Anyukám öccse, a nagybátyám 1943-ban született. Szülés közben derült ki, hogy a nagyanyám méhében egyidejűleg egy gyermekfej nagyságú daganat is van, ezért mindent „kipakoltak” belőle. Itt kezdődött nemcsak az ő, de az egész család kálváriája.
Innentől nagyanyám folyton betegeskedett. A fővárostól kb. 100 km-re levő jászsági faluban laktak, ahonnan a nagyapám sokszor gyalog indult el hétfőn reggel Budapestre dolgozni. Kubikus volt. Szombat délután jött haza szintén gyalog/stoppal.
Amikorra anyukám 13 éves lett, előfordult, hogy nagyanyám kórházba került, és az egyik bátyja átjött megnézni a gyerekeket, anyukámat és az akkor 11 éves húgát és 7 éves öccsét. Ezután a nagybácsi azt mondta, hogy rendben lesz minden, ezzel (hogy az anyjuk kórházba került) nem szabad zavarni az apjukat, hadd dolgozzon. Így aztán anyukám egyedül maradt a testvéreivel és mivel ő volt a legnagyobb gyerek, automatikusan fel kellett vállalnia az anya szerepet. Mesélte, hogy először a főzés jelentett számára legnagyobb gondot, ezért folyton átszaladt a nagybátyjáékhoz, akinek a felesége lassan megtanította minden fortélyra.
Manapság ha ilyen helyzetbe kerülne egy család, a gyermekvédelem azonnal közbelépne: vagy valamelyik rokonnál helyeznék el a gyerekeket családba fogadással, vagy állami gondozásba vennék a testvéreket.
Akkor ez nem volt divat.
Végül is túlélték, és a nagyszüleim úgy értékelték anyukám munkáját, hogy tökéletesen helytállt, tehát megtarthatja a pozíciót. Ez aztán addig fajult, hogy nem tudott iskolába járni. Mivel anyu nagyon jó tanuló volt, maga az iskolaigazgató ment ki a lakásukra, és mondta nagyanyámnak, hogy engedje iskolába, mert így elveszi anyukám kenyerét. Nagyanyám nem hitte el. Pedig így lett.
Anyumnak ugyanis látóideg sorvadása volt, emiatt 90 %-os volt a látássérülése. Emiatt nagyon kevés munkát tudott ellátni, de ha tanulhatott volna, sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülhetett volna, találhatott volna a képességeinek megfelelő munkát. Kiváló óvónő lett volna belőle, nagyon jól bánt a gyerekekkel. A családi legendárium szerint másfél évesen én már folyamatosan beszéltem, mert anyu folyton beszélt hozzám. Rengeteg mesét olvasott fel nekem, tőle tanultam meg az olvasás szeretetét. Minden hétvégén mentünk valahova: moziba, múzeumba, gyógyfürdőbe, stb. A világra nyitott szemléletemet neki köszönhetem., Sok kisgyereket tudott volna még hasonlóan nyitott látásúnak nevelni.
De a szülei nem engedték, hogy tanuljon. Szükség volt rá otthon. Így édesanyám a nők előtt álló 4 lehetőség közül (amazon, kurva, anya és madonna) egyedül az anyaságot élhette meg. Azt is csak otthon, mivel 37 évesen leszázalékolták.
Kapcsolódó cikk: HVG Extra Pszichológia 2026. évi 2. szám, A nő négy élete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése