Nekem a Balaton a Riviéra

 

Városomtól, Szolnoktól legalább 200 km-re, tehát messze van a Balaton legközelebbi csücske is. Így aztán nem csoda, hogy gyermekkoromban viszonylag hosszú időt, 10 évet kellett várnom arra, hogy először lássam a magyar tengert, és akkor is csupán egyetlen napig élvezhettem Siófokon. Általános iskolában még kétszer egy hetet tölthettem városunk balatonszepezdi úttörőtáborában. Mindössze arra emlékszem, hogy hajnalban kellett kelni, mert négykor indult a vonat a Keletibe, ahonnan átutaztunk a Délibe és órákig zötykölődtünk, mire dél körül megérkeztünk a táborba. Ugyanez vissza, vagyis az egy hétből 2 nap az utazással telt.

Ezt követően csak évek múlva, egyetemistaként látogathattam el a Balcsihoz: 2 hét alsóörsi és 4 hét sümegi terepgyakorlat keretében. A kötelező napi felszíni és mélységi feltárások látogatása mellett kevés idő maradt a nagy víz megismerésére.

A Balaton iránti igazi szerelem évekkel később bontakozott ki, amikor a saját családommal, a férjemmel és a gyerekeimmel háromszor töltöttünk 1-2 hetet Balatonalmádiban.

Ezt a rajongást segített fenntartani az, hogy azóta a nyári időszakban hétvégente Szolnokról közvetlen vonattal lehet eljutni a Balcsihoz. Az első években a siófoki ezüstparton voltunk évente 2-3-4 alkalommal, majd újabban Balatonalmádiba járok, mivel nagyon közel van a strand a vasútállomáshoz.  Közben a lányaim felnőttek lettek, dolgoznak, így azt is megengedhetjük magunknak, hogy minden évben kétszer nyaraljunk a Balatonnál: 1-1 hétig Keszthelyen és Balatonfüreden. Újabban ezt is kibővítettük 1-1 napos kirándulásokkal ősszel-tavasszal Balatonfenyves-Bélatelep-Fonyód-Balatonföldvár térségébe.

Ezzel a módszerrel tavaly 19 napot töltöttem a Balaton parton.

Ha megtehetném, odaköltöznék, de ezt még bonyolultnak tartom, mivel nemcsak lakást kellene ott vennem, hanem munkát is szerezni, ami sokkal nehezebb, mint a lakás.

Ráadásul mindig vannak ellendrukkerek, aki lebeszélnek. Egyik Fonyódról származó ismerősöm szerint pl. télen nagyon kihalt a Balaton part, viszont akkor is minden drága.

Ennek ellenére még nem adtam fel. Addig is edzem magam Fábián Janka Az Anna-bál szerelmesei sorozatával, illetve a Múltkor magazin 2026. nyári számával, melyben érdekes írások és szép képek találhatóak a Balaton történelméből.

 

Amit ketten tudnak, az már nem titok – Múlt-kor 2026. tavaszi szám

 

Szerintetek az emberek miért hoznak létre titkos társaságokat?

Valószínűleg mindenki első helyre sorolná – hiszen a titkos társaság elnevezésből nyilvánvaló-, hogy a tagok el akarják titkolni, hogy a társasághoz tartoznak. Ennek természetesen különböző okai lehetnek, de kétségkívül valamilyen haszonszerzésre törekednek. Ez alatt nem kizárólag anyagi hasznot értek, nemcsak valamilyen pozíció, hatalom megszerzését, hanem sok egyéb mást, olyasmit, ami a tagok számára fontos, másoknak viszont nem az, például azt, hogy egymást segítik. Lehetséges ok az is, hogy veszélyesnek érzik azt, ha a társaság létezése kitudódik, például hogy a tagok azonos módon gondolkodnak olyan kérdésekről, melyek mások számára nem elfogadottak, sőt, esetleg üldözendők. Ebbe a körbe sorolom a sátánimádókat, vagy régen az egyházi tanokkal szembemenő tudósokat.

Természetesen mindig hely és idő függvénye, hogy mely szerveződési elvek mentén alakulhat ki egy-egy titkos társaság, kik és hányan lehetnek a tagjai.

A Múlt-Kor magazin 2026. tavaszi számának fő témája a titkos társaságok. Ismerős (illuminátusok, Ku-Klux-Kan, szabadkőművesek) és kevésbé ismert társaságokat (THule, Magyar Testvéri Közösség, Carboneria) mutatnak be. Érdemes elolvasni. Kedvcsinálónak a Láthatatlanul a magyar érdekért című cikk bevezetőjéből idézem Mester Miklós szavait szó szerint:

„Létezett egy tucatnyi titkos társaság, féltitkos és igen zárt, exkluzív tagsággal rendelkező társaság, melynek berkeiben dőlt el lényegében, hogy a vezető pozíciókat kikkel töltik be, hogyan állítják össze a kormánypártot, kik indulhatnak képviselőként, kik lesznek az ispánok, alispánok, szolgabírók, csendőrparancsnokok, kik kerülhetnek be a kormányzó szűk tanácsadó körébe.”

Ezeket a sorokat olvasva elgondolkodtam, hogy mennyire közismertek a felsorolt ismérvek. Talán ezek a szerveződések napjainkban már nem is titkos formában működnek, hanem nagyon is nyilvánosak. Mindenesetre bárki nem lehet a tagjuk. Mondjuk, nem is mindenki akar.

 

Akik az Istennek sem kellenek - Múlt-Kor 2025. évi téli szám

Számtalan olyan személyt lehet felsorolni nem csak a történelemből, de a közvetlen környezetünkből, az ismerőseink közül is, akik önzőek, gonoszok, csak a saját érdekeik mentén mozognak, akik céljaik elérése érdekében eszköznek, tárgynak tartják a többi embert, és semmiféle szánalmat nem éreznek mások iránt. Széles skálán mozognak a folyton kötekedő szomszédtól, az áskálódó anyóstól, a kazánt hanyagul ellenőrző, és ezzel mások életét veszélyeztető lelketlen gázszerelőtől, a telhetetlen, politikai vezetők általi támogatottságát kihasználó, gazdasághoz nem értő, mégis szupersikeres és főleg szupergazdag vállalkozótól, az ismeretlenek halálát okozó és azon élvezkedő pszichopata sorozatgyilkoson és a mások testi épségével valamint egészségével kísérletező tömeggyilkos orvoson át a kíméletlen, és magát istennek képzelő diktátorokig.

Sokan azt kérdezik, 

miért hagyja ezt az Isten.

Felfoghatatlan, hogy ezek az emberek miért gondolják, hogy ők többek, jobbak, mint mások. Hogy mások javaival, sőt életével úgy bánhatnak, mintha sajátjuk lenne. Az viszont végképp érthetetlen, hogy az ilyen emberek nemcsak, hogy boldogulnak, hiszen sok esetben az emberi igazságszolgáltatás hatáskörén kívül ténykedhetnek, de úgy tűnik, a felsőbb hatalmak is szemet hunynak áldásosnak nem mondható tevékenységük felett. Túlélnek betegségeket, katasztrófákat, sőt merényleteket.

Édesanyám az ilyen emberekre azt mondta:

„A Jóistennek sem kellenek.”

A Múlt-Kor 2025. évi téli számában olvashatunk a Hitler ellen a Wehrmacht- tisztek által 1944-ben tervezett merénylet és puccskísérlet elbukásának következményeiről.

Aki látta az esetről Tom Cruise főszereplésével készült Valkűrcímű filmet, az tudja, miről van szó.

A Múlt-Kor cikke nagyon jól kiegészíti a filmet azáltal, hogy bemutatja, hogyan állt Hitler bosszút az ellene szervezkedőkön.

Persze mindenki ismeri a mondást: „Semmi se tart örökké”, így aztán Hitler rémuralma is véget ért egyszer.

 

Hat-tepsis vasárnap, Múlt-kor 2025. évi "Imádunk enni" különszáma

 

Ugyan a Múlt-kor magazin különszámai közül kiemelten testhez állónak találtam a 2025. évi „Imádunk enni” címűt, véleményem szerint az „Imádunk enni” rám annak ellenére nem vonatkozik, hogy ezt sokan nem hinnék el a testalkatomat látva, illetve sok mostani ismerősöm azt se hinné el, hogy 12-13 éves koromban édesanyámnak tanácsokat adtak az általános iskolai tanáraim, mit tegyen azért, hogy többet egyek zörgő csontjaim elcsendesítése érdekében. Az idő, az életkor és három gyermek szülése megoldotta ezt a „problémát”.  Most már inkább fogyni szeretnék. Lehetőleg jó sokat. :D

Enni nem szeretek jobban, mint az átlagember, főzni viszont imádok. A vasárnapokat a ténykedéshez felhasznált tepsik számával szoktam meghatározni, a legutóbbi hétvége például hat tepsis volt, mivel hatféle ételt (nem süteményt!) készítettem tepsiben.

Hosszú, de egyáltalán nem gyötrelmes út vezetett idáig.

Hét éves koromban leszázalékolták édesanyámat, ezért mindig meleg ebéddel várt, nem szorultam arra, hogy megtanuljak főzni.

Örökre kényelmes megoldásnak tűnt, de anyu gondolt egy nagyot és 18 éves koromban egy szakácskönyvet kaptam tőle.

Emlékeim szerint soha semmit nem főztem ebből a régi típusú - sok szöveg, nulla kép -, kötetből, viszont elindított bennem valamit, melynek hatására egyetemistaként elkezdtem szakácskönyveket gyűjteni. Továbbra se főztem semmit. Szakácstudományom kimerült a virsli-rántotta páros megvalósításában.

Kb. 50 darabból állt a szakácskönyv-gyűjteményem, amikor 25 évesen minimális gasztronómiai tudás nélkül férjhez mentem. A férjem valószínűleg nagyon szeretett engem, mert az általam készített förtelmes, rágós, leégett, rossz ízű, élvezhetetlen ételeket szemrebbenés nélkül az utolsó cseppig/morzsáig megette. Ekkor azonban már éreztem, hogy ez nem maradhat így tovább, tehát megrendeltem a Magyar Konyhát, és bevetettem magam a főzés tudományába.

Azt hiszem, gyorsan és sokat fejlődtem. Legalábbis addigra élvezettel falatozó férjem mellé három gyermekkel kiegészült családomon elégedettséget láttam. Hagyományos konyhát vezettem: rántásos levesek, főzelékek, fasírt, rántott hús és hetente legalább kétszer pörkölt . Így ment ez közel húsz évig, míg csak lassanként le nem váltak családtagjaim a főtörzsről, és egyedül maradtam. Egyedül, de nem magányosan, mert ekkor tűnt fel a színen a Street kitchen, mely óriási lökést adott főzés iránti szenvedélyemnek, így tudományom mostanra fúziós konyha lett ázsiai, olasz, spanyol, stb. ízekkel.

Így váltam néhány év alatt hat-tepsissé. Olyan emberré, aki nem csak imád főzni, de érdekli is minden, ami ezzel kapcsolatos.

Ehhez különösen jó olvasmánya Múlt-kor magazin "Imádunk enni" című különszáma.

 

Válassz példaképet!- Múlt-kor 2025. őszi szám

 

Már ötödikes koromban is nagyon szerettem a történelmet, de most belegondolva, nem igazán tudom, mit tetszett rajta annyira. Talán az, hogy érdekes volt, hogy régebben másképp éltek, gondolkodtak, viselkedtek az emberek, mint most. Volt egy "romantikája" az őskori gyűjtögetésnek, az ókori rabszolgaságnak, a középkori boszorkányüldözéseknek, az újkori polgári forradalmaknak és a jelenkori világégéseknek. Persze akkor még nem volt bennem annyi empátia, hogy átérezzem, milyen nehézségeket, küzdelmet, esetleg fájdalmat okoztak ezek a helyzetek és események.

 

Most is töri rajongó vagyok, de már más okok miatt érdekel.

Egyrészt mindenki tudja, hogy a „történelem ismétli önmagát”, azt viszont sokan figyelmen kívül hagyják, hogy ebből esetleg tanulni lehetne, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat.

Másrészt a történelmi személyiség életét teljes egészében tudjuk vizsgálni. Nem kell megvárni, hogyan fognak változni, mit fognak reagálni egyes helyzetekben, hiszen már mindent teljes egészében láthatunk. Személyiségkutatásban jó kis utazás ez, és felhasználható más, jelenkori személyek személyiségváltozásának prognosztizálásra.

Ez utóbbi témánál maradva számomra úgy tűnik, hogy régebben volt néhány igazán önzetlen és elvhű ember, aki hajlandó volt akár a vagyonát és státuszát feláldozni azért, hogy ne csak nekik, sőt ne nekik, hanem másoknak jó legyen a világ. Ha most megkérnének, hogy a jelenlegi közéleti személyek közül válasszak példaképet, nagyon nehéz helyzetbe kerülnék. 

A történelmi személyiségek között viszont van választék. Igazi példakép számomra II. Rákóczi Ferenc, aki gazdag, hatalommal rendelkező emberből rodostói remeteként végezte, mondjuk ki, kegyelemkenyéren.

Nem tudom, most hány politikus vállalná ezt fel.

 E lehet ezen gondolkodni, miközben az ember elolvassa a Múlt-Kor magazin 2025. őszi számát, melynek fő témaköre az újratemetésekről szól, köztük is Rákóczi fejedelem1906-os kassai nyugalomba helyezéséről.  

Szintén ebben a számban olvashatunk arról, hogy Liszt Ferenc korában is milyen tisztelet övezte a fejedelmet, mert a híres zeneszerző hiába írt a Rákóczi nótán alapuló szerzeményt, a Királydalát, Rákóczi Ferenc történelmi szerepvállalása miatt nem fogadták el a budapesti Operaház ünnepélyes megnyitására.

Randevú Jean Valjeannal

 

Édesanyám látóideg-sorvardással született, ami miatt 90 %-os volt a látássérülése, vagyis orvosilag vak volt. Ez azonban nem tartotta vissza attól kicsi koromban, hogy a kevéske látását arra fordítsa, hogy meséket olvasson fel nekem. Valószínű, hogy életem első 6 évében semmi mást nem olvasott, csak meséket. Ezzel elültette egy nagy szenvedély, az olvasás magját bennem. Nagyon szeretek olvasni, mégis van néhány tényező, melyek miatt nem tudok mindent elolvasni, amit szeretnék. Leginkább a szűkös időkeret az, ami megakadályozza, hogy elolvassam azokat a könyveket, amik érdeklenek. Ennek következménye mai napig is, hogy visszariadok a vastag könyvektől. Ezért nem olvastam - bár évek óta tervezem -, többek között az Anna Kareninát, a Háború és békét és a Nyomorultakat.

Ez utóbbival már kerültem karnyújtásnyi távolságra, amikor nyolcadikos koromban a magyar-rajz szakos osztályfőnököm hívta fel a figyelmemet erre a regényre. Kihoztam a könyvtárból és bele is kezdtem. Sajnos a lelkesedésem hamar elfogyott, pedig ez vitathatatlanul jó történet. Honnan tudom? Számtalanszor feldolgozták filmen, sőt, amikor a lányaim kicsik voltak, vasárnap reggelenként rajzfilmsorozat formájában láttuk. Tehát, tudom, miről szól. De valójában nem ekkor ismerkedtem meg vele, hanem még gimiben, amikor magyar tagozatosként el kellett volna olvasnunk. Kevés időnk volt rá, és nagyon sok más feladatunk is volt, ezért egyikünk se olvasta… mármint regény formában nem, na de volt más lehetőség is. A szomszédunknak előfizetett a Füles rejtvényújságra, melyben képregény formában több hónapig tartó folytatásokban megjelent a „Nyomorultak”. Így sikerült, ha nem is elolvasni, de megismerkedni például Jean Valjeannal.

És most a Múlt-kor történelmi magazin 2025. nyári számából megtudhattam, hogy mindezt Korcsmáros Pál grafikusnak köszönhetem.

Ettől függetlenül még mindig rajta van a bakancslistámon.

In a world of hate be Francis

 

A Múlt-kor magazin 2025. évi 1. száma bemutat néhány alig ismert, de annál jelentősebb „szürke eminenciást” a történelemből, vagyis olyan személyeket, akiknek a nevét a magamfajta átlagemberek jellemzően nem ismerik, de akik főnökeikre komoly hatást gyakorolhattak, és ezáltal befolyásolhatták a történelem menetét. Egyikük a Kádár János árnyékában megbújó Erdélyi Károly volt, aki a szolnoki vasútállomáson szólította le Kádárt, és lopta be magát a gulyáskommunizmus ikonikus alakjának szívébe.

 Az első kérdés az, hogy miért pont Szolnokon.

A második pedig az, hogy milyen érzés egy posztkommunista városban valódi, tehát nem a most divatos álságos kereszténynek lenni.

Szolnoki vagyok, így születésem óta testközelből tudom, érzem, átélem a város politikai beágyazódását.

Szolnok mindössze 100 km-re van a fővárostól, jó vasúti közlekedéssel, katonai bázissal, repülőgépekkel, így nem meglepő, hogy 1956-ban Kádárék itt találtak a biztonságos menedéket. És sajnos ezt a helyzetet hosszú időre konzerválták is.

 Azt mondják, Szolnokon két fajta ember van: aki itt született (nagyon kevés, egyre kevesebb) és aki ide költözött, vagy helyesebben sok esetben, akit ide költöztettek. Ez utóbbiak egy része a Kádár rendszerben büntetésből került ide pl. a fővárosból, elég messze ahhoz, nehogy bajt kavarjanak Budapesten, de közel ahhoz, hogy szemmel lehessen őket tartani. A másik részét pedig jutalomból helyezték ide, ahol a jutalom az volt, hogy a büntetésből idekerülteket megfigyelhették. Szinte hihetetlen, de ez utóbbiak között még papok is voltak, az ún. „békepapok”. Gyermekkori hitoktatóm, a budapesti születésű és kötődésű, de hitoktató tevékenysége miatt Szolnokra száműzött Himfy Ferenc atya egy paptársával lakott együtt a plébánián. Ha férfi vendég érkezett Himfy atyához, az atya mindig szólt az illetőnek, hogy a paptársa be fog jönni bemutatkozni, mire a férfivendég mondja azt, hogy őt Szabó Jánosnak hívják. Így aztán Himfy atya minden férfi vendége Szabó János volt, tehát a paptársa nem tudott az elvtársaknak érdemben referálni arról, hogy ki volt a vendég.

Ilyen környezeten kaptam én vallásos nevelést, jártam 6 évig hittanra és vettem fel az összes elérhető szentséget: keresztséget, első áldozást és bérmálkozást. Mondhatnám, hogy minden rendben volt, de nem. Történtek meglepő dolgok. Amikor 8 évesen az iskolában megtudták, hogy vallásos vagyok, az osztálytársaim letérdeltettek a tanteremben a többiek előtt és kiabáltak, hogy imádkozzak. Ma is emlékszem rá, bár nem értettem, miért baj az, hogy én hiszek Istenben. 14 éves koromban az osztályfőnököm azt mondta szülői értekezleten, hogy még mindig vannak olyan primitív emberek, aki hisznek Istenben. Édesanyám felháborodva jött haza, hogy kikéri magának, ő nem primitív.

Egyik ismerősünk lakására ellátogatott a főnöke, és amikor meglátta a falon a keresztet, közölte, hogy ezt vegye le. A saját lakásában se tehetett azt az ember, amit akart!

(Számomra jelenleg az a legbántóbb, hogy ezeknek a vallás és Isten ellenes embereknek jó része most kereszténynek hazudja magát.)

Ebben a környezetben sikerült megőriznem hitemet, melyért rendkívül hálás vagyok Istennek.

Ez a miliő azonban odavezetett, hogy bár már 35 év eltelt a rendszerváltás óta, mégse szeret egyetlen pap se ide jönni, itt szolgálatot teljesíteni.

Ilyenkor hálával gondolok Himfy atyára, akit, ha nem ismertem volna, lehet, hogy most nem járnék templomba.

Hálával gondolok a tegnap elhunyt Ferenc pápára is, aki kiemelkedő és példamutató tevékenységet végzett az egyház megújításában, az elesettek és szegények felkarolásában, a háború határán forrongó világ felé a béke fontosságának közvetítésében.

Ezek az egyházi személyek segítenek abban, hogy a gyűlölettől fortyogó álkeresztények között továbbra is tudjak templomba járni.

De ha ők nem lettek volna, akkor is hinnék Istenben. Ez azonban egy külön történet.

 

A megelőzés szerepe Newton III. törvénye esetén

 

Amikor iskolás voltam, csak középiskolában tanultuk a hatványozást meg a Pitagorasz-tételt. Most ezek az általános iskolai tananyag részei.

Köztudottan felgyorsult és kitágult a világ, aminek eredményeképpen óriási fejlődésen mentek át a tudományok. Az embereknek meg kellene ismerkedniük ezzel a nagy mennyiségű tudásanyaggal lehetőség szerint már gyermekkorban. Ezt a tanmenetek úgy oldják meg, hogy egyre több információt - jellemzően tényeket-, próbálnak beleerőszakolni a gyerekek fejébe már nagyon fiatal korban. Sokszor sajnos nem a gondolkodás, a véleményalkotás fejlesztésére törekednek, hanem a száraz adatok bebiflázására. Egyik oldalról érthető, hogy az érettségizők rendelkezzenek egy, az életterüknek megfelelő általános tudással, másrészről viszont a több tananyag több időt is igényelne, tehát óhatatlanul fel kellene merülni a szelektálás szükségességének.

 
Természetesen elfogadom, hogy tudni kell azt, hogy 1848-49-ben a magyarok az osztrákokkal szemben küzdöttek a szabadságukért, illetve, hogy a XX. században két világháború is dúlt bolygónkon. Fontos ismerni azt, hogyan veszítettük el szabadságunkat, illetve, hogy milyen okok vezetnek egy világháború kitörésére, milyen következményei lehetnek egy ilyen minden kontinensre kiterjedő világégésnek. Ugyanakkor mi szükség van arra, hogy a diákok az összes csata helyszínét és idejét pontosan sorolják?

Szerintem a történelemben nem a lexikális adatok a legfontosabbak, hanem az, hogy ha egy nép, egy ország, egy vezető valamit tett, annak milyen következményei lettek. Az okozati összefüggések. Ahogy Newton III. törvénye mondja: Ok-okozat, hatás-ellenhatás. Ha megfosztok egy népcsoportot a szabadságától, előbb-utóbb fel fog ez ellen lázadni. Tisztában kell ezekkel lennünk, hogy elkerülhessük a társadalomra, a népünkre, az emberekre leselkedő veszélyeket.

 

A megelőzés ugyanolyan fontos, mint a gyógyítás.

 

Történelemből olyan óriási tananyagot kellett már az én iskolás koromban is megtanulni, hogy az érettségi előtti évben a kommunizmus magasztalásán kívül nem maradt idő a II. világháborút követő eseményekre. Így aztán ebben a korszakban - gyakorlatilag napjainkban - sok olyan személy ténykedett, akiről csak felnőttként olvasmányélményeim, tévés emlékeim révén szereztem tudomást. Fiatalkoromban nagyon szerettem „A Hét” című tévéműsort, mely vasárnap esténként összefoglalta a hét – elsősorban – külpolitikai eseményeit. Ebben hallottam Golda Meirről, Indira Gandhiról, Margaret Thatcherről és más híres politikusnőkről, akikről a Múlt-Kor magazin 2024. téli számában olvashatunk érdekes cikkeket. Az életük példáján is lehet okosodni azzal kapcsolatban, hogy egy politikus döntéseinek, cselekedeteinek milyen hatásai lehetnek nem csak saját magára, de egész országára nézve is. El kell ezeken az életutakon gondolkodnunk.

Használjuk az agyunkat, mert arra való.

Nancy, Jackie és a többiek

 

Életemben nem vártam még annyira az amerikai elnökválasztást, mint most, pedig nem is vagyok az USA állampolgára. Amikor meglett az eredmény persze azt gondoltam, hogy kár volt ezen ennyit rugózni, hiszen nincs rá semmilyen ráhatásom, mivel még az a nyomorult egyetlen szavazatom sincs, amivel itthon rendelkezem.

Erre tekintettel nem akarom minősíteni sem a megválasztott elnököt, sem szavazóit.

Ennek az évnek viszont minden kétséget kizáróan egyik legnagyobb nemzetközi politikai eseménye volt ez a választás, melyre nemcsak a tévéhíradóban, a bulvár- és a kibeszélő, megbeszélő, átbeszélő műsorokban készített fel a média, hanem az írott sajtóban is. AZ IPM másfél éves projektben futott neki az eseményeknek három részes, amerikai elnökökről szóló különszámával, melyben röviden, de még is tartalmasan meg lehetett ismerkedni az amerikai elnökök pályafutásával, eredményeivel, kudarcaival, sok-sok érdekességgel fűszerezve.

Felületes olvasó azt gondolná, hogy ki lett vesézve a téma, de nem így van. A Múlt-kor az Ármány és szerelem a Fehér Házban című különszámában számtalan kevésbé ismert információ található, melyek közül számomra Kennedy és Clinton szexuális kalandjain túli, más elnökök szenvedélyes vagy éppen szenvtelen szerelmi történetei voltak a legizgalmasabbak, mivel a politikusok magánélete csak akkor közbeszéd tárgya, ha botrányok kísérik. A romantikus, sírig tartó szerelmek jellemzően nem kerülnek az érdeklődés előterébe.

Emellett aki kíváncsi pl. arra, hogy miért fontos az, hogy egy elnöknek legyen háborús tapasztalata, és mely elnökök rendelkeznek ezzel, az mindenképpen olvassa a Múltkor különszámát.

Hiszékenység a fake news árnyékában

 

Álhírek, vagyis hamis információt terjesztő híradások mindig is voltak a történelemben. Természetesen olyanok is, melyek szándékosan próbálták valamilyen oknál fogva félrevezetni az embereket. Céljuk elsősorban az, hogy befolyásolja az emberek vélekedését egy személyről vagy eseményről, melynek eredménye lehet az, hogy lejáratnak, elhiteltelenítenek valamely személyt (pl. Lucreczia Borgia a végzett asszonya volt, Mária Terézia lovakkal való állítólagos szexuális kapcsolata), vagy a valóságnál jobb színben tüntessenek fel valakit (pl. Napóleont harci sikerei esetleges eltúlzásával, vagy sikertelenségei kozmetikázásával).

Azt gondolhatnánk, hogy napjainkban sokkal nehezebb álhíreket terjeszteni, mivel számtalan hírforrásból lehet tájékozódni, de sajnos ez pontosan ellenkezőleg van. Minél több ugyanis a forrás, annál többféle lehet az információ ugyanarról a tényről.

Ezt pszichológiai tényezők is színesítik.

Egyrészt az emberek sokkal jobban szeretnek egy közösséghez tartozni, mint az igazságot tudni.

Másrészt érvényesül a megerősítési torzítás, vagyis az a jelenség, hogy az emberek a beérkező információk közül azokat részesítik előnyben, melyek megfelelnek a saját szájízüknek, függetlenül attól, hogy ezek az információk igazak vagy sem.

Így aztán például napjainkban sokan rettegnek a háborús veszélytől akkor is, ha nincs háború, és mellesleg Magyarország a történelem legerősebb katonai szövetségének (NATO) tagja. Egyesek az ilyen álhírekre még rá is erősítenek.

Ezek után nem lehet azon csodálkozni, hogy a magyarországi zsidóság hiába értesült a II. világháború idején arról, hogy a németek elkezdték deportálni a környező országokban a zsidókat, hiába jöttek figyelmeztetések a koncentrációs táborokból megszökött személyektől, a magyar zsidók nem hitték el. Azt gondolták, hogy ilyen nálunk nem történhet, ezért a szaporodó figyelmeztetések ellenére sem menekültek, és így menthetetlenül bekövetkezett a katasztrófa. 

Kapcsolódó cikk: 

Múlt-kor 2024. őszi számában

A Marika néni maradhat, de tegezz!

 

Lehet, hogy begyepesedett vagyok, de én nehezen viselem anyanyelvünk rohamos változását, amit én kifejezetten negatív folyamatként élek meg.

Nem a szlengre gondolok, ami által az én korosztályom számára sokszor komoly fejtörést okoz a fiatalok, főleg A-generációsok kommunikációja.

Borsódzik a hátam attól, hogy az általános nyelvi rövidülés következtében el-eltűnnek az igekötők és újabban minden ige elé - ha kell, ha nem - a "be" igekötő kerül. Ettől valószínűleg mindenki "beájul", kivéve engem.

Ráadásul egyre általánosabb a tegeződés idegenek között is nemtől és főleg életkortól függetlenül. Én azt tanultam, hogy az idősebbeket tisztelni kell, és ennek része az is, hogy magázom őket akkor is, ha ők tegeznek. Ez a bizonyos csendőrpertu. A nálam 30 évvel idősebb néninek „Csókolom, Marika néni”-vel köszöntem mindaddig, amíg nem mondta, hogy a Marika néni maradhat, de tegezzem.

A mai fiatalok nem így kommunikálnak.

Ennek tudatában nagyon érdekes volt arról olvasni Balázs Géza „Így imádkozzatok!” című cikkében, hogy az igekötők a XVII. századtól terjedtek el, illetve hogy a tegezés a XVI. században egyedüli megszólítási mód volt nemtől, kortól, sőt társadalmi helyzettől függetlenül.

Már csak az kérdés, legyek-e elfogadóbb azzal kapcsolatban, hogy anyanyelvünk érzékelhetően visszafejlődik.

 

Múlt-kor 2024. 2. szám.

 

Kalkulus 1,2 millió euróért

 

Amikor először vettem kezembe a Múlt-kor magazint, néhány ismerősöm megpróbált lebeszélni róla. Nem árulom el, milyen indokokkal. Én azonban bizalmat szavaztam a lapnak, és eddig nem is volt gondom, most azonban elgondolkodtam. Nem azért, mert az újságban olvasható „mesés mítoszok” többségét már ismertem, tehát sok újdonsággal nem lettem gazdagabb. Két tárgyi tévedés zavar.

A Newtonról szóló cikk szerint a híres fizikus-matematikus vitába keveredett Gottfried Leibniz német polihisztorral azon, hogy melyikük a KALKULUS feltalálója.

KALKULUS?

Pardon? Micsoda????

Nézegettem, ki a cikk szerzője, de nincs ilyen. Magának a lapnak sincsenek szerzői, „csupán” szerkesztői.

Gondolom, ez azt jelenti, hogy idegennyelvű cikkeket, írásokat fordítanak le, szerkesztenek át és tesznek közzé. Ezzel persze nincs gond, de ebben az esetben illene utánanézni a szakszavak helyes magyar fordításának. Feltételezem a fordító nem tudta, hogyan mondják magyarul a „calculation” szót.

Leibniz és Newton közel egyszerre találta fel a matematikai analízis egyik fontos tételét a határozott integrálszámításra, melyet rájuk való tekintettel Newton-Leibniz tételnek nevezünk.

Miután ezen túltettem magam, megtudhattam, hogy az 1960-ban született Maradonát 23 éves korában, vagyis 1983-ban a Napoli rekordösszegért, 1,2 millió euróért vette meg. No, kérem, senkit se zavarjon, hogy az eurót csupán 1999-ben vezették be, tehát Maradonát „mai árfolyamon” 1,2 millió euróért vehették meg, amit esetleg érdemes lett volna forintra átszámítani.

Ezek után kétségeim támadtak a magazin tartalmának megbízhatósága kérdésében, amit az írásom elején említett ismerőseim is felvetettek.

Magazinajánló, Múlt-kor 2024. 1. szám

 

Amióta dolgoznak a lányaim, megengedhetjük magunknak azt a „luxust”, hogy rendszeresen kiállításokra járjunk. Nagyon sok élményre tettünk így szert, és vicces esetek részesei is lehettünk, mert amikor javasoltam a lányaimnak, hogy menjünk el a Bosch kiállításra, megkérdezték, hogy miért akarok háztartási gépeket nézni.

-        Milyen háztartásai gépeket? –kérdeztem felháborodva. – Hieronymus Bosch reneszánsz festőre gondoltam.

Nesze neked magyar oktatási rendszer :O

Azóta sokat fejlődtünk, így már örömmel és kíváncsisággal vártuk 2023-ban a Gulácsy kiállítást a Nemzeti Galériában. Ha már ott voltunk, nagylányom javaslatára megnéztük Imre Mariann különleges alkotását, Szent Cecíliáról készült installációját. Nagyon tetszett, és most a magazin jelen számában olvashattam Szent Cecília életéről.

A Gulácsy kiállítást egyébként kedvezményesen nézhettük meg azért, mert láttuk a Szépművészeti Múzeumban a Csontváry kiállítást is. A képek melletti leírásokat, tájékoztatókat az első betűtől az utolsóig figyelmesen elolvastam, mégis tartogatott a magazinban újdonságokat a Csontváryról szóló cikk. „Ráadásul” a bevezető ugyanazokat a kérdések sorolta fel a képeket látva, amik bennem is felmerültek, például hol talált Csontváry akkora műtermet, ahol „nagy motívumú” képeit elkészíthette.

Magazinajánló: Múlt-kor 2023 téli szám

Múltkor 

Amikor gyerek voltam, csupán egyetlen csatornát lehetett nézni a tévében, azt is csak bizonyos időpontokban. Hétfőn adásszünet volt, így jókat lehetett olvasni. Hétköznapokon volt délelőtti adás 8 és 12 óra között, illetve délutáni adás 17 és 22 óra között. Keddenként egy-egy tévésorozatot nézhettünk, sokszor valamelyik szocialista országból érkezettet. Néha szombaton este voltak izgalmas filmek, illetve ünnepeken, karácsonykor, szilveszterkor, esetleg nyugatiak, de kizárólag csak olyanok, melyek rossz fényben mutatják be a nyugati világot, így például Charles Bronson ikonikus filmje, a Bosszúvágy.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha nagy értéknek számítottak a fekete-fehér, régi magyar filmek. Ennek köszönhetően nagyon sok régen híres színészt láttam, ismertem, pl. Kabos Gyula, Muráti Lili, Jávor Pál, Karády Katalin, stb.. Én az 1970-es években azokat a filmeket néztem, amik a 30-40-es években készültek. Soha nem jutott eszembe azonban az, hogy hova „tűntek” ezek a művészek. Mentségemre szolgáljon, hogy gyerek voltam. Most azonban különösen érdekes volt olvasni azt a több színészről szóló cikkgyűjteményt („Idegenbe szakadt színészeink”), mely a külföldön szerencsét próbáló színészekről szólt. A bemutatott művészek közül egyedül Práger Antal szerepelt később készült magyar filmekben is, de ő is külföldön tartózkodott jó pár évig, amit szintén nem tudtam korábban.

Szintén nagyon érdekes volt a „Flörtölés képeslappal” című írás, melyben olyasmiről olvastam, amiről még soha nem hallottam, a világpostajátékról. Minden kornak megvannak a saját szokásai, itt az udvarlás egy speciális módjáról olvashattok.

Magazinajánló : Múlt-kor extra 33 figyelemre méltó nő

 

A Múlt-kor magazint tavaly december óta olvasom. Három havonta jelenik meg, ez az első különszáma, melynek bizalmat szavaztam. Tudniillik hallottam róla ellenvéleményeket, nevezetesen hogy kötődik az egyik politikai oldalhoz. Nem tudom, nem így veszem kézbe.

Kovács Emőke "A nemzet színésznője" című cikkében említi, hogy Laborfalvy Róza sírja a Kerepesi úti (Fiumei úti) temetőben van. Most szeptemberben láttam is. 

A magazin erőssége a sok kép, és a sok, rövid, mégis informatív cikk.

Ebben a számban csak nőkről olvashatunk, olyanokról, akik saját jogukon lettek híresek, illetve olyanokról, akiket hozzátartozójuk, jellemzően férjük tett híressé. De olyanról is, aki mindkét szempontnak megfelel (Benke Róza vagyis Laborfalvy Róza)

Olyanról, akiről már sokat hallottunk, de akiről még lehet új információt mondani (Zrínyi Ilona). Olyanról, akiről esetlegesen, hozzátartozója révén hallottunk. (Horthy Miklósné). Olyanról, akiről én még soha nem hallottam. (Steinschneider Lily)

Legérdekesebb olvasmány az aradi vértanúk feleségeiről szóló volt. Soha nemjutott még eszembe, hogy ezt a történelmi eseményt erről az oldalról is megnézzem, eszembe se jutott, milyen sors várt ezekre a nőkre. 

Jó volt olvasni. Ár-érték arányban is nagyon jó.