Kategória

Már többször írtam a könyvemről, és mindenkit figyelmeztettem, hogy a Jóslatok hálójában nem vámpíros-vérfarkasos-boszorkányos-varázslós-bukott angyalos történet, de szerintem, misztikus.
Most azokat szeretném megkérdezni, akik olvasták a regényt, legyenek szívesek besorolni a könyvet.
Én azt írtam, hogy krimi köntösbe bújtatott misztikus románc.
Szerintetek mi a Jóslatok Hálójában? 

KRIMI?

MISZTIKUS SZTORI?

ROMANTIKUS TÖRTÉNET?

Titeket, kedves Olvasók, melyik szál fogott meg legjobban?

Hó,hó, hó avagy a japán közlekedési miniszter sorsa Magyarországon

A múlt heti havazás előtt a meteorológusok azzal fenyegetőztek, hogy olyan lesz, mint az 1987-es. Bevallom megijedtem, mert arra nagyon jól emlékszem.

Valamikor január elején el kezdett eszeveszetten esni a hó, ami nem lett volna baj, ha

1. nem okozott volna problémákat a közlekedésben ÉS

2. nem kellett volna vizsgáznom.

De kellett, és ezért hó ide, közlekedési akadály oda, fel kellett utaznom a fővárosba.

Előrelátóan a vizsga előtti nap estéjén felszálltam a menetrend szerint 18 órakor induló vonatra, aminek 20 órakor be kellett volna érnie a székesfővárosi pályaudvarra. Akkoriban még drágább volt a gyorsvonat-jegy, ezért egy személyvonatot választottam, vesztemre azonban olyat, ami a Keletibe ment. Ez azért volt rossz döntés, mert egy rejtélyes ok miatt a Szolnok-Budapest távolságot jelentősen befolyásolta az a tény, hogy melyik pályaudvar volt a cél. A Keletibe országjáró út keretében jutott el a vonat, így megállt minden fánál, melyeknek hangzatos neveket adott a MÁV, pl. Szőlőskertek alja. Ennek megfelelően alighogy lendületet vett a szerelvény, máris fékezett, tehát rendes körülmények közt is hosszú volt az út, hát, még ha esett a hó!

Aznap, 1987 januárjában nem esett. Szakadt, órákig kitartóan. A vonat időben elindult, de csak lépésben haladt, ami egy csigának jó lett volna, de nem az utasoknak. Végül a gépesített csiga egy órás döcögés után Újszászon vett egy röpke másfél órás pihenőt – hosszú volt az a 15 km-es út –, majd nekivágott a hóval borított síneknek. Semmi probléma nem volt a Pesttől jó ötven kilométerre levő Nagykátáig, ahol egy újabb órát ácsorogtunk, mire a kalauz körbejárta a kocsikat, és szólt, hogy mindenki szálljon le, mert nem tud továbbmenni a mozdony. Bementünk melegedni a nagykátai vasútállomás várótermében, amit nem arra terveztek, hogy egy tíz kocsiból álló járat utasait befogadja, de mindenki ismeri a sok jó ember és a kis hely egymáshoz való viszonyát, így ha nem is kényelmesen, de bezsúfolódtunk.

Másfél óra után jött egy másik mozdony, amit másik, letakarított sínre állítottak, így az út hátralevő részét már zökkenőmentesen tettük meg. Persze a szerelvénynek nem is volt oka semmi pluszmozgásra, hisz minimális sebességgel haladt.

Közben az utasok álomba szenderedtek, örök barátságok kötettek, szerelmek lángoltak fel, és hamvadtak el, én pedig izgatottan vártam, hogy mikor érünk célba.
Ez be is következett hajnali három órakor. Aprócska késés, mindössze hét óra. Mi az? Semmi. Nem is ezzel volt a gond, hanem azzal, hogy már nem volt tömegközlekedés a fővárosban, és a taxisok vígan garázdálkodhattak. Engem kiszemelt az egyikük a tömegből, és felvett, de az istennek se értette, hogy miért nincs kedvem beszélgetni. Másnap álmosan, de sikeresen abszolváltam a vizsgát.

A mostani havazás nem okozott ekkora fennakadást.  A nagylányom vonata aznap mindössze nyolcvan percet késett.

Az évek során megtanultam, hogy a vonatok különböző okok miatt késnek. Ha hideg van, befagynak a váltók, ha meleg van, megdagadnak a sínek. Fájdalmas és szomorú ok, ha valaki a vonat elé veti magát, és ezzel órákra megbénítja egy teljes állomás forgalmát. Újabb kori találmány a sztrájk. De néha egyszerű a magyarázat. Egyik keszthelyi nyaralásunk során érdekes élményben volt részem. Alighogy elindult a vonat, máris megállt. Mint kiderült, a háromfős takarítóbrigád leült az utolsó kocsiban pihenni, és amikor meglódult a szerelvény, akkor kaptak észbe, hogy nekik Keszthelyen kell maradniuk, ezért megrántották a vészféket.

Egyszer azt olvastam, hogy Japánban öngyilkos lesz a közlekedési miniszter, ha késik egy vonat. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de ha így van, nálunk a lakosság felét félre lehetne állítani egy ilyen pozícióba helyezéssel. Már látom magam előtt a sírfeliratot:

XY élt : …- …

Közlekedési miniszter volt 2012. január 2. 12óra 10 perctől 12 óra 15 percig.

Olvasótábor

Nem lehet elég korán kezdeni

Elmondhatatlan euforikus érzés, amikor az ember életében először a kezében tarthatja azt a könyvet, amit ő írt.
Egy elsőkönyves író azonban itt még nem ülhet nyugodtan a babérjain. Sok még a feladat.

Olvasótábort kell gyűjtenie.

A Jóslatok hálójában megjelenése előtt csöpögtettem némi információt az olvasóknak, hogy minél többen kezükbe vegyék a kötetet, és kialakuljon az a kör, akik megkedvelik ezt a vonalat. Természetesen mindent nem árulhattam el előre.

Miről is beszélek?

Kedves Olvasó, mondtam én Neked, hogy nem lesznek se vámpírok, se vérfarkasok. Arra is figyelmeztettelek, hogy ne számíts se varázsigéket dobáló Harry Potter-utánzatra, se trollokra, se tündékre A Gyűrűk urából.

Mégis misztikus a sztorim, mert senki nem tudja megjósolni a jövőt, tehát az első mondat meghatározza az utolsót, nincs mese.

Sokan mást vártak, tudom én, de már ezer vámpíros, angyalos könyv jelent meg. Nem akartam ezeregyedikként beállni a sorba. Újat akartam új módon az én gondolkodásmódommal.

Azért boldog vagyok, hogy ennek ellenére sokan szeretik a könyvemet, sőt, kifejezetten élvezik, hogy egy új világgal ismerkedhetnek meg, és talán értéket is találnak az általam kitalált történetben.

Néhány újabb vélemény:

Brigitől és Edinától

Darolyntól

Miért nem lettem geofizikus avagy háború pontban négykor

A gyerekeim kicsi korukban sokszor kérdezték:
– Anya, te mi vagy?
Ciki lett volna azt mondani, hogy főállású anya, ezért mindig bevallottam az igazat.
– Geofizikus.
– Jó, jó, de mi az? – kérdezték, mire hosszú magyarázatba kezdtem a földrengésekről, a napszélről, a geoidról és a kőolajkutatásról.
Hitték is, nem is, nem szóltak semmit, ám egy nap a nagylányom lelkesen jött haza.
– Képzeld, anya! A suliban néztünk egy filmet.
– Mi volt a címe?
– A mag, és volt benne két geofizikus!
– Komolyan? És?
– Szóval tényleg vannak geofizikusok – lelkendezett.
–Miért ne lennének? – ráncoltam össze a homlokomat. – Én is az vagyok. Mutattam is neked a diplomámat.
– Persze, persze de az csak egy kis könyv… a filmben viszont igazi geofizikusok voltak!
Ezek után természetesen én is kíváncsi voltam a filmre, és irigykedtem: ó, milyen érdekes életet élnek az Aaron Eckhart és Stanley Tucci által megformált tudósok!
Persze csak addig volt izgalmas az életük, amíg ez utóbbi meg nem halt.
De miért nem lettem én geofizikus?
Vágyakban nem volt hiány. Szeizmológus akartam lenni. San Franciscóban akartam tanulni a Berkeley egyetemen. Ne nevessetek ki! Nem vicc. Öt éven keresztül gyönyörködhettem a tanszékvezetőm amerikai diplomájában, ami a falon lógott velem szemben, amikor vizsgázni voltam a vezérnél.
Történt azonban, hogy a nyolcvanas évek végén kezdtek beszivárogni hozzánk az amerikai filmek, nekem pedig nagyon nem jött be az amerikai életforma.
Jó, gondoltam, akkor mással fogok foglalkozni. Lehetőleg olyan területet választok, ahol pénzt is lehet keresni.
A kőolajkutatást választottam, már csak azért is, mert ezt a tárgyat kedvenc tanárom tanította.
És ha már lúd, legyen kövér! Nem itt Magyarországon, mert aki megtanulja, hogy kell kőolajat keresni itt, az mindenütt profi, nálunk ugyanis magas a hőmérsékleti gradiens (a hőmérséklet-növekedése a mélységgel), ezért hazánk nehéz terepnek számít.
Na de hova lehet menni?
Ismerőseim közül néhányan megfordultak a Közel-Keleten.
– Nagyon jó hely – mesélték. – Csak leszúrsz egy botot, és már jön is az olaj, ráadásul az arabok nagyon jól fizetnek.
Apró szépség hibája volt az iraki munkának, hogy minden délután pontban négykor megjelent néhány fegyveres ember a terepen és kijelentették, hogy mára vége a kutatásnak, mert most kezdődik a háború.
Hadászati szempontból nyugalmasabb hely volt Mongólia, ahol szintén dolgoztak ismerőseim. Ennek az országnak másik előnye, hogy csak egy ugrásra van Kínától, igaz, hétmérföldes csizmával, de mégis… ha az ember unatkozna – ami elég gyakran előfordul, mivel Mongólia kifejezetten ingermentes környezet – az ember csak kiruccan Pekingbe, és megnézi a Nagy Falat.
Mongólia 16-szor nagyobb Magyarországnál, lakossága azonban csak 3 millió.
Ismerőseim a sivatag mélyén dolgoztak-éltek, bár azt hiszem, ott nincs is más, csak sivatag. Azt mondták, hogy 100 km-es körzeten belül nem nőtt egyetlen fa se, és télen olyan hideg volt, hogy kifagyott a foguk. Szó szerint. Szóval amit kerestek, azt itthon protézisre költötték. Olyan rohadt hideg volt, hogy inkább megtanultak kenyeret sütni, csak ne kelljen a boltba menni, ami egyébként szintén nem volt 100 km-nél közelebb.
Ezek után úgy döntöttem, jó lesz nekem édes hazám, nem vágyódok el. Na de Budapest szóba se jöhetett, hisz drága volt az albérlet. Maradt kicsiny városom, ahol az ország egyik legnagyobb olajkutató cége üzemelt. Háromszor beszéltem meg időpontot az igazgatóval állásinterjú-ügyben, de a titkárnőnél tovább soha nem jutottam. Ekkor elgondolkodtam. Nem az volt a gond, hogy reggel héttől, délután négyig tartott a munkaidő. Még azt is lenyeltem, hogy pontban hétre kötelező volt benn lenni, és este kilenc előtt nem illett hazamenni. Az azonban nagyon nem jött be, hogy szombaton és vasárnap is bent ültek a jövendőbeli kollégák.
Mikor fogok én így élni? Mert akkorra már világos volt: a geofizika nem az életem, CSAK munka.
Úgy éreztem, ez az Isten ujja, és feladtam e tudománnyal kapcsolatos terveimet.
Na de miért jelentkeztem geofizikus szakra?
Az egy másik történet. Majd egyszer elmesélem.

Vélemények

A fenti képet a molyos Görbebögre című kihívásra készítettem, de amikor elkezdtem írni ezt a posztot, eszembe jutott, milyen jó lesz ide illusztrációnak.
Megszülettek ugyanis az első kritikák a Jóslatok hálójában című könyvemhez.
A könyv olyan amilyen, egyféle, a vélemények azonban különbözőek,mint ahogy mi, olvasók is különbözőek vagyunk, és ahogy a képen szereplő bögrék se egyformák.

Szigorúan betűrendben a vélemények:

Gretty

Katamanó

Katarina

Kelly

Lylia

Mindenkinek köszönöm, hogy nem csak elolvasta a könyvemet, de arra is méltatta, hogy véleményt írjon róla <3

Az én városom Hot Hill

Amikor kitalálunk egy történetet, és megvannak a szereplők, a karakterek is, az utolsó lépés (ha eddig még nem merült fel), hogy hol játszódjon a sztori.
Milyen lehetőségek vannak?


-Egyszerű vagy épp ellenkezőleg a legbonyolultabb megoldás egy teljesen új világ felépítése (pl. Star wars, Dűne, A gyűrűk ura) .
Nehéz, mert mindennek tökéletesen passzolnia kell, bár a szabályokat az író találja ki.

 - Legkézenfekvőbb egy meglevő, létező helyszínbe való beilleszkedés, bár ennek is vannak hátulütői: mélyrehatóan ismerni kell a helyi viszonyokat, sőt, az olvasók számára is vonzóvá kell tenni.
Legyünk őszinték, a magyar olvasók nem rajongnak a magyarországi helyszínekért.

- Áthidaló megoldás a két szélső eset között egy olyan hely létrehozása, ami akár létezhetne is, de nincs.
Ilyen az én amerikai városom, a 600 fős Hot Hill.
Amikor elképzeltem ezt a települést, az jutott eszembe, hogy az USÁ-ban rengeteg apró város van (náluk ismeretlen a falu), és nagyon sokan farmokon vagy saját birtokon élnek, illetve csak egyszerűen távol a többiektől. Egy ilyen településközpontként jelent meg a fejemben Hot Hill, ahova környező, hasonlóan kicsi városokból bejárnak a gimnazisták a suliba, így van értelme fenntartani egy négyszintes iskolát, de kórház már nincs, és ahhoz a legközelebbi nagyobb városba kell bemenni.


Ti milyen helyszíneket szoktatok kitalálni? 
Miről szerettek olvasni?

Várom a véleményeteket :)

Tara Monti : La mattanza

A Könyvmolyképző új sorozatában, a Fekete macska regénytárban jelent meg Tara Monti könyve.

Mi a La mattanza? 
A La mattanza  egy tradicionális rítus, "a csapdába ejtett tonhalak leölése". (22. oldal)
A La mattanza egy realista krimi, mentes minden kacifántos, felesleges körúttól.Hihető, jól végiggondolt, gondosan végigvezetett.
A La mattanza két ember megismerkedése, elszakadása, majd egymásra találása. Szépen megírt szerelmi történet, az emberi kapcsolatok széles tárháza.
A La mattanza hol humoros, hol bölcselkedő, csak annyira, hogy nevess, hogy sírj, hogy gondolkodj.
A La mattanza nem egy sablon történet.Üdítő színfolt a napjainkban megjelenő könyvdömpingben.
A La mattanza borzongatóan szívmelengető írás, melynek hatása az utolsó oldal után is hat. Valódi sorsforduló nem csak a szereplők, de az olvasók számára is.


Kinek szól a könyv?
Mindenkinek, aki szereti a nem csöpögős, nem erotikusan túlfűtött romantikát, és a krimikre is fogékony.

Ami tetszett:
- Pazarul kidolgozottak a karakterek. Nekem Sasha és Sano állt legközelebb a szívemhez, de főleg a lány.
Sasha ha kell, bölcs, máskor humoros. Visszahúzódó, de a lelke mélyén mégis egy társra vágyik , mint minden nő. Izgalmasan összetett személyiség.
Sano pedig az igazi álompasi.
- Csodálatos a könyv nyelvezete.
- Érdekes, fordulatos a történet.
- Legkedvesebb részeim Sasha rádiós elmélkedései voltak.
- Külön élmény volt a szigetről olvasni, az ottani halászok életével megismerkedni.

Ami nem tetszett:
ilyen nem volt.

Kedvenc idézetek:
– Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a szavaknak. Pedig a szavakon túl létezik egy másik, egy teljesebb világ, csak kevesen jutnak el oda. (64.oldal)

… olyan vagy, mint egy fa, amit egy lelkes botanikus idecipelt valahonnan a világ túlvégéről, ám hiába metsz, nevel, ápol, a különös fa épp csak annyira ver gyökeret, hogy el ne pusztuljon. A saját földbe vágyik vissza. (242.o.)

Rontás vagy varázslat? Ha rontás, van-e olyan mágia, melynek segítségével vissza lehet fordítani varázzsá? Ha varázslat, miféle mágiával lehet megóvni a rontástól? Az egyik mindig ott búvik a másikban. Hiszen a gyökerük, valahol a mélyben összeér, talán bűvöletnek hívják. (339.o.)

– Fogkrém még kell. Meg fogkefe, fésű, és …
– Nem kell – magyarázta végtelen türelemmel a férfi. – Ugyanazt a fogkrémet használom,mint te, vettem neked fogkefét még reggel, hajkefét, fésűt, szemceruzát, csatot, gumióvszert, terhességi tesztet, müzlit, zabpelyhet, epres joghurtot és tequilát is beszereztem, valamint van otthon egy Shakespeare összesem is.
– Benne vannak a szonettek is?
– Benne. Mehetünk?
– Mehetünk- lehelte Sasha. (303.o.)

Ha érdekel Téged a szerző, itt találod a blogját : TARA MONTI