Miért nem lettem geofizikus avagy háború pontban négykor

A gyerekeim kicsi korukban sokszor kérdezték:
– Anya, te mi vagy?
Ciki lett volna azt mondani, hogy főállású anya, ezért mindig bevallottam az igazat.
– Geofizikus.
– Jó, jó, de mi az? – kérdezték, mire hosszú magyarázatba kezdtem a földrengésekről, a napszélről, a geoidról és a kőolajkutatásról.
Hitték is, nem is, nem szóltak semmit, ám egy nap a nagylányom lelkesen jött haza.
– Képzeld, anya! A suliban néztünk egy filmet.
– Mi volt a címe?
– A mag, és volt benne két geofizikus!
– Komolyan? És?
– Szóval tényleg vannak geofizikusok – lelkendezett.
–Miért ne lennének? – ráncoltam össze a homlokomat. – Én is az vagyok. Mutattam is neked a diplomámat.
– Persze, persze de az csak egy kis könyv… a filmben viszont igazi geofizikusok voltak!
Ezek után természetesen én is kíváncsi voltam a filmre, és irigykedtem: ó, milyen érdekes életet élnek az Aaron Eckhart és Stanley Tucci által megformált tudósok!
Persze csak addig volt izgalmas az életük, amíg ez utóbbi meg nem halt.
De miért nem lettem én geofizikus?
Vágyakban nem volt hiány. Szeizmológus akartam lenni. San Franciscóban akartam tanulni a Berkeley egyetemen. Ne nevessetek ki! Nem vicc. Öt éven keresztül gyönyörködhettem a tanszékvezetőm amerikai diplomájában, ami a falon lógott velem szemben, amikor vizsgázni voltam a vezérnél.
Történt azonban, hogy a nyolcvanas évek végén kezdtek beszivárogni hozzánk az amerikai filmek, nekem pedig nagyon nem jött be az amerikai életforma.
Jó, gondoltam, akkor mással fogok foglalkozni. Lehetőleg olyan területet választok, ahol pénzt is lehet keresni.
A kőolajkutatást választottam, már csak azért is, mert ezt a tárgyat kedvenc tanárom tanította.
És ha már lúd, legyen kövér! Nem itt Magyarországon, mert aki megtanulja, hogy kell kőolajat keresni itt, az mindenütt profi, nálunk ugyanis magas a hőmérsékleti gradiens (a hőmérséklet-növekedése a mélységgel), ezért hazánk nehéz terepnek számít.
Na de hova lehet menni?
Ismerőseim közül néhányan megfordultak a Közel-Keleten.
– Nagyon jó hely – mesélték. – Csak leszúrsz egy botot, és már jön is az olaj, ráadásul az arabok nagyon jól fizetnek.
Apró szépség hibája volt az iraki munkának, hogy minden délután pontban négykor megjelent néhány fegyveres ember a terepen és kijelentették, hogy mára vége a kutatásnak, mert most kezdődik a háború.
Hadászati szempontból nyugalmasabb hely volt Mongólia, ahol szintén dolgoztak ismerőseim. Ennek az országnak másik előnye, hogy csak egy ugrásra van Kínától, igaz, hétmérföldes csizmával, de mégis… ha az ember unatkozna – ami elég gyakran előfordul, mivel Mongólia kifejezetten ingermentes környezet – az ember csak kiruccan Pekingbe, és megnézi a Nagy Falat.
Mongólia 16-szor nagyobb Magyarországnál, lakossága azonban csak 3 millió.
Ismerőseim a sivatag mélyén dolgoztak-éltek, bár azt hiszem, ott nincs is más, csak sivatag. Azt mondták, hogy 100 km-es körzeten belül nem nőtt egyetlen fa se, és télen olyan hideg volt, hogy kifagyott a foguk. Szó szerint. Szóval amit kerestek, azt itthon protézisre költötték. Olyan rohadt hideg volt, hogy inkább megtanultak kenyeret sütni, csak ne kelljen a boltba menni, ami egyébként szintén nem volt 100 km-nél közelebb.
Ezek után úgy döntöttem, jó lesz nekem édes hazám, nem vágyódok el. Na de Budapest szóba se jöhetett, hisz drága volt az albérlet. Maradt kicsiny városom, ahol az ország egyik legnagyobb olajkutató cége üzemelt. Háromszor beszéltem meg időpontot az igazgatóval állásinterjú-ügyben, de a titkárnőnél tovább soha nem jutottam. Ekkor elgondolkodtam. Nem az volt a gond, hogy reggel héttől, délután négyig tartott a munkaidő. Még azt is lenyeltem, hogy pontban hétre kötelező volt benn lenni, és este kilenc előtt nem illett hazamenni. Az azonban nagyon nem jött be, hogy szombaton és vasárnap is bent ültek a jövendőbeli kollégák.
Mikor fogok én így élni? Mert akkorra már világos volt: a geofizika nem az életem, CSAK munka.
Úgy éreztem, ez az Isten ujja, és feladtam e tudománnyal kapcsolatos terveimet.
Na de miért jelentkeztem geofizikus szakra?
Az egy másik történet. Majd egyszer elmesélem.

IPM 2025. július - Karrierváltás

 

Karrierváltásra életünkben többször is sor kerülhet.

Gimis koromban sokáig pszichológus akartam lenni, de azután egy új szerelem, a csillagászat sajnos elnyomta ezt a vágyamat.

Ahogy már írtam róla, geofizikus szakra jelentkeztem, és mivel a csillagászat B-szak volt, és csak úgy lehetett rá jelentkezni, ha matek-fizika tanár, geofizikus vagy fizikus szakra járt az ember. Úgy gondoltam, a mat-fiz tanár túl könnyű, a fizikus meg túl nehéz, így maradt a rejtélyes geofizika. Ez így szép és jó, csak amikor odakerültem, hogy na jöjjön a csillagászat, kiderült, hogy a heti 40-45 geofizika óra mellé fel kellene venni 10-15 óra csillagászatot. Na itt véget is ért a csillagászathoz fűződő szerelmem. Ott maradt nekem a geofizika, amiről addigra már tudtam, hogy micsoda, és ami sok minden volt, de szerelem nem. Többek között nem tudtam vele elhelyezkedni egy teljességgel elférfiasodott területen, amire bizonyíték a geofizikai egyesületben való tagságom. Történt ugyanis, hogy amikor kézzel kitöltöttem a jelentkezési lapot, és beírtam a nevemet: Balázs MÁRTA, egyáltalán nem feltételezték, hogy lány vagyok, így aztán 3 évig Balázs MÁRTON néven voltam tagja az egyesületnek. Amikor végeztem, ugyan voltam pár állásinterjún, de talán látszott rajtam a lelkesedés hiánya, mindenesetre nem tudtam elhelyezkedni.

Elkezdtem tanítani egy általános iskolában, hiszen hiába volt egyetemi diplomám, nem voltam pedagógus, ezért középiskolába nem vettek fel. Ettől nagyon gyorsan besokalltam annak ellenére, hogy a mai napig szeretek tanítani. A vezetőség ugyanis nem engedte, hogy tovább képezzem magam, és hivatalosan is tanár lehessek. (Tiszában voltak azzal, hogy diploma birtokában átmentem volna egy középiskolába). Ez viszont nem tartotta őket vissza attól, hogy agyonterheljenek, és a heti óraszámom a megengedett kétszerese legyen. Így aztán rövid idő után visszavonultam az otthonom falai közé, és otthon tanítottam matekot és fizikát. Ez sokáig jó volt, főleg ahogy megszületett a három lányom, mivel a magam ura voltam. Csakhogy egy idő után nem lehetett megélni belőle, ezért váltani kellett. Jelentkeztem az egyetemre, de angol szakra azért nem vettek fel, mert már van egy diplomám, mondták, keressek azzal munkát. Fizika szakra azért nem vettek fel, mert nem műszaki egyetemre jártam. Matek szakra meg egyéni levelezőre járhattam volna, ami lényegében nappali tagozat volt. 3 gyerek mellett 100 km-es távolságról nem vállaltam.

Teljesen más után néztem, így került a látóterembe a jogi egyetem, amit sikeresen el is végeztem, és jelenleg, immár 13 éve jogászként dolgozom a gyermekvédelemben, ami jó, mert segíthetek az embereknek, ugyanakkor rossz, mert lelkileg sokszor megterhelő.

Sajnos nagyon sokszor eszembe jut a pszichológia. Nagyon sajnálom, hogy elengedtem. Szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni nekik. Pszichológusként is „taníthattam” volna, és könyvet is írhattam volna. De most már késő.

Életutam mindenesetre jó példa arra, hogy nem feltétlenül tud az ember egész életében egy területen dolgozni. Néha belső vagy külső okok miatt szükség van a váltásra.

 

Ha a téma bővebben érdekel téged, olvasd el az IPM 2025. júliusi számában a „Karrierváltás” című cikket.

 

Egy könyv, amely megváltoztatta az életemet

Nyugodj meg, kedves Olvasó, nem fogok az Egri csillagok mellett kampányolni, bár ez volt első valódi olvasmányélményem.

Nem is próbállak megtéríteni a Bibliát lengetve.

Nem áll szándékomban dicshimnuszt írni a Twilight-ról, mely elindított a misztikus írások rögös, ámbár bizsergető útjain.

A könyv, mely megváltoztatta az életemet Albert Ducrocg Az anyag regénye című műve, mely 16 éves koromban akadt a kezembe, és mondhatom, épp jókor. 

Már éppen kezdtem unatkozni a gimiben, mert felvettem a ritmust, és az iskolai kötelezettségek nem töltötték ki a napomat.

Miről szól ez a csoda?

A csillagászatról.

Arról, hogy  az égbolton látható csillagpöttyök közül egyesek milliószor nagyobbak és forróbbak, mint a Nap, míg mások "csak" bolygók, melyeknek nincs saját fényük, mindössze központi csillagunk fényét verik vissza.

Arról, hogy ha az égre tekintesz, beleláthatsz a múltba, mert míg a Nap 8 fénypercre van, vagyis azt látod, hogy nézett ki nyolc perccel ezelőtt, addig a legközelebbi galaxis, az Androméda-köd 2 millió fényéves távolsága azt jelenti, hogy azt látjuk, hogy nézett ki 2 millió évvel ezelőtt. Lehet, hogy egy csillag már rég kihunyt, de még nem ért róla ide a pusztulást jelző fény, így nem tudhatunk róla.

Arról, hogy a Naprendszer bolygói két csoportba oszthatók, és az óriásoknak nincs szilárd felszínük, hogy a Szaturnusz sűrűsége annyira kicsi, hogyha vízbe tennénk, úszna a felszínen, hogy a Jupiteren már legalább 300 éve dúl egy gigászi vihar, hogy az Uránuszon 80 földi évig tart egy év, hogy a Vénuszon nemcsak a hőmérséklet elviselhetetlen, de a légnyomás is.

És még sorolhatnám.

Korábban egyetlen ilyen könyvet se olvastam, de ez a számomra ismeretlen világ annyira magával ragadott, hogy azonnal tollat ragadtam, és kijegyzeteltem az érdekességeket, majd az elkövetkező évben még ÖTVEN! (Nem tévedés!) csillagászati könyvet olvastam el. Rajongásomra a koronát a következő év nyara tette fel, amikor letettem két amatőr-csillagász vizsgát, így jogosult lettem arra, hogy a TIT-ben csillagászati előadásokat tartsak.

Néhány hete írtam arról, hogy miért nem lettem geofizikus. Akkor megígértem, hogy elmesélem, miért jelentkeztem erre a szakra.

Ez a könyv volt az oka. Csillagász akartam lenni, de azt csak B-szakon lehetett elvégezni, vagyis másik szakra kellett járni, és csak később lehetett felvenni a csillagászatot. Három szakból lehetett választani: matek-fizika tanár (túl könnyű), fizikus (túl nehéz) és geofizikus (ez meg mi?).

Végül mégse lettem csillagász, elég volt az a heti 40 óra, amire geofizikán kellett járni. De nem bántam meg ezt a választást, mert ma is a matekos tudásomból élek.

Ha nem lett volna ez a könyv, most munkanélküli és éhező történész lennék.

Vagy ki tudja ....

A tyúk vagy a tojás

 

Nem emlékszem, hogy a csillagászattal való kapcsolatomban mi volt előbb: a könyv vagy a látvány.

Vagyis az, hogy elolvastamAlbert Ducrocq Az anyag regénye című regényét, vagy az, hogy két gimis barátnőmmel ellátogattunk a házunk közelében lévő 24 emeletes ház tetején működő csillagvizsgálóba.

Ez a két esemény megváltoztatta az életem, hiszen korábban pszichológus akartam lenni, viszont ezt követően csillagász akartam lenni. Más kérdés, hogy végül geofizikus lettem.

Ez a két esemény közvetlenül egymás után történt. Mindenesetre egy évtizedre szóló szerelem szövődött köztem és a csillagászat között, aminek mindössze első lányom születése vetett véget, ugyanis ezt követően nem tudtam a csillagvizsgálóba járni, és a sok mesekönyv-olvasás miatt a csillagászati szakirodalom is kikerült az érdeklődési körömből.

Néhány évvel ezelőtt kezdtem el újra csillagászati könyveket olvasni. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire lemaradtam, mert az elmúlt 31 évben sok érdekes felfedezést tettek a tudósok.

Ebben a körben különleges élmény az IPM Univerzum különszáma. A 2024. évi 1. szám egyik kedvenc témámról, a kozmológiáról szól, így aki szeretné tudni, hogy mi a sötét anyag és a sötét energia, ezt a magazint mindenképpen olvassa el.

Nyomozás gyilkosság nélkül BBC History 2025. aug-szept.

 

Néhány hete írtam arról, hogy bár szeretem a krimiket, nem tudnék nyomozó lenni, mert elborzaszt a mögötte megbújó emberi szenvedés.

A rejtélyeket, rejtvényeket viszont nagyon szeretem, így aztán egyik kedvenc tantárgyam volt geofizikus/földtudományi szakos hallgatóként az őslénytan. A paleontológusok egyetlen fogból, vagy csontdarabkából próbálják összerakni a teljes élőlény testfelépítését, életmódját és viselkedését. Nem egyszerű feladat, nem hiába voltak régebben félrelövések például a Kínában dinoszaurusz csontokról sokan azt gondolták, sárkányok maradványai.

A rejtvény/rejtélyfejtés más tudományágakban is megtalálható, például a történelemben.

A BBC History 2025. augusztus-szeptemberi duplaszámának olvasásakor a végére hagytam azt az unalmasnak látszó cikket, mely végül a legizgalmasabbnak bizonyult. III. Richárd csontjainak megtalálásáról, a király beazonosításáról szól. Nem új sztori, de én még csak most hallottam róla. Bár a történelmi legekről, becsvágyó birodalmakról és nagy hadvezérekről szóló cikkek is letehetetlenek voltak, erről a kutatásról szóló cikk mindent vitt. Vetekedett a krimikkel.  

No de ha becsvágyó birodalmak:

Tudjátok, melyik volt a világtörténelem legnagyobb birodalma?

Telefon óóó

Régen írtam Életképes sztorit (:D a szó mindenféle értelmében), de tegnap eszembe jutott néhány történet a telefonról.

Anno egy előző rendszerben végeztem el az egyetemet, ami csak politikailag volt más, de egyébként nagyon hasonlított a mostanihoz: már a végét járta, és nem lehetett csak úgy munkát szerezni, így frissen vasalt geofizikus diplomámmal ki kellett magamnak találni valami pénzkereseti forrást.
Mivel felsőfokú nyelvvizsgám volt angolból, és akkor törölték el a kötelező orosz-oktatást, gondoltam, angolt fogok tanítani. Bementem a Tanácsházára (akkor így hívták a Polgármesteri Hivatalt), és kértem engedély (az akkor mindenhez kellett), hogy taníthassak. Adtak egy papírt, hogy angol-nyelvoktató vagyok. Ennek annyira örültem, hogy később a telefonkönyvbe a nevem mellé is beírattam, gondoltam, jó kis reklám.
Azután ahogy szaporodott a családunk és az orosztanárokból átképzett angoltanárok száma, plusz elkezdtem a jogi egyetemet, abbamaradt az angol-oktatás.
Hanem egy éjjel 11 órakor valamikor az első Orbán-kormány idején (bizony ilyen is volt :D), megszólalt a telefon:
- XY-t keresem, mondta egy kellemes, lágy, de nagyon riadt férfi hang.
- Én vagyok - feleltem, és azon töprengtem, ki lehet a csodás hangú idegen, aki engem, a háromgyerekes anyát keresi éjek éjjelén.
- Nyelvoktató? - egyre bátortalanabb lett a hangja.
- Nem, már nem foglalkozom ezzel.
- Biztos? - kérdezte reménykedve.
- Biztos.
- Kár, pedig egy nyelvoktatót keresek.
- Már nem tanítok.
- Franciát se? - na itt bekapcsolt a vészjelző, de nem szóltam semmit, nem kérdeztem meg, hogy miért pont franciát.
- Nem, már nem foglalkozom ezzel.
- Kár - mondta reményt vesztve, és letette a telefont.
Csak ekkor jöttem rá, hogy Orbánék megtiltották a prostiknak, hogy szexhirdetéseket adjanak fel, akik ezért francia nyelvtanárként reklámozták magukat.
Persze megkérdezhetitek, hogy miért nem tűnt fel, hogy éjszaka telefonál egy idegen. Erre is van magyarázat.
A telefonszámunk (378) egyetlen jeggyel tért el a kenyérgyár készáru-raktárának számától (375), és éjjel bizony előfordult, hogy a megrendelők mellényomták a gombot:
- Jó napot, húsz darab egy kilós fehér kenyeret, és ugyanannyi félbarnát szeretnék - dörrent rám egy hang a kagylóból, mire azonnal magamhoz tértem.
 - Én meg aludni szeretnék, ember! Még hogy jó napot? Milyen nap? Még csak a hold látszik, éjjel két óra van! - ha nem hagynak aludni, elveszítem a jó modoromat.
- Nem a kenyérgyár? - kérdezi.
- Nem, magánlakás.
- Miért nem mondja? - csapta le a telefont bocsánatkérés nélkül.

Magazinajánló: IPM 2024. február

Geofizikus végzettséggel elvileg értenem kellene minimális szinten a fizikához, amikor azonban olvasom Sümegi András Amatőr tudomány című rovatát, mindig megállapítom, hogy semmit se tudok. Mentségemre szolgáljon, hogy minden hónapban becsülettel elolvasom a rovatot. Ebben a számban a jiggerről (jégcsiga) volt szó, és most először éreztem, hogy elejétől a végéig értettem a cikket. Te jó ég, erőkkel számoltunk! Mint egyetemista koromban :O

 Itt blogon már meséltem arról, hogy megboldogult lánykoromban csillagász akartam lenni, így jó volt olvasni a Hold és Mars utazásokról, feleleveníteni a régi tudásomat, felturbózni az azóta történtekkel. 

 Ha megkérdezte volna valaki, honnan számíthatjuk az orvostudomány kezdeteit, tuti az ókori görögöket mondtam volna, hippokratészi eskü, testnedvek, stb. Ki gondolta volna, hogy sokkal korábban voltak már szakértők. Az egyiptomiak. Ó, persze, a balzsamozáshoz, illetve annak révén biztos voltak ismereteik. 

 Állítólag mi itt Magyarországon a fejlett világhoz tartozunk. Politikailag biztos, hogy nem, hiszen - ahogy arról a korábbi IMP számokban is szó volt- Ázsiában több országban is volt már női miniszterelnök (pl. Indira Gandhi, Benazir Bhutto...), és most arról olvashatunk, hogy Afrikában nem is akárhol, de Ruandában volt női elnök Agathe Uwilingiyimana személyében, No erre az sem vigasz, hogy a nálunk sokkal fejlettebb USÁ-ban sem volt még női elnök. 

 Mit szeretek az IPM-ben? Olyan, mintha kitalálnák minden egyes hónapban a gondolataimat, azt, hogy miről szeretnék olvasni. A cikkek két részre oszthatóak: amiről már hallottam, de hiányosak az ismereteim, illetve azok a témák, amikről még nem is hallottam soha.

Egy kis unalmas elmélkedés

Mikor először egyetemre jártam (az ELTÉ-re, geofizikus szakra), az egyik volt gimis barátnőm, aki bölcsésznek tanult, azzal hencegett, hogy milyen tájékozott és naprakész a kortárs szépirodalomból. Mindent olvasott, ami akkor jelentős volt. Én meg nem mertem visszavágni, hogy hónapok óta Vlagyimirov Differenciálegyenletek című remekét tanulmányozom, mert két évig tartott, hogy valamikori magyar tagozatosként behozzam a lemaradásomat matekból. Akkor még nem volt annyi bátorságom, hogy felvilágosítsam a nagymenőt, mi emberek különbözőek vagyunk, különböző érdeklődéssel és különböző élethelyzettel, és ennek megfelelően például mindenki mást olvas, ami persze nem jelenti azt, hogy valaki rosszabb, mert mondjuk a lektűrt szereti, és jobb, mert imádja Dosztojevszkijt vagy Esterházy Pétert. Örüljünk, hogy egyáltalán olvasnak manapság az emberek, mert a fiatalok közt dolgozva állítom, hogy sokan még a kötelezőket sem, nemhogy mást.
Bocs, ha uncsi voltam.