A nádi farkas axiómája, avagy megállíthatatlanul terjed az aranysakál

 

Az utóbbi években rendszeresen eltöltöttünk néhány napot a Keszthelyi Akvárium apartmanházakban. Többek között azért szeretjük, mert saját balatoni partszakasszal rendelkezik, tehát ha este kedvünk van, akkor kiülhetünk a kertben elhelyezett nyugágyakba és a vizet nézve, hallgatva beszélgethetünk akár a sötétben is.

Ahogy egyik este pihengettünk, csevegtünk a nagylányommal, váratlanul és anélkül, hogy összebeszéltünk volna egyszerre ugrottunk fel. Ugyan tudatosan semmit se vettünk észre, de mivel ugyanúgy reagáltunk, később többször is megbeszéltük ezt az esetet. Mindössze annyi történt, hogy a sötétben a szemünk sarkában érzékeltünk valamilyen mozgást, amiről a pillanat törtrésze alatt megállapítottuk, hogy nem embertől származik, és ezáltal veszélyes lehet. Mindketten azonnal a mozgás irányába fordultunk. Egy vizsla nagyságú, vörös színével rókára emlékeztető állattal találtuk magunkat szemben, amit azonban nem tudtuk beazonosítani. Sokkal hosszabb és vékonyabb lábai voltak, mint egy rókának, de az is nyilvánvaló volt a fejformájából, hogy nem kutya, főleg nem macska. De akkor micsoda? Ő is megállt, és méregetett minket. Úgy tűnt, nem félt, vagyis valószínűleg találkozott már emberrel. Ettől függetlenül érzékelhetően nem bízott bennünk, hiszen megállt és le se vette rólunk a szemét. Ő talán nem félt, mi viszont igen, hiszen nem tudtuk, kivel, mivel állunk szemben. A szemünket folyamatosan az állaton tartva egy-két perc után óvatosan távolodtunk egy lépést a parttól a biztonságos épületek felé. Erre ő is lépett egyet nesztelenül az ellenkező irányba, persze továbbra is minket fürkészett. Mi bátorságunkat összeszedve egyre határozottabb léptekkel hátráltunk a házak felé, ő pedig amikor látta, hogy nem akarjuk bántani, lassan folytatta az útját a víz irányába. Mi végül bementünk az első épületbe, így nem láttuk, hogy milyen célból ment a partra, a vízen úszkáló egyik kacsát akarta-e elcsípni, vagy csak szomjas volt.

Amikor a nyaralás végén hazajöttünk, hosszasan kutakodtunk az állat kiléte iránt. Végül arra jutottunk, hogy valószínűleg sakál volt. Nem tudtuk, hogy ilyen állatok is megfordulhatnak hazánkban, de a sakálokra hasonlított legjobban, és találtunk arra vonatkozó adatot, hogy Magyarországon is előfordulhatnak.

Ennek tudatában érdekes volt olvasni az IPM Májusi számában Tóth Tamás Mi fán terem a nádi farkas írását. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy Toldi Herkulesként küzd egy nádi farkas párral, de ennek az állatnak a létezését senki nem vonta kétségbe, axiómaként valódinak fogadtuk el létét. Tóth Tamás rávilágít a dolgokra.