Gyermekvédelem régen

 

Anyukám öccse, a nagybátyám 1943-ban született. Szülés közben derült ki, hogy a nagyanyám méhében egyidejűleg egy gyermekfej nagyságú daganat is van, ezért mindent „kipakoltak” belőle. Itt kezdődött nemcsak az ő, de az egész család kálváriája.

Innentől nagyanyám folyton betegeskedett. A fővárostól kb. 100 km-re levő jászsági faluban laktak, ahonnan a nagyapám sokszor gyalog indult el hétfőn reggel Budapestre dolgozni. Kubikus volt. Szombat délután jött haza szintén gyalog/stoppal.

Amikorra anyukám 13 éves lett, előfordult, hogy nagyanyám kórházba került, és az egyik bátyja átjött megnézni a gyerekeket, anyukámat és az akkor 11 éves húgát és 7 éves öccsét. Ezután a nagybácsi azt mondta, hogy rendben lesz minden, ezzel (hogy az anyjuk kórházba került) nem szabad zavarni az apjukat, hadd dolgozzon. Így aztán anyukám egyedül maradt a testvéreivel és mivel ő volt a legnagyobb gyerek, automatikusan fel kellett vállalnia az anya szerepet. Mesélte, hogy először a főzés jelentett számára legnagyobb gondot, ezért folyton átszaladt a nagybátyjáékhoz, akinek a felesége lassan megtanította minden fortélyra.

Manapság ha ilyen helyzetbe kerülne egy család, a gyermekvédelem azonnal közbelépne: vagy valamelyik rokonnál helyeznék el a gyerekeket családba fogadással, vagy állami gondozásba vennék a testvéreket.

Akkor ez nem volt divat.

Végül is túlélték, és a nagyszüleim úgy értékelték anyukám munkáját, hogy tökéletesen helytállt, tehát megtarthatja a pozíciót. Ez aztán addig fajult, hogy nem tudott iskolába járni. Mivel anyu nagyon jó tanuló volt, maga az iskolaigazgató ment ki a lakásukra, és mondta nagyanyámnak, hogy engedje iskolába, mert így elveszi anyukám kenyerét. Nagyanyám nem hitte el. Pedig így lett.

Anyumnak ugyanis látóideg sorvadása volt, emiatt 90 %-os volt a látássérülése. Emiatt nagyon kevés munkát tudott ellátni, de ha tanulhatott volna, sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülhetett volna, találhatott volna a képességeinek megfelelő munkát. Kiváló óvónő lett volna belőle, nagyon jól bánt a gyerekekkel. A családi legendárium szerint másfél évesen én már folyamatosan beszéltem, mert anyu folyton beszélt hozzám. Rengeteg mesét olvasott fel nekem, tőle tanultam meg az olvasás szeretetét. Minden hétvégén mentünk valahova: moziba, múzeumba, gyógyfürdőbe, stb. A világra nyitott szemléletemet neki köszönhetem., Sok kisgyereket tudott  volna még hasonlóan nyitott látásúnak nevelni. 

De a szülei nem engedték, hogy tanuljon. Szükség volt rá otthon. Így édesanyám a nők előtt álló 4 lehetőség közül (amazon, kurva, anya és madonna) egyedül az anyaságot élhette meg. Azt is csak otthon, mivel 37 évesen leszázalékolták. 

Kapcsolódó cikk: HVG Extra Pszichológia 2026. évi 2. szám, A nő négy élete     

  

 

"Parancsra tettem"- HVG Extra Pszichológia 2026. 1.sz.

 

Néhány hete láttam Russel Crowe és Rami Malek főszereplésével a Nünberg című filmet, mely valós eseményeken alapul. Crowe Göringet játssza, Malek pedig azt a pszichiátert, akit arra rendeltek, hogy felmérje a per vádlottjainak pszichés állapotát. A per döcögősen indul. Természetesen Göring nem vall be semmit, hiszen ő csupán „parancsot teljesített”, egyébként sem tudott semmiről. Az esetre nincs nemzetközi precedens, az amerikai ügyész gyakorlatilag elvérzik a kérdéseivel, amikor jön a Malek által megformált orvos, aki tájékoztatja a vád képviselőt, hogy Göring súlyosan nárcisztikus. Javasolja, hogy próbálják meg ezt felhasználni. A brit ügyész sikert ér el azzal, hogy ezt az infót Göring ellen fordítja.

Ha tudni szeretnétek, hogyan, nézzétek meg a filmet.

A HVG Extra Pszichológia 2026. évi I. számának fő témáját a hatalmi játszmák adják. Nemcsak politikában - de abban is -, hanem a munkahelyen, családban, párkapcsolatban, az élet minden területén.   

A cikkeket végigolvasva felvértezhetjük magunkat azzal a tudással, mely segíthet felismerni és ezáltal elkerülni a manipulatív embereket és helyzeteket, mellyel például a Göringhez hasonló nárcisztikusok is előszeretettel éltek/élnek.

Balsors, akit régen tép vs tudatos sorsalakítás – HVG Extra Pszichológia 2025. évi téli szám

 

A vér nem válik vízzé?

Kicsit későn, mindössze 2-3 évvel ezelőtt olvastam Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét, és csak ekkor hallottam arról először, milyen hatása van az ember életére az ősei által átélt sors.

Ezt követően próbáltam erre a témára rákeresni, azt láttam, hogy rengeteg könyv jelent meg erről a kérdésről. Valamennyi arról számol be, hogy nagyon fontos, hogy tisztában legyek a családom történetével, azzal, hogy milyen események, traumák, örömök történtek az őseimmel.

 

Erre tekintettel elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tudok a családom múltjáról?

 

Édesanyám felmenőiről viszonylag sok információval rendelkezem, mivel ők - Alex Haley családjához hasonlóan - generációról generációra továbbadták a családi legendáriumot.

Tudom, hogy ki mikor és milyen betegségben halt meg, hogy nagyanyám 15 évesen egy jómódú zsidó családnál dolgozott cselédként, majd parasztokhoz került, ahol át kellett vészelni az I. világháborút követő román megszállást, illetve, hogy dédnagyanyám nem akarta, hogy férjhez menjen, ezért az akkori korhoz képest későn, 24 évesen házasodtak össze nagyapámmal első látásra szerelem következtében. Minden családtag szerelmi történetét ismertem: kivel, mikor és milyen körülmények között ismerkedett és házasodott meg.

És persze voltak a családdal kapcsolatban saját tapasztalatok, élmények, emlékek, például amikor a nagyapám gyógyíthatatlan és fájdalmas betegsége miatt felakasztotta magát 13 éves koromban. A mai napig emlékszem, hogy a rendőrök alsónadrágra vetkőztetve kifektették az istálló előtti járdára. Nagyrészt azt is tudom, milyen traumák érték a családnak ezt az ágát. Leginkább egy politikai vonal marad meg bennem. Az, hogy bár szegény család volt, mégis kommunista ellenesek lettek, mivel nagyapám már első percekben azt érzékelte, hogy a kommunisták által hangoztatott egyenlőség mindössze jól hangzó hazugság.

 

Édesapám családjáról jóval kevesebb ismerettel rendelkezem, mert gyenge volt a velük való kapcsolódásom. (Maguknak valók voltak.) Nem emlékszem olyan esetre, hogy legalább egyetlen éjszakát nagyanyámnál vagy nagynénémnél töltöttem volna, miközben anyukám rokonainál nagyon sokszor voltam. Arra viszont emlékszem, hogy apám apja azt mondta, hogy engem nem tart az unokájának, a nagynéném fiát, viszont igen. Apám egy valódi Héphaisztosz személyiség volt, vagyis elvolt a saját műhelyében, tehát őt ez nem érdekelte, de engem - főleg hogy akkor mindössze 6-7 éves voltam – szíven ütött. Velük kapcsolatos másik emlékem is van, nevezetesen, hogy a nagyanyám nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidta a kommunistákat azért, hogy elvették az egyébként jómodú kulákcsaládtól, amilyük volt.

 

Ez a kommunista ellenesség volt az egyetlen közös pont a két családban.

 

Talán kezdenem kellene vele valamit. Végig kellene gondolnom, hogyan érintette a családot a XX. század.

 

Indításként nagyon sok érdekes cikket lehet olvasni ebben a témában a HVG Extra Pszichológiai 2025. évi téli számában.

 

A témához kapcsolódó kifejezések:

-          transzgenerációs szorongás

-          örökölt sors

-          sorsváltás

-          önsorsrontás

 

Ebben a számban olvastam:

 Toxikus pozitivitás= tartósan fenntartott, erőltetett pozitív hozzáállás, a negatív érzelmek letagadása a negatív érzelmek elnyomásához, hiteles érzelemfeldolgozás gátjához vezet, ellentéte: egészséges pozitivitás-

Poszttraumás növekedés: súlyos betegség vagy baleset után az érintett átértékeli az életét.

 

Hermann Imre: „Egy terápia akkor fejezhető be, ha a páciens ki tud békülni önmagával és el tud válni attól a partnerétől, akihez addig csak a tehetetlenség kötötte.”

Rutger Bergman: „A sikeres karrier mércéje nem az, hogy mekkora vagyonunk van, mennyit keresünk, vagy mennyi hatalmunk van, hanem hogy mekkora társadalmi hatást érünk el.”

 

A kék és a zöld ezer árnyalat: HVG Extra Pszichológia, 2025. nyár

 

Tudjátok mi a közös   

az olasz Szardíniában

a japán Okinavában,

a görög Ikariában,

a Costa Rica-i Nicoyában és 

 a kaliforniai Loma Lindában?

Ezek a helyek alkotják az ún. kék zónát, vagyis a Földnek azokat a részeit, ahol az emberek 90-100 évig is élnek. Nem véletlenül.

A tudósok megállapították, hogy az emberek ezeken a területeken hatékony stresszkezelési technikákat használnak, egészséges élelmiszereket fogyasztanak, nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, rendszeresen mozognak (nem tornáznak, hanem gyalogolnak, kertészkednek), aktív életet élnek, támogató szociális kapcsolatokat ápolnak, pozitív az életszemléletük. Ahol lehetőség van rá, ott élvezik a hatalmas kék vízfelület, a tenger megnyugtató hatását.

Ezeket a szempontokat végig nézve elgondolkodtam, hogy mik azok a területek, melyeknek az alkalmazása teljesen az én hatáskörömbe tartoznak (alkohol- és dohánymentes életmód, rendszeres mozgás, aktív életmód). Mik azok, melyeket bizonyos szinten tudok befolyásolni (stresszkezelési technikák, szociális kapcsolatok, pozitív életszemlélet). Mik azok, melyeket nem tudok befolyásolni, melyekkel kapcsolatban ki vagyok szolgáltatva másoknak, akár az államnak (egészséges élelmiszerek).

Ha belegondolunk, jó kis programterv ez még akkor is, ha nem feltétlenül akarunk 90-100 évig élni. Ugyanis nem az életkor a fontos, hanem az élet minősége.

A nagy vízfelület megnyugtató hatására én a Balatont „használom”.

 Ha ezen a témán kívül szeretnétek információkat szerezni például arról, hogyan hat a bélmikrobiológiája az agyra, akkor mindenképpen olvassátok el a HVG Extra Pszichológia 2025. nyári számának cikkeit.

Gyermekként felnőtt - felnőttként gyermek

 

Anyai nagyanyámnak hét testvére volt. Ugyan nagy volt a szegénység, de abban a korban fogamzásgátlás híján sok gyermek született a családok többségébe. Persze a gyermekekre nemcsak pénzt kell fordítani, hanem sok időt és törődést is igényelnek. Vannak olyan szülők, akik nagyon jól boldogulnak 5-6, sőt több gyermekkel is, másoknak viszont már egy csemete is megoldhatatlan gondokat jelent.

A HVG Pszichológia 2024/4. számában Bibók Bea a Kis felnőttek című cikkben arról ír, milyen nagy terhet jelent a gyermekek számára az, hogyha felnőttként kezelik gyermekkorában. Felnőtt problémákkal terhelik, különösen az egyedülálló szülők hajlamosak arra, hogy mintegy partnerként, barátként minden problémát megosszanak a gyermekeikkel.

Ez a helyzet óriási teher a gyermekek számára, és sajnos az egyébként nagyon jó szándékú, gondoskodó szülők is beleeshetnek ebbe a csapdába.

 

Nem akarom elbagatellizálni ezt a problémát, de munkám során nagyon sok olyan gyermekkel találkoztam már, akik ennél sokkal rosszabb helyzetben voltak. Ahol 8-10 testvér van egy családban, a nagyobbak vigyáznak a kisebbekre, miközben a szülő „éli a maga életét”, akár napokra magára hagyja gyermekeit ennivaló, fűtés, tiszta ruha, stb. nélkül. Ez az elhanyagolás legsúlyosabb formája, nemcsak fizikai, de lelki értelemben is magára hagyja gyermekeit. Miért teszi? Mert vele is ezt tették a szülei gyermekkorában. Ezt a viselkedésmódot ismeri. Azt gondolja, ez a helyes. Azt gondolja, szülőnek lenni azt jelenti, hogy szabad az ember. Hogy megélheti azokat az élményeket, melyekre gyermekként nem volt lehetősége.

Gyermekként felnőtt volt, felnőttként viszont újra gyermek lett.

Ki vagy te?

 

Másfél éve egy ismerősömmel heti rendszerességgel együtt végzünk egy feladatot, amit az első perctől megosztottunk: egy részét én csinálom, a többit pedig ő. Sajnos időnként előfordul, hogy nem tudok menni és ilyenkor mindig szólok neki. Mindenki azt gondolhatná, hogy jó kis csapat módjára nagyon jól boldogulunk, de én nem így érzem. Ő ugyanis rendszeresen „elfeledkezik” arról, hogy megállapodásunk szerint mit fogok én csinálni, és egyszerűen elszipkázza előlem a részemet akkor is, ha megyek. Azt mondja, hogy meg van ijedve, hogy nem megyek. Ezt tapasztalva, változtattam a módszeremen, és már akkor is szóltam neki, amikor mentem. Gyakorlatilag minden héten szóltam, hogy megyek, vagy nem megyek, amit nagy tehernek érzek, sőt egyre jobban dühít. Nagyon hosszú idő és egy másik ember kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi az ismerősöm különös viselkedésének magyarázata. Ő nem hiszi el, hogy én megbízható vagyok és tényleg fél, hogy nem megyek, hiába szólok. Próbálok nem haragudni rá, mert ő ilyen, és ezen nem tud változtatni. Meg kell próbálnom elfogadni őt. Ilyen a személyisége.

Az emberek ugyanis különbözőek, viszont ahogy mondják, mindenki magából indul ki, vagyis mindenki a saját előfelvetései alapján ítéli meg a többi embert, ami az esetek többségében nem  helyes éppen a különbözőség miatt.

Mostanában felkapott téma Bese Gergő ügye, a volt papé, aki vehemensen szapulta a homoszexuálisokat, miközben ő is az. Mi vitte rá, hogy kifelé ne ezt közvetítse? Milyen a személyisége?

Más emberek esetében is fel szoktak bennem merülni hasonló kérdések. Szeretném tudni, hogyan reagálnak az emberek egy-egy helyzetben. Mire számítsak? Bántani akarnak? Vagy szimpatikus vagyok nekik? Bízhatok bennük vagy nem?

Szeretném tudni, hogy létezzek napi szinten egy nárcisztikussal egy térben. Hogyan verjem vissza egy machiavellista támadásait? Hogyan védjem meg magam egy pszichopatától? 

Hogyan gondolkoznak mások?  

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én szeretném tudni ezekre a kérdésekre a választ, ezért szeretem a pszichológia írásokat. Ezen a téren az egyik legjobb a HVG extra pszichológia, melynek 2024. őszi számában érdekes cikk található az autisták gondolkodásmódjáról.

Se tűzoltó, se katona, HVG Extra Pszichológia 2024. 2. szám

 

Néhány nappal ezelőtt a VCSM munkatársai vízórát cseréltek nálam. Amikor aláírtam a jegyzőkönyvet, egyikük megkérdezte, hogy milyen doktor vagyok. Mondtam, hogy jogász.

-       -  Büntető ügyekkel foglalkozik? – kérdezte érdeklődve.

-   - Nem. A gyermekvédelemben dolgozom. Állami gondozott gyerekeik ügyeit intézem- feleltem, mire ő jelentőségteljesen rám nézett:

-        - Értékelem- bólintott elismerően.

Köszönöm, jól esett, annál is inkább, mert hiszen a gyerekektől nem várok és nem is várhatok köszönetet. Gyámkollégáim – szerintem – elismernek, de néha jól esne egy-egy jó szó a felső vezetéstől is.

E történet aktualitása az, hogy a HVG Extra Pszichológia 2024. 2. száma ugyan a belső gyermek fogalma körül forog, és van is ezzel kapcsolatban számtalan érdekes cikk, pl. L Stipkovits Erika írása, nekem mégis legjobban a Se tűzoltó, se katona című cikk tetszett, mert eszerint az emberek nem azt a pályát választják felnőttként, amit kiskorukban favorizáltak. Rögtön el is kezdtem azon gondolni, mi akartam lenni kisgyermekként, mivel 18 évesen geofizikusnak tanultam, és csak 30 éves korom után lettem jogász. 8-10 évesen minden délután azt játszottam, hogy a babáim, mackóim, és minden ültethető, potenciálisan befogadó képességgel rendelkező játékom iskolában ült, én pedig tanítottam őket. Messze kerültem ettől a tervtől? Nem biztos, hiszen amikor a gyámkollégáknak segítek, elmagyarázom nekik, hogy mit csináljanak, hogyan járjanak el egy-egy ügyben, olyan, mintha tanítanám őket.

Magazinajánló, HVG Extra Pszichológia

 

Édesanyámnak két testvére közül a húgához gyerekkoromban sokszor jártunk. Ő egyben a keresztanyám is volt, így részesei lehettem családi eseményeiknek, mely tekintettel arra, hogy férje, a keresztapám 4 testvére révén kiterjedt családdal rendelkezett, nagy élmény volt. Mai napig emlékszem a disznóvágásokra, ahol apám megcsillogtathatta böllértudományát és mi gyerekek falhattuk reggelire a hagymás vért meg a sült agyvelőt, azt a két ételt, melyek a Konyhafőnökben mint kuriózumok szerepelnek.

Azután ahogy felnőttem, másfelé vitt az utam. 20 évvel ezelőtt meghalt édesanyám, azóta csak temetésekkor megyek keresztanyámékhoz. Júliusban meghalt keresztapám is. Búcsúztatóján jelen volt az egész rokonsága, a még élő testvérei, azok házastársai, gyermekeik, unokáik. Próbáltam kitalálni, ki kicsoda. Elég jól ment. Azután eszembe jutott, mennyire irigyeltem gyermekként ezt a nagy, összetartó családot. e ösztökélt arra, hogy egykeként eltökéltem nekem is legalább három gyerekem lesz. Így is lett. A családnak ugyanis nagyon fontos szerepe van, hogy biztonságot ad, boldoggá tesz (kapcsolódó cikk: Család, ahány ház, annyi szokás)

Persze nemcsak a család lehet a boldogság forrása, annak eléréséhez azonban nem egyetlen út vezet.

Sok szakember egyetért azzal, hogy nem ösztönösen, hanem tudatosan kell élni, aminek négy területe is van: pénzügyi, kapcsolati, környezeti, és egészségi tudatosság (kapcsolódó cikk: Épület az ég felé). Találjuk meg, mik az igazán fontos dolgok az életben. (Kapcsolódó cikkek: Az igazán fontos dolgok, ill. Kis lépések a jobb élet felé). Vállaljuk önmagunkat, mutassuk meg érzelmeinket. (kapcsolódó cikk: Nyílt szívvel élni). és erre tanítsuk meg gyermekeinket is (kapcsolód cikk: Szeretetteli tükör). Ne csak a lelkünkkel, de a testünkkel is törődjünk. (Kapcsolódó cikk: Ingyenes gyógyszer). Találjuk meg a munka és pihenés egyensúlyát (kapcsolódó cikk: Ki az erdő ura?). Húzzuk meg határainkat (kapcsolódó cikkek: Adás és kapás a kapcsolatainkban, Útmutató határőröknek, ill. Amikor nemet mondunk). Fogadjuk el, hogy az öngondoskodás nem önzés, hanem mód a boldogabb életre (kapcsolódó cikk: Janka története). Ne keseredjünk el, ha nem sikerül elérnünk a tökéletességet. Elégedjünk meg az elég jóval. (kapcsolódó cikk: Az elég jó élet).

 

Magazinajánló: HVG Extra pszichológia, 2023. évi 4. szám

 

Ebből a számból tanultam

- hogyan lehet elérni az érzelmi függetlenséget,

- mi a kincugi,

- hogyan működik a mentalizációs képesség,

- mik a megbocsátás pszichológiai előnyei,

- mit jelent a párkapcsolati "elég jó",

- milyen együtt élni egy nárcisztikussal,

- mi a különbség a magány és az egyedüllét között,

- hogyan tanítsuk a gyerekeinket barátkozni, (igen, igen, nemcsak az olvasás és a számolást kell tanulni, hanem azt is , hogyan kell szeretni, vagy akár barátkozni!)

- hogyan építsünk személyes márkát,

- mi a leghosszabb kötelék az ember életében.

Ebben a számban nagyon tetszett:

- a szociálpszichológiáról szóló rövid, de informatív összefoglaló,

- a párkapcsolatok szakaszainak bemutatása,

- milyen előnyei vannak a többgenerációs családnak,

- milyen tanárok tanították a sikeres embereket,

- a robotok társas kapcsolatokban, kötődésben való szerepének bemutatása,

Legjobb idézet:

"Egy kapcsolatban elsősorban önmagunkért vagyunk felelősek, és nem azért, hogy a másik embert megváltoztassuk." (47.o.) 

Legjobb csatolt melléklet itt található. 

Ebben számban kedvet kaptam az alábbi könyvek olvasásához: