2010. augusztus 29., vasárnap

Puccini: Tosca

2010. augusztus 25., szerda

Fantomkép

A felkelő nap fénye lassan kúszott be a függöny melletti résen. Nem akartam felébredni, de a különleges színek kicsaltak az ágyból. Mezítláb álltam az ablaknál, és a távolba révedtem. A napsugaraknak a vörösből a sárgába váltva vakító fehérré kellett volna válniuk, de mindent ellepett valami lágy és megnyugtató zöld szín.

Folytatás a Képtárban.

2010. augusztus 20., péntek

Képzelet


- Szóval, hiába tudna valaki olyan hajtóművet létrehozni, ami fénysebességgel szelné át a teret, akkor is hihetetlen hosszú időbe telne eljutni egyik helyről a másikra. Gondolj csak bele, a legközelebbi csillag több mint négy fényévére van, vagyis fénysebességgel is röpke négy évet venne igénybe az út oda, és négyet vissza. És ez a legközelebbi objektum! A világűr pedig tele van csillagok és bolygók millióival, amelyek még ennél is messzebb vannak. Technikailag ugyan lehetséges, hogy megtegyünk egy húszezer fényéves űrutazást, de biológiailag lehetetlen. Másként kell áthidalni a tér-idő kontinuumot.
Miközben James lelkesen előadta szokásos reggeli csillagászati- fizikai kiselőadását, én azon töprengtem, hogy szabadulhatnék meg tőle.
Minden áldott reggel ugyanaz a szöveg Einsteinről, Hawkingról, meg mindenféle kimondhatatlan nevű ipséről. Már nagyon untam. Csak két utca, ennyire van a suli, csak ennyit kell kibírnom James társaságában. De két utca szörnyű hosszú, ha ezt a süketelést kell folyton hallgatni.
Bárcsak messzebb laknánk! Akkor járhatnák én is kocsival, mint minden normális, pontosabban szerencsés ember.
Nem, ez kevés! Ha James- ék akkor is szomszédaink lennének, vele kellene mennem, és már végig se merem gondolni, mi a rosszabb, ha ő vezetne, és közben elmélkedne, ahelyett, hogy az utat figyeli, vagy ha engem zavarna vezetés közben a szövegeivel?
Bárcsak ne lennének a szomszédaink!

Folytatás a Képtelen képtárban.

2010. augusztus 17., kedd

Az utolsó levél, pályázat

Aki nem olvasta még novelláimat, megteheti a Képtárban.

Katarina pályázatot írt ki oldalán, melynek címe Az utolsó levél.

Jelentkezzetek rá, mert én már megtettem, és az nagy dolog.
Egyrészt lusta disznó vagyok.
Másrész hiányzik belőlem minden versenyszellem.

Azért erről is eszembe jutott egy történetet. (Most kell elkattintani egy másik oldalra.)
Szóval egy helyi középiskola gyermekvédelmi felelőst keresett, én megfeleltem a feltételeknek, mindössze egy programtervet kellett összeállítanom, amihez kihoztam a könyvtárból a szakirodalmat, átnyálaztam, kidolgoztam és beadtam.
Beadtam én és még kétszáz ember, ebből százat személyesen ismertem.
Egy hét múlva panaszkodtak az ismerősök, hogy megkapták az elutasítást, miszerint már betöltötték az állást.
Két kérdés motoszkált bennem: 1. Én miért nem kaptam levelet?
                                                 2. Ki lett a szerencsés?
Két hét múlva még mindig nem kaptam választ, reménykedni kezdtem, hogy én vagyok a befutó.
Újabb egy hét múlva, mikor még mindig nem jött semmi, elkönyveltem, hogy az én levelemet elveszítették, elhányták, vagy egyéb célokra használták. Bármi történt vele, remélem, valaki kisajtolt belőle valami hasznot, mert én sokat melóztam vele. :S
Két hónap múlva már eszembe se volt ez az állás, mikor levelet hozott a posta. Nagyot dobbant a szívem. Én kaptam az utolsó levelet, nem lehet benne más, csak... Csak nem?
Persze, hogy nem.
"Sajnálattal értesítjük, hogy jogszabályi-változás miatt a meghirdetett állás nem töltjük be."
Hmm. Újabb két gondolat gyötört:
 1. Egy ilyen kis városban, vagy inkább nagy faluban, mint Szolnok, hazudhatták volna nekem is azt, amit a többieknek. Akkor az se derült volna ki, hogy nem is vettek fel senkit, és egyáltalán, nem mondanak igazat. Megjegyzem, minek hirdették meg az a vacak állást egyáltalán?
 2. Mi a francot görcsöltek két hónapig, mire ezt a sületlenséget kitalálták?

2010. augusztus 15., vasárnap

Rejtély

A lányaim épen és egészségesen megérkeztek a táborból, és ezzel nagy lépést tettek azon a rögös úton, mely az őrsvezetőséghez vezet.
Örömmel faggattam őket, milyen volt a tábor, mit csináltak, mire ők közölték velem, hogy ezek titkos információk, és ők senkinek, még nekem se mondhatnak semmit.
Hmm.

Kénytelen voltam magamra hagyatkozni, és kikövetkeztetni, milyen lehetett a tábor.
1. Vajon mit ettek?
Egyik lányom 5 kilót fogyott, a másik ugyanennyit hízott.
2. Mennyit alhattak?
24 órája jöttek haza, ebből 23-at alvással töltöttek.
3. Mivel foglalkoztak?
A tábor előtt vadonatúj tornacipőt vettem nekik. Kettétört a talpuk. Visszavittem a boltba, ahol azonban nem fogadták el a reklamációmat azzal, hogy a cipőket a lányaim nem rendeltetésszerűen használták.
Talán a nem vízálló figyelmeztetés mellé kellene írni a nem cserkésztáborálló megjegyzést is.
4. Kivel voltak?
A két lány ugyanakkor, ugyanott, ugyanabban a táborban volt, de haza nem egyszerre jöttek, még csak nem is ugyanazzal a vonattal, sőt!
Megkérdeztem tőlük, ez hogy lehet, mire azt válaszolták, hogy az ott töltött 11 nap alatt ők nem is találkoztak egymással.
5. Hogyan tisztálkodtak?
Mikor beléptek a lakásba, "egzotikus" illat lengte körül őket. Már rutionosan az előtérben levetkőztek, és csak a fürdőszobában tett látogatás után mentek beljebb a lakásba.
Mikor összeszedtem a mosnivalójukat, azonban döbbenten láttam, csak egy-egy pár zoknijuk és egy-egy bugyijuk koszos, a többi mind tiszta.
Ezt már nem állhattam meg szó nélkül:
-Nem cseréltetek ruhát?
-Jaj, anya! Ha volt egy kis szabadidőnk, inkább aludtunk.
-Na de a hygiénia!
-Volt tisztasági betétünk.

Ezek után természetesen adódott a kérdés:
-Hogy éreztétek magatokat?
Talán ez nem titkos infó.
-Nagyon jó volt!- vágták rá egyszerre.
-Komolyan?- kételkedtem.
-Igen, egy csomó új embert megismertem. Lett egy rakás barátom- így az egyik.
-Bebizonyíthattam, hogy igenis talpraesett és kreativ vagyok- így a másik.- Tudtad, anya, hogy régebben be lehetett írni az önéletrajzba, ha valaki cserkész volt? Jó pontnak számított.

De kár, hogy én csak úttörő lehettem!

2010. augusztus 12., csütörtök

Tévhit

Nagylányom megpályázta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Tehetséggondozó pályázatát.
Mondtam neki, hogy próbálja meg, de tuti, hogy valamilyen indokkal el fogják utasítani. (Jó magyar szokás szerint már akkor megvannak a nyertesek, amikor kiírják a pályázatot. :S )

Gőzöm se volt, mivel, de biztos voltam abban, hogy hiába felel meg a két legfontosabb kritériumnak (nem túl rózsás anyagi helyzet és kitűnő érettségi bizonyítvány), az illetékesek meg fogják találni a szükséges jó kifogást.
Meg is találták azt, amire én még álmaimban se gondoltam volna.
Azért nem jogosult lánykám az ösztöndíjra, mert nem a J-N-SZ Megyei Önkormányzat illetékességi területén lakik.
Úristen! Születésem óta Szolnokon élek. Ennyi éven keresztül tévhitben voltam, amikor azt gondoltam, hogy Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok megyében van?
Elővettem a térképet, mert látni akartam, hogy tévedek-e, de vagy a térkép volt nagyon régi, vagy a készítői voltak hozzám hasonlóan tájékozatlanok, Szolnok ennek a megyének a központja. Hűha! Micsoda meglepetés!

Ez az ügy éppúgy arcul csapott, mint néhány hete Peter Mayle, aki egyik könyvében azt írta, hogy a nők csak magazinokat lapozgatnak és shoppingolnak.
Én nem lapozgatok, olvasok. Könyvet. És utálok shoppingolni.
Úristen! Nem vagyok nő! De akkor mi vagyok, mert valahogy mégis csak szültem három gyereket?

2010. augusztus 4., szerda

Az ördög játszótere

Nemrég olvastam Harlan Coben Az ördög játszótere című könyvét, amiben egy nagyon jó viccet találtam. Gondoltam, megosztom Veletek is:
"Egy fiú mindig csak egyeseket és ketteseket hoz haza matekból, mire a szülei úgy döntenek, hogy átíratják egy katolikus iskolába. Mikor hazaviszi az év végi bizonyítványát, a szülők döbbenten látják, hogy a gyerekük színjeles mindenből. Megkérdezik, mi történt, mire azt feleli: - Mikor bementünk a kápolnába, és megláttam azt a pluszjelre szögezett fickót, tudtam, hogy ezek nem viccelnek."

Megint esik. Már augusztus van, és még nem hoztam le a locsolócsövet a padlásról. Már nem is fogom.
Városunk túljutott minden idők második legnagyobb árvízén.
Folyton aggódok, hogy tavaly felmondtam a lakásbiztosítást. Egy vigaszom van csak, árvíz-belvíz kárra nem vállaltak felelősséget, mert az szerintük túl nagy kockázat.
Fő a biztonság. Főleg az övék. :S
Felraktam az Emlékkép negyedik részét.
Ne felejtsetek el szavazni a kedvenc misztikus történetre!

2010. augusztus 1., vasárnap

Tizenegy perc

Nem Coelho hasonló című könyvéről akarok írni, hanem saját tegnapi MÁV-os élményeimről.

Kirándultunk Esztergomba a csajokkal, klassz volt, csak a hazavezető út volt kicsit vasútosan döcögős.
Az esztergomi vonat menetrend szerint 18:39-kor ért a Nyugatiba, a debreceni viszont 18:28-kor elment.
11 perc, ennyivel kellett volna későbbre rakni azt a vacakot :(

Oké, mondtam a csajoknak van 50 perc a következő vonatig, addig szerzünk kaját.
Gyorsan kiderült, hogy szombaton kevesebb járat közlekedik, így az 50 perc egy órával több.
Nem baj, szétnézünk a Westendben :)
Miután mindent egyenként kézbevettünk, átlapoztunk a Libriben, el is szállt az érdeklődésünk, a helyét fásult álmosság vette át.
Némi kókadozás után elindultunk a vágányhoz, és ott ért az első pofon. A vonatunk 20 perc késéssel indul, hirdette a tábla. A végállomásról már késéssel megy? :(
Semmi gond, leültünk, és újra vártunk.
A hangosbemondó azonban vég nélkül ismételt egy szöveget, amiből csak annyit lehetett érteni, hogy a "mai napon". Egy idő után úgy döntöttem, meghallgatom, mi van a mai nappal. A hangszóró mellé állva épp időben elcsíptem, hogy törölték a járatunkat, mert nem tud bejönni a Nyugatiban, majd Cegléden(!) lehet rá felszállni, oda pedig egy személyvonat viszi el a kedves utasokat, ami azonnal indul. Jó, hogy ideálltam a hangszóróhoz, mert a menetrendre "elfelejtették" kiírni ezt az infót.
Sebaj, futás a vonathoz, amin értetlen emberek (sok külföldi) tömege próbált lehiggadni.
Indulás.
Este tízre álomba merült mindenki a kocsiban. Ekkor lettem én a kulcsfontosságú személy. Kiderült, hogy a sötétben csak én ismerem fel Ceglédet, ezért mikor szóltam a csajoknak, hogy pakolás, mert átszállnunk, mint egy falka, egyszerre ébredt fel, és indult el utánunk a tömeg.

Hát, csak 1-3 órával később értünk haza, mint terveztük.
Ez még belefér?

1. Olvassátok el az Emlékkép harmadik részét!
2. Szavazzatok a kedvenc misztikus történetre!