Néhány évvel ezelőtt gyámhivatalban dolgoztam, ahol széles feladatköröm részét képezte a kapcsolattartási ügyek intézése. Először tartottam tőle, mert "rossz híre volt", ugyanis az ügyek többsége annyira mélyen érintette az ügyfeleket személyesen, hogy jellemzően mindent bevetettek, hogy érvényre tudják juttatni saját elképzeléseiket, Fellebbeztek, panasztettek, stb. Jogilag viszont nagyon nagy kihívás ez az ügykör volt összetettsége miatt. Tökéletes jogszabály ismeretet és nagy türelmet igényelt, mivel az ügyfelek sokszor összevesztek, ami még nehezebb volt, ha hozták az ügyvédeiket is. Ráadásul az ügyintézőnek a tárgyalás tartása alatt jegyzőkönyvet is kellett vezetnie, miközben figyelt arra, hogy ki mit mond, mit kellene kérdezni, és néha rendre kellett utasítani az ügyfeleket, Más országokban bíróságok folytatják le ezeket az eljárásokat, most már nálunk is nagyrészt a bírósághoz tartozik ez az ügykör. Ilyen feltételek mellett nagyon komoly ügyekben döntést kellett hozni, melynek tökéletesen megalapozottnak kellett lennie, hiszen - mint írtam- az ügyfelek számára kedvezőtlen döntés esetén fellebbeztek.
Elvileg könnyű dönteni, hiszen egy jogász mindig a jogos alapján ítél, vagyis azt vizsgálja, hogyan rendelkeznek a jogszabályok, és nem az igazságot keresi. El kellett dönteni, hogy az ellentmondó nyilatkozatok, bizonyítékok esetén ki mellett állnak a jogszabályok. Próbáltam elfogulatlan lenni ezekben az ügyekben, a döntéseket - ahogy azt a pszichológus és jogász végzettségű dr. Vajda János Gúzsba kötött ítélethozók című cikke is leírja, a jogszabályokon, feltárt tényeken kívül sok egyéb tényező is befolyásolja.
Mindennapi pszichológia 2024. 2. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése