2011. április 28., csütörtök

Risto Isomäki : Elsodort világok

Mi a thriller?
Egy vagy több elvetemült, sokszor őrült gyilkos bűnösökre és/vagy ártatlanokra vadászik. Mi olvasók, nézők tövig rágjuk körmünket, mialatt úgy potyognak a hullák, mint ősszel a levelek.
Mi az öko-thriller?
Egy újonnan kitalált név a világvége regényekre, azon belül azonban egy új műfaj, melyben nemcsak egy szűk közösség tagjai vannak veszélyben, hanem az egész ökoszisztéma, beleértve az emberi fajt is. A legmeghökkentőbb azonban a gyilkos személye. Nem más ő, mint maga az emberiség. Környezetromboló tevékenységével kiírtja nemcsak a teljes állat- és növényvilágot, de saját magát is.
Az öko-thriller olvasásakor tehát nem reszket az olvasó, mert nem érzékeli, hogy félnie kellene.

Számomra ismeretlen finn szerző műve valódi letehetetlen regény. Izgalmas kutatás részesei lehetünk, miközben a szerző a modern tudományok tárházát tárja fel előttünk.
Ez ismét egy regényköntösbe bújtatott tudományos értekezés, amilyen dos Santos Isteni formulája volt, de most jól szabott ruhát kapott; nemcsak a tudományos háttér volt remek, de a sztori is kellő mennyiségű izgalmat tartogatott, és szereplők jellemével kapcsolatban se lehet egyetlen kifogást se felhozni. Talán a romantikus szál volt egy kicsit férfiasan elnagyolt.

Számtalan meglepő ténnyel lettem okosabb, és be kell ismernem, igaza van a szerzőnek, mi európai emberek (újabban már az inkább az amerikaiak) előtérbe helyezzük magunkat, és úgy állítjuk be a dolgokat, mintha mindent mi találtunk volna ki.
Ki állította először, hogy a Föld kering a Nap körül?
Nem Kopernikusz, és nem is Arisztarkhosz, hanem több ezer évvel ezelőtt az indiai Védák.
Ki találta ki a nyomtatást?
Nem Guttenberg, hanem előtte 1700! évvel a kínaiak.
Ki fedezte fel az antibiotikumot?
Nem doktor Flemming, hanem a dél-amerikai indiánok még valamikor a középkorban.

A sztori:
A szerző nem kevesebbet állít, minthogy Atlantisz nem Gibraltárnál volt, ahogy Platón írta, hanem ez volt az Indus- völgyi kultúra legnagyobb városa, hatalmasabb volt, mint Mohendzso Daro és Harappa, és melyet egy vízözön (talán az, amit a Biblia is megemlít) eltüntetett a Föld színéről. A város romjait óceánkutatók találták meg. Ez az a pont, ahol a történelem- és a természettudományok (geológia, fizika, ökológia, éghajlatkutatás) közös kutatási területre tévednek: mi pusztíthatta el a jól fejlett civilizációt?
Hogy a feszültséget tovább növeljük, Isomaki szerint jelenleg hasonló geológia folyamatok mennek végbe, tehát napjainkban ugyanilyen katasztrófára lehet számítani.

Az utóbbi hetek legérdekesebb, legegyedibb, legelgondolkodtatóbb könyve volt a kezemben. Felüdülést jelentett a sok középszintű mű után.

Végül egy megdöbbentő idézet a 2005-ben íródott könyvből:
„Mi lenne akkor, ha egy megacunami több ezer tonnányi sziklát vagy más uszadékot csapna egy atomerőmű védőburkának? Kibírná-e a csapást? …
…mi történne, ha egy nagy szökőár szilánkokra törné a világ atomerőműveinek felét….
…legrosszabb esetben is csak alig több mint egy milliárd évet kell majd várni, mire Európa radioaktivitása a természetes háttérsugárzás szintjére csökken.”

2011. április 21., csütörtök

A herbárium-gyűjtés nehézségei


Milyen nehézségek lehetnek egy aprócska növénygyűjtemény összeállításával?
Ha valóban aprócska lenne, mondjuk, egy általános iskolai teszem-veszem tíz darabos kollekció, akkor semmilyen. Mindjárt más a helyzet, ha a feladatot a Kertészettudományi Egyetem adja ki egy száz növényt a tartalmazó herbáriumra.
Nekik különleges elvárásaik is vannak:
Lágyszárú növények esetén gyökér, szár, levél, virág kell. Máris szembesülünk az első gonddal: vannak olyan galád virágok, aki reggel még vígan virítanak, de délutánra, mire én megjelenek a felszerelésemmel, már bezárják a bazárt. Ne is említsük az élethez görcsösen ragaszkodókat. Tudjátok, mekkora gyökere van a pongyola pitypangnak? És ha minden sikerül, akkor se érezheti magát nyeregben az ember, mert préselés közben egyesek még beadhatják a kulcsot, bármilyen trükköt is dob be az ember. Például a nárcisz még a besózás ellenére is megrohadt, pedig az ozmózisnak működnie kellett volna:S
A növényeknek egyébként el kell férniük egy A/3-as lapon, tehát az ennél nagyobbakat már préseléskor hajtogatni kell, nem akárhogyan, V-, N- vagy M-alakban.
Fás szárúakból levél és virág kell. Ezek a cseles fák azonban először virágoznak tavasszal, levelet csak később növesztenek, lepréselhető minőségben csak valamikor nyár elején. Ráadásul beérik 3-4 napnyi virágzással, illetve zöld, egyáltalán nem feltűnő virágokkal, így a gyűjtemény készítőjének észnél kell lenni, ha el akarja őket csípni.
Nem elvetendő probléma az, hogy védett növényt súlyos büntetés (bukás, nehezítő tényező: 5 kredites tantárgy!) terhe mellett szigorúan tilos gyűjteni kivéve, ha az ember azt állítja, hogy a lelőhely a saját kertje.
Na, most a száz növény kb. 30 hivatalos néven mezei virágot, közismerten gyomot jelent, 20 kerti virágot, 20 cserjét, 30 fát. Van a kertünkben egy 8 éves, tehát fiatal cseresznyefa. Tíz méternyi helyet foglal el. Ha így számolunk, a 300 négyzetméteres kertben elfér a harminc fa, feltéve, hogy lebontjuk a garázst és a házat. Ekkor azonban annyira összeérne a lombkoronájuk, hogy alattuk se cserje-, se gyepszint nem fejlődne ki. És itt még nem vettük figyelembe, hogy mekkorára nő egy kifejlett tölgy vagy platán.

Az ember tehát kénytelen kiterjeszteni a kutatási területet. A szomszéd utca kevés. Más élőhelyet kell keresni, mert csak ott lehet más növényeket találni. Tilos természetvédelmi területeken vadászni! Viszont megengedett a Tisza ártere, ahova el is látogattam. Baromira féltem, nehogy leszedjek valami védettet, és elkapjon egy ellenőr. Bár egy lelket se láttam sehol, de sose lehet tudni, melyik fűcsomóból ugrik elő valaki, szóval izgultam.
Este az eredményes akció után büszkén újságoltam a páromnak, hol jártam.
- Te oda mentél?- szörnyülködött. - Ott most (október) találtak egy holttestet. Valószínűleg a tavaszi áradáskor (május) fulladt a vízbe.
Te jó ég! Elképzeltem, hogy a fél méter magas növényszőnyegben már csak akkor veszem észre az öthónapos vízi hullát, mikor már felbukok benne.
Vannak egyéb speciális gyűjtési helyzetek is. Ha például mások közterületre ültetett kertjében akar garázdálkodni az ember, főleg, ha az a más a helyi önkormányzat. Ilyenkor nem elegendő a standard felszerelés (zacskó, metszőolló, kisásó), kommandós ruhába kell öltözni (fekete nadrág, fekete dzseki) és szigorúan sötétedés után szabad elkezdeni a túrát. Nem számít, hogy két nappal később a városi kertészet munkatársai fullra kidobálnak a szemétbe mindent, a levendulát is, ami cserje, tehát évelő. Ha engem elkapnak, tuti megbüntetnek.
Ha végül megvan a szükséges mennyiségű delikvens, jön a következő csapás, a préselés. Nem kis feladat! A dolog akkor kulminál, amikor 1. a könyvespolc fele préselő műhelyként üzemel, 2. reggel már nemcsak a cigányok vesznek el egy köteg metróújságot a Sparban, hanem én is; ők vécépapírnak, én nem, 3. este egy órát vesz igénybe, hogy kicseréljem a növényeken a papírokat.
Ha az ember ezt az akadályt is sikeresen veszi, akkor már részemről csak egy feladat van hátra, a növények beazonosítása. Ez se könnyű. Ezek a fránya virágok megváltoztatják a színüket, miközben kiszáradnak. Az erdei ibolya frissen gyönyörű lila, lepréselve fehér-szürke. A határozó könyvek viszont színek szerint csoportosítják őket. Jó memória kell ahhoz, hogy az ember emlékezzen rá, milyen is volt egy-egy virág. Ilyenkor szidja magát a gyűjtő, hogy miután túléltem az ártéri bevetést, és hulla fáradtan hazaértem, azonnal azonosítanom kellett volna gazokat, és csak később lepréselnem őket.
A ragasztás, szövegelés hála Istennek, már nem az én asztalom.
Lánykám nagyon hálás, vígan biztat:
- Anya, már előre szólok, jövőre olyan növények kellenek, amiket valamilyen kártevő támadott meg, például peronoszpóra.
Elgondolkodok:
- A levéltetűt is préseljem le?

2011. április 12., kedd

Hasított fej Márti módra



Végy egy szép szál, egészséges nőt!
Tedd ki egy kis meleg fronti hatásnak, lehetőleg hideg fronttal, szélviharral, jégesővel megtűzdelve!
Küldj neki egy köteg sárga csekket minimum ötjegyű számösszegekkel!
Engedj rá néhány bukásra álló, elkeseredett tanítványt! A tökéletes hatás érdekében keress kis mentálkapacitású fiatalokat, akiket aggódó szüleik irreális célok elé állítva mélyen lestresszeltek!
Adj az egészhez három, válogatott problémákkal küzdő saját gyereket, egy csak önmagával foglalkozó férjet, valamint egy folytonos mozgáshiányban szenvedő kutyát.
Gyűrd, taposd, zsigereld, amíg bírja!
Ha a kiindulási alanyod kezd nem hasonlítani saját magára, elkészültél a betegségekkel küzdő, fáradt és elnyűtt nővel.
Egészségére!

2011. április 6., szerda

A Rítus - The Rite



Néhány hete újra alkalmam volt megnézni az Ómen trilógiát, és akkor eldöntöttem, hogy írok egy kis összefoglalást az ördög, sátán filmekben való megjelenéséről, szerepéről. Ennek bevezetése ez a bejegyzés, mely egyben bemutatja a Rítus című filmet.

A történet ma is élő személyekről szól, valódi, igazi papokról, akik tényleg ördögűzéssel foglalkoznak. (Neten utánanézhettek.) Ennek megfelelően a film semmilyen fölösleges Hollywood-i látványelemet nem tartalmaz, puszta tényekre alapoz.
Michael Kovak (Magyar származású! Ráadásul nomen est omen, Mihály, talán tudjátok, Mihály arkangyal lesz angyalok seregének vezetője a Sátán elleni végső harcban) fiatal papnövendék, aki azonban 4 évnyi tanulás után megrendül hitében, és ki akar lépni a papi rendből. Feljebbvalója azonban nem egyezik bele, hanem elküldi egy ördögűző-tanfolyamra (képzeljétek, van ilyen!) a Vatikánba. Michael mindenbe beleköt, amit a tanfolyamvezető, Xavier atya mond. Nem hisz a Sátán létezésében, egyszerű pszichózisként azonosítja a megszállottságot, hiába állítja Xavier atya, hogy a megszállott olyan dolgokat tud, amit emberi ép ésszel nem tudhatna. Michael kételkedik, erre Xavier atya elküldi Lucas Trevant atyához, aki ördögűzéssel foglalkozik. A kétkedő azonnal belecsöppen élete első szertartásába.
Az ördögűzés egy titkolt szertartás, amit csak erre feljogosított, kiképzett személyek végezhetnek, mások számára veszélyes, és mint a filmből kiderül, míg a hivatalos ördögűzőket is érheti baj. A szertartás végzéséhez „mindössze” két dolog szükséges:
1.Meg kell tudni a megszálló ördög nevét, amit persze a démon titkol, sőt saját létezését is tagadja. A tagadás a legjobb módszer arra, hogy elrejtőzzön. Ha nincs, nem is akar tőle senki megszabadulni.
2. Ha az ördögűző valahogy kiszedi belőle a nevét, akkor már uralkodhat a démonon, és megparancsolhatja neki, hogy menjen vissza a pokolba. Itt következik a kulcsfontosságú rész, ami nemcsak a filmben, az életben is kiemelt szerephez jut: ehhez óriási hit kell. A papnak igazán hinnie kell abban, hogy miközben ő végzi a szertartást, maga az Isten áll ott mellette, és az Isten fogja a kiűzött ördögöt visszataszítani a sötétségbe. Ha a pap nem hisz ebben, nem sikerül a szertartás, sőt, a jelenlevők is veszélybe kerülnek.

15 évvel ezelőtt olvastam Gabriele Amorth atya Egy ördögűző tapasztalatai című könyvét. Hajszálra egyezik minden a film és a könyv között.
Ezért számomra a film meglepetéseket nem tartalmazott, mégis nagyon tetszett, mert végre egy alkotás, ami nem a szenzációt hajhássza, hanem a valóságot próbálja bemutatni rendkívül izgalmas módon. Érdekfeszítő lehet azok számára is, akik még ezután is kétkednek.

Top idézetek:
- Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket (Jn, 15,16)
- Give me your name.
- A hazug megismeri a hazugot.
- Jól vigyázz, Michael!- Mire?- Az nem ment meg a gonosztól, hogy nem hiszel benne.


A film Matt Baglio könyve alapján készült.
(Folyt.köv.)

2011. április 3., vasárnap

Alex Flinn :Beastly -A szörnyszívű


Néhány évvel ezelőtt az egyik pesti parkban összeismerkedtem egy amerikai fotóművész csajjal. Nagyon örült nekem, mert már egy éve Magyarországon élt a szálloda-bizniszben ügyködő férjével, és én voltam az első, 15 évnél idősebb, aki értett angolul, és akivel így elbeszélgethetett.
Elmesélte nekem, hogy az USA kb. 300 milliós lakosságából 10 millióan olvasnak, járnak múzeumba, színházba… vagyis műveltek. A többiek, az átlag amerikaiak nem szeretik a modern művészetet, nem néznek öt évnél régebbi filmeket, és nem értik meg más történelmi korok tanmeséit.
A Szörnyszívű nekik szól, az átlag amerikaiaknak, akik nem tudnak eligazodni egy történelmi példázatban, csak a saját korukban játszódó eseményeket fogják fel. Típus –remake. Éppúgy, ahogy újraforgatták immár háromszor a King Kongot, vagy jó néhány más filmet, most egy új formával próbálkoztak a tengeren túl: újraírtak egy mesét. Nem tudom, készült- e már hasonló. Jó, tudom, hogy James Joyce Ulysses-e egyfajta modern Odüsszeia, de mégis...elképzeltem az Antigoné remake-jét:-DDD

Tehát a történet a közismert Szépség és szörnyeteg sztori, szinte szóról-szóra, beleültetve napjain amerikai valóságába.
Ami tetszett:
- a szerző rengeteg szépirodalmi könyvet sorol fel (Notre Dame-i toronyőr, Az operaház fantomja, Jane Eyre..., sőt Vivaldit is népszerűsíti), ami nagyon pozitív vonás, hisz lehet, hogy sok fiatal nem is hallott még ezekről a művekről, így meg esetleg kézbe veszik, talán még el is olvassák a klasszikusokat,
- a chat-szobás beszélgetések,
- a magyar cím sokkal jobban lefedi a valódi tartalmat, mint az egyszerű szörnyeteg szó.
Ami nem tetszett:
- mivel ismert volt az alapsztori, semmi meglepetés, újdonság nem várt rám, ezért egy kis hiányérzet maradt bennem.

Fogalmazása, stílusa megfelel a Vörös Pöttyös könyveknek.
Mostanában más szemmel szoktam olvasni ezeket a köteteket, mint korábban. Új szempont is felmerült: jobb-e mint az én regényem, a Jóslatok hálójában.
Hát most lehet, hogy beképzeltnek fogok tűnni, de csak őszinte leszek: a válasz nem.
Az én stílusom is van ilyen gördülékeny, fiatalos és vicces. Az én történetem viszont vadonatúj, egyedi, meglepő fordulatokkal teli.