Mi lett volna, ha...?

 

Évek óta népszerűek a párhuzamos univerzumokat bemutató történetek, filmek, pl a Sliders vagy a DarkMatter, melyek azt járják körül, hogy milyen társadalmak, milyen környezeti feltételek alakulhatnának ki a mienkhez hasonló világokban. Ezekben természetesen mi magunk, a családunk, a barátaink is mások lennénk, mint itt.

 

Biztos, mindenki gondolkozott már azon, hogy mi lett volna, ha egy adott helyzetben nem úgy döntött volna, ahogy, hanem másként.

Ha nem y szakmát választottam volna…

Ha nem mentem volna feleségül x-hez…

Ha nem költöztem volna z településre …

 

A „Mi lett volna, ha…” kérdés két területen lehet érdekes.

Egyrészt a személyes életemben, ahol valóban döntési jogom volt, eldönthettem, hogy így vagy úgy cselekszem. Azután utólag elgondolkodhatok azon, hogy jó vagy rossz döntést hoztam. Biztos válasszal azonban ilyenkor sem feltétlenül rendelkezem, hiszen ha a döntés révén rosszul is alakul a sorsom, nem tudhatom, hogy ha másik utat választottam volna, az mindenképpen jó, vagy jobb lett volna.

A több választási alternatívát kínáló másik terület a körülöttünk levő világ, melyben azonban többnyire nem rendelkezünk döntési lehetőséggel. Ilyen volt az, amikor a történeti középkorban egy meteor becsapódás miatt kihaltak a dinoszauruszok. Senki se tudta ezt befolyásolni, viszont nyilvánvaló, hogy ha nem került volna rá sor, másként alakult volna a Föld élővilága. Az evolúció törvényei szerint ugyanis tovább fejlődtek volna a dinók.

Ezt a kérdést járja körül az IPM 2026. októberi számában Magyar János „Mi lett volna, ha…? című cikke.  

 

 

Somló Tamás után a sorban

 

Egyetemista koromban vasárnap esténként felutaztam a fővárosba, ahonnan csak pénteken mentem haza. A közben lévő pár napban semmit, de semmit nem tudtam a szüleimről. Ők se tudtak semmit rólam egy hétig, mert akkor még csak vezetékes telefon volt, viszont mi egy kisvárosban laktunk, ahol csak a kiváltságos elvtársaknak rendelkeztek telefonnal, mi pedig nem voltunk kiváltságosak. Így aztán csak akkor tudtam kapcsolatba lépni a szüleimmel, amikor találkoztam velük. Másik lehetőségként a levélírás szolgált, de ez utóbbi általában később ért haza, mint én, tehát hamvában holt ötlet volt. A tájékoztatást felgyorsítani távirattal lehetett, amiért szavanként kellett fizetni, tehát csak rendkívüli alkalommal (pl. haláleset) és a lehető legrövidebb terjedelemben vettük igénybe. („Apu meghalt, szerdaan temetjuuk.”- ékezetes magánhangzók nem voltak.) Adódtak belőle szívinfarktus közeli helyzetek, pl amikor a csillebérci úttörőtáborból a szüleim ezt az üzenetet kapták: „A laanyukat a Sportkoorhaazban keresseek.” A távirat kézhezvételét követően azonnal felutaztak Budapestre, és csak ott nyugodtak meg, hogy vakbélgyulladás gyanúval kerültem be a kórházba, de szerencsére kutya bajom, hazavihettek.

A fővárosban már nagyon sok lakásban volt telefon a nyolcvanas évek végén is, ezért aztán arra az esetre, ha valakivel megbeszélni valóm volt, a zsebem televolt bélásokkal (kétforintosokkal), mivel azzal lehetett telefonálni az utcai vagy közintézményekben elhelyezett nyilvános fülkékből. Forgalmasabb helyeken sorban álltunk a készülék előtt, mindenki, a jómódú, befolyásos vagy híres emberek is, a pl. amikor az LGT az ELTE Budaörsi úti kollégiumában koncertezett, az előadás előtt Somló Tamás állt előttem a sorban.

Nekünk végül úgy lett vezetékes telefonunk 10 évvel később, hogy önkormányzati lakást kaptunk, ahol volt kiépített csatlakozó, „csak” vonalat kellett kérnünk. Akkor már egyszerűbb volt, csupán „néhány” hétig tartott.

Ehhez képest minőségi ugrás volt a mobiltelefonok megjelenése. Először ódzkodtam tőlük, mivel „eddig is megvoltam nélkülük”, de azután történt egy olyan esemény, ami meghajlított. Egyszer ugyanis a kicsi lányom nem jött haza az általános iskolából tanítás után, és hiába vártam egy órája, majd két órája, nem érkezett meg. Erre bementem az iskolába, és megkérdeztem az osztályfőnökét, hogy tudja-e hova lett. Nagyon durván elküldött, hogy honnan tudja. Nem tudom, honnan, de elvileg ott volt utoljára, tehát reménykedtem abban, hogy van valami információja. Csalódottan hazamentem és épp azon gondolkodtam, hogy a rendőrség segítségét kérem, amikor megszólalt a vezetékes telefonunk. Legnagyobb örömömre az én kicsim volt. Szerencsére tudta fejből a számunkat. Az utcán egy ismeretlen hölgytől kért kölcsön egy mobilt, hogy hazaszólhasson, hogy suli után elkísérte a barátnőjét és eltévedt. Mondtam neki, hogy kérdezze meg a hölgyet, hogy hol vannak. Majd kértem, hogy maradjon ott, és én érte mentem.

Ezután döntöttem el, hogy veszek neki a mobiltelefont. Haladni kell a korral és különben is fontos.

Igen, a telefonnak van haszna, ami azonban az internet elterjedésével úgy tűnik, néha irányíthatatlanná, kontrollálhatatlanná vált.

 

Kapcsolódó cikkek: IPM Pszichológia Magazin 2026. ősz

 

Nem kopott a körme érte

 

Apai nagyszüleim kulákok voltak, 20 hold földjük volt, ami ha megnézzük az 1945-ös földbirtoklási viszonyokat, kicsinek látszik, főleg az ország nagybirtokos, pl grófi családjaival összevetve, de az átlag birtokviszony alapján nem számított aprónak, hiszen nagyon sok nincstelen zsellér élt az országban akkor.

1 hold 1600 négyszögöl, vagyis kb. 5754 nm.

20 hold 115.080 nm, ami kb. egy 340 m x 340 m-es négyzet területe. 340-350 m-es távolságra van egymástól a Budavári Történeti Múzeum és a Sándor palota előtti Turul szobor.

Ez tehát 20 hold, melyből ha nem is korlátlanul költekezve, de meg tudott élni egy 4 fős család (apa, anya, két gyerek). Mindannyiuknak keményen dolgozniuk kellett. Apám 12 évesen úgy szántott, hogy az akkor 10 éves nagynéném húzta a lovakat. Béreseik (cselédjeik) is voltak, mert négyen nem tudták volna megművelni a földet és ellátni az állatokat, disznókat, marhákat, szárnyasokat.

Nem voltak szegények, mégis nagyon meg kellett fontolni, hogy mire költötték a pénzüket. nem lehetett csak úgy iskolatáskát venni. Még olcsót sem, nemhogy az átlagfizetéshez mérve luxusdarabot, ahogy manapság egyesek akár 100-200 milliós táskákat vesznek, sőt gyűjtenek. Apám gyerekkorában nem lehetett szórni a pénzt, nem lehetett nagyzolni. Megbecsülték a pénzt, mert ismerték az értékét, keményen megdolgoztak érte.

 

Miért írok erről?

 

Mert napjaink egyik kulcskérdése az elszámoltatás, melyről pl. az IPM 2026. szeptemberi számában Brückner Gergely ír az Elszámoltatás, vagyonvisszaszerzés, büntetőügyek című cikkében.

Az elszámoltatás nem bosszú, hanem igazságtétel. Annak számonkérése, hogy megfelelő tudás és befektetett munka nélkül hogyan jutottak egyesek olyan összegekhez, melyek nem illették meg őket, melyeket nem becsülnek meg, melyekért – ahogy édesanyám mondta - nem kopott a körmük.

"Csak átnézettem az AI-jal"

 

Az IPM Mesterséges intelligencia 2. különszámában Sárossy Bence MI vagy nem MI, ez itt a kérdés című cikkében olvashatunk arról, hogyan ismerhetők fel az MI által írt szövegek.

Eddig nem volt tapasztalatom a témában, de néhány hónapja érdekes esetbe keveredtem. Egyik vidéki kollégám fordult hozzám egy kereseti kérelemmel. Átnéztem, amit írt, és nagyon meglepődtem. Jó volt. Nagyon jó volt. Túl jó volt. Megkérdeztem a kollégámat, milyen végzettsége van. Azt mondta, énektanár. Na ehhez képest még inkább feltűnően jó volt, amit írt. Kivéve a főcsapást, vagyis azt, amire alapította a kereseti kérelmét, mert az egyáltalán nem passzolt a sztorihoz.

Felajánlottam neki, hogy írok egy másikat, aminek azonban teljesen más lesz alapja. Beleegyezett. Kb. egy hétig dolgoztam az ügyön, mivel nem ismertem pontosan az esetet, sok időt kellett arra fordítanom, hogy átlássam. Amikor elkészültem a kérelemmel, átküldtem a kollégámnak azzal, hogy nézze meg, javítsunk-e benne valamit. Arra gondoltam, hogy elírtam-e valamit (nevet, számot, stb.), vagy hivatkozzunk-e olyasmire, amit eddig nem említettünk.

Másnap a kollégám visszaküldte azzal, hogy átnézte, szerinte jó lesz. Örültem, de a biztonság kedvéért még egyszer átolvastam, és…. leesett az állam.

-          Ez meg mi? – kérdeztem a kollégámat.

-          Á, csak átnézettem az AI-jal- felelte flegmán.

-          Mit csináltál? – hökkentem meg. – Az „érzelmi kötődés”-t átírta „érzelmi kapcsolatra”! Az érzelmi kötődés egy szakkifejezés, így nevezik, ezt ismeri mindenki – fakadtam ki. – A többit már ne is említsem. Az AI belebarmolt abba, amivel egy hetet foglalkoztam. Ehhez én nem adom a nevem - fejeztem be a beszélgetést.

Azóta is várom, hogy a kollégám bocsánatot kérjen azért, hogy a kukába dobta az egy hetes munkámat.

Később elpanaszoltam az esetet a főnökömnek, aki azt mondta:

-          Hát igen, nem mindegy, hogy melyik rendszert használta.

-          Micsoda? – döbbentem meg újra. – Ne használja egyiket se! Már csak azért sem, mert nem tudja, hogy hova tölt fel személyes adatokat az ügyfelekről!

De a főnököm nem értette a kifogásaimat.

Az IPM különszámában Dodé Réka Csúfos esetek, amikor az MI melléfogott című cikkében több esetet is felsorolt, amikor jogászok, ügyvédek, ügyészek az AI segítségével írtak beadványokat, hoztak ítéleteket. Sőt, egy olyan esetet is megemlített, amikor egy USA-beli bírót elítéltek azért, mert megsértette a szabályokat azzal, hogy megosztotta az ügy részleteit egy külső MI-rendszerrel.

Ez kicsit megnyugtatott.

 

Majd én írok egy levelet

 

20 évig magántanárként dolgoztam, és főleg matekot meg fizikát tanítottam. Ezt utóbbit is nagyon szerettem. Igyekeztem megkedveltetni a diákjaimmal. Ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy sokaknak milyen nehézséget jelentett ez a tantárgy, ezért nagyon liberális voltam. Amikor dolgozatra készültünk a tanítványommal, mondtam neki, hogy készítsen puskát. A felkészülés az volt, hoyg bepróbáltuk a puskát, vagyis mondtam neki egy feladatot, ő pedig megkereste a puskán, hogy melyik képletet kell alkalmazni. Nem az a tudás, hogy fejből fújjuk a képleteket, hanem az, hogy értjük, melyik mit jelent, vagyis tudunk gondolkodni

Ezt a szemléletet az egyetemen tanultam. Elméleti fizika tanárunk ugyanis úgy vizsgáztatott, hogy kiadta a tételeket, majd közölte, hogy elmegy reggelizni és egy félóra múlva jön vissza. Így is lett. Annyit puskáztunk, amennyit csak akartunk, De még így is meg lehetett bukni, a tanár ugyanis nem arra volt kíváncsi, hogy tudunk-e magolni, hanem hogy értjük-e az anyagot.

Amikor gimiben jellemezni kellett Bánk bán Melindáját, egy hétig gyűjtöttem az anyagot: mit csinál, mit mond Melinda, róla mit mondanak, milyennek tartják, stb. Törekedtem arra, hogy feltárjam a személyiségét, motivációi okát. Komoly és időigényes munka volt, de minden percét élveztem.

Jelenlegi munkám során sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy segítenem kell egy kollégámnak. Ilyen esetekben általában azt mondom:

- Majd én írok egy levelet.

Természetesen olyan személynek, vagy szervnek, akinek hatása van a felmerülő probléma megoldására.

Szeretek gondolkodni.

 

Az IPM 2026. augusztusi számában Földes Flóra Kiszervezhető-e a gondolkodás? című cikkében arról olvashatunk, milyen következményei lesznek annak, ha a mai tanulók nem gondolkodnak, hanem az MI-vel végeztetik az összes feladatukat.

 

Sok beszédnek .....

 

Azt mondják, hogy a tanárok jellemzően sokat beszélnek.

Én ugyan nem vagyok pedagógus, de 20 évig tanítottam felnőtteket, gyerekeket, és mindig nagyon ügyeltem arra, hogy betartsam az időbeli határokat és csak annyi ideig hallassam a hangomat, amennyi egy adott helyzetben fontos és szükséges.

Az elmúlt 10 évben rendszeresen tartok értekezleteket, melyeket követően a kollégáim mindig kifejezik örömüket, hogy a lényegre törve nem élek vissza a jó indulatukkal és idejükkel.

Fölesleges sokat beszélni, hiszen sok beszédnek sok az alja.

Még gyermekkori papunknak volt egy nagyon jó mondása erre:

A prédikáció első tíz perce a híveknek szól, a második tíz perce az Istennek, a többi pedig a falaknak.

 

Ha jól gondolom, Fidel Castro nem vallásos, ezért nem ismeri, nem tartja be ezt az elvárást…sem.

Az IPM Tudta-e 22 számában olvashatunk – többek között - arról, hogy az ő nevéhez fűződik az ENSZ-közgyűlésen tartott leghosszabb beszéd, mely 4 óra 29 percig tartott. Pedig az elvárt idő ott is csupán 15 perc. 

Házi dzsungelem

 

Szolnokon kertes házban lakom, amit nagyon szeretek. Főleg az évek során komoly és szívós munkával, és sok lazsálással kialakított kis házi dzsungelemet.

A kertemben ugyanis van egy terület, ahol négy gyümölcsfa találkozásánál sűrű aljnövényzetet hagytam kis téli zöldből, közönséges mahóniából és fekete szederből. A múltkor az egyik ismerősöm ezt látva kijelentette, hogy legközelebb hoz kaszát és segít rendet rakni.

Rendet???

Nem kell! Most van rend. Ez a szép árnyas kertrész, ami már-már erdőre hasonlít, ebben a forróságban akár 10-15 fokkal is hűvösebb, mint a kert napos részei.

 

Az IPM 2026. júliusi számában Paulovkin András Egy lassú világ védelmében című cikkében olvashatunk arról, hogy a modern világ nagy rendrakási mániájában az ember megszüntette azokat az élettereket, ahol nagyon sok hasznos rovar, pl. cincérek éltek.  

Anya, mit csinálsz, amikor egyedül vagy? - Csendben vagyok. (IPM Extra Pszichológia, 2026. évi 2.sz.)

 

A fenti mondatok akkor hangoztak el, amikor még nagyon kicsik voltak a lányaim. Mostanra felnőttek, és ők is tudják, milyen fontos a csend, főleg a mostani folyton zajongó, állandó háttérzajt produkáló világban.

 

Egyik kedvenc időtöltésem nyáron, hogy elmegyek a Balatonra akár egyetlen napra is. Nem kis vállalás, hiszen a legközelebbi pont is 200-220 km-re van az otthonomtól, tehát ha nem késik a vonat, akkor is 6 órás útról beszélünk.

Van egy gyermekmatracom, amit ráteszek a vízre, ráfekszem, és elkezdek befelé araszolni félig úszva, félig gyalogolva. A víz mélységétől függően a bójákig szoktam menni, illetve a déli parton addig, amíg a nyakamig ér a víz. Különösen Fonyódon szeretem ezt a mókát, mert ott tart legtovább az út: oda-vissza kb. 40 perc. Törekszem arra, hogy 5 m-nél közelebb senkihez se kerüljek. Nem vagyok embergyűlölő, de kifejezetten jó egyedül lenni. Nézem a tájat és nem gondolok semmire. De tényleg semmire. Ez csak ebben a helyzetben sikerül, sehol máshol, vagy máskor. Teljesen kikapcsol.  

 

Az IPM Pszichológia 2026. tavaszi számában Demeter Tünde A csend luxusa című cikkében olvashatunk arról, hogy a kognitív zaj, mely a környezeti és a belső ingerek, az információk és a különböző (akár csak kognitív) tevékenységek közötti váltás által okozott mentális túlterhelést jelenti.

 

Pay in cash

 

Az online bankszámlák megjelenése óta mindenkinek vannak élményei. Például amikor a fülbemászó és főleg meggyőző bemondói hangszínnel rendelkező, intelligens nő felhív azzal, hogy az MNB-nél dolgozik, neve és nyilvántartási száma ez meg ez, és tájékoztatni akar, hogy a bankszámlámról valaki épp most akar leemelni 400 ezer forintot.

-        Komolyan? – kérdezem gúnyos hangon, mire egy pillanatra meghökken

Gyorsan összeszedi magát:

-        Nem hiszi el?  

-        Miért hinném?

-        Mert igaz – erősködik.

-        Mi közöm az MNB-hez? Nincs ott számlám.

-        Nem számít – veszi a elő a legmeggyőzőbb és leghivatalosabb hangját. – Mi minden számlát látunk.

-        Jaj, drágám, dehogy látnak maguk mindent. Igaz, hogy az MNB a bankrendszer csúcsán álló jegybank, de ez nem jelenti azt, hogy látják a kereskedelmi bankok által vezetett számlákat. Nézzen már utána egy pénzügyi jog könyvben.

-        Azért nem kell gúnyolódni – esik ki a szerepéből sértődötten és leteszi a telefont, így már nem hallja, amit mondok.

-        Miért nem? Maga hívott engem, nem én magát.

 

Évek óta tartó vita, hogy szükség van-e a készpénzre.

Vannak érvek mellette és ellene.

Az IPM 2026. júniusi számában Bückner Gergely A szegények pénzügyei című cikke erről a témáról szól, mellyel kapcsolatban eszembe jutott néhány élményem, tapasztalatom a pénzzel kapcsolatban.

Egyháztanácsos vagyok az egyházközségünkben, melyre tekintettel a szombat esti mise után én szoktam megszámolni a perselypénzt. Én nem szoktam pénzt bedobni, hanem átutalok minden hónapban egy bizonyos összeget. Biztos, vannak már olyan helyek, ahol lehet bankkártyával fizetni. Viszont nehezen tudom elképzelni, hogy ezzel a módszerrel meg lehetne őrizni a fizetés titkosságát, amire azért lenne szükség, hogy senki se tudja, ki mennyit fizet. Mert a templomban nem ez a lényeg, Mindig van ugyanis aprópénz, 5-10-20 forintosok a perselyben, de a jelenlegi módszerrel nem lehet tudni, ki dobta be és ki adott akár 10-20 ezer forintot.

 

Másrészt gyűjtöm a pénzérméket: a forgalomból kivontakat, hibásakat, és az átlagostól eltérő megjelenésűeket.  Ha megszűnne a készpénzforgalom, a gyűjtemény nagyon értékessé válna, ugyanakkor onnantól már csak korábban kiadott darabokat lehetne gyűjteni. 

A jövő emberei nem találnának elásott érméket. Nem is kellene azon tanakodni, kit, mit ábrázoljanak rajtuk. 

Nekem hiányozna a készpénz, de értem, hogy ez a jövő.

 

Amikor 32 fogam volt…IPM 2026. évi májusi szám

 

A családi legendárium szerint, ha dédnagyanyám verbálisan megbántott valakit, mindig arra hivatkozott, hogy amikor 32 foga volt, meg tudta rágni a szavakat, de amióta 80 éves elmúlt és alig vannak fogai, ezt már nem tudja megtenni. Ez volt a bocsánatkérés a részéről. Nemcsak, hogy elismerte esetleges bűnösségét, de soha nem lépte át azt a láthatatlan határt, mely a családon belüli kommunikációban, érdekérvényesítésben megengedett.

Nem mindenki mondhatja el ezt magáról. Nagyon sokan vannak (vagyunk?), akik időnként vagy rossz esetben rendszeresen elveszítik a kontrollt.  

Nagyanyámnak azt javasolta az orvosa, hogy ha ideges, vágjon földhöz egy-két tányért. A családi legendárium szerint erre egyetlen alkalommal sem került sor. Részint drága megoldás lett volna, másrészt balesetveszélyes, hiszen a tányérdarabkák sérülést okozhattak volna, ráadásul takarítani kellett volna utána.

Jakabffy Éva Mi történik az első két másodpercben? A konfliktus neurobiológiája című cikke nagyon jó ötleteket ad arra, hogy hűtsük le magunkat, ha felforr az agyvizünk.

Nekem legjobban a buddhista szerzetesek médiában már sokat látott, ismert technikája, az „Om” mantrázása tetszett.

Valószínűleg hatékony a dühöngő ember hideg vízzel lelocsolása, lehűtése is. Munkám során sajnos sokszor előfordul, hogy az általunk gondozott gyereket veszítenek kontrollt. Hallottam már arról, hogy pl. nevelőszülők alkalmazták ezt a hideg vízzel locsolásos módszer, ami viszont a gyermekvédelmi szakellátásban tiltott.

Máshol is olvastam már a boksz-zsák szétverése módszerről is. Jakabffy Éva szerint nem valódi megnyugvásról, hanem kifáradásról van szó.

 Tetszettek a cikkben felsorolt módszerek, de volt egy kis hiányérzetem: csupán saját magunk megnyugtatására alkalmazhatók. Én viszont szívesen olvastam volna olyan lehetőségekről, melyekkel kontrollveszett, dühöngő, verekedő, üvöltöző, késsel, vagy törött cseréppel fenyegetődző, erős, izmos, tinédzsereket lehet lenyugtatni úgy, hogy senki se sérüljön meg és senki ne veszítse el az állását.

A Terminátor-nemzedék - IPM 2026.áprilisi szám

 

Én abba a generációba tartozom, akikben mély nyomokat hagytak a Terminátor filmek. Schwarzenegger és alkotótársai megtettek annak érdekében mindent, hogy ódzkodjunk a mesterséges intelligenciától.

Ugyanakkor sikeresen belecsúsztunk egy olyan korba, amikor az AI egyre inkább életünk részévé vált. Ezzel kapcsolatos gondolataimat korábban már megosztottam itt.

 

Az egyre sokasodó valóságshowkról is írtam. Említettem, hogy 20 évvel ezelőtt el se tudtuk képzelni, hogy milyen újdonságot lehet ebben a témában még bemutatni.

Lehet.

 

Nagyon sok csatornát fog a tévénk, de bővülő kínálattal fordítottan arányosan egyre kevesebbet tévézek. Ennek ellenére láttam, hogy újabban menő kincsek után „vadászni”, a legjobb ajánlatot megtalálni. Óriási pénzek és értékek cserélhetnek gazdát, feltéve, ha az ember rendelkezik valamilyen különleges tárggyal, aminek felismeri az értékét, magyarul nem dobja ki lomtalanításkor. Lenyűgözve néztem, hogy a szakértők micsoda tudással rendelkeznek a tárgyak értékének vagy éppen értéktelenségének felismerése terén. Megállapítottam, hogy ez egy olyan érdekes szakterület, amihez én soha nem fogok érteni.

No de nem gond, hiszen itt van az AI, és ha az ember tud jó promptot írni, megbecsültetheti a kezébe került tárgy értékét.  

(Kapcsolódó cikk: Sümegi András: a ChatGPT, mint értékbecslő)

Ami a tied, az az enyém is. Ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd.- IPM 2026. március

 

Gyerekkoromban ezzel a mondattal jellemezték a humoristák a szocializmust.

Nem véletlenül.

 A gyermekkorom azzal telt, hogy apai nagyanyám folyton szitkozódott: „Büdös kommunisták”.

Nem véletlenül.

 

Nagyapám 20 holdas kulák volt, vagyis nem volt szegény, de azt se lehet mondani, hogy dúskált a pénzben. Voltak cselédjeik, de a család minden tagja dolgozott életkortól függetlenül. Apám 12 évesen már lovakkal szántott, az állatokat az akkor 10 éves nagynéném vezette. Ebbe a helyzetbe trollkodtak bele a komcsik, akik elvettek mindent a családunktól. Ezzel gyakorlatilag nemcsak anyagilag, de lelkileg is tönkretették a családot.  Ez a folyamat nem egyik napról a másikra történt, az utolsó darab földünket az 1970-es végén vették el. Mindössze 600 Ft-ot fizettek az én akkor gyermeki szememnek nagydarab, kb 1500 nm földért, tanyáért és istállókért. Ez a pénz akkor sem volt sok.

 

Nemcsak a nagyszüleim, de apám is büntetésben volt kulák származása miatt. Általános iskola után nem tanulhatott, pedig kiváló gépészmérnök lett volna belőle. Bármilyen gépet meg tudott javítani. Amikor kicsik voltak a lányaim, a helyi bicikliboltban nagyon olcsón árultak egy gyermekbiciklit, mivel az eladó szerint használhatatlanul hibás volt. Apám azt mondta: „Hozd haza és megcsinálom.” Így is lett. A méh telepen található mindenféle alkatrészekből készített kukoricamorzsolót, kukoricadarálót, három kerekű motorbiciklit és még fűnyírót is. Tehát pl. nem fűnyíró alkatrészekből, hanem amit talált. A földjeik elvesztése után segédmunkásként kellett dolgoznia. Soha nem találta a helyét, de 40 évig becsületesen dolgozott. Azután meghalt.

 

Egyszer, amikor mentem anyámmal az utcán, egy ismeretlen férfi odajött hozzánk. Megszólított minket. Mondta, hogy nagyapáméknál volt béres (cseléd). Kezet csókolt anyámnak, mert a nagyszüleimnek már nem tudta kifejezni a háláját. Ilyen „kapzsi”, „harácsoló” és „kizsákmányoló” emberek voltak a nagyszüleim.

 

Tehát még egyszer: az utolsó darab földünket és a tanyánkat nem az 50-es, hanem az 1970-es évek végén vették el a komcsik. Emlékszem rá. Akkor már nem csecsemő voltam, hanem iskolás.

 

Erről az időszakról szól az IMP 2026. márciusi számában Dr. Danyi Pál: Kis magyar gazdaságtörténet című cikkének 2. része.

 

Senki se gyújt azért lámpást, hogy véka alá rejtse - IPM Mesterséges intelligencia különszám

 

Azt hallottam, hogy Finnország már nagyon fiatal korban tanítják a gyerekeket arra, hogyan ismerjék fel az AI alkotásait és ne keverjék össze az emberek által készítettekkel.

Nagyon jó ötlet, amit itthon is be kellene vezetni. Én is jelentkeznék ilyen képzésre, ha lenne, pedig már régen nem vagyok gyerek, mivel lépést kell tartani a modern kor kihívásaival.

 

Néhány napja segítettem az egyik vidéki kollégának örökbefogadás felbontása iránti kereseti kérelmet írni. Azzal kezdtük, hogy ő átküldte, amit eddig írt.

Fura volt. Jó is volt, meg nem is. Egyrészt a perben érintetteket nem felperesnek és alperesnek nevezte, másrészt az eset leírásának összegzésénél nem azt írta, hogy „véleményem szerint” vagy „álláspontom szerint”, hanem azt, hogy „megállapítható”. Mondtam neki, hogy ő, mint a felperes törvényes képviselője, ebben a perben nem állapíthat meg semmit, csak közölheti az általa ismert tényeket és ezek alapján leírhatja a saját véleményét. Majd a bíró dönt, hogy mi állapítható meg.

sajnos itt nem kapcsolt be nálam a riasztó.

Elkértem a kollégától az ügyre vonatkozó összes iratot, és átírtam a kérelmet. Kerestem az ügyben öt olyan releváns szempontot, melyekkel szerintem bizonyíthatjuk, hogy az örökbe fogadás fenntartása elviselhetetlenné vált az örökbefogadott gyermek számára.

Egy hétig készítettem ezt a kérelmet, majd átküldtem a kollégának. Csak napokkal később válaszolt. Amikor megnyitottam az általa „javított” változatot, leesett az állam. Szakmaiatlan szavakat használt: kötődés helyett kapcsolatot. Kitörölte az egyik legfontosabb szempontot, nevezetesen, hogy az örökbefogadók nem fogadták el a gyermeket. A legnagyobb problémám az volt, hogy a konkrét ügy bemutatása helyett általánosságokat írt. Lényegében felismerhetetlenné tette az általam írt dokumentumot.

 

Megkérdeztem tőle, hogy ez meg mi. Mire vidámkodva azt válaszolta, hogy az általam írt kérelmet „átnézette” az AI-jal.

-        Nem bízol bennem? –kérdeztem, de nem vártam rá választ.

Gyakorlatilag kidobta a kukába az egy hetes munkámat.

 

Nem értettem, hogy miért kérte egy jogász segítségét, ha azután nem hallgatott a szakemberre.

Ahogy a Bibliában található: senki se gyűjt azért lámpást, hogy véka alá rejtse. (Lk 11,33.)

 

Megkérdeztem tőle, hogy ha betegen elmegy orvoshoz, aki megállapítja, hogy mi baja és felírja X gyógyszert, akkor azután hazamegy és megkérdezi az AI-t is, és ha az más betegséget és más hatóanyagú Y gyógyszert ajánl, akkor ez utóbbit szedi inkább.

 

Szidtam magamat is, hogy nem vettem észre az eredeti kérelemben szereplő furcsaságokról, hogy AI írta.

 

Mindegy. Tanultam az esetből. Legközelebb okosabb leszek.

Addig is olvasgatom – és nektek is ajánlom – az IPM 2026. évi első különszámát a mesterséges intelligenciáról.

 

Mindenki magából indul ki - IPM 2026. február

 

23 éve, vagyis 2002-ben kezdték hazánkban forgatni, vetíteni az első valóság showkat, a TV2-ön a Big Brothert, majd az RTL-en a Való Világot. Először nagyon érdekes volt nyomon követni a különböző személyiségű szereplők között kialakuló, változó csoportdinamikát, de azután kezdett unalmassá válni főleg a szereplők kulturáltsági szintjének zuhanórepülése miatt. Hihetetlen volt, hogy külföldön micsoda reneszánsza van ennek a tévés műfajnak. El se tudtam képzelni, miért szeretik ezeket ennyire. Azóta nálunk is elterjedtek más formátumok is, melyek között vannak „jobb minőségűek” is, nevezzük őket értelmeseknek. Egyik kedvencem az Ingatlanvadászok, illetve Lakásvadászok, mert nagyon sok fontos információt szereztem belőlük az ingatlanértékesítéssel - vásárlással és eladással – kapcsolatban. Néhány hete vetítik az RTL pluszon a Budapest Luxe-ot, mely egy budapesti luxusingatlanokat közvetítő iroda mindennapjait mutatja be. Az előzetesek alapján azt gondoltam, hogy ez engem egyáltalán nem fog érdekelni. de nem így történt. Ennek egyetlen oka az, hogy nem mozgok abban a körben, melyben a szereplők. Bevallom, nem is akarok, mivel számomra visszataszító ez a közeg, viszont nagyon fontosnak tartom, ezzel a személyiségtípussal, gondolkodásmóddal is megismerkedhessek.

 

Az utóbbi években nagyon sok pszichológiai könyvet olvastam, melyről többször is írtam itt, mint ahogy arról is, hogy mennyire fontosnak tartom azt, hogy a gyerekek minél előbb megismerkedhessenek a különböző személyiségtípusokkal, illetve személyiségzavarokkal. Mindenki magából indul ki, ezért a másként gondolkodó, másként viselkedő, másként reagáló emberek kellemetlen meglepetéseket tudnak okozni. Ennek elkerülése érdekében kellene kilépnünk a komfortzónánkból. Nekem ezért tetszik a Budapest Luxe.

 

Az IPM 2026. februári számában Jakabffy Éva „Önismeret pszichopata módra” című cikke egyik kedvenc témakörömről, a pszichopatákról szól. A szerző két kutatót mutat be: James Fallont, illetve Robert D. Hare-t, akiknek könyvei közül én is olvastam néhányat.

Nektek is ajánlom: a cikket is és a könyveket is.

 

Márta emancipációja Márton által IPM 2026. januári szám

 

2025-ben ünnepeltük a Jane Austen születésének 250. évfordulóját. Erre tekintettel a nagylányom részt vett egy ezzel kapcsolatos emlékolvasáson, melynek keretében a résztvevők havonta elolvastak és megbeszéltek egy-egy Austen regényt. Az Értelem és érzelem olvasásakor a lányom felháborodottan mesélte, hogy Austen korában a lánygyermekek nem örökölhettek az apjuk után, ezért egy távolabbi férfirokon örökölt mindent.

Természetesen hallottam már erről, de még most is felháborít ez a különbségtétel.

Javult-e a helyzet azóta? Egyenlők vagyunk-e mi nők a férfiakkal? Örökölni örökölhetünk. Dolgozhatunk, tanulhatunk, de mégis….

 

Egyházközségünkben nyolcan vagyunk egyháztanácsosok, két nő és hat férfi. Szerintem ez egész jó arány a nőket tekintve. Egyik gyűlésen szóba kerültek a mormonok, mire nekem eszembe jutott, hogy többnejűség van náluk. Amikor ezt mondtam a többieknek, a pasiknak, egyikük gondolkodás nélkül legyintett, hogy ez nem igaz. Egyszerűen nem hitte el, amit mondok, mert nő vagyok és egy nő ilyesmit szerinte nem tudhat.

Nocsak.

Azt hittem, ezen már túl van a társadalom, de sajnos nem.

 

Még élénken él bennem az a közel negyven éves emlék, amikor geofizikus hallgatóként jelentkeztem a Magyar Geofizikusok Egyesületébe. Kézzel kellett kitöltenem a jelentkezési lapot. Soha nem volt szép az írásom, de a nyomtatott betűk azért mentek. Ennek ellenére hiába írtam oda a nevemet: Balázs MÁRTA, amikor megkaptam tőlük az első küldeményt, átkereszteltek Balázs MÁRTONNAK. Ez így is maradt mindaddig, amíg tag voltam. Nem feltételezték, hogy nő vagyok, hiszen az egyesület közel 500 tagjának 95 %-a férfi volt. Férfivá avanzsáltak.

Miért? Mi nők nem lehetünk okosak? Nem járhatunk egyetemre?

 

Ilyenkor mindig Madame Curie jut eszembe, aki köztudottan két Nobel díjat is kapott (fizikai és kémiai) nő létére.

 

Az IPM 2026. évi januári számában Budai Lotti a középkor legszabadabb nőiről, a Beginákról írt, akik irigylésre méltó helyzetben voltak.

 

Csalódtam - IPM Univerzum 2025.

 

Repesett a szívem, amikor megláttam, hogy az IPM legújabb különszáma ismét az Univerzumról fog szólni. Belelapozás nélkül, lelkesen megvásároltam a számot, majd amikor kinyitottam, óriásit csalódtam.

Igaz, hogy csillagászati, űrkutatási cikkek voltak benne, de én ezeket már olvastam, mivel korábbi IPM magazinokban már megjelentek. A legjobban az utolsó cikk dühített, mivel azt az IPM előző, tehát 2025. novemberi számában olvastam.

Természetesen jó ötlet, hogy megjelenik egy-egy speciális témára fókuszáló különszám, hiszen vannak olyan olvasók, akik direkt ezeket szeretik, keresik, nem olyan IPM rajongók mint én. Csakhogy én most becsapottnak érzem magam, mert ha tudtam volna, hogy nem új cikkeket találok ebben a magazinban, akkor nem vettem volna meg. Igazán ráírhatták volna a borítóra, hogy ez egy, a korábbi számokból összeollózott cikkgyűjtemény.

 

A tökéletes útitárs - IMP 2025. decemberi szám

 

Hónapok óta érdeklődve olvasom az IPM-ben Kollár Edina külföldi utakkal kapcsolatos tanácsait, ötleteit, tapasztalatait. Most érkezett a számomra legfontosabb részhez az utazások során esetlegesen bekövetkező csalások, átvágások bemutatásával.

Az ügyeskedők tárháza kimeríthetetlen, így aztán engem és családomat is ért már számtalan inzultus.

Milánóban az interneten megvásárolható napi tömegközlekedési jegyről kiderült, hogy sok mindenre jó, de semmilyen tömegközlekedési eszközön nem fogadják elé.

Nemcsak a Fülöp-szigeten, de például Isztambulban sem szabad kézben tartani a készpénzt, mert előfordulhat, hogy kiveszik a kezedből és amit venni akarsz, annyiba kerül, amennyi pénz volt nálad.

A lopás, zsebtolvajlás számtalan országban probléma. A nagylányom kabátját Barcelonában valami mustárszerűséggel spriccelték le, hogy eltereljék a figyelmét és ellopják a fényképezőgépét. Szerencsére egy helybéli idős ember megvédte. Athénban a lányom azt vette észre, hogy valaki kotorászik a hátán lévő hátizsákban. Hirtelen megfordult és közvetlenül mögötte egy pasi állt, kezében a lányom szendvicsével. A pasi azt állította, hogy a szendvics kiesett. Persze ez volt nem igaz, de mindenki tudja, hogy hátizsákban nem szabad értékeket tartani.

És még sorolhatnám saját tapasztalatainkat, de helyette inkább Kollár Edina cikkét ajánlom, mely tele van megfontolandó esetekkel.

Remélem, nem ad ötleteket a belföldi csalóknak.

 

(Kapcsolódó cikk: Kollár Edina: Milyen trükkökkel „szokás” átverni az utazókat?)

 

A lapszám egyéb érdekes információi:

-          AZ USÁ-ban az online vásárlásoknak köszönhetően leáldozóban vannak a plázák. ezért néhányban lakásokat alakítottak ki. Nálunk a plázák mind az öt generációjának képviselői megtalálhatók.

-          A leggazdagabb 100 magyar átlagvagyonának gyarapodása számokban:

o   2002-ben 6,3 milliárd Ft,

o   2011-ben 21,2 milliárd Ft,

o   2020-ban 45,7 milliárd Ft,