Első mondat

Tegnap megnéztem az Emlékezz rám című filmet, ami ugyan nem tetszett, de egy mondat megfogott:

„Gandhinak huszonhárom évesen három gyereke volt, Mozart már harminc szimfóniát írt, Buddy Holly pedig halott volt.”

Nem vagyok egy írástechnika-megszállott, mert vallom, hogy az írást nem lehet úgy tanulni, mint egy iskolai tantárgyat. Tehetség kell hozzá, ami vagy van, vagy nincs, és ez utóbbi esetben bármennyit tanulhat az ember, nyögvenyelősek lesznek a sztorijai. Nem hiszem ugyanis, hogy Tolsztoj, Shakespeare vagy Jókai tanult volna írástechnikát, mégis elég jól boldogultak. Másrészt azt gondolom, hogy az ilyen mesterséges, külső emberek által kényszerített dolgok az egységesítés felé tendálnak, vagyis ha az író sokat foglalkozik az íráselmélettel, elveszítheti a saját hangját. Nem véletlen, hogy sokszor mennyire kiszámíthatóak a hollywoodi filmek.

Ennek ellenére én is próbálom magam képezni, fejlődni akarok, ami számomra azt jelenti, hogy a lektorok, a szerkesztők és természetesen az olvasók véleményéből kiszűröm azt az infót, ami segít továbblépni, jobbá válni.

Mi köze mindennek a fenti mondathoz?

Csak annyi, hogy az ember akarata ellenére elgondolkozik olyasmin, amin már mások is törték a fejüket.

Ennek ékes bizonyítéka az Álom (tudjátok, még nincs végleges címe) első mondata, mert azt én is elfogadom, hogy a felütések nagyon fontosak:

„Newton huszonnégy évesen írta le a tömegvonzás törvényét, Einstein huszonhat évesen a speciális relativitáselmélettel foglalkozott. Én tizenkilenc éves vagyok, és mit értem el eddig?

Futottam az álmaim után.”