Karrierváltásra életünkben többször is sor kerülhet.
Gimis koromban sokáig pszichológus
akartam lenni, de azután egy új szerelem, a csillagászat sajnos elnyomta ezt a
vágyamat.
Ahogy már írtam róla, geofizikus
szakra jelentkeztem, és mivel a csillagászat B-szak volt, és csak úgy lehetett
rá jelentkezni, ha matek-fizika tanár, geofizikus vagy fizikus szakra járt az
ember. Úgy gondoltam, a mat-fiz tanár túl könnyű, a fizikus meg túl nehéz, így
maradt a rejtélyes geofizika. Ez így szép és jó, csak amikor odakerültem, hogy
na jöjjön a csillagászat, kiderült, hogy a heti 40-45 geofizika óra mellé fel
kellene venni 10-15 óra csillagászatot. Na itt véget is ért a csillagászathoz
fűződő szerelmem. Ott maradt nekem a geofizika, amiről addigra már tudtam, hogy
micsoda, és ami sok minden volt, de szerelem nem. Többek között nem tudtam vele
elhelyezkedni egy teljességgel elférfiasodott területen, amire bizonyíték a geofizikai
egyesületben való tagságom. Történt ugyanis, hogy amikor kézzel kitöltöttem a
jelentkezési lapot, és beírtam a nevemet: Balázs MÁRTA, egyáltalán nem
feltételezték, hogy lány vagyok, így aztán 3 évig Balázs MÁRTON néven voltam
tagja az egyesületnek. Amikor végeztem, ugyan voltam pár állásinterjún, de talán
látszott rajtam a lelkesedés hiánya, mindenesetre nem tudtam elhelyezkedni.
Elkezdtem tanítani egy
általános iskolában, hiszen hiába volt egyetemi diplomám, nem voltam pedagógus,
ezért középiskolába nem vettek fel. Ettől nagyon gyorsan besokalltam annak
ellenére, hogy a mai napig szeretek tanítani. A vezetőség ugyanis nem engedte,
hogy tovább képezzem magam, és hivatalosan is tanár lehessek. (Tiszában voltak
azzal, hogy diploma birtokában átmentem volna egy középiskolába). Ez viszont
nem tartotta őket vissza attól, hogy agyonterheljenek, és a heti óraszámom a
megengedett kétszerese legyen. Így aztán rövid idő után visszavonultam az
otthonom falai közé, és otthon tanítottam matekot és fizikát. Ez sokáig jó
volt, főleg ahogy megszületett a három lányom, mivel a magam ura voltam. Csakhogy
egy idő után nem lehetett megélni belőle, ezért váltani kellett. Jelentkeztem az
egyetemre, de angol szakra azért nem vettek fel, mert már van egy diplomám, mondták,
keressek azzal munkát. Fizika szakra azért nem vettek fel, mert nem műszaki
egyetemre jártam. Matek szakra meg egyéni levelezőre járhattam volna, ami
lényegében nappali tagozat volt. 3 gyerek mellett 100 km-es távolságról nem
vállaltam.
Teljesen más után néztem, így
került a látóterembe a jogi egyetem, amit sikeresen el is végeztem, és jelenleg,
immár 13 éve jogászként dolgozom a gyermekvédelemben, ami jó, mert segíthetek
az embereknek, ugyanakkor rossz, mert lelkileg sokszor megterhelő.
Sajnos nagyon sokszor eszembe
jut a pszichológia. Nagyon sajnálom, hogy elengedtem. Szeretek emberekkel
foglalkozni, segíteni nekik. Pszichológusként is „taníthattam” volna, és
könyvet is írhattam volna. De most már késő.
Életutam mindenesetre jó példa
arra, hogy nem feltétlenül tud az ember egész életében egy területen dolgozni.
Néha belső vagy külső okok miatt szükség van a váltásra.
Ha a téma bővebben érdekel
téged, olvasd el az IPM 2025. júliusi számában a „Karrierváltás” című cikket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése