Milyen tényezők befolyásolják egy jogász döntéseit?

Néhány évvel ezelőtt gyámhivatalban dolgoztam, ahol széles feladatköröm részét képezte a kapcsolattartási ügyek intézése. Először tartottam tőle, mert "rossz híre volt", ugyanis az ügyek többsége annyira mélyen érintette az ügyfeleket személyesen, hogy jellemzően mindent bevetettek, hogy érvényre tudják juttatni saját elképzeléseiket, Fellebbeztek, panasztettek, stb. Jogilag viszont nagyon nagy kihívás ez az ügykör volt összetettsége miatt. Tökéletes jogszabály ismeretet és nagy türelmet igényelt, mivel az ügyfelek sokszor összevesztek, ami még nehezebb volt, ha hozták az ügyvédeiket is. Ráadásul az ügyintézőnek a tárgyalás tartása alatt jegyzőkönyvet is kellett vezetnie, miközben figyelt arra, hogy ki mit mond, mit kellene kérdezni, és néha rendre kellett utasítani az ügyfeleket, Más országokban bíróságok folytatják le ezeket az eljárásokat, most már nálunk is nagyrészt a bírósághoz tartozik ez az ügykör. Ilyen feltételek mellett nagyon komoly ügyekben döntést kellett hozni, melynek tökéletesen megalapozottnak kellett lennie, hiszen - mint írtam- az ügyfelek számára kedvezőtlen döntés esetén fellebbeztek.

Elvileg könnyű dönteni, hiszen egy jogász mindig a jogos alapján ítél, vagyis azt vizsgálja, hogyan rendelkeznek a jogszabályok, és nem az igazságot keresi. El kellett dönteni, hogy az ellentmondó nyilatkozatok, bizonyítékok esetén ki mellett állnak a jogszabályok. Próbáltam elfogulatlan lenni ezekben az ügyekben, a döntéseket - ahogy azt a pszichológus és jogász végzettségű dr. Vajda János Gúzsba kötött ítélethozók című cikke is leírja, a jogszabályokon, feltárt tényeken kívül sok egyéb tényező is befolyásolja.

 Mindennapi pszichológia 2024. 2. szám

Kalkulus 1,2 millió euróért

 

Amikor először vettem kezembe a Múlt-kor magazint, néhány ismerősöm megpróbált lebeszélni róla. Nem árulom el, milyen indokokkal. Én azonban bizalmat szavaztam a lapnak, és eddig nem is volt gondom, most azonban elgondolkodtam. Nem azért, mert az újságban olvasható „mesés mítoszok” többségét már ismertem, tehát sok újdonsággal nem lettem gazdagabb. Két tárgyi tévedés zavar.

A Newtonról szóló cikk szerint a híres fizikus-matematikus vitába keveredett Gottfried Leibniz német polihisztorral azon, hogy melyikük a KALKULUS feltalálója.

KALKULUS?

Pardon? Micsoda????

Nézegettem, ki a cikk szerzője, de nincs ilyen. Magának a lapnak sincsenek szerzői, „csupán” szerkesztői.

Gondolom, ez azt jelenti, hogy idegennyelvű cikkeket, írásokat fordítanak le, szerkesztenek át és tesznek közzé. Ezzel persze nincs gond, de ebben az esetben illene utánanézni a szakszavak helyes magyar fordításának. Feltételezem a fordító nem tudta, hogyan mondják magyarul a „calculation” szót.

Leibniz és Newton közel egyszerre találta fel a matematikai analízis egyik fontos tételét a határozott integrálszámításra, melyet rájuk való tekintettel Newton-Leibniz tételnek nevezünk.

Miután ezen túltettem magam, megtudhattam, hogy az 1960-ban született Maradonát 23 éves korában, vagyis 1983-ban a Napoli rekordösszegért, 1,2 millió euróért vette meg. No, kérem, senkit se zavarjon, hogy az eurót csupán 1999-ben vezették be, tehát Maradonát „mai árfolyamon” 1,2 millió euróért vehették meg, amit esetleg érdemes lett volna forintra átszámítani.

Ezek után kétségeim támadtak a magazin tartalmának megbízhatósága kérdésében, amit az írásom elején említett ismerőseim is felvetettek.

A nádi farkas axiómája, avagy megállíthatatlanul terjed az aranysakál

 

Az utóbbi években rendszeresen eltöltöttünk néhány napot a Keszthelyi Akvárium apartmanházakban. Többek között azért szeretjük, mert saját balatoni partszakasszal rendelkezik, tehát ha este kedvünk van, akkor kiülhetünk a kertben elhelyezett nyugágyakba és a vizet nézve, hallgatva beszélgethetünk akár a sötétben is.

Ahogy egyik este pihengettünk, csevegtünk a nagylányommal, váratlanul és anélkül, hogy összebeszéltünk volna egyszerre ugrottunk fel. Ugyan tudatosan semmit se vettünk észre, de mivel ugyanúgy reagáltunk, később többször is megbeszéltük ezt az esetet. Mindössze annyi történt, hogy a sötétben a szemünk sarkában érzékeltünk valamilyen mozgást, amiről a pillanat törtrésze alatt megállapítottuk, hogy nem embertől származik, és ezáltal veszélyes lehet. Mindketten azonnal a mozgás irányába fordultunk. Egy vizsla nagyságú, vörös színével rókára emlékeztető állattal találtuk magunkat szemben, amit azonban nem tudtuk beazonosítani. Sokkal hosszabb és vékonyabb lábai voltak, mint egy rókának, de az is nyilvánvaló volt a fejformájából, hogy nem kutya, főleg nem macska. De akkor micsoda? Ő is megállt, és méregetett minket. Úgy tűnt, nem félt, vagyis valószínűleg találkozott már emberrel. Ettől függetlenül érzékelhetően nem bízott bennünk, hiszen megállt és le se vette rólunk a szemét. Ő talán nem félt, mi viszont igen, hiszen nem tudtuk, kivel, mivel állunk szemben. A szemünket folyamatosan az állaton tartva egy-két perc után óvatosan távolodtunk egy lépést a parttól a biztonságos épületek felé. Erre ő is lépett egyet nesztelenül az ellenkező irányba, persze továbbra is minket fürkészett. Mi bátorságunkat összeszedve egyre határozottabb léptekkel hátráltunk a házak felé, ő pedig amikor látta, hogy nem akarjuk bántani, lassan folytatta az útját a víz irányába. Mi végül bementünk az első épületbe, így nem láttuk, hogy milyen célból ment a partra, a vízen úszkáló egyik kacsát akarta-e elcsípni, vagy csak szomjas volt.

Amikor a nyaralás végén hazajöttünk, hosszasan kutakodtunk az állat kiléte iránt. Végül arra jutottunk, hogy valószínűleg sakál volt. Nem tudtuk, hogy ilyen állatok is megfordulhatnak hazánkban, de a sakálokra hasonlított legjobban, és találtunk arra vonatkozó adatot, hogy Magyarországon is előfordulhatnak.

Ennek tudatában érdekes volt olvasni az IPM Májusi számában Tóth Tamás Mi fán terem a nádi farkas írását. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy Toldi Herkulesként küzd egy nádi farkas párral, de ennek az állatnak a létezését senki nem vonta kétségbe, axiómaként valódinak fogadtuk el létét. Tóth Tamás rávilágít a dolgokra.  

Pénz, hatalom, szerelem -

 

Néhány évvel ezelőtt ügyfelem volt egy pár, melynek hölgy tagja megmutatta nekem a férfi által írt kívánságlistát:

1.    Sok punci

2.   Menő kocsi

3.   Klassz kecó

Történetesen a pasi MB1-es focista volt, de ezzel kapcsolatban semmi nem szerepelt kívánságlistáján, ami egyébként lehetett volna egy tinédzser vagy egy melós listája is, annyira tipikus volt.

Ez is igazolja a pszichológusok tézisét, ami szerint az embereket leginkább az alábbi három tényező egyike motiválja:

1.       PÉNZ

2.       HATALOM

3.       SZERELEM

Az idők folyamán hangzatos szavakkal neveztük el ezeket a fogalmakat, például a férfiak esetében sokan három P-ről beszélnek: PÉNZ, POZÍCIÓ ÉS A P…-  a harmadik P a nők nemi szervére utal, ami sok férfi egyik legfőbb vágya.

Mindháromra kétféleképpen lehet szert tenni: vagy örököli az ember a megfelelő adottságot, vagy megszerzi saját magának.

A történelem során előfordult, hogy főleg az első kettő - a pénz és a hatalom- együttesen jelent meg egy-egy személy esetében, gondoljunk az abszolút uralkodókra (pl. a Napkirályra). Szerintem ez a helyzet ugyanakkor inkább átok volt, mint áldás, nem azért, mert súlyos személyiség torzulásokat okozott, hanem mert nem garantálta a hosszú életet. Megfigyelhető, hogy aki csupán az egyiket – pénzt vagy hatalmat - birtokolta, az mindenáron meg akarta szerezni a másikat is. Erre ékes példa Bolgár Dániel Ábrándozás a zsákmányról szóló cikke, mely bemutatja, hogy a II. világháború idején Magyarország vezetői hogyan próbálták összeírni és ezáltal megszerezni az általuk gazdagnak vélt zsidók vagyonát. Köztudott, hogy sokan sajnos nem a tudásukkal és/vagy befektetett munkájukkal tesznek szert esetenként komoly vagyonra Ezt napjainkban is láthatjuk, tapasztalhatjuk, és azt is, hogy ezek az emberek sokszor meglepően sikeresek.

Hozzáteszem, aki pénzzel és hatalommal egyszerre rendelkezik, már automatikusan belépőt kap a szerelem világába, hiszen mindig vannak olyan személyek, akik a pénzzel és hatalommal rendelkezők által próbálják elérni céljaikat, és valós vagy álszerelmet éreznek/mutatnak az ilyen személyek iránt. Ők pedig elhiszik. Megérdemlik egymást.

Összességében eljutunk a régi igazsághoz: jobb, ha nem vágyunk semmire és nem birtoklunk semmit, mert az biztos, hogy valódi.

Magazin ajánló, BBC History 2024.május 

Tegnap a zsidók, ma az LMBTQ emberek, holnap pedig Te vagy én.

Javában folynak az írásbeli érettségik, és ilyenkor mindig aktuális kérdés, mire való az a sok tudásanyag, amit a fiataloknak meg kell tanulniuk, amiről számot kell adniuk. Természetesen legyen egy elvárt általános műveltség az érettség fokmérője. Az is vita nélkül fontos, hogy az ember el tudjon igazodni minimális szinten a pénzügyeiben, ki tudjon alapdolgokat számolni; tudjon értelmezni egy ismeretlen szöveget, írásban érthetően meg tudja fogalmazni a gondolatait, például egy hivatalos levelet; tudjon magyarul nemtudókkal kommunikálni. Na de miért van szükség a történelem ismeretére? 

Azt mondják, a történelem ismétli magát. Sajnos így van. 

Ha egyszer már előfordul az - amit a pszichológusok is leírtak-, hogy egy csoport a problémáit úgy próbálja megoldani, hogy kijelöl egy bűnbakot, és azt hibáztatja a felmerült bajokért, például a gazdasági válságért a zsidókat, akkor ez a bűnbakképzés máskor is elő fog fordulni. Persze más korban, más földrajzi helyen, más történelmi helyzetben lehetséges, hogy nem a zsidók lesznek a bűnbakok, hanem pl. a LMBTQ emberek. Ma ők, holnap Te vagy én. 

Azért kell ismerni a történelmet, hogy átlássuk az ilyen szituációkat és ne dőljünk be a hazugságoknak, például a goebbelsi propagandának, mert tegnap a zsidók voltak kikiáltva minden bajt okozó bűnbaknak, tegnap a zsidók, ma az LMBTQ emberek, holnap pedig Te vagy én.

(Kapcsolódó cikkek: A BBC History 2024. májusi számában olvasható, a magyar zsidóság deportálásról szóló írások)

Magazin ajánló: IPM 2024. májusi szám

Nem tudom, hány nárcisztikus élhet közöttünk, de az biztos, hogy mindenki ismer legalább egy embert, akire ráillenek a tankönyvi jellemzők, vagyis beképzelt, hiú, önhitt és önző. Mindent és mindenkit úgy közelít meg, hogy az adott személy vagy tárgy mennyire hasznos számára. Amíg az vagy neki, elhiteti veled, hogy nagyon fontos vagy neki, te vagy legtökéletesebb. De ha csak egyetlen alkalom is adódik, amikor ezt kétségbe vonod, vagy legalábbis megpróbálod kétségbe vonni, mert például szeretnéd esetleg a saját elképzelésedet, érdekedet érvényre juttatni, embert és Istent nem ismerve mindent elkövet, hogy sárba tiporja az önbecsülésed. Ha jobban megnézed, ekkor jössz rá, hogy esetleg sokkal jobb helyzetben van, mint te, mégis irigyli tőled azokat az apró örömöket és sikereket, amivel ő nem rendelkezik. Személyiségzavar, vagyis nem betegség, nem gyógyítható, de van-e mód arra, hogy meg lehessen változtatni. Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus, de azt gondolom, nem változtatható, tehát a nárcisztikusokkal szemben ugyanúgy kell eljárni, mint a pszichopatákkal szemben:

Menekülj, amíg nem késő.

Jakabffy Éva Létezik-e személyiségváltozás című cikkében arról ír, hogy a nárcisztikusok is megváltozhatnak, „megjavulhatnak”, ha halálközeli élményen esnek át.

Hmm. Nem kívánhatom azt, hogy ez történjen nárcisztikus ismerősömmel! Mi lesz, ha nem halál közeli, hanem haláli lesz az élmény? Nem kívánhatom más halálát.

Mellesleg Salát Gergely Az utolsókínai császárról szóló cikke pedig azt taglalja, hogy milyen gyökeres személyiségváltozáson esett át Pu ji, akit a kínai kommunisták gyakorlatilag tökéletesen átneveltek. A korábban – szerintem – szintén nárcisztikus vonásokat mutató volt császár egyszerű állampolgárrá avanzsált. Ennek mélységét, valódi tartalmát sohasem tudhatjuk meg, hiszen azt csak akkor lehetett volna tesztelni, ha Pu ji ismét császár lehetett volna, és nem élt volna korábbi hatalma által rendelkezésre álló eszközökkel, pl. nem veretett volna meg minden környezetében levő személyt bottal, ahogy császárként tette. Így viszont marad az örök kérdés: átnevelték vagy sem?