeztünk, de sajnos mostanra ott tartunk, hogy ismét vannak nehézségei annak, aki valóban hisz Istenben, és nem csupán kérkedik kétes őszinteségű vallásosságában.

Kezdjük azzal, hogy három, korábban szinte rokonértelmű fogalom igencsak elválik egymástól: a hívő, a vallásos és a templomba járó szavak.

Ha úgy vesszük, mindenki hívő, hiszen az ateista is hisz valamiben, nevezetesen ő abban hisz, hogy nincs Isten.

Vallásos az, aki Istenben hisz.

A templomba járó pedig néhány éve még azonos volt a vallásossal, hiszen ha a 3. parancsolatra gondolunk („Az Úr napját szenteld meg!”, vagyis vasárnaponként járj templomba), akkor a vallásos emberek jártak templomba.

Ez mára kicsit módosult, és ennek nem feltétlenül az érintett személyek az okai, hanem sokkal inkább az a társadalmi átalakulás, ami körülöttünk történik. Sok magát vallásosnak tartó olyan ember van, akik nem járnak templomba. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, mi ennek az oka.

Akkor néhány héttel ezelőtt írtam arról, hogy volt gyermekkoromban egy hitoktatóm, Himfy Ferenc atya, akit ha nem ismertem volna, most valószínűleg nem járnék templomba. Ha így lenne, akkor is hinnék Istenben és megpróbálnék a krisztusi értékeke szerint élni, hiszen ez a lényege az egésznek, de az biztos, hogy be se tenném a lábam a templomba.

Miért volt ilyen fontos személy Feri bácsi? (Nem lehetett atyának szólítani, mert akkor ez tilos volt.) Azért, mert hiteles személy volt. Valóban a krisztusi értékek szerint élt, nemcsak ezt tanította nekünk, hanem ezt a példát is mutatta. Az én személyes életemben, a mikro környezetemben ezért volt ő meghatározó.

Makro szempontból, a világ felől nézve ugyanezt várják el még az ateisták is egyházzal szemben, melynek legfontosabb, és legismertebb képviselője a mindenkori pápa, a Szentatya. Nem az számít, hogy teológiai szempontból mennyire tájékozott egy pápa, hanem az, hogyan tudja közvetíteni a krisztusi értékeket a világ felé. Hiteles-e. Nemcsak szavakban, hanem tettekben is, ahogy azt Szent Jakab is elvárja.

Ferenc pápa ilyen Szentatya volt.

Aki nem hiszi, olvassa el a NGC róla szóló külön kiadványát, mely olyan, mint egy karakterregény: az életeseményei útján bemutatja csodálatos személyiségét.

Elfogadás és szeretet

 

A vasárnapi prédikációban a papunk azt mondta, hogy ne hallgassunk másokra, ne hallgassunk a horoszkópra, ne hallgassunk a rádióra. Kizárólag a Bibliára figyeljünk.

A Bibliára?

Rendben.

 A gyermekvédelemben dolgozom, tehát tisztában vagyok azzal, hogy milyen durva bántalmazások érhetnek gyermekeket. A legszörnyűbb az, ha azok bántalmazzák őket, akiknek meg kellene őket védeni. Azt is tudom, hogy az ilyen bántalmazott gyermekek sokszor maguk is bántalmazókká válnak. Állandó feszültségben nőnek fel, ezért ez lesz számukra az ismerős közeg. Ha nincs, generálják a feszültséget. Nem konszenzusra törekednek, hanem konfliktusra.

 Na de térjünk vissza a Bibliához.

Tizenöt éve abban élünk, hogy egyesek folyton ellenségeket gyártanak. Harcra szólítanak fel, a küzdelem, a háború és a csata a kulcsszavaik. Kipécéznek csoportokat, akiket szerintük gyűlölnünk kellene.

 Mit ír a Biblia?

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást.” (Jn.13.34.)

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” (Mt.7.1.)

 Sajnálom, ha valaki úgy nőtt fel, hogy a saját apja lepofozta, majd amikor a földön feküdt, megrugdosta. Ez örökre nagy pszichés teher, amit azonban az érintettnek fel kell ismernie, és kezeltetnie kell magát. Nincs joga arra, hogy mások életét tönkretegye.

Én nyugalomban szeretnék élni.

Ezt az írást 2025. május 26-án tettem ki fb-on, de most azt érzem, itt is szükségem van rá. Egyik ottani ismerősöm nagyon nem értette, pedig azt hiszem, teljesen világos a mondandója.

Randevú Jean Valjeannal

 

Édesanyám látóideg-sorvardással született, ami miatt 90 %-os volt a látássérülése, vagyis orvosilag vak volt. Ez azonban nem tartotta vissza attól kicsi koromban, hogy a kevéske látását arra fordítsa, hogy meséket olvasson fel nekem. Valószínű, hogy életem első 6 évében semmi mást nem olvasott, csak meséket. Ezzel elültette egy nagy szenvedély, az olvasás magját bennem. Nagyon szeretek olvasni, mégis van néhány tényező, melyek miatt nem tudok mindent elolvasni, amit szeretnék. Leginkább a szűkös időkeret az, ami megakadályozza, hogy elolvassam azokat a könyveket, amik érdeklenek. Ennek következménye mai napig is, hogy visszariadok a vastag könyvektől. Ezért nem olvastam - bár évek óta tervezem -, többek között az Anna Kareninát, a Háború és békét és a Nyomorultakat.

Ez utóbbival már kerültem karnyújtásnyi távolságra, amikor nyolcadikos koromban a magyar-rajz szakos osztályfőnököm hívta fel a figyelmemet erre a regényre. Kihoztam a könyvtárból és bele is kezdtem. Sajnos a lelkesedésem hamar elfogyott, pedig ez vitathatatlanul jó történet. Honnan tudom? Számtalanszor feldolgozták filmen, sőt, amikor a lányaim kicsik voltak, vasárnap reggelenként rajzfilmsorozat formájában láttuk. Tehát, tudom, miről szól. De valójában nem ekkor ismerkedtem meg vele, hanem még gimiben, amikor magyar tagozatosként el kellett volna olvasnunk. Kevés időnk volt rá, és nagyon sok más feladatunk is volt, ezért egyikünk se olvasta… mármint regény formában nem, na de volt más lehetőség is. A szomszédunknak előfizetett a Füles rejtvényújságra, melyben képregény formában több hónapig tartó folytatásokban megjelent a „Nyomorultak”. Így sikerült, ha nem is elolvasni, de megismerkedni például Jean Valjeannal.

És most a Múlt-kor történelmi magazin 2025. nyári számából megtudhattam, hogy mindezt Korcsmáros Pál grafikusnak köszönhetem.

Ettől függetlenül még mindig rajta van a bakancslistámon.

Uralkodni vagy nem uralkodni

 

Bizonyára hallottatok már Zimbardo 1971-es standfordi börtönkísérletéről, mely során a kísérleti alanyokat két csapatra osztották, és sorsolás alapján az egyik csapat tagjai börtönőrök, a másiké rabok lettek.

Egy hét után le kellett fújni a kísérletet, mert az őrök túlságosan eldurvultak, visszaéltek hatalmukkal. Azt akarták bizonyítani, hogy a hatalom hatására a legjámborabb emberből is előbújik a gonosz.

 

Talán azt is hallottátok már, melyről az IPM Tudta-e 20. számában olvashatunk, nevezetesen, hogy a kísérlet nem volt teljesen tiszta, mivel a kísérlet vezetői biztatták a börtönőröket, hogy legyenek kegyetlenek. Ennek ellenére az elmúlt több mint 50 évben senki se merte megismételni a kísérletet.

 

Mi lehet ennek az oka?

 

A Halálsoron című filmben vannak szadista, eleve gonosz őrök és olyanok is, akik megőrzik az emberségüket. Ez azonban egy kitalált történet.

 

Tehát igazából az a kérdés, hogy a hatalom torzítja-e a személyiséget.

 

Szerintem a válasz igen, mindenképpen.

Gondoljunk csak a vállalati vezetőkre. Ha csúcsvezetők, senki nem áll felettük, vagyis senki nem meri kétségbe vonni a döntéseiket, mindig mindenki próbál a kedvükben járni. Nagyon erős személyiségre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben a főnökben el ne hatalmasodjon a mindenhatóság érzése. Ugyanez igaz a vezető politikusokra, akik a vezéresedés révén könnyen elveszíthetik kapcsolatukat a valósággal. Gondoljunk csak Napóleonra, Hitlerre vagy Sztálinra.

Azt gondolom, ez nem új felfedezés, hanem már az ókorban is ismerték. Az ókori görög demokráciában nem véletlenül volt szokás, hogy egy-egy tisztséget csak korlátozott ideig lehetett betölteni. Ezzel biztosították, hogy a vezetők két alaptípusának, a pszichopata és nem pszichopata vezetőnek, ne torzulhasson úgy el a személyisége, hogy az a közösségre veszélyt jelentsen.

A pszichopatát nem érdekli, hogy mit éreznek a körülötte levők, viszont előfordulhat, hogy bármi áron ragaszkodni akar a hatalmához, ami egy köztársaságban a választásokon történő ismétlődő megméretés miatti aggodalom okán komoly mentális torzulásokat okozhat, sok-sok választás után akár elmebajt is. Egy alkotmányos monarchia uralkodója számára ez nem jelent problémát, hiszen nem sok döntési joga van, de ha betartja a minimális szabályokat, akkor gyakorlatilag élete végéig trónon maradhat, nem kell aggódnia pozíciója megőrzése miatt.

Egy nem pszichopata vezető számára a lelkileg megterhelő és elmeállapot roncsoló döntések miatti felelősség lehet mentálisan káros, főleg olyan helyzetekben, amikor csak rossz lehetőségek közül lehet választani.

Mellesleg ha egy vezető sokáig tölti be a tisztségét, egyre több olyan „rossz”, vagyis másokra nézve sérelmes döntést kénytelen hozni, amit a választók nem felejtenek el. Így a történelmi pozitív megítélése miatt is fontos, hogy ne kapaszkodjon foggal-körömmel a pozíciójához.

 

Összességében kísérlet nélkül, gondolati alapon is megállapítható, hogy a hatalom az emberek többségének személyiségét torzíthatja úgy, hogy jámbor emberekből is előbújhat a gonosz.

 

Mi a véleményetek?

Csak a teste

 

Mindössze tízéves voltam, amikor olvasási szempontból „felnőtté” váltam. A számtalan mese és pöttyös könyv után ekkor olvastam először azt a könyvet, ami a mai napig csúcskedvencem, és amit azóta legalább tízszer olvastam, és amihez újra és újra visszatérek.

(Olvasd el molyos értékelésemet.)

Első olvasáskor annyira odavoltam érte, hogy néhány héttel később újraolvastam, és sikerült elérnem, hogy a regény címadó helyszínére elvigyenek a szüleim. 

Természetesen az elmúlt sok-sok évben többször is ellátogattam és más végvárakba is. Bakancslistámon van azonban az összes vár bebarangolása.

Mindig szerettem a történelmet, és a középkor, ezen belül is végvárak világa se nem közeli, se nem távoli ahhoz, hogy magával ragadjon.

Ezeket az emlékeket elevenítette fel a BBC History 2025. júniusi száma, melynek főtémája 5 cikkel a végvárak kora.

Gárdonyi sírjának felirata szerint "Csak a teste" van ott.

A mi oroszlánunk az SCV 1-ben

 

"... mi, bíborosok, egymás között tréfálkozva úgy is magyarázzuk, hogy mostanáig Ferenc a farkasokkal tárgyalt, most viszont oroszlánunk (Leó) van, aki el fogja kergetni a farkasokat."

(Német László belgrádi érsek) 

Az IPM 2025. júniusi számában olvasható Benda László "Habemus papam" című cikke, mely kapcsán szeretnék veletek megosztani néhány gondolatot XIV. Leó pápa névválasztásáról:

Az előző ezen a néven XIII. Leó pápa volt, aki 1878 és 1903 között töltötte be ezt a tisztséget, tehát a Jóisten segítségével viszonylag hosszú ideig, 25 évig.

Célja volt a hagyományos katolikus tanítások és kora liberalizmusának összeegyeztetése, valamint a társadalmi igazságosság képviselete, érvényre juttatása.

Nevéhez fűződik a keresztényszociálizmus fogalmának megalkotása, mely nem azonos a 20-21. századi politikai irányzatok kiüresített, sokszor ateista baloldali elképzeléseivel. Ne felejtsük el, hogy Jézus mai fogalmainkkal baloldali-centralista volt.

A pápai autórendszáma SCV 1

Én nem szoktam unatkozni

 

Rendszeresen hallhatunk arról, hogy a nyugdíjkorhatár emelni kellene, mivel néhány éven belül sokkal több nyugdíjas lesz, mint aktív dolgozó, ezért a rendszer fenntarthatatlan lesz. Szomorú ez, mert nyugdíj megadhatná azt a szabadságot, amivel előtte nem rendelkezik az emberek többsége. Édesanyám korosztálya 10 évvel korábban mehetett nyugdíjba, mint kortársaim. Anyukám az én koromban már régen nyugdíjas volt. Szomorú, hogy nincs választási lehetőség. Húzni kell az igát, nincs mese.

Arról olvashattunk, hogy egyes országokban már most is magasabb a korhatár, mint náluk, arról azonban mindenki hallgat, hogy ezekben az országokban sokkal több az éves szabadságkeret, így például 40 napos szabadságból arra is lehetőség van, hogy a munkavállaló 4 egybefüggő hétre távol maradhasson a munkájától, és így esélye legyen arra, hogy némileg kipihenje magát.

2023-ban a franciák tüntettek azért, nehogy 62 évről 64 évre emeljék náluk a korhatárt. Tehát ez a terv más országokban is felmerül.

 

A minap az egyik reggeli beszélgetős műsorban egy „szakértő” arról beszélt, milyen előnyei vannak a korhatáremelésnek. Szerinte a nyugdíjazás után bekövetkező elmagányosodás nagyon káros az emberek egészségére, amely ellen szerinte nagyon jól megvéd a munkahelyi közösség.

 

????

 

Nem hallott még a munkahelyi stresszről? A leterheltségről? A kifáradásról? A mérgező munkahelyekről? Az ezek miatt bekövetkező egészségromlásról? És arról, hogy ötven éves kor felett lehetetlenség másik munkahelyet találni, tehát ha 50 évesen rossz helyen van az ember, akkor még 15 évet ott kell tölteni. Vagy ha változik a korhatár, még többet is.

Lehetőség van arra, hogy aki akar, a nyugdíj mellett is dolgozhasson, ezért aki akar, maradhat a társaságban. Aki viszont szeretne a napi taposómalom helyett olyan tevékenységet folytatni, annak biztosítani kellett ezt.

 

Ha esetleg valakinek ezzel kapcsolatban segítségre van szüksége, akkor a Mindennapi pszichológia 2025. évi 2. számában nemcsak jó ötleteket találhat Mannhardt András „Úti és lelki kalandok” című cikkében, de a kikapcsolódás pszichológia hátteréről is olvashat.

Már nem vagyok gyerek

 

Idén április közepén az egyik párt békemenetet tartott „Legyen mindenki egyforma címmel!” a Városligetben. Azt kérték, hogy a résztvevők szürke öltözékben jelenjenek meg. Félórával a kezdés előtt véletlenül a Kodály köröndön ácsorogtam, amikor már többen is a Városligetbe tartottak a meghirdetett eseményre. Egyértelmű volt, hogy kik szeretnének részt venni, mert mindannyian szürkében voltak. Ötletes volt így tiltakozni az egyediség elnyomása ellen. Ugyanakkor lehangoló volt látni a sok egyforma szürke embert. Főleg egy korombeli személy számára. Igaz, hogy én még pajzán gondolat se voltam abban a korban, amiről a BBC History 2025. májusi számában Magyari Hajnalka Nőideálok a Rákosi-korszakban című cikkében írt, mégis megtapasztalhattam ennek az időszaknak a lecsengését az 1980-as évek elején, amikor én még tinédzser voltam. Egyik nyáron kerestem egy kis pénzt, és úgy döntöttem, elegem van a tökegyforma, férfias pólókból, én mindenáron szerettem volna magamnak egy nőies darabot. Nem volt egyszerű megvalósítani, mivel a kínálat finoman fogalmazva szűkös volt. Heteken keresztül gyalog mentem haza a gimiből azért, hogy be tudjak nézni az út közben lévő Centrum áruházba, városunk egyetlen nagyobbacska ruházati áruházába, mely a mai szemmel két szintjével törpének tűnik a budapesti plázákhoz képest, de akkor csak ez volt. Tehát mindennap ott voltam, és egyszer szerencsém lett, mert szert tudtam tenni egy napsárga, karcsúsított felsőre, melynek ejtett válla, és az elejét díszitő, lepke alakú hímzett kivágása igazi kuriózum volt. Szemrebbenés nélkül kifizettem a négyszáz forintot, ami akkor, amikor egy kiló kenyér 3,6 Ft volt és anyukám ezer forint nyugdíjat kapott, óriási összegnek számított.

Szeretettem volna nőiesebben öltözködni, és bár régen magunk mögött hagytuk a Rákosi korszakot, még voltak nehézségek. Szerettünk volt úgy kinézni, mint a nyugati országok lakosai. Vágytunk az ő lehetőségeikre.

Mi változott azóta? Változott valami?

Számos híres cég termékei megvásárolhatóak, nemcsak ruházatból, de élelmiszerből, műszaki cikkből, stb. Olyanok lettünk-e, mint a nyugatiak? Sikerült-e Nyugat-Európához csatlakoznunk azon az úton, melyen Szent István elindított minket?

Minap kollégáimmal arról beszéltünk, hogy még mindig irigykedve nézzük a nyugat-európaiakat. Nyilvánvalóan jobban élnek, mint mi, jobb körülmények között, jobb feltételekkel.

És nemcsak az anyagiakra gondoltunk. Hogyan lehet ez?

 

Utálom, ha gyereknek néznek. És ennek egyetlen oka van: réges-régen nem vagyok gyerek, tehát nincs szükségem arra, hogy más mondja meg, hogyan gondolkozzak, hogyan éljek.

Most már nem nőies ruhákra vágyom, hanem a szabad gondolkodás lehetőségére.

Nekem május 1.

Az IPM 2025. májusi számában Legát Tibor „Vonulnak a dolgozók” című cikke régi képekkel felidézi a szocializmus korának május elsejei ünnepségeit, mely érdekes időutazásként engem is elrepített fiatalkoromba.

A kis Moszkva néven ismert Szolnokon ennek az ünnepnek kiemelt szerepe volt a rendszer dicséretében, ami azt jelenti, hogy különösen a fehér házban – a fehérre festett pártházban – ügyködő elvtársak nagy figyelmet fordítottak arra, hogy mindenki részt vegyen a jeles nap ünneplésében. Persze ez az ünnep tényleg jeles, ha visszanézünk történelmi múltjára, csakhogy az elvtársak einstandolták és ezzel kiüresítették, sőt utálatossá tették ez az egyébként fontos eseményt.

A szocializmus idején az ünnep két részből állt: először a főtéren hivatalos ünnepet tartottak, beszédekkel, integetős, táblás felvonulással, majd jött a lényegi rész a tiszaligeti majális, körhintával, kirakodó vásárral, meg ami kell.

Persze az elvtársakon kívül mindenki utálta a a felvonulásos részt, ezért vagy emiatt (?) kötelező volt rajta részt venni. Amikor gimis lettem, 9.-ben csak a kilencedikeseknek, majd a következő két évben a 12.-sek kivételével mindenkinek, végül mire 12.-es lettem, és fellélegezhettem volna, mindenkinek kötelező volt végigállni, végigjárni a kétórányi dögunalmat. Így aztán minden évben ott voltam. Szerencsére ezt a részt elsodorta a rendszerváltás. 

Gyerekkoromban apám a Volánnál dolgozott, és ilyenkor mindig kimentünk a vállalati üdülőbe, ahol minden gyerek kapott valami játékot, ha részt vett az esztrád műsorban, vagyis hajlandó volt elszavalni egy verset, vagy elénekelni egy nótát. Én szerettem a verseket és nem féltem kiállni, ezért aztán mindig játékkal tértem haza.

Ezt a kedves részt sajnos elsodorta az áradó Tisza, egyik áprilisban ugyanis akkora árvíz volt, hogy lezárták a Tiszaligetet, így elmaradt a majális. A következő években pedig már nem volt olyan, mint a korábban. Nem is mentem ki többet.

Mindezektől függetlenül nekem még mai napig is ez a kedvenc „állami” ünnepem, mivel ez számomra a kedvenc évszakom, a nyár beharangozója.

 

In a world of hate be Francis

 

A Múlt-kor magazin 2025. évi 1. száma bemutat néhány alig ismert, de annál jelentősebb „szürke eminenciást” a történelemből, vagyis olyan személyeket, akiknek a nevét a magamfajta átlagemberek jellemzően nem ismerik, de akik főnökeikre komoly hatást gyakorolhattak, és ezáltal befolyásolhatták a történelem menetét. Egyikük a Kádár János árnyékában megbújó Erdélyi Károly volt, aki a szolnoki vasútállomáson szólította le Kádárt, és lopta be magát a gulyáskommunizmus ikonikus alakjának szívébe.

 Az első kérdés az, hogy miért pont Szolnokon.

A második pedig az, hogy milyen érzés egy posztkommunista városban valódi, tehát nem a most divatos álságos kereszténynek lenni.

Szolnoki vagyok, így születésem óta testközelből tudom, érzem, átélem a város politikai beágyazódását.

Szolnok mindössze 100 km-re van a fővárostól, jó vasúti közlekedéssel, katonai bázissal, repülőgépekkel, így nem meglepő, hogy 1956-ban Kádárék itt találtak a biztonságos menedéket. És sajnos ezt a helyzetet hosszú időre konzerválták is.

 Azt mondják, Szolnokon két fajta ember van: aki itt született (nagyon kevés, egyre kevesebb) és aki ide költözött, vagy helyesebben sok esetben, akit ide költöztettek. Ez utóbbiak egy része a Kádár rendszerben büntetésből került ide pl. a fővárosból, elég messze ahhoz, nehogy bajt kavarjanak Budapesten, de közel ahhoz, hogy szemmel lehessen őket tartani. A másik részét pedig jutalomból helyezték ide, ahol a jutalom az volt, hogy a büntetésből idekerülteket megfigyelhették. Szinte hihetetlen, de ez utóbbiak között még papok is voltak, az ún. „békepapok”. Gyermekkori hitoktatóm, a budapesti születésű és kötődésű, de hitoktató tevékenysége miatt Szolnokra száműzött Himfy Ferenc atya egy paptársával lakott együtt a plébánián. Ha férfi vendég érkezett Himfy atyához, az atya mindig szólt az illetőnek, hogy a paptársa be fog jönni bemutatkozni, mire a férfivendég mondja azt, hogy őt Szabó Jánosnak hívják. Így aztán Himfy atya minden férfi vendége Szabó János volt, tehát a paptársa nem tudott az elvtársaknak érdemben referálni arról, hogy ki volt a vendég.

Ilyen környezeten kaptam én vallásos nevelést, jártam 6 évig hittanra és vettem fel az összes elérhető szentséget: keresztséget, első áldozást és bérmálkozást. Mondhatnám, hogy minden rendben volt, de nem. Történtek meglepő dolgok. Amikor 8 évesen az iskolában megtudták, hogy vallásos vagyok, az osztálytársaim letérdeltettek a tanteremben a többiek előtt és kiabáltak, hogy imádkozzak. Ma is emlékszem rá, bár nem értettem, miért baj az, hogy én hiszek Istenben. 14 éves koromban az osztályfőnököm azt mondta szülői értekezleten, hogy még mindig vannak olyan primitív emberek, aki hisznek Istenben. Édesanyám felháborodva jött haza, hogy kikéri magának, ő nem primitív.

Egyik ismerősünk lakására ellátogatott a főnöke, és amikor meglátta a falon a keresztet, közölte, hogy ezt vegye le. A saját lakásában se tehetett azt az ember, amit akart!

(Számomra jelenleg az a legbántóbb, hogy ezeknek a vallás és Isten ellenes embereknek jó része most kereszténynek hazudja magát.)

Ebben a környezetben sikerült megőriznem hitemet, melyért rendkívül hálás vagyok Istennek.

Ez a miliő azonban odavezetett, hogy bár már 35 év eltelt a rendszerváltás óta, mégse szeret egyetlen pap se ide jönni, itt szolgálatot teljesíteni.

Ilyenkor hálával gondolok Himfy atyára, akit, ha nem ismertem volna, lehet, hogy most nem járnék templomba.

Hálával gondolok a tegnap elhunyt Ferenc pápára is, aki kiemelkedő és példamutató tevékenységet végzett az egyház megújításában, az elesettek és szegények felkarolásában, a háború határán forrongó világ felé a béke fontosságának közvetítésében.

Ezek az egyházi személyek segítenek abban, hogy a gyűlölettől fortyogó álkeresztények között továbbra is tudjak templomba járni.

De ha ők nem lettek volna, akkor is hinnék Istenben. Ez azonban egy külön történet.

 

A személyiség kialakulása és változása

 

Néhány héttel ezelőtt egy gyújtogatási esettel kapcsolatban meghallgattam egy 10 éves fiút. Váltig állította, hogy nem tud semmit, nem is volt jelen. Mindenki más azonban azt mondta, hogy a fiú nagyon is jelen volt, sőt aktív okozója volt az esetnek. A srác ugyanakkor annyira kétségbeesetten és így meggyőzően állította az igazát, hogy biztos voltam abban, ő valóban elhiszi, amit mond.

Hol van erre az ellentmondásra a megoldás? 

Munkám révén kifejezetten érdekelnek engem az emberi személyiségvonásokra vonatkozó elméletek. Sokszor kell különböző emberek elmondása alapján megítélnem eseteket, eldönteni, hogy mi történt, ki mond igazat, ki hazudik, és hogy az esetleges hamis nyilatkozatok hátterében mi áll, hiszen az is lehet, hogy aki nem mond igazat, az nem szándékosan teszi ezt, egyszerűen ő másként látta az adott helyzetet.

 

Az IPM Pszichológia 2025. évi tavasz száma több érdekes cikket is közzétett, melyek azért különösen figyelemre méltóak, mert információkat tartalmaznak a személyiség kialakulásának okairól, illetve a kialakult személyiség megváltozásának lehetséges eseteiről.

A Lucky Looser aranykora

 

A BBC History 2025. áprilisi száma érdekes, sőt izgalmas, általam eddig kevésbé ismert információkkal teli cikkgyűjteményt tett közzé a Szent Korona kalandjairól, mellyel kapcsolatban azonban van egy személyes emlékem, mert talán hihetetlen, de még most is emlékszem arra, amikor 1978. január 6-án Cyrus Vance az USA képviseletében visszaadta hazánknak a koronázási jelvényt. Az eseményt közvetítette a tévé, én pedig végignéztem.

 

Ennek ellenére most nem erről szeretném megosztani Veletek a gondolataimat, hanem Robert Blackmore Létezett-e aranykor? című cikkéről, mivel az utóbbi hónapokban folyamatosan azt hallhattuk, hogy mely országok akarnak „ismét” nagyok lenni.

 

A cél megvalósítására 2024. november megválasztottak egy olyan elnököt, akit egyesek Lucky Loosernek tartanak, ami számomra azt sugallja, hogy nem feltétlenül a szakmai tudása és rátermettsége révén tett szert vagyonra, hatalomra, befolyásra.

Naggyá akarja tenni hazáját, de a nagyságnak egyetlen szegmensét, a gazdagságot ragadja meg.

Természetesen fontos a stabil, jól működő gazdagság, de nem vagyok abban biztos, hogy ez a nagyság egyetlen ismérve.

Ő nem mondta ki, de számomra egy ország nagysága azonos az aranykorával.

Lássuk, mit jelent egy társadalom vonatkozásában az aranykor.

 

Hésziodosz szerint az aranykor a történelem előtti, eszményi kor, melyet az ember lerontott, tehát már nem helyrehozható.

A boldog, gondtalan élet, melynek alapja a stabilitás és a nyugalom.

 

Kicsit olyan, mint az egyes emberekre vonatkozó Maslow piramis társadalomra való kivetítése.

Nincsenek háborúk, nincs erőszak, főleg a védtelen csoportokkal (gyerekek, nők, idősek) szemben.

Az anyagi javakhoz köthető életszínvonal megfelelő táplálkozást, ruházkodást, lakhatást tesz lehetővé.

Az emberek védettek a járványoktól, egészségesen élnek.

Ahogy egy hazánkban tanuló afrikai egyetemista mondta, mi magyarok nem is tudjuk, milyen biztonságban vagyunk.

Az embereknek van szabadidejük, a művészetek virágoznak, a tudományok fejlődnek.

 Jó lenne ezekre törekedni, és nem egymással hadakozni, versengeni.

 

Hans Globke és a tavaszi nagytakarítás

 

Felkaptam a fejem, amikor meghallottam, hogy a tavaszi nagytakarítás kifejezés újra politikai környezetbe került.

Nocsak, nocsak!

 

35 évvel ezelőtt az elsőszabad választás kampányában a későbbi győztes Magyar Demokrata Fórum plakátjain jelent meg az ígéret arra vonatkozóan, hogy a választást követően tavaszi nagytakarítás lesz, ami a kommunista rendszer békés lebontását tűzte ki célul. Tehát egy sokáig regnáló politikai rendszert akartak lebontani békés módon az azzal egyet nem értők, vagyis nem a rendszer működtetői fenyegetődztek mintegy félelmet keltve, mint most.

Más kérdés, hogy 1990-ben mennyire sikerült teljesíteni ezt a célt. Mindenki hallhatott már erre vonatkozó kritikát, olyasmit, hogy nem rendszerváltás volt, mindössze gengszterváltás. Valóban nem egyszerű feladat, hiszen a gyökeres változáshoz nagyon sok csillagnak együtt kell (kellene) állnia.

Az már érdekesebb, hogy az akkori nagytakarítást követően sok új párt jelent meg és sok politikus karrierje indult el, melyek közül mára már csak egyetlen párt és annak néhány embere maradt a politikai porondon. Az akkori nagytakarítás, vagy legalábbis az arra vonatkozó terv indította a „rendszerváltók” karrierjét, és mostanra már az is kiderült, hogy a nagytakarítás nemcsak a közéletben, politikában, de sok politikus fejében, szívében, lelkében is jelentős változást okozott, mert aki akkor azért került a politikai térképre, a köztudatba, mert a demokrácia, sőt a liberalizmus híve volt, az mostanra „kicsit” megváltoztatta nézeteit. Számára ez volt a politikai túlélés feltétele. Persze lehet, hogy az érintettek akkor is úgy gondolkodtak, mint most, csak jó színészek, vagy jó stratégák, vagy egyszerűen jó túlélők (ne nevezzük őket megélhetési politikusnak).

 

Kövér László nyakában a tábla: 

Rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárokénál, jogállamban fordítva.  

 Kérdés, hogy mi lesz ennek a mostani, általuk tervezett nagytakarításnak vége.

Merthogy egy ilyen átfogó változás (ne nevezzük tisztogatásnak) – valljuk be - egyáltalán nem egyszerű. Sok-sok szempont befolyásolhatja, például a hatalomban levő vagy oda kerülő emberek kapcsolatrendszere, illetve az is, hogy lehet-e a fontos, komoly rátermettséget igénylő pozíciókra megfelelő személyeket kinevezni.

Nem új keletű ez a probléma. Már jóval 1990 előtt is gondot okozott.

 

Miért jutott ez most eszembe?

Az IPM 2025. áprilisi számában érdekes cikket olvashatunk a legnagyobb németek egyikéről, az NSZK első kancellárjáról, a sikeres és népszerű Adenauer elnökről, melyből megtudhattuk, hogy a II. világháborút követően nem sikerült Németországban teljes körű nagytakarítást végezni, mert pl. az ízig-vérig náci Hans Globke a háborút követően irányította az Alkotmányvédelmi Hivatalt, illetve előkészítette a Szövetségi Hírszerző Szolgálat létrehozatalát.

 

Igazság vs jogosság

 

Még hallgatóként jól a fejünkbe sulykolták a jogi egyetemen, hogy a jogász sohasem az igazságot keresi, hanem a jogosságot, vagyis az alapján dönt, hogy mit írnak a jogszabályok, és nem foglalkozik a józan paraszti ésszel, nem keresi az igazságot, de legfőképpen nem él lelki életet.

Kicsit ellentmondásos ennek a fényében igazságszolgáltatásnak nevezni azt a hatalmi ágat, mely kérelemre (polgári ügyek) vagy hivatalból (büntető ügyek) peres eljárások során dönti a felek közti vitát.

Természetes velejárója egy ilyen döntésnek, hogy elfogadják-e azt a felek. A Mindennapi pszichológia 2025. évi 1. számában Dr. Horváth Dóra „Tudomásul vettem” című cikke az elfogadási folyamat pszichológia hátterét foglalja össze. Fontos-e a felek számára, hogy hány éves, hogy néz ki és milyen nemű a bíró?

The first buddy

 

Biztos, gondolkodtatok már azon, mit tennétek/vennétek, ha sok pénzetek lenne.

 

Mit vennék?

Lakást/házat a lányaimnak. Mindegyiküknek külön-külön.

Budai villát magamnak. Na meg nyaralót Balatonfüreden, és valahol a tengerparton.

Autót, könyveket, ….

Aranyékszert? Nem, nem. Nem kell kihívni magam ellen a sorsot, meg felhívni magamra a tolvajok figyelmét. Persze, ha tényleg sok pénzem lenne, akkor testőrre is futná.

Hetekig nyaralnék Bora Borán. Bejárnám a Föld híres turistahelyeit Rómában, Párizsban, New Yorkban, Egyiptomban, stb. (Persze így semmi szükség a balatonfüredi nyaralóra :P)

 

Mit tennék?

Alap, hogy felmondanék a munkahelyemen, de ahogy ismerem magam, unatkoznék, tehát szükségem lenne valamilyen értelmes elfoglaltságra. Arról már ne is beszélve, hogy a sok pénzt fialtatni kell.

 

Mit vennék, ha tényleg nagyon sok pénzem lenne? Mondjuk 1200 milliárd Ft.

Vennék cégeket, de az üzlethez érteni kell. Felfogadnék embereket, akik ezt végzik.

Vennék egy jachtot 27 milliárdért, hogy hajókázhassak a Földközi tengeren. Nem számítana, hogy 80 millióért lehet tele tankolni.

Vennék magánrepülőt, magánhelikopter, magánrepülő teret, meg ami kell. Tényleg kell?

 

Boldogabb lennék?

Nem, nem hiszem. Nehéz lenne megítélni, hogy kik azok az emberek körülöttem, akik valóban engem szeretnek, és kik azok, akik csak a pénzemre ácsingóznak.

Tartanék attól, hogy durva személyiségváltozást okozna ennyi pénz.

Tartanék attól, hogy másoknál jobbnak, többnek képzelném magamat, már pedig tudjuk, hogy a gazdagembernek nehezebb bejutni a mennyországba, mint a tevének átjutni a tűfokán. (Mt.19.24.) Szétosztanám-e a vagyonomat a szegények között? Nem, mert a szegénység megszüntetéséhez a fenti összeg kevés lenne, de próbálnék sok-sok embernek segíteni.

Biztos szeretnék nyomot hagyni magam után, de azt gondolom, fölösleges űrutazásra, űrkutatásra, más bolygók benépesítésére költeni vagyonokat, amikor itt van nekünk csodálatos bolygónk, a Föld. Környezetvédelemre költenék sok-sok pénzt.

Nem költenék ostoba politikai csatározásokra.

Nem költenék mások hamis és gyűlöletkeltő propaganda általi megtévesztésére.

Nem költenék háborúk kirobbantására és emberek ész nélküli gyilkolására.

Mert a mennyországba akarok jutni.

 

Kapcsolódó cikkek: IMP 2025. márciusi számából:

Benda László: Az első haver

Brückner Gergely: Donald Trump, aki felborítaná a társadalmi, a gazdasági és a klímavédelmi rendet

Benda László: Trump, a „jégmezők lovagja” Grönland felé galoppozik

 

 

Egységben az erő

 

Mindannyian tanultuk történelemből, hogy Nagy Károly halála után örökösei 843-ban Verdunban szerződést kötöttek, melyben döntöttek az óriási Frank Birodalom felosztásáról. Mindhárman uralkodók akartak lenni, és inkább hagyták szétesni az egyben gazdaságilag és katonailag is nagyon erős birodalmat. Pedig tudjuk, hogy „sok lúd disznót győz”, stb. Na de az önös célok legyőzték a közösségi célokat. Sajnos ez napjainkban is előfordul.

Erről a történelmi eseményről beszélget Matthew Gabrielle és David M Perry a BBC History 2025.évi 3. számában. D.P. elmeséli egyetemista élményét, amikor rájött, hogy ez a „szerződés” nem olyan, mint amire ő korábban számított, mint pl. a versailles-i szerződések. Nincs írásba foglalva, ezért szerinte nem is létezik/létezett. Jogi szempontból a szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó nyilatkozata, nem követeli meg az írásba foglalást.

(Megjegyzem, mi magyarok persze tudjuk, hogy egyes szerződések esetében kölcsönös és egybehangzó nyilatkozatról szó se volt, így bár ezeket szerződésnek nevezik a külföldi történészek, mi magyarok pl. nem szerződésről, hanem trianoni békediktátumról beszélünk.) A történelemben többször is előfordult, hogy egy-egy egyezményt nem foglaltak írásban, hanem pl. kezet adtak rá, vagy más módon megfogadták, hogy teljesíteni fogják azt, amiben megállapodtak (pl. A honfoglaló hét vezér vérszerződése), betartották a szövetségekben vállaltakat. Ismert fogalom a „gentlemen’s agreement”, az úriemberek megállapodása, vagyis az, amikor „úriemberek”, a szavahihetőségükre adó emberek megtartották azt, amit ígértek. Sajnos napjainkban egyre több köpönyegforgató ember osztja az észt, akik valamit mondanak, majd másvalamit tesznek.

Miért írtam mindezt?

Mert vannak olyan helyzetek, amikor össze kell fognunk, mert egységben az erő.

Csak egy számadat, a lakosságszám 2021-ben így alakult:

EU: 447 millió fő

USA: 335 millió fő

Oroszország: 147 millió fő

Mert vannak olyan helyzetek, amikor nem szabad hinnünk az álhíreknek, a félrevezetésnek, a hazugságoknak.

Amikor a szomszédunkat védjük, magunkat is védjük. 

Divathóbortok

 

Édesanyám az ötvenes években volt fiatal, és nyaranta mezőgazdasági munkásként dolgozott. Mesélte, hogy nemcsak kendőt kötöttek a fejükre a napszúrás ellen, hanem nyakig begombolkoztak, hosszú ujjú ingben, hosszú szárú nadrágban güriztek a tűző napon, sőt, még a kezükre is kesztyűt húztak, és mindezt nem a bőrrák elkerülése miatt viselték el. Szörnyülködve kérdeztem, hogyan nem kaptak hőgutát, mire megrántotta a vállát: „Nem akartunk lebarnulni, mert akkor a fehér bőr volt a divat.”

AZ IPM Történelem a női szépség történetéről szóló 2025.évi 1. számából kiderül, hogy évszázadokon át a fehér bőr volt a divat, és az is, hogy milyen brutális bőr- és egészségkárosító módszerekkel próbálták ezt elérni a nők.

Az érdekességekkel teli lapszámot olvasva ismét meggyőződtem arról, milyen szerencsés vagyok, hogy a jelenkorban élek. Sokszor olvastam már arról, hogy a Napkirály udvarában tartózkodtak a fürdéstől, de ez az információ újra és újra elborzaszt. Nem az a kérdés, hogyan bírta ki XIV: Lajos, hogy évente csupán egyszer fürödjön, hanem az, hogy akkor milyen motivációja volt arra, hogy a szerinte káros vízzel érintkezzen. Érthetetlen. :P

És csak hab a tortán a sok ostoba, kényelmetlen, és praktikusnak egyáltalán nem mondható viselet. Tüdőbetegséget, illetve felfázást okozó kivágott vagy vékony ruhák, balesetveszélyes hosszú szoknyák, kényelmetlen szoknyarácsok, fojtogató malomkerék gallérok, hogy csak néhányat emeljek ki a borzalmas divathóbortok közül. Mennyivel jobb most, amikor az ember - főleg a nő -, maga döntheti el, hogy mit szeretne viselni: szoknyát vagy nadrágot, kivágottat vagy zártat, stb.

Miért nincs világbéke?

 

A lányaim kicsi korukban már-már falnak mentek, amikor bármely helyzetben a fizikára hivatkoztam: „az élet tiszta fizika”. Vagyis az élet, a velünk vagy körülöttünk történt dolgok minden aspektusában megjelenik ez a tudomány. Hiszen Newton III. törvénye, a hatás-ellenhatás törvénye nemcsak a testek mozgására alkalmazható, hanem az élet bármely területére, például a pszichológiára is: „Ha megsértenek, megsértődöm.” Ok-okozat. Hatás-ellenhatás.

Ugyanilyen a termodinamika 2. főtétele, az entrópia megmaradás tétele, mely kimondja, hogy a magára hagyott rendszerekben a spontán folyamatok a rendezettség csökkenéséhez vezetnek. Vagyis ha nem teszünk semmit, akkor káosz lesz. Ahogy mindig mondtam a lányaimnak, rend és tisztaság csak akkor lesz, ha teszünk az érdekében, vagyis takarítunk, rendet rakunk.

Ugyanez igaz a világpolitikai folyamatokra is. A béke a rend, a háború a káosz. Annak érdekében, hogy ne legyen háború, nagyon komolyan közre kell működnünk mindannyian. Leginkább azzal, hogy nem dőlünk be a háborús uszításnak, nem hisszük el azt az ordas hazugságot, hogy ha nem háborúzunk, akkor elpusztulunk. Akkor pusztulunk el, ha háborúzunk.

(Kapcsolódó cikk: Mannhardt András „Miért nincs világbéke?”, A háború módszertana, Mindennapi pszichológia 2025.1. szám)