Nomen est omen

A név kötelez.

....és beazonosít, elkülönít, illetve egy csoporthoz, a nemzetiséghez köt.

Vagyis a jó névválasztás nagy felelősség.

Sokszor meséltem már saját írói nevemről. A Grapes egyik dédnagyapám (Szőllősi) nevéből jött, ugyanakkor saját monogramomat (Balázs Márta) is tartalmazza.

Látszólag egyszerű, mindennapos nevem jelentése kicsit fellengzős, hisz a Balázs királyit jelent, a Márta pedig úrnőt.

Míg a családnevemet a sors hozta, senki se választotta, érdekes Mártaságom története.

Édesanyám Mária volt, de annyira utálta a nevét, hogy még lánykorában megfogadta, hogy ha tíz lánya születik, akkor se lesz egyikük se Mária.

Apám javasolta, hogy akkor én legyek Márta, merthogy a különbség mindössze egyetlen betű.

Nagyon jó választás volt, mert anyu és köztem nem is volt soha nagyobb különbség, mint az az egy betű.

Én szeretem a nevemet hétköznapisága ellenére is, de azt vettem észre, hogy sokan nem éreznek így a sajátjukkal kapcsolatban.

Vajon mi lehet ennek az oka?
Talán nem tudnak azonosulni a nevükkel?

Megfigyeltem az ismerőseim között, hogy vannak olyan nevek, melyeknek mintha aurájuk lenne, vonzzák vagy épp ellenkezőleg, taszítják az embereket.

A férfinevek közt ilyen a teljesen lejáratott Béla, a nő neveknél pedig nagyon sok ilyent találhatunk.

Észrevettem azt is, hogy a Katalin különleges státuszú név, ugyanis amíg nagyon sok Katalin nevű ismerősöm szabadulni akar a nevétől, mások szeretnének Katalinok lenni, ezért akkor is így hívatják magukat, ha hivatalosan semmi közük ehhez a névhez.

A kezembe került egy könyv, mely szerint a név utal a viselője jellemére. A Katalinról a következőt írja (kicsit magyartalan, de nem én írtam):

Feladata a küzdelem a gyengékért, ez az út a sikerig. Számára minden esemény feladat. Ezt kell megtanulnia kezelni. A világ támasza lehet, minden adottságát ehhez kapja. Azonban figyelnie kell, mert elveszítheti nőiességét. Gyakran olyan kemény, hogy megijednek tőle a férfiak. Rendkívül vonzó és meggyőző tud lenni. Képes bárhol sikert elérni, ha érzi a bizalmat. Erejét a szorgalma és kitartása adja. Nehezen nyílik meg, bár ha szerelmes, nagyon szenvedélyes tud lenni. Erénye a fanatizmusa, de ez a legnagyobb veszély is számára, mert emiatt nem veszi észre, ha szélsőségessé válik.

Miután átolvastam, azt gondoltam, hogy talán bennem is van némi katalinság.

Vajon hogyan választották ki vagy épp ellenkezőleg hanyagolták el ezt a szülők?

Egyáltalán, milyen szempontok alapján döntenek egy név mellett a szülők?

Mostanában a romák között például nagy dívat szappanoperák szereplőinek nevét adni a gyerekeiknek. És ha már lúd legyen kövér, ennek jegyében egyszerre két keresztnevet adnak a kicsiknek. Csakhogy a magyar anyakönyvezés szabályai szerint a magyar helyesírás szabályainak megfelelően kell leírni a neveket, ezért aztán mostanában gyakran találkozok Zsaklin Dzseniferekkel éppúgy, mint Dzsesszika Dzsamilákkal.

Ismerek olyan családot, ahol a 17 éves fiú Tibor, a 13 éves Alex, a 2 éves pedig Rodrigó. Haladunk a korral.

És végül a csúcs, a névadási top:
Ha egy szülőnek Csák a vezetékneve, milyen utónevet választ a gyerekének?
Csák Mátét akar?
Csák Józsefet?
Csák Istvánt?

Nem, nem.
Az ő neve a Norisz.
Így lesz a kis Csák gyerek CSÁK NORISZ.

Bugyit le!

– Na, kezét csókolom, végre hogy meg tetszett érkezni, már csak magácskát vártam.

– De én…

– Tessék csak felfeküdni oda!

– Oda? De én…

– Ne tessék annyit vacakolni, mert más dolgom is van.

– De csak…

– Jaj, kedvesem előbb vegye le a bugyit!

– A bugyit?! De én csak…

– Ugye, hogy megy ez. Nem olyan nagy ügy ám. Gyorsan megleszünk, tapasztalt vagyok. Na tegye szét a lábát, de gyorsan!

– Micsoda? De én még nem…

– Ó, istenem, már csak ez hiányzott! Egy szűz! Na, jól van, jól van, nyugalom. Ne aggódjon, nem fog fájni, gyorsan túl leszünk rajta, csak rakja már szét rendesen a lábát, és lazítson!

– De…

–Figyeljen, kedvesem, maga nekem nem az első, hanem az… ezredik… ebben az évben… vagy ebben a hónapban?

– De…

– Ne vacakoljon már annyit! Azt hiszi, élvezem ezt az egészet?

– De…

– Nem, egyáltalán nem élvezem! Sőt! Már a hócipőm tele van ezzel az egésszel. Ma még nem ettem egy falatot se, bedöntöttem négy kávét, hogy el ne aludjak munka közben. Majd szétmarja a gyomromat a sok koffein. Nyolc órát töltöttem a műtőben, most meg két órája könyékig turkálok a puncikban. Azt hiszi, ez élvezet? Nem az!

– De én csak azért jöttem, hogy figyelmeztessem, tűz ütött ki a folyosó végén, és el kell hagynunk az épületet.

Kánikula, avagy a kutyamelegben az ebek is szenvednek

"Jaj, végre, végre, végre!

Hol voltál? Már azt hittem, soha többé nem látlak.

Jaj, de finom az illatod, jaj, de jól nézel! Jaj de... jaj de... jaj de!

Hogyhogy mik azok? Hát nem látod? Gödrök.

Tudom, hogy azt mondtad, ne túrjam fel a kertet, de majd meg őrültem attól, hogy eltűntél.

Hogy csak egy hétre? Hát gőzöm sincs, mit jelent az. Én csak azt tudom, hogy elmentél, aztán sötét lett, aztán világos, nem jöttél, csak egy idegen nő hozott kaját, azt a száraz vacakot, amit utálok, és nem azt a finomat, amit te szoktál főzni, aztán megint sötét lett, megint világos, megint jött a nő… Már azt hittem, örökre így lesz.

Ugyan már, csak egy-két gödör! Ne izélj már! Jól van na, nem egy-kettő, hanem tíz, de az még csak a félkert, másik fele oké… majdnem oké.

Mi az, hogy a virágokat is kitúrtam? Nekem aztán egyformák ezek a zöld bigyók.

Hogy mi ez a karcolás az orromon? Á, semmiség!

Baromira unatkoztam, de ez a nyavalyás macska semmire se jó.  Mondtam neki, hogy fogócskázzunk, de nem tud sportszerűen veszíteni. Én nem tehetek arról, hogy kettőt léptem és utolértem. Ezért nem kellett volna belekarmolni a pofámba. Aztán meg hiába mondtam neki, hogy most ő jön, kapjon el. Eszébe se volt játszani, felszaladt a fára, és képes volt egy félnapig ott kuksolni.

Na, gyere, hadd szagoljalak meg! Jól van, ülj le!

Hű, de finom illatú a talpad. Le is nyalom, látod, imádom.

Van kedved játszani? Kezdhetnénk azzal, hogy futok három kört, azután körbeugrállak, aztán próbáld meg kivenni a számból azt a papírt, de én majd nem adom, hanem cafatokra tépem.

Mi az, hogy napilap?

Na, jó, akkor csak megnyalogatlak.
Jó, tudom, hogy ezerszer mondtad, hogy ne sározzam össze a ruhádat, de nem bírok magammal, annyira örülök, hogy itt vagy.

Jól van, ülj le. Legalább azt engedd meg, hogy a lábadra tegyem a fejem. Nem baj, ha nem engedek senkit a közeledbe? Végre csak az enyém vagy.

Ó, milyen jó meleg vagy! Ó!"

Írói lét - interjú

A minap Ata Papp készített velem egy interjút. Itt olvashatjátok:

1. Miért választottál írói álnevet?

Elsősorban azért, mert nagyon hétköznapi nevem van.

Másodsorban azért, hogy segítsek az olvasóknak. Azt szoktam mondani, hogy a tanítványaimnak tanárnő vagyok, a barátaimnak Márti, a családomnak Anyu, az olvasóimnak meg Grapes. Mivel nem vagyok zsenge ifjú, néha meglepődnek az olvasók, amikor meglátnak, de ezen a néven bátran meg mernek szólítani a fiatalok is, és így könnyebben tudunk kommunikálni.

Sokszor meséltem arról, hogy miért ezt választottam, de nagyon fontos szempont volt az is, hogy bár idegen név, mégis könnyen megjegyezhető. Mivel egyszerű a valódi nevem, másik kellett, de tök fölösleges lett volna egy másik magyar nevet választani, ami ráadásul nagy valószínűség szerint valaki más neve lett volna. Kézenfekvő megoldás volt egy egyszerű, de olyan idegen név, ami senkihez sem kötődik. Legalábbis ebben a formában, ahogy én használom, nem.

 

2. Milyen érzés volt az, amikor megjelent az első regényed?

Ezzel kapcsolatban vegyesek az érzéseim.

Nagyon sokat kellett várnom arra, hogy megjelenjen a Jóslatok hálójában. És itt nemcsak arra a két évre gondolok, ami a Könyvmolyképző vezetőjének, Katona Ildikónak az első levele és a megjelenés közt eltelt, hanem azokra a mélypontokra is, amikor nem voltam biztos abban, hogy valóban megjelenik a könyv.

Így aztán került némi üröm az örömbe, de akkor még nem ismertem Ildikót, így nem tudtam, hogy amit ígér, azt mindig megtartja.

Összességében azonban azt kell mondanom, hogy óriási lehetőséget kaptam Ildikótól, mert ha esetleg nem is kell majd egy következő könyvem a Könyvmolyképzőnek, a Jóslatok sikerét meglovagolva sokkal jobb esélyekkel indulok más kiadóknál, mint azok, akiknek még nem jelent meg könyvük.

3. Tudsz párhuzamosan, egyszerre több történetet írni?

Nem, csak egyre tudok koncentrálni. Mivel összetett, bonyolult sztorikat írok, vigyáznom kell, hogy el ne tévedjek bennük.

 

4. Mennyire vagy képes befogadni a negatív kritikákat? Képes vagy megbékélni velük?

Másfél év alatt megszoktam, hogy az emberek nem egyformák, ezért a véleményük is különböző.

Többféle negatív kritika van, és olyan is előfordul, hogy ezek egy ember véleményében ötvöződnek. Az egyik fajta az építő jellegű, amit érdemes végiggondolni, elemezni, hisz sokat tanulhat az ember az ilyenekből.

A másikból csöpög az irigykedés. Ez utóbbi hellyel-közzel semmi értékelhető infót nem tartalmaz, egyesek akár trágárkodni is képesek. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Az ilyen embereket csak sajnálom. Aztán van olyan, amikor látszik, hogy aki írta, értelmes, okos ember, és nem a bántó szándék vezérli, egyszerűen nem az olyan történeteket szereti, amit én írok.  Neki ez úgy jön le, hogy rossz a könyvem, pedig csak más áll közel a szívéhez. Ezzel se tudok mit kezdeni, mert különbözőek vagyunk, nem szerethetjük ugyanazt.

 

5. Mit érzel, amikor írsz, s a könyvedben élsz?

Ezt. A könyvemben élek, ott élem ki magam, a vágyaimat, amiket a valóságban soha nem érhetek el, a kalandokat, amikkel szerencsére vagy sajnos, nem találkozok a mindennapokban.

6. Van példaképed?

Van. Madame Curie az elhivatottságával és az eszével, Teréz anya az odaadásával fogott meg. De az abszolút példakép Jeanne d’Arc, a középkori 18 éves parasztlány, akit egy egész hadsereg követett.

Írói példaképnek pedig Szabó Magdát tekintem.

A Jóslatok hálójában újra akciós a Könyvmolyképző márkaboltjában, ahol most 50 %-kal olcsóbban veheted meg!