Advocatus diaboli vs megerősítési torzítás

 

Hónapok óta tervezem, hogy írok néhány gondolatot a tekintélyről, annak kialakulásáról, formáiról, tartalmáról, stb.

Legyen ez az írás az első ebben a sorban, melynek most számomra két szempontból is aktualitása van. A múlt héten belekeveredtem fb-on egy olyan vitába, melynek pszichológiai hátterét mutatja be Dr. Vajda János a Mindennapi pszichológia 2026. évi 3. számában a Sose hagyd, hogy a tények elrontsanak egy jó sztorit című cikkében. Ebben a két „esemény”-ben összetalálkozott egy kérdés:

 

„Milyen véleményeket fogadnak el az emberek?”

 

Nem kell rajta sokat töprengeni, a legtöbb ember azt fogadja el, ami egyezik a saját előfelvetéseivel, hiedelmeivel, feltételezéseivel. Ha talál olyan véleményt, amely alátámasztja a saját elképzeléseit, akkor azt gondolkodás nélkül elfogadja, miközben elutasítja azokat az információkat, melyek ennek ellentmondanak. Ezt a jelenséget nevezik megerősítési torzításnak.

 

Mi köze ennek a fenti címhez?

 

Az Advocatus diaboli az ördög ügyvédje, az a személy a szentté avatási eljárásokban, aki kételyeinek ad hangot az érintett személy szent státuszával szemben. Az egyház részvétele által biztosítja, hogy minden szempont meg legyen vizsgálva az eljárás során, vagyis az esetleges kétértelmű események, a kellemetlen részletek is megfelelően legyenek értékelve. Gyakorlatilag az ördög ügyvédje biztosítja a tisztán látást, vagyis azt, hogy ha egy közösség hinni akar valamiben, akkor kellőképpen körbe  legyenek járva azok a szempontok is, melyek a közösség hitének ellentmondanak. Az ördög ügyvédje-technika a leghatékonyabb módszer a megerősítési torzítás kezelésében.

 

Nekem többször is volt már alkalmam ezt az egyszerűnek egyáltalán nem mondható szerepet alakítani, bár minden esetben saját akaratomból.

 

Tavaly a munkahelyemen a kollégák szabályzatot írtak a gyermekbántalmazások kezeléséhez, melyhez sajnos csupán elkészültét követően szólhattam hozzá, így akkor mondtam el kifogásaimat. Megsértődtek. Azt mondták, hogy csak „lődözök”. Egyáltalán nem lődöztem, hanem a hibákkal kapcsolatos érveket fogalmaztam meg. Nem fogadták el, mostanra lett is ebből sok probléma, de ez legyen az ő gondjuk.  

 

A múlt héten összevitáztam három emberrel itt fb-on, akik közül kettő letiltott, a harmadik pedig parancsnoknak titulált, bár semmire se utasítottam, mindössze elmondtam a véleményem. Az az én nagy vétkem, hogy van saját véleményem, és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az Ő Hazájukban ne legyenek kötelező védőoltások a gyerekeknek, mivel szerintem ez a haza nemcsak az övék, hanem az enyém is, én pedig bízok a védőoltások hasznosságában. Véleményem szerint Mi Hasznák az elképzeléseik, amit le is írtam neki: ha a védőoltások károsak lennének, akkor mindenki beteg lenne tőlük. Elfogadom és sajnálom, hogy egyeseknek súlyos allergiás reakciójuk lesz egy-egy oltástól, de ennek nem az az oka, hogy rosszak az oltások, hanem az, hogy a környezetszennyezés, illetve a rossz élelmiszerek miatt általánosan gyengült az emberek immunrendszere, ezért gyakran lépnek fel allergiás reakciók, pl. az oltások esetén is.

Egyikük arra is hivatkozott, hogy a védőoltásoktól autisták lesznek a gyerekek. Érvként azt hozta fel, hogy mostanában nagyon sok autistát diagnosztizálnak. Azt hallottam gyógypedagógus ismerőseimtől, hogy megváltoztak a tesztelési módszerek, ezért most azok esetében is megállapítják az autizmust, akiket korábban nem érintett ez. nem születik több autista, mint régen, nem is lesznek többen autisták, mindössze könnyebben, gyakrabban felállítják ezt a diagnózist, mint régebben.

Megkérdeztem az egyik vitapartnert, hogy neki melyik oltástól milyen baja lett. Mivel nem válaszolt, megjegyeztem, hogy ezek szerint semmi, vagyis ő élvezi az oltások előnyeit, a védelmet, de mást megfosztana ettől. Erre írta, hogy parancsnoknak képzelem magam. Nem képzelem annak, mindössze van véleményem, mint már mondtam.

A másiknak írtam, hogy a hírek szerint Afrikában ismételten sokan halnak meg ebolában. Ott biztos örülnének, ha lenne ellene védőoltás. Erre kis híján lehülyézett, mivel szerinte tiktokon egy nigériai férfi azt írta, hogy nincs ebola járvány. Nos, én nem adok no-name tiktokerek véleményére, egyébként úgy tudom, most nem Nigériában, hanem Kongóban terjed az ebola.

 

Sajnos egyiküket se sikerült meggyőznöm, mivel az érveim nem hatottak a bennük dolgozó megerősítési torzításra.

 

Nehéz az ördög ügyvédjének lenni.

 

A sztárok is emberek

 

Fiatalkorom egyik legnagyobb sztárja volt Bruce Willis.

Hiába volt lépcső egy épületben, ő nem azt használta, hanem egy majom ügyességét meghazudtolóan leugrált. Egy szál trikóban, vérző sebeire ügyet se vetve mindent elbírt. Sérthetetlen és halhatatlan volt. Legalábbis annak látszott.

Azután néhány éve kiderült, hogy ő is ember.

 

Szintén nagy sztár volt a Vissza a jövőbe trilógia főszereplője, Michael J. Fox. Úgy tűnt, az örök srác soha nem öregszik meg, mindörökre megőrzi tinédzser imázsát, ezért aztán komoly arculcsapás volt, amikor megtudtuk, hogy ő is ember.

 Tudom, hogy sokak számára nevetséges lehet, de anyukámmal haláláig nagyon szoros volt a kapcsolatom. Akkor 37 éves voltam, és bár hónapokig haldoklott, tehát nem ért váratlanul, hogy elment, mégis megviselt. Kevésnek találtam azt, hogy mindössze 67 évet élt.

Az utóbbi években azonban másként állok ehhez a dologhoz, miután nagy sok ismerősöm esetében látom, hogy milyen sok problémát jelent az egész családnak, ha egy valóban idős (80-90 éves) embert ápolni kell. Mindenki szenved: az idős ember is és a családja is.  

 

A Mindennapi pszichológia 2026. évi 2. számában több érdekes cikket is olvashattok a témában. (Nem feledékenység: betegség).

Érzed? – Mindennapi pszichológia, 2026. évi 1. szám

 

Vezetői coaching veszünk részt a munkahelyemen annak érdekében, hogy jó vezetői csapattá váljunk.

Nagyon élvezem, mert egymást követik a jobbnál jobb feladatok. Egyik ilyennel a coachunk arra próbált megtanítani minket, hogy milyen szempontokra figyeljünk az álláspályázók interjúztatása esetén.

Az mondta, hogy a fontos területeket két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik felében vannak a készségek, tapasztalatok, képzettség. A másik felét viszont egyetlen dolog teszi ki, ami önmagában olyan fontos a jelentkező megítélése esetén, mint a másik három együtt.

Elkezdtem gondolkodni, hogy mi lehet olyan fontos, mint a jelentkező iskolai végzettsége, tapasztalata és egyéb készségei. Azután másik oldalról közelítettem meg a problémát: mi volt az az ok, ami miatt el kellett néhány kollégát bocsátani, esetenként azonnali hatállyal.

Szerintetek mi lehet a közös ok?

Mivel intézményünk szociális intézmény, én az empátiára tippeltem, mivel ezt a szakmánkban nagyon fontosnak tartom, hiszen nagyon sok ügyfelünk olyan kisgyerek, akik életkorukból kifolyólag még vagy nem tudnak beszélni, vagy tudnak, csak nem tudják, vagy nem merik megfogalmazni a problémájukat. Ilyen esetekben nagyon fontos szerepe van az empátiának, a beleérző képességnek.

-        Majdnem jó – felelte a coachunk, - de ne ilyen konkrét dologra gondolj, hanem valami ezzel kapcsolatos általánosabbra.

-        Személyiség?

-        Hát persze!

Azért kellett attól néhány kollégától érzékeny búcsút venni, mert nem volt megfelelő a személyiségük erre a munkára.

(Kapcsolódó cikk: Mannhardt András: Empátia)

 

Álom, álom, édes álom - Mindennapi pszichológia 2025/4.sz.

 

Munkám részeként sokat foglalkozom állami gondozott – hivatalosan nevelésbe vett – gyermekekkel, ezért azt gondolom, tájékozott vagyok azzal kapcsolatban, milyen hátrányokkal indulnak ezek a gyermekek az életben.

Magzati korban is számtalan veszélyeztető tényezőnek van sokuk kitéve családjuk, elsősorban anyjuk körülményei és élethelyzete miatt, hiszen ezek az anyák jellemzően rossz anyagi, és ebből kifolyólag rossz lakhatási, egészségügyi körülmények között várják gyermekeiket, és megszületésüket követően ugyanilyen körülmények között nevelik őket. Sok anya dohányzik, szeszesitalt fogyaszt, sőt, újabban drogokat használ várandósága idején. Az is előfordul, hogy nemi betegséggel fertőzöttek. A drogos anyák gyermekei születésüket követően azonnal elvonási tünetektől szenvednek. Sok baba koraszülöttként születik, vagy ha időben érkezik, akkor is extrém kicsi súllyal.

Ezek a gyermekek ki vannak téve a bántalmazás mindenféle formájának, nemcsak a fizikai, verbális, érzelmi, de a szexuális bántalmazásnak is, és sajnos az esetek többségében a saját családjuk által. Mindennapos életükben az elhanyagolás, amikor - függetlenül a gyermekek életkorától - a szülők élelem, megfelelő ruházat, fűtés, és főleg felügyelet nélkül magukra hagyják őket, akár napokig is. Több "Mauglit" is láttam már, akik 4-5 évesen, sőt nagyobb életkorban sem beszélnek, nem szobatiszták, koszosak, alapvető dolgokat nem tudnak (pl. nem tudják megnevezni a színeket). Nemcsak azt nem tudják, hogy mire való a villa, de azt sem, hogyan kell használni az angolvécét és a zuhanyzót.

Fejlesztésekről, különórákról ezek a kicsik nem is álmodhatnak.

Apropó álom.

A Mindennapi pszichológia 2025.évi 4. számában olvashatunk arról is, hogy mennyire fontos az újszülöttek számára a megfelelő, csendes alvás. Az általam említett babák ebben is komoly hiányt szenvednek.

Én már régen nem vagyok csecsemő… sőt…mégis nagyon szeretek aludni. Ha megkérdezik, mik a kedvenc hobbijaim, akkor az olvasás, kirándulás, kertészkedés mellett az alvást is felsorolom.

 

Kapcsolódó cikk:

Dr. Gráf Rózsa: A koraszülöttség lehetséges hátasai II, A neuromítoszoktól a tényekig

Kétszer kettő néha öt - Mindennapi pszichológia 2025. nyár

 

Édesanyám olyan korban született, amikor nem volt tévé. Ennek megfelelően később is nagyon jól elvolt tévé nélkül. Néha azonban vetítettek olyan filmeket, amiket sohasem hagyott ki. Ilyen volt például a Négyszer kettő néha öt vagy a Mese a tizenkét találatról. Ezeket a filmeket mindig megnézte, ha vetítették. Rengetegszer látta, én azonban nem értettem, miért van oda ezekért a szememben régiségekért, főleg hogy egyébként ritkán tévézett.

Mostanra rájöttem. Amikor a huszas éveimben készült Ötvös Csöpi filmeket és a Linda sorozatot újra vetítik, mindig megnézem őket. Én is kaptam már erre vonatkozó kritikát, de nem érdekel. Természetesen tudom, miért szeretem ezeket a filmeket. Láthatom azokat az utcákat, azokat az azóta kiszuperált autókat és azokat a rég divatja múlt ruhákat és frizurákat, melyek fiatalkoromban életem részei voltak. Ezek a filmek visszarepítenek a fiatalkoromba. Már-már olyan, mintha tényleg a 80-as években lennénk., és ismét fiatal lennék.

A Mindennapi pszichológia 2025. nyári számában Jakabffy Éva Megfiatalodás 2.0 című cikkében olvashatunk a fiatalságra való törekvésről, melynek kutatása során 1981-ben New Hampshire-ben kísérletet folytattak hetvenes-nyolcvanas éveikben járó férfiakkal, aki számára 1959-es környezetet teremtettek. Hogy mi történt, azt elolvashatod a magazinban.

Én nem szoktam unatkozni

 

Rendszeresen hallhatunk arról, hogy a nyugdíjkorhatár emelni kellene, mivel néhány éven belül sokkal több nyugdíjas lesz, mint aktív dolgozó, ezért a rendszer fenntarthatatlan lesz. Szomorú ez, mert nyugdíj megadhatná azt a szabadságot, amivel előtte nem rendelkezik az emberek többsége. Édesanyám korosztálya 10 évvel korábban mehetett nyugdíjba, mint kortársaim. Anyukám az én koromban már régen nyugdíjas volt. Szomorú, hogy nincs választási lehetőség. Húzni kell az igát, nincs mese.

Arról olvashattunk, hogy egyes országokban már most is magasabb a korhatár, mint náluk, arról azonban mindenki hallgat, hogy ezekben az országokban sokkal több az éves szabadságkeret, így például 40 napos szabadságból arra is lehetőség van, hogy a munkavállaló 4 egybefüggő hétre távol maradhasson a munkájától, és így esélye legyen arra, hogy némileg kipihenje magát.

2023-ban a franciák tüntettek azért, nehogy 62 évről 64 évre emeljék náluk a korhatárt. Tehát ez a terv más országokban is felmerül.

 

A minap az egyik reggeli beszélgetős műsorban egy „szakértő” arról beszélt, milyen előnyei vannak a korhatáremelésnek. Szerinte a nyugdíjazás után bekövetkező elmagányosodás nagyon káros az emberek egészségére, amely ellen szerinte nagyon jól megvéd a munkahelyi közösség.

 

????

 

Nem hallott még a munkahelyi stresszről? A leterheltségről? A kifáradásról? A mérgező munkahelyekről? Az ezek miatt bekövetkező egészségromlásról? És arról, hogy ötven éves kor felett lehetetlenség másik munkahelyet találni, tehát ha 50 évesen rossz helyen van az ember, akkor még 15 évet ott kell tölteni. Vagy ha változik a korhatár, még többet is.

Lehetőség van arra, hogy aki akar, a nyugdíj mellett is dolgozhasson, ezért aki akar, maradhat a társaságban. Aki viszont szeretne a napi taposómalom helyett olyan tevékenységet folytatni, annak biztosítani kellett ezt.

 

Ha esetleg valakinek ezzel kapcsolatban segítségre van szüksége, akkor a Mindennapi pszichológia 2025. évi 2. számában nemcsak jó ötleteket találhat Mannhardt András „Úti és lelki kalandok” című cikkében, de a kikapcsolódás pszichológia hátteréről is olvashat.

Igazság vs jogosság

 

Még hallgatóként jól a fejünkbe sulykolták a jogi egyetemen, hogy a jogász sohasem az igazságot keresi, hanem a jogosságot, vagyis az alapján dönt, hogy mit írnak a jogszabályok, és nem foglalkozik a józan paraszti ésszel, nem keresi az igazságot, de legfőképpen nem él lelki életet.

Kicsit ellentmondásos ennek a fényében igazságszolgáltatásnak nevezni azt a hatalmi ágat, mely kérelemre (polgári ügyek) vagy hivatalból (büntető ügyek) peres eljárások során dönti a felek közti vitát.

Természetes velejárója egy ilyen döntésnek, hogy elfogadják-e azt a felek. A Mindennapi pszichológia 2025. évi 1. számában Dr. Horváth Dóra „Tudomásul vettem” című cikke az elfogadási folyamat pszichológia hátterét foglalja össze. Fontos-e a felek számára, hogy hány éves, hogy néz ki és milyen nemű a bíró?

Miért nincs világbéke?

 

A lányaim kicsi korukban már-már falnak mentek, amikor bármely helyzetben a fizikára hivatkoztam: „az élet tiszta fizika”. Vagyis az élet, a velünk vagy körülöttünk történt dolgok minden aspektusában megjelenik ez a tudomány. Hiszen Newton III. törvénye, a hatás-ellenhatás törvénye nemcsak a testek mozgására alkalmazható, hanem az élet bármely területére, például a pszichológiára is: „Ha megsértenek, megsértődöm.” Ok-okozat. Hatás-ellenhatás.

Ugyanilyen a termodinamika 2. főtétele, az entrópia megmaradás tétele, mely kimondja, hogy a magára hagyott rendszerekben a spontán folyamatok a rendezettség csökkenéséhez vezetnek. Vagyis ha nem teszünk semmit, akkor káosz lesz. Ahogy mindig mondtam a lányaimnak, rend és tisztaság csak akkor lesz, ha teszünk az érdekében, vagyis takarítunk, rendet rakunk.

Ugyanez igaz a világpolitikai folyamatokra is. A béke a rend, a háború a káosz. Annak érdekében, hogy ne legyen háború, nagyon komolyan közre kell működnünk mindannyian. Leginkább azzal, hogy nem dőlünk be a háborús uszításnak, nem hisszük el azt az ordas hazugságot, hogy ha nem háborúzunk, akkor elpusztulunk. Akkor pusztulunk el, ha háborúzunk.

(Kapcsolódó cikk: Mannhardt András „Miért nincs világbéke?”, A háború módszertana, Mindennapi pszichológia 2025.1. szám)

Ami a családban történik, az sokszor a családban marad

 

A bicskei pedofilbotrány kirobbanása óta felkapott közbeszéd, sőt politikai téma a gyermekvédelem. Ezen az oldalon általam ajánlott magazinok közül kettő is (a HVG Pszichológia 2024. téli szám, illetve Mindennapi Pszichológia 2024. 4. szám) foglalkozik ezzel a kérdéssel.

Mivel jómagam több, mint 12 éve a gyermekvédelemben dolgozom jogászként, immár 9 éve a gyermekvédelmi szakellátásban (vagyis az állam által közvetlenül ellátott, pl. nevelésbe vett, régi nevén állami gondozott) gyermekek ügyeit intézem, ezért azt gondolom, van egy kis rálátásom a rendszer működésére.

 

Elismerem, hogy fontos feltárni a gyermekeket ért mindenféle, tehát nem csupán fizikai, de érzelmi, szexuális bántalmazást, elhanyagolást is. Fontos komoly büntetéssel sújtani az elkövetőket.

Véleményem szerint azonban ezek mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a megelőzésre, ahogy azt nem régen a betegségekkel kapcsolatban olvastam: nem elég, hogy a gyógyításban jók vagyunk, a megelőzésben is jónak kellene lennünk.

 

Természetesen vannak olyan tényezők, amik nehezítik a probléma megoldását.

Nehéz belátni a családok életébe, hiszen szem előtt kell tartani a magánélet védelmét. Ugyanakkor tapasztalataim szerint sok – akár jó családban nevelkedő gyermek is- súlyos traumákon eshet át, melyek feldolgozásában nincs segítségük. Ami a családban történt, az sokszor a családban marad. A gyerekek sok esetben nem is tudják, mi történt velük. Egy szexuális bántalmazás során nem tudják szavakba foglalni az eseményeket. Nem tudják, hogy a - sok esetben közvetlen családtag, akár szülő - bántalmazó átlépte az általánosan elfogadott erkölcsi normák szerinti határokat. Vagyis a gyerekek sokszor nem tudják, hogy bántalmazták őket. Ilyen esetekben is érzik azonban, hogy valami nem stimmel. A minél korábbi életkorban elkezdett felvilágosítás sokat segíthetne ezen a helyzeten.

 

Vannak olyan családok, ahol nemcsak a gyermekek lelki fejlődésével kellene foglalkozni, hanem a szülőkkel is. Sok olyan szülő van, aki maga is bántalmazott volt gyermekként. Ezt a helyzetet ismeri, ezt viszi tovább. Előfordul, hogy gyermekként felnőtt módjára kell helytállnia, például gondoskodni magáról és testvéreiről, aminek következtében felnőttkorban gyermekesen viselkedik, nem vállal felelősséget a tetteiért, ő is elhanyagolja gyermekeit, ahogy vele tették a szülei gyermekkorában. Az elhanyagolásokkal kapcsolatban írtam már erről.

 

Fentieken túlmenően hiábavaló minden igyekezett, ha egyre több gyermek születik, él, és nő fel szegény családokban kitörési lehetőség, perspektíva, jövő nélkül. Nem elegendő büntetni a gyermekeket bántalmazókat. Nem elegendő kiemelni a családokból az érzelmileg, anyagilag elhanyagolt gyermekeket, minden meg kellene tenni annak érdekében, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyok tekintetében ne csússzon szét a társadalom. Nem szabad önző módon gondolkozni, és azt mondani: „Engem nem érdekel az, hogy más hogyan tud megélni, éhen hal-e vagy sem.” Ha valaki nem tud keresztényi értékek, vagy etikus elvek szerint gondolkozni, ha mindenképpen önző akar lenni, akkor is tudnia kell, hogy a szegénység nemcsak a szegényeknek rossz, de az gazdagoknak, jómódúaknak, boldogulni tudóknak is. Hiszen a szegényeknek nincs vesztenivalójuk. Gondoljunk például a francia forradalomra. A szegények mindenféle betegséget elkaphatnak, ami veszélyeztetheti a többieket is. Tehát aki képtelen arra, hogy megszánja nélkülöző embertársait, aki szerint teljesen elfogadható a társadalmi igazságtalanság, aki nem hallja mások jaj-szavát, az is találhat olyan szempontot, ami miatt ki kellene állnia a vagyoni szakadék megszüntetése ellen.

Nem vagyok közgazdász, ezért nem értem, miért kell külföldről vendégmunkásokat behozni, amikor itt rengeteg munkanélküli ember van, főleg a kisfalvakban. Jó értem, hogy olcsó munkaerő.

De biztos, hogy ez a szolgálja az egész ország érdekét?

 

A gyermekvédelembe a gyermekeink, unokáink jövőjének védelem is beletartozik. Vastagon.

 

Kapcsolódó cikk: Majsai-Lőrinc Sophia: Gyermekvédelem, Mindennapi pszichológia, 2024/4. szám

A természet mindig utat tör

 

4-5 éve átjött hozzánk egyik kollégám az akkor 12 éves fiával és 6 éves lányával. Kertes házat akartak venni, ezért nagy érdeklődéssel fogadták, ahogy körbe vezettem őket az én kertemben. Megmutattam nekik minden növényt, fát, virágot, gyomot, hogyan nőnek, hogyan lehet őket segíteni, más esetben a kiírtásukkal próbálkozni. Természetesen láttunk jó néhány élőlényt, sok négy lábnál többel rendelkezőt is. A rovaroktól, bogaraktól viszolyogtak, a férgektől undorodtak, a pókoktól féltek. Végül a fiú megkérdezte, hogy mindig ennyi élőlény van-e a kertben.

-        A múlt vasárnap reggel itt kinn kávéztam, amikor azt láttam, hogy egy patkány a szájában egy békával beszalad a garázsba. Azonnal felpattantam, és futottam utánuk, de már eltűntek- mondtam. - Ez egy kertes ház, itt közel van a természet.

Rémülten pislogtak, és akkor nem is vettek kertes házat. Mostanra megbátorodtak, és ha minden igaz, néhány hét múlva kertes házba költöznek. Elmúlta biofóbiájuk.

Én ellenben vérbeli biofíliás vagyok. Csak és kizárólag a természetben tartózkodás tölt fel.

 

Ennek magyarázatát most el is olvastam a Mindennapi pszichológia 2024/3. számában, a „Biztonságban érzed magad a természetben?” című cikkben.

 

Milyen tényezők befolyásolják egy jogász döntéseit?

Néhány évvel ezelőtt gyámhivatalban dolgoztam, ahol széles feladatköröm részét képezte a kapcsolattartási ügyek intézése. Először tartottam tőle, mert "rossz híre volt", ugyanis az ügyek többsége annyira mélyen érintette az ügyfeleket személyesen, hogy jellemzően mindent bevetettek, hogy érvényre tudják juttatni saját elképzeléseiket, Fellebbeztek, panasztettek, stb. Jogilag viszont nagyon nagy kihívás ez az ügykör volt összetettsége miatt. Tökéletes jogszabály ismeretet és nagy türelmet igényelt, mivel az ügyfelek sokszor összevesztek, ami még nehezebb volt, ha hozták az ügyvédeiket is. Ráadásul az ügyintézőnek a tárgyalás tartása alatt jegyzőkönyvet is kellett vezetnie, miközben figyelt arra, hogy ki mit mond, mit kellene kérdezni, és néha rendre kellett utasítani az ügyfeleket, Más országokban bíróságok folytatják le ezeket az eljárásokat, most már nálunk is nagyrészt a bírósághoz tartozik ez az ügykör. Ilyen feltételek mellett nagyon komoly ügyekben döntést kellett hozni, melynek tökéletesen megalapozottnak kellett lennie, hiszen - mint írtam- az ügyfelek számára kedvezőtlen döntés esetén fellebbeztek.

Elvileg könnyű dönteni, hiszen egy jogász mindig a jogos alapján ítél, vagyis azt vizsgálja, hogyan rendelkeznek a jogszabályok, és nem az igazságot keresi. El kellett dönteni, hogy az ellentmondó nyilatkozatok, bizonyítékok esetén ki mellett állnak a jogszabályok. Próbáltam elfogulatlan lenni ezekben az ügyekben, a döntéseket - ahogy azt a pszichológus és jogász végzettségű dr. Vajda János Gúzsba kötött ítélethozók című cikke is leírja, a jogszabályokon, feltárt tényeken kívül sok egyéb tényező is befolyásolja.

 Mindennapi pszichológia 2024. 2. szám

Magazinajánló: Mindennapi pszichológia, 2024. 1. szám

 

Most olvastam Umberto Eco Foucault inga című regényét, melynek egyik tanulsága az volt, hogy az összeesküvés elméletek életképesek, hiszen meg lehet oldani, hogy minden összefüggjön mindennel, és mivel az emberek hinni akarnak valamiben, ezt az okoskodást elhiszik. Dr. Vajda János Feláldozhatók, szent értékek és terrorizmus című cikkét olvasva biztosak lehetünk abban, hogy az emberek hinni akarnak valamiben (pl szent értékek), melynek állítólagos valóságtartalmáról jól meggyőzhetők. A szerző nem a mostanában sokat emlegetett félrevezető, manipulatív propagandáról ír, de arra is ki lehet terjeszteni az általa leírtakat.  Pszichológiai szempontból közelíti meg a kérdést, nevezetesen a vallás és terrorizmus kapcsolatát, azt, hogy milyen okok vezetnek arra, hogy valaki vallási meggyőződésből öljön, ha kell saját magát feláldozza. 

Átlagos döntéseinkben az agy két területe, a mérlegelésért felelős dorzolaterális prefrontális kéreg, illetve a szubjektív értékelésért felelős ventromediális prefrontális kéreg együttműködik.  Szent értékek esetén az arra nyitott személyeknél (vallási terroristák, ill szerintem a propaganda által eltérített gondolkodásúak) az agy két része elhatárolódik egymástól. At erősen radikális személyek kikapcsolják az agyuknak ezt a részét. 

Hm. tehát az agyban is változást okoz az, ha valaki hagyja magát eltéríteni a racionális gondolkodás pályáról. 

Persze a legfontosabb kérdés az, hogyan lehetne az ilyen embereket visszatéríteni. 

Lényegében meggyőzéssel. Azzal, hogy attól tartanak , kierkeszeti őket a társadalom a nem megfelelő döntésük miatt. Ehhez azonban nagyon sok ember kell. 

Arany Zoltán Semmi pánik különben dühbe jövünk című cikkét olvasva azon gondolkodtam, vajon mekkora részem van szülőként abban, hogy a lányaim soha nem próbálkoztak kábítószerrel. Örülök ennek egyébként, mert bele se merek gondolni, mi történt volna, ha ez másképp lett volna, lenne. Hallottam már olyan esetről, amikor egyetlen használat, kipróbálás végzetes lett, és a kísérletező anyuka két éves gyermeke árva maradt. 

Sokszor olvashattuk már a szerencsejátékok veszélyeiről., legfőképpen arról, milyen könnyű rászokni a játékra, ami ugyanolyan függőséget okoz, mint az alkohol, vagy a kábítószer. Mannnhardt András cikkében kihangsúlyozta a a választásunk jelentőségét, melyet kihasználva próbálnak minket csapdába csalni.

Ne hagyjuk magunkat. 

Mindennapi pszichológia 2023. 4. szám

 

Legalább tíz éve a Mindennapi pszichológia rendszeres olvasója vagyok. Régebben kéthavonta jelent meg, aztán a Covid idején volt egy törés, amikor megijedtem, hogy megszűnik. Szerencsére nem így történt. Ez mostani idén a negyedik száma, azaz negyedéves lett. Még mindig jobb, mint a semmi.

A cikkek közepes hosszúságúak, az IMP pszichológia és a HVG pszichológia között.

Különösen Mannhard András és Limpár Imre cikkeit szeretem. Most sem csalódtam bennük. Olyan témákat járnak körbe, amiről nem is gondoltam, hogy ilyen érdekes pszichológiai vetületük lehet. Mostanra rájöttem, hogy a pszichológia is olyan, mint a fizika: mindenben benne van. 

A magazin jellemzően nem tematikus, vagyis mindenki találhat magának való cikket.

Én a mostani számból megtudtam, hogy szeretetnyelvem az ételkészítés és hogy halogató típus vagyok. Igazából mindkettő meglepett. Azt hittem, azért főzök, mert ebben ki tudom élni úgy a kreativitásomat, hogy ne „terheljem” a gazdaságot, vagyis nem kötök pl. még egy fölösleges pulcsit, ami áll a szekrényben, hanem sokfélét főzök, aminek örül a családom, és megeszik, tehát nyoma se marad, mégis mindenki jól jár. A halogatás még jobban meglepett, mert megbízható, pontos, felelősségteljes személynek tartom magam. Sajnos azonban van olyan terület, amit tényleg próbálok kerülni, halogatni. Van még miben fejlődnöm.

Nagyon érdekes a párkapcsolatok dinamikájáról és a párkapcsolati munkáról szóló cikk is, bár ez leginkább csak gondolatébresztő.

Nagyon örültem a családállításról szóló írásnak, mivel néhány hete ajánlotta nekem pszichológus kollégám, és bevallom, semmit nem tudtam róla.

Érdekes olt a pénzügyi tudatosságról, illetve az arra nevelésre olvasni. Nagyon régen mondogatom, hogy 1.és 12. osztály között 5 év fizika, és 4 év kémia oktatásból kevesebb is elég lenne, és helyettük hangsúlyt kellene fektetni praktikus tudásra, pl pszichológia, jogi alaptan és akár a pénzügyi tudatosság oktatására.

És végül öröktéma a depresszió, mellyel kapcsolatban mindenkinek vannak ismeretei, melyeket soha nem unalmas újra meg újra feleleveníteni.