Mindenki másképp csinálja.... vagy másként érzékeli, NGC Agyas dolgok különszám

 

Többször is átestem már kellemetlen, sőt esetenként fájdalmas orvosi kezeléséken és műtéteken. Ahogy telik az idő, nem megszoktam a fájdalmat, hanem egyre inkább ódzkodom tőle, egyre kisebb az ingerküszöböm. Egyik esetben, amikor felszisszentem vizsgálat közben, rám szólt az asszisztens, hogy ne panaszkodjak, mert ez a vizsgálat nem fájdalmas, ő tudja, mert neki is csinálták már. Nem tudtam elfogadni empátiát mellőző megjegyzését, mert én igenis fájdalmasnak éreztem. Másik esetben sokáig próbálkozott az aneszteziológus, mire sikerült elvégeznie jobb lábam perifériális érzéstelenítését. Beszúrt a gerincembe egy tűt, és mivel nem találta a megfelelő idegtörzset, elkezdte forgatni a tűt, ami nekem nagyon fájt. Az ottani asszisztens megfogta a kezemet, és biztatott, hogy mindjárt kész lesz.

Számomra nyilvánvaló a fenti esetekből, hogy nem mindenki egyformán érzékeli például a fájdalmat.

Ezt a megállapítást nagy örömömre tartalmazza a NGC Agyas dolgok című különszáma.

Emellett még sok más érdekes információt is. Például azt, hogy Kandinszkij csodálatos képeit a festő különleges képessége ihlette. Ő ugyanis zenehallgatás közben nemcsak a hangokat hallotta, hanem elkápráztató színes formákat is látott, mivel szinesztéziás volt. Ezeket az élményeit festette meg.

Akit szeretne hasonló érdekességekről olvasni, az mindenképpen olvassa el a NGC különszámát.

Törpék az Óriások vállán, BBC History 2024. júliusi szám

 

Bár már sokszor hallottam arról, hogy az ókorban megszokotthoz képest a középkorban milyen szintű hanyatlás történt az élet különböző területein, pl. kultúra, tudomány, stb. most ismét szembesülhettem ezzel a ténnyel, amikor néhány héttel ezelőtt Kertész István Botrányok az ókorban című könyvét olvastam. A könyvben nagyon sok ókori írás található, melyeket olvasva számomra ismét megdöbbentő volt, hogy az ókori szerzők milyen magas szinten fogalmaztak, mennyire átlátták a dolgokat, stb. 

Erre mondják, hogy az emberek ugyan a középkorban nem rendelkeztek akkora tudásanyaggal, mint az ókoriak, gyakorlatilag törpék voltak az ókori óriásokhoz képest, de mégis jó helyzetben voltak, hiszen a középkori törpék az ókori óriások vállán álltak.

Persze a történelemben van egyfajta periodikusság a fenn és lenn között, ahogy napjainkban is látjuk, tapasztaljuk azzal kiegészítve, hogy miközben roham ütemben fejlődik a tudomány, új és újabb találmányokat fedeznek fel, melyeket életkortól, társadalmi helyzettől, nemtől függetlenül egyre többen használnak, más területeken pl. kultúra, így akár az egyszerű olvasási, helyesírási készség esetében milyen óriási visszafejlődés, érdektelenség tapasztalható.

De vajon sötét volt-e a középkor, és ha igen, mikor és hogyan nyilvánult ez meg?

Ezzel kapcsolatosan és más, középkorra vonatkozó témában több cikket is olvashatunk a BBC History 2024. júliusi számában.

Pap a cápák között

 

Az mondják, a jó pap is holtig tanul, vagyis fontos az élethosszig tartó tanulás. Ez különösen azért van így, mert a körülöttünk lévő világ olyan gyorsan változik, hogy az aktív, munkával töltendő 40 év alatt előfordulhat, hogy az eredeti tervtől, végzettségtől eltérő másik munkát kell találnunk, esetlegesen többször is életünk során. Ekkor természetesen nemcsak a munka, a foglalkozás lehet teljesen új, de a jövedelemszerzés jellege is, hiszen előfordulhat, hogy nemcsak teljesen más szakterületre kerülünk, de a foglalkoztatásunk jellege is megváltozik. Így aztán előfordulhat, hogy ha valaki évtizedekig vállalkozóként kereste meg a kenyérre valót, mégis alkalmazottként kell elhelyezkednie, vagy fordítva, a korábbi alkalmazott önként és dalolva, vagy kényszerből vállalkozó lesz. Ehhez persze jól jön némi vállalkozói, gazdasági, marketinges stb. ismeret. Na de hogyan vértezzük fel ezzel magunkat?

A lányaim már évek óta mondogatják, hogy nézzem az RTL „Cápák között” című műsorát. Végül idén megnéztem pár részt. Nem lettem függő, mert sok azonosságot észleltem. Nagyon sokan táplálékkiegészítőt, kozmetikumot vagy alkoholt gyártanak és szeretnének értékesíteni, ami az esteke többségében lerágott csont. Sokkal ritkább az igazán izgalmas és pénzre váltható egyedi ötlet, elsősorban startupok, applikációk. Nehéz új ötleteket kitalálni, mert pl. szálláshely-foglalásra már bejáratott oldalak vannak, tehát szerintem fölösleges ilyesmibe belekezdeni.

Az IPM 2024. júliusi számában Brückner Gergely Csodálatos és bizarr vállalkozási ötletek című írása segíthet a brainstormingolásban.

Washintontól Obamáig , IPM Történelem, Amerikai elnökök

 

Amikor kezembe vettem az IPM Történelem amerikai elnökökről szóló első számát, nem voltam biztos abban, hogy el fogom olvasni. Azután mégis történt valami, - ahogy mondják, beszippantott-, és most a harmadik rész befejezése után azt mondom, nagyon érdekes volt, mindenkinek ajánlani tudom.

Obamáig bezárólag minden elnököt egyenként bemutat. Nemcsak az elnökök életét - így különösen származásukat, tanulmányaikat, pályájukat; nemcsak az általuk elért eredményeket, népszerűségük, vagy esetlegen népszerűtlenségük okait ismerheti meg az olvasó, hanem – és ez volt az, ami engem legjobban megfogott - a személyiségüket is.

Ez a magazin segít abban, hogy az eddigitől eltérő más szemszögből lássunk egy-egy elnököt, pl. Kennedyt, illetve hogy alaposan megismerhessünk eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert elnököket is, pl. Calvin Coolidge-t.

Az 1. részről szóló ajánlómat itt találod.

Se tűzoltó, se katona, HVG Extra Pszichológia 2024. 2. szám

 

Néhány nappal ezelőtt a VCSM munkatársai vízórát cseréltek nálam. Amikor aláírtam a jegyzőkönyvet, egyikük megkérdezte, hogy milyen doktor vagyok. Mondtam, hogy jogász.

-       -  Büntető ügyekkel foglalkozik? – kérdezte érdeklődve.

-   - Nem. A gyermekvédelemben dolgozom. Állami gondozott gyerekeik ügyeit intézem- feleltem, mire ő jelentőségteljesen rám nézett:

-        - Értékelem- bólintott elismerően.

Köszönöm, jól esett, annál is inkább, mert hiszen a gyerekektől nem várok és nem is várhatok köszönetet. Gyámkollégáim – szerintem – elismernek, de néha jól esne egy-egy jó szó a felső vezetéstől is.

E történet aktualitása az, hogy a HVG Extra Pszichológia 2024. 2. száma ugyan a belső gyermek fogalma körül forog, és van is ezzel kapcsolatban számtalan érdekes cikk, pl. L Stipkovits Erika írása, nekem mégis legjobban a Se tűzoltó, se katona című cikk tetszett, mert eszerint az emberek nem azt a pályát választják felnőttként, amit kiskorukban favorizáltak. Rögtön el is kezdtem azon gondolni, mi akartam lenni kisgyermekként, mivel 18 évesen geofizikusnak tanultam, és csak 30 éves korom után lettem jogász. 8-10 évesen minden délután azt játszottam, hogy a babáim, mackóim, és minden ültethető, potenciálisan befogadó képességgel rendelkező játékom iskolában ült, én pedig tanítottam őket. Messze kerültem ettől a tervtől? Nem biztos, hiszen amikor a gyámkollégáknak segítek, elmagyarázom nekik, hogy mit csináljanak, hogyan járjanak el egy-egy ügyben, olyan, mintha tanítanám őket.

Mióta vannak önző politikusok?

 

Egy kis kitérőt szeretnék tenni azzal, hogy Kertész István Botrányok az Ókorban című könyvéről, pontosabban az onnan tudomásomra jutott érdekes információról írok.

Már az ókorban is voltak olyan államférfiak… helyesebben politikusok – talán ez két olyan halmaz, melyeknek van közös része, mégsem teljesen azonosak-, akik látszólag az állam, a közösség érdekében jártak el, de valójában kizárólag egyetlen cél éltette őket: a személyes boldogulásuk.

Ilyen volt a szalamiszi csata (Kr.e. 480) győztese, Themisztoklész, aki ugyan néhány társával együtt átengedte a Marathóni csatában (Kr.e. 490) Miltiadésznek a sztratégoszi (hadvezéri) napját annak érdekében, hogy az athéniak legyőzzék a perzsákat, ám amikor erre ténylegesen sor került és ez Miltiadésznek dicsőséget jelentett, Themisztoklész szinte belebetegedett az irigységbe. ("Miltiadész trófeája nem hagy aludni." görögül: "Ουκ εά με καθεύδειν το του Μιλτιάδου τρόπαιον").Mondjuk úgy, kicsit nárcisztikus volt. Láttunk már ilyet.

Láttunk olyat is, hogy egy politikus úgy alakítja az állam ügyeit, hogy abból ő anyagilag jól összeszedhesse magát. Ha Themisztoklésznek úgy volt a jó, a perzsák ellen vezette a sereget (pl. szalamiszi csata), máskor azonban szemrebbenés nélkül a perzsák mellé állt nem törődve azzal, hogy Xerxész serege hány athéni családot irtott ki, hány ember életét tette tönkre.

Végül azonban az igazság győzött, mivel arroganciája, valamint megvesztegethetősége miatt az athéniak nem csupán száműzték Themisztoklészt, de a spártaiak árulással is vádolták, ezért a korábban dicső hadvezér kénytelen volt menedéket és kegyelem kenyeret kérni az általa legyőzött  perzsáktól.

Ilyen és hasonló történeteket olvashatsz Kertész István Botrányok az ókorban című könyvében.  

A Marika néni maradhat, de tegezz!

 

Lehet, hogy begyepesedett vagyok, de én nehezen viselem anyanyelvünk rohamos változását, amit én kifejezetten negatív folyamatként élek meg.

Nem a szlengre gondolok, ami által az én korosztályom számára sokszor komoly fejtörést okoz a fiatalok, főleg A-generációsok kommunikációja.

Borsódzik a hátam attól, hogy az általános nyelvi rövidülés következtében el-eltűnnek az igekötők és újabban minden ige elé - ha kell, ha nem - a "be" igekötő kerül. Ettől valószínűleg mindenki "beájul", kivéve engem.

Ráadásul egyre általánosabb a tegeződés idegenek között is nemtől és főleg életkortól függetlenül. Én azt tanultam, hogy az idősebbeket tisztelni kell, és ennek része az is, hogy magázom őket akkor is, ha ők tegeznek. Ez a bizonyos csendőrpertu. A nálam 30 évvel idősebb néninek „Csókolom, Marika néni”-vel köszöntem mindaddig, amíg nem mondta, hogy a Marika néni maradhat, de tegezzem.

A mai fiatalok nem így kommunikálnak.

Ennek tudatában nagyon érdekes volt arról olvasni Balázs Géza „Így imádkozzatok!” című cikkében, hogy az igekötők a XVII. századtól terjedtek el, illetve hogy a tegezés a XVI. században egyedüli megszólítási mód volt nemtől, kortól, sőt társadalmi helyzettől függetlenül.

Már csak az kérdés, legyek-e elfogadóbb azzal kapcsolatban, hogy anyanyelvünk érzékelhetően visszafejlődik.

 

Múlt-kor 2024. 2. szám.

 

Manipulált félelem

 

Abraham Maslow orosz származású, amerikai pszichológus állította össze az 1950-es években a róla elnevezett szükségletpiramist, melyben piramisformában egymásra helyezte az embereket motiváló tényezőket úgy, hogy alulra kerültek a legelemibb szükségletek, pl. étel, víz, levegő. Maslow elmélete szerint az ember a következő szinten lévő szükségleteket akkor próbálja kielégíteni, ha az alatta lévő szinteken található minden szükséglete ki van elégítve. A biztonság a második szinten van, tehát közvetlenül követi az alapszükségleteket. Az elmélet alapján senki nem akarja önmagát megvalósítani addig, amíg nincs biztonságban. Így aztán, aki manipulálni akarja az embereket, elég, ha folyamatosan félelemben tartja őket azzal, hogy elhiteti velük, a biztonságuk veszélyben van például az által, hogy háború fenyegeti őket.

Ez a magyar emberek számára különösen nagy félelmet kelthet, hiszen az előző háború után 45 évre a nyakunkba kaptuk az oroszokat, az azt megelőző háború után pedig elveszítettük országunk területének és honfitársainknak a nagy részét. 

Nem csoda, hogy a jelenlegi politikai helyzetben próbáljuk elemezni, milyen hibákat követtek el őseink, hogyan és miért kerültek ebbe a helyzetbe. A trianoni tragédiát nem a háború elvesztése okozta önmagában. Hosszú folyamat vezetett ide onnan, hogy az 1849-49-es szabadságharcot követően a magyarok nyugaton nagy népszerűségnek örvendtek. Hogyan jutottunk el oda 15-20 év alatt, hogy annyira megutalták minket a nyugati országokban is, hogy mindenképpen tönkre akarták tenni országunkat, népünket. 

Több tanulságos cikket olvashatunk ezzel kapcsolatban a BBC History 2024. júniusi számában. Szerintem a legérdekesebb, leginkább megfontolandó Jeszenszky Géza Trianon egyik oka: külföldi hírünk című írása. 

Hátha most a többség győz

 

Egy megyei jogú város belvárosában egy kis utcában lakom, ahol mindössze kilenc ház van. Eddig elkerültek minket a politikai viharok, de most az utcánkban lévő hat villanyoszlop felén politikai hirdetések vannak, van, amelyiken több is. Választási lázban ég megint az ország, és az érdekeltek – a politikusok - mindent elkövetnek, hogy meggyőzzenek minket. Persze, aki próbál tájékozott maradni, arra ezzel már nem hatnak. Ettől függetlenül nagyon érdekes volt olvasni az IPM júniusi számában azokat a cikkeket, melyek – akarva-akaratlanul ­- ezt a témát járták körül.

Tudjuk-e, hogy mi miért történik körülöttünk vagy elhisszük az orrunk elé tolt infókat akkor is, ha azok  esetleg hazugságok? Az  orosz-ukrán háború kitörésének valódi okait érdemes újra feleleveníteni. (kapcsolódó cikk: Az orosz-ukrán háború kezdetei)

Tudjuk-e, hogy mi lehet egy rossz döntés következménye? Ki akarna például diktatúrában élni, főleg olyanban, amilyen Észak-Koreában van? (kapcsolódó cikk: A Kim-család uralma Észak-Koreában)

Látjuk a sok plakátot, de ez a tendencia nem most indult, jóval korábbra datálódik a politikai hirdetések manipulatív célzattal alkalmazása. (kapcsolódó cikk: Központban a biztonság)

Végül elgondolkodtató az is, hogyan szavazhatunk, hogyan számolhatjuk össze a szavazatokat. Sümeghy András szerint már az ókori görögök is tudták, hogy nincs jó szavazati rendszer. (kapcsolódó cikk: Condorcet paradoxonja) 

Na de menjünk és szavazzunk. Hátha most a többség nyer.

Milyen tényezők befolyásolják egy jogász döntéseit?

Néhány évvel ezelőtt gyámhivatalban dolgoztam, ahol széles feladatköröm részét képezte a kapcsolattartási ügyek intézése. Először tartottam tőle, mert "rossz híre volt", ugyanis az ügyek többsége annyira mélyen érintette az ügyfeleket személyesen, hogy jellemzően mindent bevetettek, hogy érvényre tudják juttatni saját elképzeléseiket, Fellebbeztek, panasztettek, stb. Jogilag viszont nagyon nagy kihívás ez az ügykör volt összetettsége miatt. Tökéletes jogszabály ismeretet és nagy türelmet igényelt, mivel az ügyfelek sokszor összevesztek, ami még nehezebb volt, ha hozták az ügyvédeiket is. Ráadásul az ügyintézőnek a tárgyalás tartása alatt jegyzőkönyvet is kellett vezetnie, miközben figyelt arra, hogy ki mit mond, mit kellene kérdezni, és néha rendre kellett utasítani az ügyfeleket, Más országokban bíróságok folytatják le ezeket az eljárásokat, most már nálunk is nagyrészt a bírósághoz tartozik ez az ügykör. Ilyen feltételek mellett nagyon komoly ügyekben döntést kellett hozni, melynek tökéletesen megalapozottnak kellett lennie, hiszen - mint írtam- az ügyfelek számára kedvezőtlen döntés esetén fellebbeztek.

Elvileg könnyű dönteni, hiszen egy jogász mindig a jogos alapján ítél, vagyis azt vizsgálja, hogyan rendelkeznek a jogszabályok, és nem az igazságot keresi. El kellett dönteni, hogy az ellentmondó nyilatkozatok, bizonyítékok esetén ki mellett állnak a jogszabályok. Próbáltam elfogulatlan lenni ezekben az ügyekben, a döntéseket - ahogy azt a pszichológus és jogász végzettségű dr. Vajda János Gúzsba kötött ítélethozók című cikke is leírja, a jogszabályokon, feltárt tényeken kívül sok egyéb tényező is befolyásolja.

 Mindennapi pszichológia 2024. 2. szám

Kalkulus 1,2 millió euróért

 

Amikor először vettem kezembe a Múlt-kor magazint, néhány ismerősöm megpróbált lebeszélni róla. Nem árulom el, milyen indokokkal. Én azonban bizalmat szavaztam a lapnak, és eddig nem is volt gondom, most azonban elgondolkodtam. Nem azért, mert az újságban olvasható „mesés mítoszok” többségét már ismertem, tehát sok újdonsággal nem lettem gazdagabb. Két tárgyi tévedés zavar.

A Newtonról szóló cikk szerint a híres fizikus-matematikus vitába keveredett Gottfried Leibniz német polihisztorral azon, hogy melyikük a KALKULUS feltalálója.

KALKULUS?

Pardon? Micsoda????

Nézegettem, ki a cikk szerzője, de nincs ilyen. Magának a lapnak sincsenek szerzői, „csupán” szerkesztői.

Gondolom, ez azt jelenti, hogy idegennyelvű cikkeket, írásokat fordítanak le, szerkesztenek át és tesznek közzé. Ezzel persze nincs gond, de ebben az esetben illene utánanézni a szakszavak helyes magyar fordításának. Feltételezem a fordító nem tudta, hogyan mondják magyarul a „calculation” szót.

Leibniz és Newton közel egyszerre találta fel a matematikai analízis egyik fontos tételét a határozott integrálszámításra, melyet rájuk való tekintettel Newton-Leibniz tételnek nevezünk.

Miután ezen túltettem magam, megtudhattam, hogy az 1960-ban született Maradonát 23 éves korában, vagyis 1983-ban a Napoli rekordösszegért, 1,2 millió euróért vette meg. No, kérem, senkit se zavarjon, hogy az eurót csupán 1999-ben vezették be, tehát Maradonát „mai árfolyamon” 1,2 millió euróért vehették meg, amit esetleg érdemes lett volna forintra átszámítani.

Ezek után kétségeim támadtak a magazin tartalmának megbízhatósága kérdésében, amit az írásom elején említett ismerőseim is felvetettek.

A nádi farkas axiómája, avagy megállíthatatlanul terjed az aranysakál

 

Az utóbbi években rendszeresen eltöltöttünk néhány napot a Keszthelyi Akvárium apartmanházakban. Többek között azért szeretjük, mert saját balatoni partszakasszal rendelkezik, tehát ha este kedvünk van, akkor kiülhetünk a kertben elhelyezett nyugágyakba és a vizet nézve, hallgatva beszélgethetünk akár a sötétben is.

Ahogy egyik este pihengettünk, csevegtünk a nagylányommal, váratlanul és anélkül, hogy összebeszéltünk volna egyszerre ugrottunk fel. Ugyan tudatosan semmit se vettünk észre, de mivel ugyanúgy reagáltunk, később többször is megbeszéltük ezt az esetet. Mindössze annyi történt, hogy a sötétben a szemünk sarkában érzékeltünk valamilyen mozgást, amiről a pillanat törtrésze alatt megállapítottuk, hogy nem embertől származik, és ezáltal veszélyes lehet. Mindketten azonnal a mozgás irányába fordultunk. Egy vizsla nagyságú, vörös színével rókára emlékeztető állattal találtuk magunkat szemben, amit azonban nem tudtuk beazonosítani. Sokkal hosszabb és vékonyabb lábai voltak, mint egy rókának, de az is nyilvánvaló volt a fejformájából, hogy nem kutya, főleg nem macska. De akkor micsoda? Ő is megállt, és méregetett minket. Úgy tűnt, nem félt, vagyis valószínűleg találkozott már emberrel. Ettől függetlenül érzékelhetően nem bízott bennünk, hiszen megállt és le se vette rólunk a szemét. Ő talán nem félt, mi viszont igen, hiszen nem tudtuk, kivel, mivel állunk szemben. A szemünket folyamatosan az állaton tartva egy-két perc után óvatosan távolodtunk egy lépést a parttól a biztonságos épületek felé. Erre ő is lépett egyet nesztelenül az ellenkező irányba, persze továbbra is minket fürkészett. Mi bátorságunkat összeszedve egyre határozottabb léptekkel hátráltunk a házak felé, ő pedig amikor látta, hogy nem akarjuk bántani, lassan folytatta az útját a víz irányába. Mi végül bementünk az első épületbe, így nem láttuk, hogy milyen célból ment a partra, a vízen úszkáló egyik kacsát akarta-e elcsípni, vagy csak szomjas volt.

Amikor a nyaralás végén hazajöttünk, hosszasan kutakodtunk az állat kiléte iránt. Végül arra jutottunk, hogy valószínűleg sakál volt. Nem tudtuk, hogy ilyen állatok is megfordulhatnak hazánkban, de a sakálokra hasonlított legjobban, és találtunk arra vonatkozó adatot, hogy Magyarországon is előfordulhatnak.

Ennek tudatában érdekes volt olvasni az IPM Májusi számában Tóth Tamás Mi fán terem a nádi farkas írását. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy Toldi Herkulesként küzd egy nádi farkas párral, de ennek az állatnak a létezését senki nem vonta kétségbe, axiómaként valódinak fogadtuk el létét. Tóth Tamás rávilágít a dolgokra.  

Pénz, hatalom, szerelem -

 

Néhány évvel ezelőtt ügyfelem volt egy pár, melynek hölgy tagja megmutatta nekem a férfi által írt kívánságlistát:

1.    Sok punci

2.   Menő kocsi

3.   Klassz kecó

Történetesen a pasi MB1-es focista volt, de ezzel kapcsolatban semmi nem szerepelt kívánságlistáján, ami egyébként lehetett volna egy tinédzser vagy egy melós listája is, annyira tipikus volt.

Ez is igazolja a pszichológusok tézisét, ami szerint az embereket leginkább az alábbi három tényező egyike motiválja:

1.       PÉNZ

2.       HATALOM

3.       SZERELEM

Az idők folyamán hangzatos szavakkal neveztük el ezeket a fogalmakat, például a férfiak esetében sokan három P-ről beszélnek: PÉNZ, POZÍCIÓ ÉS A P…-  a harmadik P a nők nemi szervére utal, ami sok férfi egyik legfőbb vágya.

Mindháromra kétféleképpen lehet szert tenni: vagy örököli az ember a megfelelő adottságot, vagy megszerzi saját magának.

A történelem során előfordult, hogy főleg az első kettő - a pénz és a hatalom- együttesen jelent meg egy-egy személy esetében, gondoljunk az abszolút uralkodókra (pl. a Napkirályra). Szerintem ez a helyzet ugyanakkor inkább átok volt, mint áldás, nem azért, mert súlyos személyiség torzulásokat okozott, hanem mert nem garantálta a hosszú életet. Megfigyelhető, hogy aki csupán az egyiket – pénzt vagy hatalmat - birtokolta, az mindenáron meg akarta szerezni a másikat is. Erre ékes példa Bolgár Dániel Ábrándozás a zsákmányról szóló cikke, mely bemutatja, hogy a II. világháború idején Magyarország vezetői hogyan próbálták összeírni és ezáltal megszerezni az általuk gazdagnak vélt zsidók vagyonát. Köztudott, hogy sokan sajnos nem a tudásukkal és/vagy befektetett munkájukkal tesznek szert esetenként komoly vagyonra Ezt napjainkban is láthatjuk, tapasztalhatjuk, és azt is, hogy ezek az emberek sokszor meglepően sikeresek.

Hozzáteszem, aki pénzzel és hatalommal egyszerre rendelkezik, már automatikusan belépőt kap a szerelem világába, hiszen mindig vannak olyan személyek, akik a pénzzel és hatalommal rendelkezők által próbálják elérni céljaikat, és valós vagy álszerelmet éreznek/mutatnak az ilyen személyek iránt. Ők pedig elhiszik. Megérdemlik egymást.

Összességében eljutunk a régi igazsághoz: jobb, ha nem vágyunk semmire és nem birtoklunk semmit, mert az biztos, hogy valódi.

Magazin ajánló, BBC History 2024.május 

Tegnap a zsidók, ma az LMBTQ emberek, holnap pedig Te vagy én.

Javában folynak az írásbeli érettségik, és ilyenkor mindig aktuális kérdés, mire való az a sok tudásanyag, amit a fiataloknak meg kell tanulniuk, amiről számot kell adniuk. Természetesen legyen egy elvárt általános műveltség az érettség fokmérője. Az is vita nélkül fontos, hogy az ember el tudjon igazodni minimális szinten a pénzügyeiben, ki tudjon alapdolgokat számolni; tudjon értelmezni egy ismeretlen szöveget, írásban érthetően meg tudja fogalmazni a gondolatait, például egy hivatalos levelet; tudjon magyarul nemtudókkal kommunikálni. Na de miért van szükség a történelem ismeretére? 

Azt mondják, a történelem ismétli magát. Sajnos így van. 

Ha egyszer már előfordul az - amit a pszichológusok is leírtak-, hogy egy csoport a problémáit úgy próbálja megoldani, hogy kijelöl egy bűnbakot, és azt hibáztatja a felmerült bajokért, például a gazdasági válságért a zsidókat, akkor ez a bűnbakképzés máskor is elő fog fordulni. Persze más korban, más földrajzi helyen, más történelmi helyzetben lehetséges, hogy nem a zsidók lesznek a bűnbakok, hanem pl. a LMBTQ emberek. Ma ők, holnap Te vagy én. 

Azért kell ismerni a történelmet, hogy átlássuk az ilyen szituációkat és ne dőljünk be a hazugságoknak, például a goebbelsi propagandának, mert tegnap a zsidók voltak kikiáltva minden bajt okozó bűnbaknak, tegnap a zsidók, ma az LMBTQ emberek, holnap pedig Te vagy én.

(Kapcsolódó cikkek: A BBC History 2024. májusi számában olvasható, a magyar zsidóság deportálásról szóló írások)

Magazin ajánló: IPM 2024. májusi szám

Nem tudom, hány nárcisztikus élhet közöttünk, de az biztos, hogy mindenki ismer legalább egy embert, akire ráillenek a tankönyvi jellemzők, vagyis beképzelt, hiú, önhitt és önző. Mindent és mindenkit úgy közelít meg, hogy az adott személy vagy tárgy mennyire hasznos számára. Amíg az vagy neki, elhiteti veled, hogy nagyon fontos vagy neki, te vagy legtökéletesebb. De ha csak egyetlen alkalom is adódik, amikor ezt kétségbe vonod, vagy legalábbis megpróbálod kétségbe vonni, mert például szeretnéd esetleg a saját elképzelésedet, érdekedet érvényre juttatni, embert és Istent nem ismerve mindent elkövet, hogy sárba tiporja az önbecsülésed. Ha jobban megnézed, ekkor jössz rá, hogy esetleg sokkal jobb helyzetben van, mint te, mégis irigyli tőled azokat az apró örömöket és sikereket, amivel ő nem rendelkezik. Személyiségzavar, vagyis nem betegség, nem gyógyítható, de van-e mód arra, hogy meg lehessen változtatni. Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus, de azt gondolom, nem változtatható, tehát a nárcisztikusokkal szemben ugyanúgy kell eljárni, mint a pszichopatákkal szemben:

Menekülj, amíg nem késő.

Jakabffy Éva Létezik-e személyiségváltozás című cikkében arról ír, hogy a nárcisztikusok is megváltozhatnak, „megjavulhatnak”, ha halálközeli élményen esnek át.

Hmm. Nem kívánhatom azt, hogy ez történjen nárcisztikus ismerősömmel! Mi lesz, ha nem halál közeli, hanem haláli lesz az élmény? Nem kívánhatom más halálát.

Mellesleg Salát Gergely Az utolsókínai császárról szóló cikke pedig azt taglalja, hogy milyen gyökeres személyiségváltozáson esett át Pu ji, akit a kínai kommunisták gyakorlatilag tökéletesen átneveltek. A korábban – szerintem – szintén nárcisztikus vonásokat mutató volt császár egyszerű állampolgárrá avanzsált. Ennek mélységét, valódi tartalmát sohasem tudhatjuk meg, hiszen azt csak akkor lehetett volna tesztelni, ha Pu ji ismét császár lehetett volna, és nem élt volna korábbi hatalma által rendelkezésre álló eszközökkel, pl. nem veretett volna meg minden környezetében levő személyt bottal, ahogy császárként tette. Így viszont marad az örök kérdés: átnevelték vagy sem?

Magazin ajánló: Rubicon, 2024. 2.-3. szám

 

Bár jogi egyetemen tanultunk politológiát és államelméletet, bevallom, nem igazán hozott lázba ez a téma. Annál inkább érdekel most. Nem azért, mert idősebb és érettebb lettem, hanem mert a politika olyan mélyen beletrollkodik a mindennapokban az életembe, hogy most már én is elkezdtem érdeklődni iránta. Leginkább azért, hogy rájöjjek, mit tehetek, mit kell tennem, hogy ez a kényszerkapcsolat megszűnjön, vagyis hogy a politika olyan érdektelen legyen, amilyen korábban volt,, és én is olyan legyek számára.

Vannak olyan kérdéseim, ami egyetemista koromban eszembe se jutott. Például nem értem, miért a weimari alkotmányt vették a rendszerváltáskor alkotmányunk alapjául? A weimari alkotmány alapján lett Hitler diktátor.

Érdeklődésem több területen is megmutatkozik. Egyrészt híradófüggő lettem. Persze nem minden csatornát nézek, fenntartásokkal, hitetlenkedve fogadok bizonyos információkat. Újságokat, könyveket olvasok, és persze hozzáértő és érdeklődő ismerőseimmel megbeszélem a kérdéseimet, a napi eseményeket.

Ennek keretében történelem szakon végzett egyik ismerősömet kérdeztem a múltkor, hogy szerinte melyik államforma a jó: a demokrácia, a monarchia, vagy melyik. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy egyik sem. Elgondolkodtató válasz.

Több ország állami berendezkedéséről is tanultunk, de Velencét meg se említettük, pedig ahogy most olvastam, példaértékű államszervezetük volt. (kapcsolódó cikk: Velence, a tengerek királynője)

Magazin ajánló: IPM 2024. április

 

Minden hónapban érdeklődve olvasom Minya Károly magyar nyelvvel kapcsolatos írásait. Most rendhagyó témával foglalkozott, finn tolmácsként szerzett élményeit osztotta meg az olvasókkal. Az általa elmesélteket tarthatjuk cikinek, de sokkal inkább viccesek voltak a történetek. Persze eszembe jutott egy saját élmény is. Közel 20 éve felolvasok a szomszédunkban levő római katolikus templomban, mely során többször kerültem „érdekes” helyzetbe. Egyik alkalommal az Apostolok cselekedetéből olvastam fel egy részt, melyben az apostolok több településre ellátogattak. Természetesen ókori izraeli településekre. Először bátran nekikezdtem az olvasásnak, csakhogy a második sornál vettem észre, hogy nincs nálam a szemüvegem, márpedig egy olyan településnév következett, amit szemüveg nélkül nem tudtam elolvasni. Hosszú szó volt, és csak abban voltam biztos, hogy s,t, és r betűk vannak benne. Nem volt idő gondolkodni, mondtam valamit, amiben ezek a betűk voltak. Már majdnem fellélegeztem, amikor megláttam, hogy a következő szóval ugyanez a bajom. Megint mondtam valamit, majd a következő két kiolvashatatlan településnév helyett is. Mindezt persze úgy, hogy folyamatosan olvastam, egy pillanatra se álltam meg, és nem is nyögdécseltem. Mise végén megkérdeztem az egyik jelenlevőt:

- Hogy olvastam?

- Jól- rántotta meg értetlenül a vállát.

Igazi siker viszont az volt, hogy a papunk nem szólt semmit. Lehet, hogy nem vette észre ő se?

(kapcsolódó cikk: Minya Károly. A ferdítés zsákutcája)

 

Ritkán járok moziba, de szerintem a legjobb 2023-ban készült magyar film az anyák megmentőjéről szóló életrajzi film, a Semmelweis volt. Természetesen bizonyos pontokon megváltoztatták a történetet, de az biztos, hogy a Vecsei Miklós által megformált főszereplőnek a bemutatottnak megfelelően komoly nehézségekkel kellett megküzdenie azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a szülést követően a nők halálát. Számtalan lehetőség szóba jöhetett, hiszen baktériumok, vírusok, állatok, és sok egyéb tényező okozhatnak betegséget. Akit mélyebben érdekel a téma, nagyon sok információt olvashat dr. Fehér Daniella A körülöttünk élő mikroorganizmusok fertőzőképessége című cikkében.

Magazin ajánló, BBC History 2024. 4. szám

 

Igaz, hogy ennek a számnak a fő témája a hamis trónkövetelők, az imposztorok, mely újabb bizonyíték arra, hogy a hazugság, a hamis tények terjesztése, a megtévesztés mindig is fontos szerepet játszott a hatalom megszerzésében és megtartásában, most mégis vissza szeretnék térni egy rövid cikk kapcsán az elfogadás, az alkalmazkodás, az asszimiláció kérdéséhez.

Nagyon összetett problémával van dolgunk, hiszen a véleménynyilvánítás szabadsága egyrészt lehetővé teszi, hogy elutasítsunk számunkra elfogadhatatlan dolgokat, másrészt megköveteli, hogy tiszteljük mások véleményét, melybe mások a mienktől gyökeresen eltérő életfelfogása is beletartozik. Konkrétan az Európába, nevezetesen Németországba és Franciaországba bevándorló elsősorban muszlim lakosság elfogadására, asszimilációjára gondolok kiterjesztve a hazánkba főleg Ázsiából érkező egyre több gazdasági bevándorlóval.

Mindenki ismeri a mondást, hogy Rómában tégy úgy, mint a rómaiak.

Számtalan történet eszembe jutott ezzel kapcsolatban. Az Indiana Jones és a végzett temploma című filmben Indiana Jonest és csinos partnerét élő hangyákkal kínálják. A hölgy fintorog, Indy viszont rászól, hogy ne sértse mega helybélieket, hanem egye meg az ételt, hiszen a szegény faluban élők a saját kevéske ennivalójukból vendégelik meg őket. Van vagy húsz éve, amikor egy magyarországi menekült táborban egy afrikai fiatalember elégedetlenek a túrós tésztával kapcsolatban, amit undorítónak talált, nálunk viszont kedvelt, és újabban viszonylag drága étel. Rossz volt hallgatni, hogy számára ez a legnagyobb gond. Nagyon régen olvastam múlt századi Afrika-kutatókról, akikkel szemben bizalmatlan volt az egyik bennszülött törzs., Végül kiderült, hogy a majdnem meztelen helybéliek nem nézték jó szemmel a nyakig begombolkozott kutatókat. Attól tartottak, hogy valamilyen betegséget rejtegetnek. Erre aztán a tudósok is levetkőztek, ami nagy elégedettséggel töltötte el a törzstagokat, hiszen kiderült, hogy a vendégeknek semmi bajuk.

Összességében tehát mondhatjuk azt, hogy ha nem tetszik egy ország szokása, nem kell odamenni, illetve ha viszont odamegyek, el kell fogadni az ottani értékrendet. Viszont ha mélyebben belegondolunk, nem ennyire egyszerű ez a kérdés. A kanibalizmust például nem lehet elfogadni akkor se, ha az adott országban bevett szokás. Afrika egyes országaiban a női nemi szerveket csorbítják. Ez is elfogadhatatlan. Ugyanakkor ha egy arab országba megyek ramadánkor, akkor köteles vagyok betartani az ottani szabályokat. Szerintem az is minimum, hogy más vallások vezetőiről, profétáiról, prominens személyeiről (Allah, Mohamed, Isten, Jézus, Buddha, stb.) nem illik bántó megfogalmazásokat használni. Akkor se, ha viccnek szántuk. Sőt, gondoljuk meg, mivel viccelődünk. Vannak alapvető emberi normák, amit mindenkinek mindig be kell tartani.

Magazin ajánló, IPM Történelem 2024. 1. szám

 

Igaz, hogy a 70 ezer lakosú, megyei jogú Szolnokon élek, és az óriási választékkal büszkélkedő hatalmas Intersparban vásárolok hetente hatszor immár 15 éve, mégis csupán másfél éve vettem észre az IPM magazint. Erre a jeles eseményre sem itthon került sor, hanem keszthelyi nyaralásunk során egy aprócska élelmiszerboltban. Az ok nagyon egyszerű, ez utóbbiban nem a legalsó polcra rejtették a magazin legfrissebb számának egyetlen példányát a kétes valóságtartalmú ezoterikus lapok közé, hanem kitették a legfelső polcra szem elé.

E nyaralás alkalmával kezdődött az IPM magazin és az én kapcsolatom, mely azóta is rendületlenül tart, és kiterjed a spin off-okra, vagyis a magazincsalád többi tagjára is, így az IPM történelemre is. Akkoriban a szocializmus hihetetlen történeteiről lehetett olvasni, melyet követően a tavaly nyáron megjelent szám az Amerikai Egyesült Államok elnökeit mutatja be. Amikor az első részt kezembe vettem, voltak kétségeim a cikkek érdekességével kapcsolatosan. Bevallom, legnagyobb örömömre mélységesen csalódtam, mivel az elnökök életéről szóló írások letehetetlenek. Ennek egyik oka részemről az, hogy alig 10-15 elnökről hallottam, olvastam, tanultam eddig, így viszont mindegyikükkel megismerkedhetem. Másrészt nagyon tetszett az elnökök személyiségének bemutatása, mely az átlagos történelem tananyagnak sajnos nem része, ugyanakkor nagyon fontos a személy alapos megismerése során Hallottam már például arról, hogy a demokraták jelképe a szamár, de azt csak most tudtam meg, hogy ennek oka Andrew Jackson csökönyössége, melyre a demokraták nagyon büszkék.

Mivel nemcsak a jó pap tanul holtig, a magazin mindenki számára tartogat érdekességet, érdemes elolvasni.

Magazin ajánló, Múlt-kor 2024. 1. szám

 

Amióta dolgoznak a lányaim, megengedhetjük magunknak azt a „luxust”, hogy rendszeresen kiállításokra járjunk. Nagyon sok élményre tettünk így szert, és vicces esetek részesei is lehettünk, mert amikor javasoltam a lányaimnak, hogy menjünk el a Bosch kiállításra, megkérdezték, hogy miért akarok háztartási gépeket nézni.

-        Milyen háztartásai gépeket? –kérdeztem felháborodva. – Hieronymus Bosch reneszánsz festőre gondoltam.

Nesze neked magyar oktatási rendszer :O

Azóta sokat fejlődtünk, így már örömmel és kíváncsisággal vártuk 2023-ban a Gulácsy kiállítást a Nemzeti Galériában. Ha már ott voltunk, nagylányom javaslatára megnéztük Imre Mariann különleges alkotását, Szent Cecíliáról készült installációját. Nagyon tetszett, és most a magazin jelen számában olvashattam Szent Cecília életéről.

A Gulácsy kiállítást egyébként kedvezményesen nézhettük meg azért, mert láttuk a Szépművészeti Múzeumban a Csontváry kiállítást is. A képek melletti leírásokat, tájékoztatókat az első betűtől az utolsóig figyelmesen elolvastam, mégis tartogatott a magazinban újdonságokat a Csontváryról szóló cikk. „Ráadásul” a bevezető ugyanazokat a kérdések sorolta fel a képeket látva, amik bennem is felmerültek, például hol talált Csontváry akkora műtermet, ahol „nagy motívumú” képeit elkészíthette.

Magazin ajánló, HVG Extra Pszichológia

 

Édesanyámnak két testvére közül a húgához gyerekkoromban sokszor jártunk. Ő egyben a keresztanyám is volt, így részesei lehettem családi eseményeiknek, mely tekintettel arra, hogy férje, a keresztapám 4 testvére révén kiterjedt családdal rendelkezett, nagy élmény volt. Mai napig emlékszem a disznóvágásokra, ahol apám megcsillogtathatta böllértudományát és mi gyerekek falhattuk reggelire a hagymás vért meg a sült agyvelőt, azt a két ételt, melyek a Konyhafőnökben mint kuriózumok szerepelnek.

Azután ahogy felnőttem, másfelé vitt az utam. 20 évvel ezelőtt meghalt édesanyám, azóta csak temetésekkor megyek keresztanyámékhoz. Júliusban meghalt keresztapám is. Búcsúztatóján jelen volt az egész rokonsága, a még élő testvérei, azok házastársai, gyermekeik, unokáik. Próbáltam kitalálni, ki kicsoda. Elég jól ment. Azután eszembe jutott, mennyire irigyeltem gyermekként ezt a nagy, összetartó családot. e ösztökélt arra, hogy egykeként eltökéltem nekem is legalább három gyerekem lesz. Így is lett. A családnak ugyanis nagyon fontos szerepe van, hogy biztonságot ad, boldoggá tesz (kapcsolódó cikk: Család, ahány ház, annyi szokás)

Persze nemcsak a család lehet a boldogság forrása, annak eléréséhez azonban nem egyetlen út vezet.

Sok szakember egyetért azzal, hogy nem ösztönösen, hanem tudatosan kell élni, aminek négy területe is van: pénzügyi, kapcsolati, környezeti, és egészségi tudatosság (kapcsolódó cikk: Épület az ég felé). Találjuk meg, mik az igazán fontos dolgok az életben. (Kapcsolódó cikkek: Az igazán fontos dolgok, ill. Kis lépések a jobb élet felé). Vállaljuk önmagunkat, mutassuk meg érzelmeinket. (kapcsolódó cikk: Nyílt szívvel élni). és erre tanítsuk meg gyermekeinket is (kapcsolód cikk: Szeretetteli tükör). Ne csak a lelkünkkel, de a testünkkel is törődjünk. (Kapcsolódó cikk: Ingyenes gyógyszer). Találjuk meg a munka és pihenés egyensúlyát (kapcsolódó cikk: Ki az erdő ura?). Húzzuk meg határainkat (kapcsolódó cikkek: Adás és kapás a kapcsolatainkban, Útmutató határőröknek, ill. Amikor nemet mondunk). Fogadjuk el, hogy az öngondoskodás nem önzés, hanem mód a boldogabb életre (kapcsolódó cikk: Janka története). Ne keseredjünk el, ha nem sikerül elérnünk a tökéletességet. Elégedjünk meg az elég jóval. (kapcsolódó cikk: Az elég jó élet).

 

Magazin ajánló BBC History 2024. március

 

A magazin márciusi száma a nőnapra tekintettel talán a nőknek akart kedveskedni azzal, hogy több, nőkkel kapcsolatos cikket is közölt, de nekem mégis keserű lett egy kicsit a szájízem a címlaptól:

"Veszedelmes nők"  - hirdeti a felirat.

 

Értem a figyelemfelkeltésre irányuló újságírói szándékot, de biztos, hogy ez a legfontosabb szempont, amit a nőkről feltétlenül el kell mondani, le kell írni nőnap alkalmából?

Veszedelmes? Úgy, mint rossz, gonosz, elkerülendő? 

Nem lett volna szerencsésebb másik cikket kiemelni? Olyat, amely talpraesett,  társadalom tudatos, emancipált, gondolkodó nőkről szól?

Rá lehetett volna élezni a gender szó valódi jelentésére, ami az utóbbi hónapokban, években igencsak el lett torzítva a magyar közéletben. Sokan nem tudják, hogy ez nem csupán az utálat tárgyává tett LMBTQ mozgalmat jelenti, hanem azt is, hogy a nők és férfiak között milyen megkülönböztetések érvényesülnek mai napig is, és hogy hányan, és hogyan próbáltak ez ellen küzdeni.

(kapcsolódó cikk: Pető Andrea: Nőtörténet, társadalmi neme története…)

 

Tényleg ilyen veszedelmesek vagyunk mi nők, hogy amikor felköszöntenek, megünnepelnek minket, akkor is csak negatív jelzőt lehet ránk használni?

Csalódott vagyok, és ezen az sem segít, hogy a címlap szerinti bűnelkövető nőkről szóló cikket olvasva egyik kedvenc íróm, Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozatot jutott eszembe.

(kapcsolódó cikk: Rosalind Crone: Női gyilkosságok a 19. és 20. században)

 

Magazin ajánló: Mindennapi pszichológia, 2024. 1. szám

 

Most olvastam Umberto Eco Foucault inga című regényét, melynek egyik tanulsága az volt, hogy az összeesküvés elméletek életképesek, hiszen meg lehet oldani, hogy minden összefüggjön mindennel, és mivel az emberek hinni akarnak valamiben, ezt az okoskodást elhiszik. Dr. Vajda János Feláldozhatók, szent értékek és terrorizmus című cikkét olvasva biztosak lehetünk abban, hogy az emberek hinni akarnak valamiben (pl szent értékek), melynek állítólagos valóságtartalmáról jól meggyőzhetők. A szerző nem a mostanában sokat emlegetett félrevezető, manipulatív propagandáról ír, de arra is ki lehet terjeszteni az általa leírtakat.  Pszichológiai szempontból közelíti meg a kérdést, nevezetesen a vallás és terrorizmus kapcsolatát, azt, hogy milyen okok vezetnek arra, hogy valaki vallási meggyőződésből öljön, ha kell saját magát feláldozza. 

Átlagos döntéseinkben az agy két területe, a mérlegelésért felelős dorzolaterális prefrontális kéreg, illetve a szubjektív értékelésért felelős ventromediális prefrontális kéreg együttműködik.  Szent értékek esetén az arra nyitott személyeknél (vallási terroristák, ill szerintem a propaganda által eltérített gondolkodásúak) az agy két része elhatárolódik egymástól. At erősen radikális személyek kikapcsolják az agyuknak ezt a részét. 

Hm. tehát az agyban is változást okoz az, ha valaki hagyja magát eltéríteni a racionális gondolkodás pályáról. 

Persze a legfontosabb kérdés az, hogyan lehetne az ilyen embereket visszatéríteni. 

Lényegében meggyőzéssel. Azzal, hogy attól tartanak , kierkeszeti őket a társadalom a nem megfelelő döntésük miatt. Ehhez azonban nagyon sok ember kell. 

Arany Zoltán Semmi pánik különben dühbe jövünk című cikkét olvasva azon gondolkodtam, vajon mekkora részem van szülőként abban, hogy a lányaim soha nem próbálkoztak kábítószerrel. Örülök ennek egyébként, mert bele se merek gondolni, mi történt volna, ha ez másképp lett volna, lenne. Hallottam már olyan esetről, amikor egyetlen használat, kipróbálás végzetes lett, és a kísérletező anyuka két éves gyermeke árva maradt. 

Sokszor olvashattuk már a szerencsejátékok veszélyeiről., legfőképpen arról, milyen könnyű rászokni a játékra, ami ugyanolyan függőséget okoz, mint az alkohol, vagy a kábítószer. Mannnhardt András cikkében kihangsúlyozta a a választásunk jelentőségét, melyet kihasználva próbálnak minket csapdába csalni.

Ne hagyjuk magunkat. 

Magazin ajánló, IPM, 2024. 3. szám

 

Az utóbbi hetek egyik legfelkapottabb társadalmi eseménye volt az a 6 és fél milliárd forint, amit az ötös lottón meg lehetett nyerni, és amit meg is nyert valaki, sajnos, nem én voltam. 

Pedig fejben már el is költöttem, amiben nagy segítség az RTL-en vasárnaponként futó Cápák között című műsor, amiből megtanulhatjuk, hogyan kell vállalkozni, sőt, hogyan kell jól vállalkozni.

Persze, ha agyunk hátsó zugából előjön a kisördög, akkor tudjuk, hogy nem biztos ez az üdvösségre vezető út, főleg, ha Lölőre gondolunk. Na de mindenki bizakodik, mert milyen jó lenne az a sok pénz.

Alternatív meggazdagodási út esetére, és persze motivációnak is érdemes elolvasni az ismeretlen milliárdosok című cikket három olyan emberről, akik önerőből jártak sikerrel. Motivációnkat növelhetjük a Varjúleves és a stoppolófa című cikkel, mely az inflációban való életről szól, és melyből megtudhatjuk, hogy nagy szegénység esetén az emberek a húslevest varjúból is elkészítették. No mégis csak jobb gazdagnak lenni. 

És ha azt is tudni akarjuk, mi elégít ki lelkileg egy gazdag embert, és egyáltalán, milyen személyiség kell hozzá, akkor olvassuk el a Lottó 5-ös a Big 5-on? című írást, amiből megtudhatjuk, hogy a szupergazdagok extrovertáltak, kiterjedt ismeretségi körrel, magabiztos fellépéssel, optimizmussal és kockázat tűréssel. és ha kiderül, hogy nem vagyunk ilyenek, akkor meg kell elégednünk a 27 milliárdos yacht helyett a varjú levessel.  Vigaszunk lehet viszont, hogy tudjuk, a bátor szó többes száma nem "bátorak" az emberek, hanem bátrak. :D

Magazin ajánló IMP Pszichológia 2024. 1. szám

 

A mostanában sokat emlegetett gyermekvédelemben dolgozom, feladataim közé tartozik belső vizsgálatok lefolytatása például gyermekbántalmazások esetén. Rendszeresen tartok ezzel kapcsolatban oktatást a kollégáknak. Legutóbb kb egy hete arról beszéltem nekik, hogy tilos megölelni a gyerekeket, Ennek okaként említettem nekik azt, hogy az embereknek köztudottan különböző a szeretetnyelve, míg egyesek igénylik az érintést, mások viszolyognak tőle, és így előfordulhat, hogy a kolléga teljesen jószándékúan megöleli valamelyik gyereket, aki viszont inzultálásként éli ezt meg. Megkérdeztem a kollégákat, hogy olvasták-e Gary Chapman ezzel kapcsolatos könyvét. Nagyon meglepődtem, hogy nem. 

Az emberekkel foglalkozó munkakörökben alapmű.

(Kapcsolódó cikk: Széplaki Éva: A kritikus hetedik év -mese vagy valóság?) 

 

Gyerekkoromban is volt bullying, de akkor nem így neveztük, hanem piszkálásnak. Talán nem is vettük ennyire komolyan, pedig kellett volna. Csiki Judit Vegyük komolyan a kiközösítést című cikkét olvasva azon gondolkodtam, hogy most jobban elterjedt-e, mint régebben, illetve hogy durvábban nyilvánul-e meg. Nem tudok állástfoglalni a kérdésben, de az biztos, hogy ha lájtosan is, de már velem is megtörtént gyerekkoromban. A legrosszabb, hogy mindhárom lányom áldozata volt. Őket sokkal keményebben érintette, mint engem, Szülőként sokat töprengtem azon, vajon hogyan segíthetnék nekik. Most, hogy már felnőttek, látható, hogy sajnos hosszú ideig hatásuk van az érintettek személyiségére. sajnálom azokat a gyerekeket, akik kénytelenek ehhez folyamodni, ezt alkalmazni, akik azt hiszik, hogy az által lesznek többek, jobbak, hogy másokat bántalmaznak. Az utóbbi időben sok szó esik a gyermekvédelemről. Ezt a kérdést is be kellene vonni a vizsgálandó kérdések közé. Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani az otthon nevelkedő gyermekekre, A szülőknek és az oktatási intézményeknek is.

Sajnos igaz, amit a cikk ír, hogy aki megszokta, hogy működik ez a módszer, az felnőtt korában is kőkeményen alkalmazza majd.

 

Nőként, három lány anyjaként sokszor volt lelkiismeret-furdalásom, amikor akartam magammal is foglalkozni, olvasni, csak úgy bámulni a világba, magamra költeni, stb. alapvetően szélsőségesen családcentrikus vagyok, vagyis ritkán jutott eszembe, de ha igen, éreztem, hogy erre szükségem van, és hogy ez nem rossz, nem önzés, hanem a családom, a gyerekeim is profitálhatnak abból, hogy jobban érzem magam, ha törődhettem magammal is. Csiki Judit Az öngondoskodás nem önzés című írása megerősítette régi elképzelésemet.