2024. szeptember 3., kedd

Ökológiai lábnyomunk eltapossa a fenntarthatóságot

 




Amikor kicsi voltam, hetente csupán egy vödörnyi olyan szemetünk keletkezett, amit a kukások elvittek. Minden mást hasznosítottunk.

Amikor tinédzser lettem, már lehetett Coca kólát venni. Egy literes kiszerelésben, nehéz, betétdíjas üvegben árulták, amit természetesen visszavittünk a boltba.

Amikor a lányaim születtek, még senki se használta a „fenntartóhatóság” szót. Akkoriban jelentek meg az első eldobható pelenkák, melyeket én csak éjszakára használtam, mert nagyon drágák voltak. Nappal ruhapelenkát tettem a lányaimra, melyet folyton fertőtleníteni, mosni, vasalni kellett, viszont nem keletkezett sok szemét, nem volt nagy az ökológiai lábnyoma. Manapság sehol nem árulnak ruhapelenkát. Használja még valaki?

 Iszonyatos mennyiségű szemetet termelünk.

Az IPM Tudta-e 19. számának egyik cikke szerint az eldobható pelenka környezetvédelmi katasztrófa. Másik cikk szerint 5 cég a világ műanyagszennyezésének fő felelőse. Első 11 %-kal a Coca-Cola.

Csak egy Földünk van.

A Föld meglesz nélkülünk, mi viszont nem leszünk meg nélküle.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése