Balsors, akit régen tép vs tudatos sorsalakítás – HVG Extra Pszichológia 2025. évi téli szám

 

A vér nem válik vízzé?

Kicsit későn, mindössze 2-3 évvel ezelőtt olvastam Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét, és csak ekkor hallottam arról először, milyen hatása van az ember életére az ősei által átélt sors.

Ezt követően próbáltam erre a témára rákeresni, azt láttam, hogy rengeteg könyv jelent meg erről a kérdésről. Valamennyi arról számol be, hogy nagyon fontos, hogy tisztában legyek a családom történetével, azzal, hogy milyen események, traumák, örömök történtek az őseimmel.

 

Erre tekintettel elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tudok a családom múltjáról?

 

Édesanyám felmenőiről viszonylag sok információval rendelkezem, mivel ők - Alex Haley családjához hasonlóan - generációról generációra továbbadták a családi legendáriumot.

Tudom, hogy ki mikor és milyen betegségben halt meg, hogy nagyanyám 15 évesen egy jómódú zsidó családnál dolgozott cselédként, majd parasztokhoz került, ahol át kellett vészelni az I. világháborút követő román megszállást, illetve, hogy dédnagyanyám nem akarta, hogy férjhez menjen, ezért az akkori korhoz képest későn, 24 évesen házasodtak össze nagyapámmal első látásra szerelem következtében. Minden családtag szerelmi történetét ismertem: kivel, mikor és milyen körülmények között ismerkedett és házasodott meg.

És persze voltak a családdal kapcsolatban saját tapasztalatok, élmények, emlékek, például amikor a nagyapám gyógyíthatatlan és fájdalmas betegsége miatt felakasztotta magát 13 éves koromban. A mai napig emlékszem, hogy a rendőrök alsónadrágra vetkőztetve kifektették az istálló előtti járdára. Nagyrészt azt is tudom, milyen traumák érték a családnak ezt az ágát. Leginkább egy politikai vonal marad meg bennem. Az, hogy bár szegény család volt, mégis kommunista ellenesek lettek, mivel nagyapám már első percekben azt érzékelte, hogy a kommunisták által hangoztatott egyenlőség mindössze jól hangzó hazugság.

 

Édesapám családjáról jóval kevesebb ismerettel rendelkezem, mert gyenge volt a velük való kapcsolódásom. (Maguknak valók voltak.) Nem emlékszem olyan esetre, hogy legalább egyetlen éjszakát nagyanyámnál vagy nagynénémnél töltöttem volna, miközben anyukám rokonainál nagyon sokszor voltam. Arra viszont emlékszem, hogy apám apja azt mondta, hogy engem nem tart az unokájának, a nagynéném fiát, viszont igen. Apám egy valódi Héphaisztosz személyiség volt, vagyis elvolt a saját műhelyében, tehát őt ez nem érdekelte, de engem - főleg hogy akkor mindössze 6-7 éves voltam – szíven ütött. Velük kapcsolatos másik emlékem is van, nevezetesen, hogy a nagyanyám nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidta a kommunistákat azért, hogy elvették az egyébként jómodú kulákcsaládtól, amilyük volt.

 

Ez a kommunista ellenesség volt az egyetlen közös pont a két családban.

 

Talán kezdenem kellene vele valamit. Végig kellene gondolnom, hogyan érintette a családot a XX. század.

 

Indításként nagyon sok érdekes cikket lehet olvasni ebben a témában a HVG Extra Pszichológiai 2025. évi téli számában.

 

A témához kapcsolódó kifejezések:

-          transzgenerációs szorongás

-          örökölt sors

-          sorsváltás

-          önsorsrontás

 

Ebben a számban olvastam:

 Toxikus pozitivitás= tartósan fenntartott, erőltetett pozitív hozzáállás, a negatív érzelmek letagadása a negatív érzelmek elnyomásához, hiteles érzelemfeldolgozás gátjához vezet, ellentéte: egészséges pozitivitás-

Poszttraumás növekedés: súlyos betegség vagy baleset után az érintett átértékeli az életét.

 

Hermann Imre: „Egy terápia akkor fejezhető be, ha a páciens ki tud békülni önmagával és el tud válni attól a partnerétől, akihez addig csak a tehetetlenség kötötte.”

Rutger Bergman: „A sikeres karrier mércéje nem az, hogy mekkora vagyonunk van, mennyit keresünk, vagy mennyi hatalmunk van, hanem hogy mekkora társadalmi hatást érünk el.”