2014. február 16., vasárnap

Ruha teszi


Köztisztviselő – vagy a mostanság használatos elnevezés szerint kormánytisztviselő – vagyok.
Ehhez a poszthoz természetesen a belső elvárások mellett társulnak külsőségek is, mint bármelyik másik munkához, így aztán a felső vezetés írásba adta nekünk az elvárt viseletet. Nem hordhatunk miniszoknyát, kivágott pólót, spagetti pántos felsőt, a lábkörmöket villogtató papucsot, sortot vagy halásznadrágot stb, stb…
Volt persze háborgás, mert egyrészt nyáron légkondi hiányában meg lehet főni, mivel nem biztosítják a megfelelő hőmérsékletet, másrészt nem kapunk anyagi támogatást (ruhapénzt), akkor senki se mondja meg, hogy milyen ruhát hordjunk.
Aztán menetközben más probléma is felmerült: ki mondja meg, hogy milyen az elvárt és ezzel együtt illendő, megfelelő és szép viselet.
A munkaadók?
Csakhogy ők nem vagy csak nagyon ritkán látnak minket.
És az ügyfelek? Az ő véleményük nem számít? Épp azokra nem hallgat senki, akikkel foglalkozunk nap mint nap?
Történt ugyanis, hogy az egyik kolléganőm szerintem elegáns nadrágkosztümben jött, mire az egyik kedves ügyfele felháborodott:

Hát, kis kezit csókolom, hogy tetszik kinézni? Mint egy ember. Bezzeg a múltkor abban a csudálatos rúzsás szoknyában, tugya, abban a fődig érőben. Nahát kezit csókolom, abban olyan vót, mint egy tündérkirálynő.