Mohács 500

 

Múlt hétfőn riportot készített a Házon kívül a munkahelyemen, melyet 2026. szeptember 6-án vasárnap leadtak adásban.

Állítólag a minisztérium kérésére jöttek „jóvátételi” célokkal.

Történt ugyanis, hogy tavaly, a 2025. augusztus 17-i adásban egy volt kollégánk számtalan valótlanságot állított az intézményünkről, illetve rólunk, így pl. konkrétan rólam is. Csak mi tudtuk, hogy miért tette. Vele kapcsolatban felmerült, hogy legalább két gyermeket súlyosan bántalmazott intézményünk befogadó otthonában, ezért el lett helyezve a gyerekek mellől. Ki kellett volna rúgni, de az országos igazgatónk – érthetetlen ok miatt - megkegyelmezett neki. A volt kolléga ezt "meghálálta", mert a Házon kívülben jól lejáratott minket. Ráadásul nem védhettük meg magunkat, mert a feletteseink nem engedték, hogy megcáfoljuk a nyilatkozatát, a felettesek pedig mélyen hallgattak.

A kormányváltást követően ellátogatottak hozzánk a minisztériumból, és látták, hogy nem igaz, amit a volt kolléga állított. Így aztán jöttek a tévések, hogy jóvátegyenek. A problémám csupán annyi, hogy pl. személy szerint én szenvedtem sérelmet, tehát pl. én lennék jogosult jóvátételre, de valaki – nemtom, ki - nem engedte meg, hogy nyilatkozzak.

 

Mi köze ennek Mohácshoz?

 

Gyerekkoromban azt tanultuk töriből, hogy a mohácsi csata elvesztésének több oka volt: gyávaság, hűtlenség és felelőtlenség.

Erre most, 500 évvel a csatavesztés után,  kiderült, hogy ez merő hazugság, ugyanis sokan lejárató kampányt folytattak a Mohácsnál küzdő őseink ellen.

Ha meg akarjátok tudni, mi volt a csatavesztés valódi oka, olvassátok el a Rubicon 2026. augusztusi számát, melyben csupa ezzel kapcsolatos, nagyon érdekes cikket találhattok.

 

Mire a magazin végére jutottam, megnyugodtam, hogy a munkatársaimmal és velem szemben folyatott lejárató hadjárat semmi ahhoz képest, amit a XVI. századi magyarokkal szemben folytattak, hiszen a mohácsi csatában küzdő őseink közül sokan életüket áldozták hazánkért, mégis degradáló vélemények keringenek róluk még most is.   

Szomorú.

Fény és árnyék, USA 250

 

Az 1980-as években voltam tinédzser. Akkor minden fiatal az USÁ-ba akart menni. Nem kirándulni, hanem ott élni. Pedig a száraz földrajzi tényeken kívül semmit se tudtunk az országról. Vannak ismerőseim, akik meg is valósították ezt az álmukat, valóban odaköltöztek, és azóta is ott élnek. Egyik fényképész, másik doorman a Nagy Almában. Mások vágyai az egy hónapos kiruccanásnál megálltak, leginkább azért, mert a szűkös valutakeret nem tette lehetővé, hogy helybéli ismerősök, rokonok hiányában megfelelő körülmények között tudják élvezni a helyet. Így aztán van olyan ismerősöm, aki New Yorkban tartózkodása utolsó napjaiban a Central parkban aludt a bozótban és teát ivott napokig, mert más élelmiszerre nem volt pénze. Lehet ezt vagányságnak nevezni, de én inkább vakmerőségnek tartom. Az illető szerencsés volt, hogy épen és egészségesen túlélte. Főleg, hogy addigra már eljutottak hozzánk bizonyos információk.

Az elvtársak a nagy népi felbuzdulást látva törekedtek arra, hogy megismerhessük a kontinensnyi ország árnyoldalát is, melyhez nagy segítséget jelentettek az országunkba apránként beengedett, jól megválogatott amerikai filmek.

Kiemelkedő jelentőségű volt a Charles Bronson főszereplésével készült „Bosszúvágy”, melyet látva először szembesülhettünk azzal, hogy mennyire nem biztonságos kikerülni a „dzsungelbe”. A film azt sugallta, hogy „maradhatok nyugton a kis ketreceitekben, ahol ugyan semmit se csinálhattok, de biztonságban vagytok, ha betartjátok a szabályokat”.

Azután jött a Rambo. „Kockáztathatod az életed az országért, meg főleg az annak élén álló gazdag emberekért és vagyonukért, akkor is egy senki maradsz, akit a vezetők senkinek néznek.”- szólt a film üzenete.

De a szórakoztatónak szánt filmek se hoztak megnyugtatást. A Flashdance-ben, vagy a Staying alive-ban láthattad, hogy az USÁ-ban 8 óra munkát nem követ 8 óra szórakozás, meg 8 óra pihenés, hanem ha talpon akarsz maradni, több munkában is helyt kell állnod. A sikerért mindent meg kell tenned, esetlegesen a barátaidon is át kell gázolnod. Arról már ne is beszéljünk, mennyire idegennek tűnt első körben az az erkölcsi szabatosság, ami ezekből a filmekből árad. Úgy tűnt, a párkapcsolatokat nem az érzelmek, nem a szerelem, hanem a szexuális vágy irányítja.

Ha jól megnézitek a mai napig rendszeresen vetített Reszkessetek betörőket, akkor észrevehetitek, hogy ennek is van egy nehezen emészthető vonala. „Biztos, hogy minden középosztálybeli ember olyan luxusra vágyik, amiben van fullosan berendezett házad, de azt nem tűnik fel, hogy otthon felejtetted a gyerekedet?”

Számomra az amerikai álom lehetősége se volt igazán vonzó, mert nagy adag bizonytalanságot foglalt magába. (Szerepcsere) 

Sokunkat elijesztett ez a kép a vágyott országtól, és nem vettük észre a lényeget, hogy az USÁ-ban jogod van/volt lázadni (Hair), mait tőlünk évtizedeken át megtagadtak.

Maradtunk, hogy azután itthon megtapasztalunk a kapitalizmus negatív oldalát. 

 

A Rubicon magazin 2026. évi 6-7. száma a Fény és árnyék címmel az USA 250 éves történetének érdekes, de esetenként kevésbé ismert eseményeit mutatja be, csakhogy teljesebb legyen a képünk.

 

  

Mit szólsz Hatvanpusztához?- Az mi?- Rubicon 2026. április-májusi szám

 

Bevallom, fiatalként nem igazán érdekeltek az államszervezési tantárgyak (államelmélet, alkotmánytan, stb.), mégis meglepődtem, amikor arról tanultunk, hogy az 1990-es alkotmányunk a Weimari alkotmányon alapul, vagyis azon a szabályozáson, mely alapján Hitler magához tudta ragadni a hatalmat és diktátor lett.

Most már mindannyian tudjuk, hogy hatalom megszerzésében sok tényező közrejátszott, pl. nagyon fontos szerepe volt az emberek manipulálásának.

Ennek egyik legnyilvánvalóbb formája a nácik által kiterjedten használt és sajnos modern társadalmak által is átvett propaganda. Az emberek megtévesztése a valóság eltitkolásával, illetve hazugságok kihangosításával a választók ismereteinek és így gondolkodásának, döntési mechanizmusaiknak befolyásolása.

Ennek egyik ékes példája a címben idézett párbeszéd, mely 2022-ben hangzott el. Egy 80 éves ismerősöm kritizálta – a kormánypropagandának megfelelően - az ukránokat, majd hitetlenkedő arcomat látva az egészet röviden összefoglalta:

-        Te még fiatal vagy, nem ismered az ukránokat.

No egyrészt csak egy 80 éveshez képest vagyok fiatal. Másrészt tudom, hogy a II. ukrán front 1945-ben történt magyarországi visszaéléséire gondolt, mely 2022-höz képest 77 évvel korábban történt, vagyis 80 éves ismerősöm 3 éves korában. Harmadrészt az 1945-ben visszaéléseket elkövetők nagy valószínűség szerint már nem élnek, jelenleg a gyerekeiket vagy unokáikat okolhatjuk, de felelősek-e a fiúk és az unokák az őseik tetteiért?    

Nem reagáltam az ismerősöm megjegyzésére, hanem visszakérdeztem:

-        Mit szólsz Hatvanpusztához?

-        Az mi? - kerekedett el a szeme.

 

A Rubicon 2026. április-májusi száma választásról, választási rendszerekről és ahhoz kapcsolódó egyéb témákról, pl. a manipulációról szól, melyek között számtalan ismerős módot találhatunk:

-        választási korrupció, szavazatvásárlás

-        választók fuvaroztatása

-        választók megvendégelése

-       fenyegetés, erőszak

-        nyomásgyakorlás

-      választói névjegyzék megtévesztő módon történő összeállítása

stb.  

Bár már vége a választásnak, érdemes elolvasni.

Rubicon Hidegháború - A vikunyától a ballisztikus rakétáig

 

Amikor először jártam egyetemre, nagyon jó tanáraim voltak: nem buktattak, ha kell, ha nem. Ha nem érezték erősnek a tudásomat, megkérdezték, hogy akarok-e még tanulni, amire persze én mindig azt válaszoltam, hogy nem, mire minden további nélkül beírták a kettest.

Változást a jogi egyetem hozott, ahol lazán meg lehetett bukni bármelyik tantárgyból úgyis, hogy halálra tanulta magát az ember. Rögtön az elején szembesítettek minket azzal, két igazán húzós tárgy van. Nem, nem a római jog. Az a mondás járta, hogy a jogtörténet mondja meg, kiből lesz jogász, a nemzetközi jog pedig azt, hogy mikor lesz jogász.

A jogtörténet a gimis töri kibővített változata volt. A nemzetközi jog viszont mindent magában foglalt a dél-amerikai teveféle vikunyák védelmére vonatkozó nemzetközi egyezménytől a ballisztikus rakétákig.

Mint mindenki más, én is tartottam tőle, azonban tanulás közben ráéreztem az ízére: nagyon érdekes tantárgy volt, mivel rengeteg magyarázatot szolgáltatott a jelenlegi politikai helyzetre.

Már többször is írtam arról, hogy rendszeresen át kellene nézni az általános és középiskolai tanrendet, és változtatni kellene rajtuk, mert bár bennem is van reálos érdeklődés, de a 4 év kémiát és 5 év fizikát nagyon soknak tartom. Főleg a szerves kémiát. Aki nem fog ezzel foglalkozni, annak ez egy fölöslegestantárgy, fölösleges tudás, ami idővel már elfelejtődik. Ugyanakkor számtalan fontos ismeret fel se merül a suliban. Ilyen például a pszichológia, illetve töriből sokan nem jutnak túl a II. világháborút követő éveken, így a nemzetközi eseményekről finoman szólva komoly hiányosságai vannak az átlag tanulónak. Pedig nagyon fontos lenne tudni például, mi az izraeli-arab ellentét, vagy az ukrán-orosz háború oka, és előzménye. Azt, hogy miért van kettéosztva Korea. Hogyan alakulnak ki, és hogyan működnek a diktatúrák, stb.

Aki szeretné pluszismeretekkel felvértezni magát, nagyon sok hasznos olvasnivalót találhat a Rubicon Hidegháború bukazinban.

Van-e a diktatúrának szaga?

 

Gyermekkoromban otthon a politika nem volt téma. Ezen a téren az egész családunk mérhetetlen apátiába süllyedt, kizárólag apai nagyanyám szájából hallottam egy ismétlődő mondatot: „Büdös kommunisták!”. Felhorkanásainak egyszerű oka volt, a kommunisták elvették mindenüket, amiért egész életükben dolgoztak. Miután meghalt, évekig nem hallottam ezt a mondatot, de egyszer csak anyukám azzal jött haza, hogy volt egy kis vitája a tanácsházán, mivel szeretett volna elválni apámtól és ehhez tanácsi lakást igényelt, azonban elutasították, mert apámnak volt háza. A reménytelen helyzetben anyukám kirobbant: „Büdös kommunisták!”: Azután hazajött, felvette a legszebb ruháját és várta a rendőröket. Szerencsére nem jöttek. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha mindig megfontolt és felelősségteljes édesanyámat lecsukták volna rendszerellenes kijelentése miatt.

Diktatúrában éltünk, amikor nem lehetett bármit mondani.  

 

A Rubicon 2024. augusztus-szeptemberi duplaszámában számtalan érdekes írást olvashatunk a XX. század legismertebb diktátorairól.

Kicsit hiányolom Ceaușescut és a Kim dinasztiát. 

Magazin ajánló: Rubicon, 2024. 2.-3. szám

 

Bár jogi egyetemen tanultunk politológiát és államelméletet, bevallom, nem igazán hozott lázba ez a téma. Annál inkább érdekel most. Nem azért, mert idősebb és érettebb lettem, hanem mert a politika olyan mélyen beletrollkodik a mindennapokban az életembe, hogy most már én is elkezdtem érdeklődni iránta. Leginkább azért, hogy rájöjjek, mit tehetek, mit kell tennem, hogy ez a kényszerkapcsolat megszűnjön, vagyis hogy a politika olyan érdektelen legyen, amilyen korábban volt,, és én is olyan legyek számára.

Vannak olyan kérdéseim, ami egyetemista koromban eszembe se jutott. Például nem értem, miért a weimari alkotmányt vették a rendszerváltáskor alkotmányunk alapjául? A weimari alkotmány alapján lett Hitler diktátor.

Érdeklődésem több területen is megmutatkozik. Egyrészt híradófüggő lettem. Persze nem minden csatornát nézek, fenntartásokkal, hitetlenkedve fogadok bizonyos információkat. Újságokat, könyveket olvasok, és persze hozzáértő és érdeklődő ismerőseimmel megbeszélem a kérdéseimet, a napi eseményeket.

Ennek keretében történelem szakon végzett egyik ismerősömet kérdeztem a múltkor, hogy szerinte melyik államforma a jó: a demokrácia, a monarchia, vagy melyik. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy egyik sem. Elgondolkodtató válasz.

Több ország állami berendezkedéséről is tanultunk, de Velencét meg se említettük, pedig ahogy most olvastam, példaértékű államszervezetük volt. (kapcsolódó cikk: Velence, a tengerek királynője)