Álhírek, vagyis hamis
információt terjesztő híradások mindig is voltak a történelemben. Természetesen
olyanok is, melyek szándékosan próbálták valamilyen oknál fogva félrevezetni az
embereket. Céljuk elsősorban az, hogy befolyásolja az emberek vélekedését egy
személyről vagy eseményről, melynek eredménye lehet az, hogy lejáratnak,
elhiteltelenítenek valamely személyt (pl. Lucreczia Borgia a végzett asszonya
volt, Mária Terézia lovakkal való állítólagos szexuális kapcsolata), vagy a
valóságnál jobb színben tüntessenek fel valakit (pl. Napóleont harci sikerei
esetleges eltúlzásával, vagy sikertelenségei kozmetikázásával).
Azt gondolhatnánk, hogy napjainkban
sokkal nehezebb álhíreket terjeszteni, mivel számtalan hírforrásból lehet
tájékozódni, de sajnos ez pontosan ellenkezőleg van. Minél több ugyanis a
forrás, annál többféle lehet az információ ugyanarról a tényről.
Ezt pszichológiai tényezők is
színesítik.
Egyrészt az emberek sokkal
jobban szeretnek egy közösséghez tartozni, mint az igazságot tudni.
Másrészt érvényesül a megerősítési
torzítás, vagyis az a jelenség, hogy az emberek a beérkező információk közül azokat
részesítik előnyben, melyek megfelelnek a saját szájízüknek, függetlenül attól,
hogy ezek az információk igazak vagy sem.
Így aztán például napjainkban sokan
rettegnek a háborús veszélytől akkor is, ha nincs háború, és mellesleg
Magyarország a történelem legerősebb katonai szövetségének (NATO) tagja. Egyesek
az ilyen álhírekre még rá is erősítenek.
Ezek után nem lehet azon
csodálkozni, hogy a magyarországi zsidóság hiába értesült a II. világháború idején
arról, hogy a németek elkezdték deportálni a környező országokban a zsidókat, hiába
jöttek figyelmeztetések a koncentrációs táborokból megszökött személyektől, a magyar
zsidók nem hitték el. Azt gondolták, hogy ilyen nálunk nem történhet, ezért a
szaporodó figyelmeztetések ellenére sem menekültek, és így menthetetlenül
bekövetkezett a katasztrófa.
Kapcsolódó cikk:
Múlt-kor 2024. őszi számában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése