2024. szeptember 25., szerda

Ki vagy te?

 


Másfél éve egy ismerősömmel heti rendszerességgel együtt végzünk egy feladatot, amit az első perctől megosztottunk: egy részét én csinálom, a többit pedig ő. Sajnos időnként előfordul, hogy nem tudok menni és ilyenkor mindig szólok neki. Mindenki azt gondolhatná, hogy jó kis csapat módjára nagyon jól boldogulunk, de én nem így érzem. Ő ugyanis rendszeresen „elfeledkezik” arról, hogy megállapodásunk szerint mit fogok én csinálni, és egyszerűen elszipkázza előlem a részemet akkor is, ha megyek. Azt mondja, hogy meg van ijedve, hogy nem megyek. Ezt tapasztalva, változtattam a módszeremen, és már akkor is szóltam neki, amikor mentem. Gyakorlatilag minden héten szóltam, hogy megyek, vagy nem megyek, amit nagy tehernek érzek, sőt egyre jobban dühít. Nagyon hosszú idő és egy másik ember kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi az ismerősöm különös viselkedésének magyarázata. Ő nem hiszi el, hogy én megbízható vagyok és tényleg fél, hogy nem megyek, hiába szólok. Próbálok nem haragudni rá, mert ő ilyen, és ezen nem tud változtatni. Meg kell próbálnom elfogadni őt. Ilyen a személyisége.

Az emberek ugyanis különbözőek, viszont ahogy mondják, mindenki magából indul ki, vagyis mindenki a saját előfelvetései alapján ítéli meg a többi embert, ami az esetek többségében nem  helyes éppen a különbözőség miatt.

Mostanában felkapott téma Bese Gergő ügye, a volt papé, aki vehemensen szapulta a homoszexuálisokat, miközben ő is az. Mi vitte rá, hogy kifelé ne ezt közvetítse? Milyen a személyisége?

Más emberek esetében is fel szoktak bennem merülni hasonló kérdések. Szeretném tudni, hogyan reagálnak az emberek egy-egy helyzetben. Mire számítsak? Bántani akarnak? Vagy szimpatikus vagyok nekik? Bízhatok bennük vagy nem?

Szeretném tudni, hogy létezzek napi szinten egy nárcisztikussal egy térben. Hogyan verjem vissza egy machiavellista támadásait? Hogyan védjem meg magam egy pszichopatától? 
Hogyan gondolkoznak mások?  

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én szeretném tudni ezekre a kérdésekre a választ, ezért szeretem a pszichológia írásokat. Ezen a téren az egyik legjobb a HVG extra pszichológia, melynek 2024. őszi számában érdekes cikk található az autisták gondolkodásmódjáról.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése