Megkönnyebbültem a szó mindenféle értelmében, amikor a 700 oldalas könyvet végre letehettem.
Ami tetszett:
– Kiváló Clayton stílusa.
– Páratlanul tájékozott író.
– Tökéletesen ábrázolja a karaktereket, melyek szinte lélegeznek, mozognak az olvasó előtt.
Ami nem tetszett:
– Hogy lehet ennyit írni a semmiről?
Az első 100-200 oldalnál megijedtem, hogy a Fekete hattyú angol változatát tartom a kezemben, de utólag azt kell mondanom, az a rész volt legérdekesebb a történetben.
Miről szólt?
Röviden: semmiről.
Hosszan: semmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmiről.
Nem tartogatott semmilyen érdekességet egy törött lábú balerina útkeresése, főleg az, ahogy az utat keresi szerelmi élete pangó dzsungelében :D.
– Borzalmasak a karakterek.
Jól vannak megírva, olyan erősek, mint a beton, de nincs egy ember se, akivel szimpatizálni tudnék, aki tetszene. Könyörgöm: nem lehetett volna csak egy szerethető szereplőt beleírni?
A főszereplő – elnézést kérek a kifejezésért – egy frigid kurva. Gyakorlatilag magát titulálja ennek. Szexelés közben azt várja, mikor lesz már vége. Az ágyba bújáshoz semmiféle érzelemre (szerelem, szexéhség) nincs szüksége, csak józan megfontolások alapján dönt: lesz-e belőle haszna, ha igent mond; vagy hátránya, ha elhárít. Kijelenti saját magáról, hogy elprostituálódott.
Igazából egy dolgot nem értek: egy ilyen kvalitású író miért nem alkotott valami értékeset????????????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése