Sport botránnyal fűszerezve

 

Nem vagyok sportrajongó, ettől függetlenül vannak olyan sportesemények, melyek a tévéképernyőjéhez szögeznek, Ilyen például a foci világbajnokság akkor is, ha a magyar csapat nem játszik. Ilyen az olimpia is. Azt olvastam, hogy a bajnokok azért érdemlik meg a helyezésekért járó világviszonylatban is kiemelkedő díjazást, mert szórakoztatnak minket. A színészek is szórakoztatnak, még sem keresnek ennyit. A megoldás az izgalomkeltésben, a szurkolásban keresendő, szerintem, ami egy-egy versenyhez kapcsolódóan egyszeri és megismételhetetlen.

Engem a versenyek érdekelnek, és különösen a tétversenyek. Így talán nem meglepő, hogy nem szoktam az olimpiai nyitó ünnepséget nézni, hiszen ott nincs versengés. Ezeken utolsó emlékeim szerint a sportolók bevonulnak egy stadionba, és integetve tesznek egy kört. Idén véletlenül be volt kapcsolva a tévénk, így felkaptam a fejem, hogy most nem ez történt. Nekem tetszettek a Szajnán felvonuló hajók, és biztos bennem van a hiba, de nem véltem felfedezni Leonardo Utolsó vacsora című képét, pláne nem a paródiáját, amiről később azt cikkezték egyébként, hogy nem is az volt, aminek sokan vélték. Bármi volt is, nagy felhördülést, mondjuk ki: botrányt okozott. Mintha fel akarta volna valaki hívni a figyelmet az olimpiára. Pedig nem kell, anélkül is népszerű.

A BBC History 2024. szeptemberi számából azonban kiderül, hogy az előző párizsi olimpia, amit 1900-ben rendeztek a francia fővárosban, szintén nem volt botrányoktól mentes.

Van-e a diktatúrának szaga?

 

Gyermekkoromban otthon a politika nem volt téma. Ezen a téren az egész családunk mérhetetlen apátiába süllyedt, kizárólag apai nagyanyám szájából hallottam egy ismétlődő mondatot: „Büdös kommunisták!”. Felhorkanásainak egyszerű oka volt, a kommunisták elvették mindenüket, amiért egész életükben dolgoztak. Miután meghalt, évekig nem hallottam ezt a mondatot, de egyszer csak anyukám azzal jött haza, hogy volt egy kis vitája a tanácsházán, mivel szeretett volna elválni apámtól és ehhez tanácsi lakást igényelt, azonban elutasították, mert apámnak volt háza. A reménytelen helyzetben anyukám kirobbant: „Büdös kommunisták!”: Azután hazajött, felvette a legszebb ruháját és várta a rendőröket. Szerencsére nem jöttek. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha mindig megfontolt és felelősségteljes édesanyámat lecsukták volna rendszerellenes kijelentése miatt.

Diktatúrában éltünk, amikor nem lehetett bármit mondani.  

 

A Rubicon 2024. augusztus-szeptemberi duplaszámában számtalan érdekes írást olvashatunk a XX. század legismertebb diktátorairól.

Kicsit hiányolom Ceaușescut és a Kim dinasztiát. 

Hadifogolyból amatőrcsillagász

 

Apám Héphaisztosz-típusú magának való ember volt, aki legjobban a műhelyében szerszámai és gépei között érezte magát. Nem töltött be apaszerepet az életemben. Viszont ismertem két csodálatos embert, akik ezt valamennyire pótolni tudták.

Egyikük gyermekkori hitoktatóm és gyóntatóm, Himfy Ferenc atya volt, akitől bármikor, bármiben segítséget kérhettem.

A másikuk dr. Dankó Sanyi bácsi, aki jogász végzettséggel csillagászati szakkörünket vezette és amatőrcsillagász létére komoly hírnevet szerzett a hivatásos csillagászok között. Tökéletesen beszélt németül, ezért a szakkör számára megrendelt egy német nyelvű csillagászati magazint, mivel akkor nálunk még nem voltak elérhető havi csillagászati folyóiratok. Sanyi bácsi csak évekkel később említette, hol és mikor tanult meg ennyire jól németül. A II. világháború idején a Szovjetunióban volt hadifogoly. Annyit mondott csak, hogy olyan fogolytáborba került, ahol főleg német katonák voltak, ezért német volt a tábor nyelve. Semmit se mondott arról, hogy milyen volt a tábori élet, meddig volt ott és mikor szabadult. Ha jól sejtem, nem volt oda az oroszokért. Ezzel kapcsolatban csupán annyit mondott, hogy a háborút követően bíró volt, de 1956-os „dicső szereplése” miatt – ő nevezte így – megfosztották a bírói tisztségétől.

 

Az IPM 2024. szeptemberi számában Kiss Dávid Hazatérés a Gulagról című cikke némi magyarázattal szolgált számomra Sanyi bácsi titkolózására.

Ökológiai lábnyomunk eltapossa a fenntarthatóságot

 

Amikor kicsi voltam, hetente csupán egy vödörnyi olyan szemetünk keletkezett, amit a kukások elvittek. Minden mást hasznosítottunk.

Amikor tinédzser lettem, már lehetett Coca kólát venni. Egy literes kiszerelésben, nehéz, betétdíjas üvegben árulták, amit természetesen visszavittünk a boltba.

Amikor a lányaim születtek, még senki se használta a „fenntartóhatóság” szót. Akkoriban jelentek meg az első eldobható pelenkák, melyeket én csak éjszakára használtam, mert nagyon drágák voltak. Nappal ruhapelenkát tettem a lányaimra, melyet folyton fertőtleníteni, mosni, vasalni kellett, viszont nem keletkezett sok szemét, nem volt nagy az ökológiai lábnyoma. Manapság sehol nem árulnak ruhapelenkát. Használja még valaki?

 Iszonyatos mennyiségű szemetet termelünk.

Az IPM Tudta-e 19. számának egyik cikke szerint az eldobható pelenka környezetvédelmi katasztrófa. Másik cikk szerint 5 cég a világ műanyagszennyezésének fő felelőse. Első 11 %-kal a Coca-Cola.

Csak egy Földünk van.

A Föld meglesz nélkülünk, mi viszont nem leszünk meg nélküle.