ÉÉ- ÉvÉrtékelő

azaz Életemben először

Így évvégén mások bejegyzéseit látva azt gondoltam, jó móka lesz összefoglalni, mit történt velem életemben először 2015-ben: hol jártam, mit láttam, mit tettem, mit ettem, mit ittam…

Ahogy azonban elkezdtem gondolkozni, nem jutott eszembe semmi ilyesmi, mert hát valljuk be, vén rókalány vagyok már.

Hosszú töprengés után mindössze két helyet tudtam felidézni, ahol életemben először jártam 2015-ben: a Főügyészségen, és az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Természetesen munkaügyben, semmi extra, bár a Főügyészségen tapasztaltakat még később felhasználhatom egy könyvben.

Szerencsére amikor idáig jutottam a gondolatmenetben, nem adtam fel - nem is vagyok az a feladós fajta -, így aztán később rájöttem, hogy ha nem is voltam sehol, ahol azelőtt még soha, nem láttam semmit, amit korábban nem, akkor is történt velem valami új: másként nézem a körülöttem levő világot, és főleg az embereket, mint 2015 előtt.  Ezt az új életszemléletet a lányaimnak köszönhetem, akik rendszeresen arra ösztönöznek, hogy olvassak pszichológiai témájú cikkeket, könyveket, játsszak velük önismereti társasjátékokat, majd vitassuk meg egymás és mások viselkedését, hogy könnyebben el tudjak igazodni az embereken azáltal, hogy felismerem az emberek alap pszichotípusait.

Igazuk volt, máris érzem, hogy sokkal jobban értem az emberek rejtett motivációit, habár még rengeteg tanulnivalóm van ezen a téren. Abban az esetben, ha esetleg soha többé nem írnék egy regényt se, amiben bizony jól felhasználható lenne ez a tudás, akkor is hasznát vehetem annak, hogy jobban átlátom az emberi megnyilvánulások mozgató rugóit.

Ez történt velem először 2015-ben.

Mindig légy becsületes!

Nem szeretek kockáztatni, egyébként is mintapolgár vagyok :P szal én mindig lyukasztok jegyet a metrón, villamoson, buszon....

Ma azonban más tervem volt, tudniillik, amikor leszálltam Zuglóban a vonatról, azonnal jött a busz, és nem volt időm bespájzolni a szükséges kis cetlit a visszaútra. Csakhogy Nagytétényben nem volt jegyautomata a megállóban, így aztán amikor visszaindultam, komoly dillemával szembesültem: felszállok a buszra jegy nélkül, vagy elkajtatok a Camponába, és csak későbbi busszal megyek.

A sors és a megérzés - meg persze a bevett gyakorlat - mellém állt: elkullogtam az újságoshoz, ami olyan messze volt, hogy éppcsak elértem a negyedórával később érkező következő járatot.

Alig mentünk egy megállót, amikor felszállt egy nő, egy igazi jelenség, rénszarvasos cicanadrágban, narancssárga hajjal. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, amit ő szélesvásznú foghíjjas mosollyal, meg a zsebéből előrántott "BKK-ellenőr" karszalaggal hálált meg, Felsóhajtottam, amikor hosszában beszakította a jegyemet. Ezután megnyugodva hátradőltem, de korai volt örömöm, az utazás tartogatott még meglepetést. 

Alighogy elindult a busz a Ferenciek terén, újra megállt, és felvett néhány fiatal lányt. Azonnal átvillant az agyamon egy kósza gondolat, hogy kik lehetnek ezek a protekciós diáklányok, merthogy annak látszottak, sőt, valószínűleg főállásban azok is voltak, na de drága a diáklét, így aztán a lányok is előkapták a zsebükből az imént megismert karszalagot. Alaposan leesett az állam, mert míg az előbbi fogtündér belefért a BKK-ellenőrökről alkotott elképzeléseimbe, ezek a lányok jócskán kilógtak a sztereotípiákból. A változatosság kedvéért a lányok keresztben szakították be a jegyemet, én meg miután nem maradt szakításra alkalmas felület a kis cetlin, leszálltam a Keletinél.

Mázlim volt. Duplán is.

Meg is fogadtam, hogy tartom magam a régi elveimhez:
utazni csak érvényes jeggyel fogok.