Megérzés

Most, hogy már sokadjára átnéztem az Álmot – aminek jelenleg lebegőben van a címe – újra felmerült a kérdés: Hogyan tovább?

Itt most nem erre a könyvre gondolok, hanem a továbbiakra, mert igaz, hogy nagyon megszerettem az Álom szereplőit, de mégis szeretném már elengedni őket, és új emberek bőre belebújva egy új történetben szeretnék kalandozni.
Miért is?
Mert a fejemben már körvonalazódott egy újabb sztori, és szeretném szépen kifejteni.

Na de mi a probléma?

Mondhatnám semmi, de nem így van.

Újra és újra vita tárgya itthon, hogy milyen könyveket írjak.

Anno még a Jóslatok szerkesztője, Natos javasolta, hogy valódi krimikkel foglalkozzak, mert nagyon precízen végig tudom vezetni a történetet, amire sokan nem képesek, de én egy kicsit hezitálok.

Ugyanakkor a nagylányom folyton azzal nyaggat, hogy ne írjak több YA-könyvet, hanem nyissak a felnőttek felé.

Valahol mindkettőjüknek igazuk van. Az olvasótáborom „öregedni”, vagy helyesebben érni fog, és kedves Olvasóim, talán nem bánjátok, ha feljebb teszem az értelmi lécet, de valódi krimit nem akarok írni, legalábbis egyelőre nem.

Miért?

Mert az ötleteim más irányba mutatnak.
Nagyon élvezem ezt az enyhe misztikummal megspékelt vonalat, melyet kevesen képviselnek, könyvben Niffenegger Az időutazó felesége, illetve Cecilia Ahern néhány regénye jut eszembe, filmen meg elsősorban a Jumanjira vagy Sandra Bullock filmjére, a Megérzésre gondolok.

Egy hasonló, de mégis egyedi történet kívánkozik most papírra, és ha végeztem az Álommal, neki is kezdek.

Az én esetemben egy könyvhöz azonban kell 1, de inkább 2 év.

Hát ennyit a jövőről.