Fiatalkorom egyik legnagyobb sztárja volt Bruce Willis.
Hiába volt lépcső egy épületben, ő nem azt használta, hanem egy majom ügyességét meghazudtolóan leugrált. Egy szál trikóban, vérző sebeire ügyet se vetve mindent elbírt. Sérthetetlen és halhatatlan volt. Legalábbis annak látszott.
Azután néhány éve kiderült, hogy ő is ember.
Szintén nagy sztár volt a Vissza a jövőbe trilógia főszereplője, Michael J. Fox. Úgy tűnt, az örök srác soha nem öregszik meg, mindörökre megőrzi tinédzser imázsát, ezért aztán komoly arculcsapás volt, amikor megtudtuk, hogy ő is ember.
Az utóbbi években azonban másként állok ehhez a dologhoz, miután nagy sok ismerősöm esetében látom, hogy milyen sok problémát jelent az egész családnak, ha egy valóban idős (80-90 éves) embert ápolni kell. Mindenki szenved: az idős ember is és a családja is.
A Mindennapi pszichológia 2026. évi 2. számában több érdekes cikket is olvashattok a témában. (Nem feledékenység: betegség).
