2023. november 28., kedd

Magazin ajánló: IPM novemberi szám




Írtam arról, hogy azért szeretem ezt a magazin, mert nem egyetlen területről (pl pszichológia vagy történelem) szól, hanem a természet- és társadalomtudományok, sőt a művészetek széles skáláját érinti. Nem Európa, illetve nyugat központú, hanem nagyom sok cikk foglalkozik az általam eddig kevésbé ismert területekkel, Ázsiával, fejlődő országokkal. 

Sok témát több hónapon át tartó sorozatban tár fel. Van ennek "veszélye" is, mert ami számomra nem igazán kedvenc, annak esetlegesen nem örülök. Pl a magyarországi inflációról szóló cikksorozat, ami szerintem nem csak túl hosszú, de unalmas itt, talán azért mert már rég elvesztettem a fonalat.
Nagyon szeretem az ukrajnai elnökökről, valamint a Kínáról szóló sorozatot. Régen jártam suliba, de az tuti, hogy ilyen részletesen egyikről se tanultunk. Azt már ne is említsük, hogy az ukrán elnökök viszonylag friss információkat foglalnak össze, olyasmit, amit morzsákban hallottunk már itt-ott, de most az IPM-ben szépen egyben találhatunk meg. A Kínáról, kínaiakról szóló cikkek szintén sok érdekes információt tartalmaz.
Ami különösen megfogott, az az Indira Gandhiról szóló írás volt. 8-10 éves gyerek voltam az ő miniszterelnöksége idején, tehát a nevét nagyon jól ismerem, de a cikk olvasása során jöttem rá, hogy szinte semmit se tudok róla. Csupán, hogy nő volt és a testőrei ölték meg. Miután elolvastam ezt a cikket, nagyon jó képet kaptam arról, hogy ki volt ő.

Természetesen most is elolvasom a magazint az első betűtől az utolsóig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése