A könyvek és én 1.

Régóta tervezem, hogy írok egy sorozatot a könyvekkel kapcsolatos élményeimről, és most eljött az idő.

A minap olvastam egy cikket azöt legfeleslegesebb testrészünkről, melyek között szerepel a bölcsesség fog is. Ha hiszitek, ha nem, ezzel kapcsolatban van egy könyves élményem.

Zsenge ifjú koromban a fogaim nem hagytak helyet az egyik bölcsességfogamnak, ezért az nem tudott kinőni, iszonyatosan begyulladt, és meg kellett operálni.

Mivel péntek volt, nem végzeték el azonnal műtétet, hanem átütemezték hétfőre. Addigra majd’ megőrültem a fájdalomtól, és persze volt időm arra, hogy utána olvassak a betegségnek, kezelésnek.

A Műtét előtt, alatt és után című könyvben meg is találtam az elvégzendő kezelés leírását, mely szerint ezt a műtétet altatásban végzik. Na de ez egy amerikai kiadású könyv volt, itt Magyarországon viszont valamilyen rejtélyes ok miatt nem szeretnek altatni az orvosok, inkább „befogják” a fülüket azzal, hogy kikapcsolják a tudatukat. Vagy egyszerűen csak érzéketlenek. Az érzéstelenítés egy darab injekcióból állt, ami azonban nem érzéstelenített, sőt, az összes többi fogamra is átvitte az akkor már majdnem elviselhetetlen fájdalmat. Az, hogy nem ez volt a legnagyobb lehetséges fájdalom, akkor derült ki, amikor elkezdődött a műtét. A doki akkurátusan levagdosta a fogamról az ínyt, amit én „persze” éreztem. Az orvosnak két nővér segített, az egyik az ollót adogatta a kezébe, a másik pedig a törlést. Egy vágás, egy törlés. Összeszokott csapatként dolgoztak. Az altatás helyett két pluszt nővért alkalmaztak, az egyik lenyomott engem a fogorvosi székbe, a másik pedig fogta a fejemet, hogy ne mozogjak. Olyan volt, mintha hozzákötöztek volna a székhez. Szájamat persze nem fogták be, így aztán ha mozogni nem is tudtam, a hanghatásokkal nem szűkölködtem. De ez senkit se érdekelt bent a rendelőben. A bent történtek annál jobban izgatták a váróteremben utánam következő betegtársakat. Képzelhetitek milyen rémült arccal tekintettek rám, amikor kimentem, főleg amikor kijött utánam az egyik nővér, és mondta, hogy majd otthon vegyek be egy Algopyrint, hogy elmúljon a fájdalom. Valahogy mindenki érezte, hogy ide nem Algopyrin kell, hanem legalább egy lórúgás.

Másnap kontrollra kellett mennem. Olvasnivalóval felszerelkezve érkeztem, hogy a várakozás meddő perceiben ne kelljen az előző napi műtétre és a rám esetlegesen váró további kellemetlenségekre gondolnom. A Dűnét vittem magammal, aminek az elején tartottam. Várakozás közben pont azt a részt olvastam, amikor Paulnak be kell dugnia a kezét abba a dobozba, amitől őrületes fájdalmai lettek:

„A karján végiglüktetett a fájdalom. Izzadság verte ki a homlokát. Minden idegszála őrjöngve követelte, hogy húzza ki a kezét abból a tüzes katlanból.....

Minden megszűnt a világban, csak a kínban égő kéz létezett.”

Talán azt gondoljátok, hogy nem jó választás volt, de én azt mondtam, tökéletesen illett a lelki állapotomhoz. Az előző napi műtét utóhatásaként még életemben nem éreztem át ennyire egy könyves szereplő fájdalmát se, mint akkor Paulét. 

II- Idétlen iskola

Sokszor előfordult/előfordul, hogy rossz szülőnek tartom magam, mert türelmetlen vagyok, ideges, kiabálok a gyerekeimmel, vagy leszidom őket olyasmiért, amit barátságosabban és főleg hatékonyabban el lehetne intézni beszélgetéssel, az érdekek kulturált ütköztetésével.

Az iskolával, tanulással kapcsolatban azonban azt gondolom, mindig a gyermekeim mellett álltam. Ha kellett segítettem nekik, ha kellett megvédtem őket. Megszámolhatatlanul sokszor fájt a szívem azért, mert láttam, hogy mennyit dolgoztak, mégse részesültek abban az icipici elismerésben, csak egy „jól van”-ban, ami járt volna nekik a befektetett energiáért. Sőt! Megmondani nem tudom, hányszor szidták le őket a tanáraik véleményem szerint ok nélkül.

Egyik alkalommal a német tagozatos nagylányom ötödikesként délután szorgalmasan körmölt, mire én megkérdeztem, hogy mit csinál.

-  A német házit írom – mondta.

Félórával később még mindig ugyanúgy szorgoskodott, és a válasza is ugyanaz volt, majd amikor újabb félóra múlva még mindig a német házit csinálta, megkérdeztem, mennyi házi van.

Két percig sorolta, még hallgatni is fárasztó volt.

-  Azonnal fejezd be! – mondtam, amit persze a tanárnő „megfelelően” (egyessel) értékelt.

Én persze megvédtem fogadóórán a gyereket, aminek az lett a következménye, hogy sorban hozta a rossz jegyeket. Mindketten el voltunk keseredve. Megkérdeztem a lányomat, mit tegyek. Elmesélte, hogy az egyik, nála gyengébb képességű, és kevésbé szorgalmas osztálytársának az apja milyen gyalázatosan beszélt a kislányáról a némettanárral, de azóta a kislány sorra kapja a jó jegyeket, amik mögött azonban nincs se jobb teljesítmény, se több munka.

Szóval ez kell a tanárnőnek? Hát legyen!

A következő fogadóórán tíz percig gyaláztam a lányomat:

-  Tisztelt tanárnő, én nem tehetek arról, hogy ilyen lusta a gyerek. Én mindig mondom neki, hogy hallgasson a tanárnőre, csinálja meg mindig a háziját, de ő csak nyavalyog. Lusta, végtelenül lusta. De tessék megnyugodni, majd én otthon alaposan előveszem, és elmagyarázom neki, hogy vita nélkül csináljon meg mindent, amit a tanárnő mond.

A tanárnő széles mosollyal hallgatta a szavaimat, én pedig ahogy hazaértem, átöleltem a lányomat:

-  Drágám, ne haragudj rám.

- Miért? – kerekedett el a szeme.

- Rengeteg rossz dolgot mondtam rólad a némettanárnak, de hazudtam. Azért tettem, hogy jobb legyen neked. Hátha ezután békén hagy téged.

Szerencsére így lett. A némettanár bevette hazugságáradatomat, és bár a lányom nem lett ötös németből, de leszállt róla a vérmes tanerő.

Mert mindennek van határa, a gyerekek terhelhetőségének is. 

KK- Karakterképző 1. A pszichopata

Mindannyian rendelkezünk általános információkkal a pszichopatákról.

Az utóbbi hetekben a sors többször is „összehozott” engem velük. Először a Mindennapi Pszichológia című folyóiratban olvastam róluk, majd az Ügyvédvilágban, és néhány napja a National Geographic Eszement játékok című műsorában „találkozhattam” velük.

Tudjuk, vagy legalábbis tudni véljük, hogy félni kell tőlük. Sajnos gyakran összekeverjük, összemossuk ezt a pszichiátriai kórképet más pszichés betegségekkel, például tartunk a skizofrénektől, akik azonban nem feltétlenül olyan félelmetesek, veszélyesek, mint a pszichopaták.

Elöljárójában egy feladat:

Számold meg, hogy az alábbi állítások közül hánnyal értesz egyet!

1.Ha feszült vagyok, felrobbanok, és kiadom magamból a düht.

2.A szeretetet túlértékelik.

3.Számomra minden helyes, amit megúszok szárazon.

4.Egy igazán eszes átverés csodálattal tölt el.

5.Azt mondom az embereknek, amit hallani akarnak, így azt teszik, amit én akarok.

6. A siker a legerősebb túlélésén alapul.

Ha egy 1-2 igent mondtál, semmi gond.

3-4 igen válasz borderline-os vonásokat jelez.

5-6 igennel a pszichopaták felelnek.

Ne gondoljátok csak Hitlerre, vagy Sztálinra!

A statisztikák szerint az emberek 1 %-a pszichopata. Óriási szám, mert ha az mondom, kb. 5000 embert ismerek legalább látásból, akkor köztük 50 pszichopata van. És valószínűleg nem is sejtem, hogy pontosan kik azok. Sőt, lehet, hogy olyanoktól tartok, akiktől nem kellene.

Mi jellemző egy vérbeli pszichopatára?

1. Felületes kedvesség

2- A lelkesedés hiánya

3. Az ösztönzés szükségessége

4. A bűntudat és lelkiismeretesség hiánya

5. Az empátia hiánya

Ennek ismeretében elkezdtem elemezni az ismerőseimet. :P

BB- Biztató Bizsergés

Most, hogy új munkahelyre kerültem, ismételten alkalmam van átélni az első napok az iskolában élményt.

Az első, ami már korán reggel arcul ütött, az ébresztő óra csengése volt a megszokott, és a biológiai órámba mélyen bevésett idő előtt félórával. Ugyan sikerült elég gyorsan összerántanom magam, de ez mégse mentett meg attól, hogy késve induljak .

Tanulság: Még szoknom kell az új helyzetet. :P

Vannak annak előnyei, ha az ember máshova megy reggelente, mint korábban, a más hely ugyanis más útvonalat jelenet, ami tartogathat némi izgalmat.

Az első, ami feltűnt, hogy nem ugyanazok az emberek jönnek szembe.

A második az elsőnél sokkal fontosabb szempont a megváltozott útviszonyok: az eddigi laza, egyenes, és már unalomig ismert út helyett meg kellett ismerkednem egy újjal, mely - valljuk be -, sok izgalmat tartogat három veszélyes gyalogátkelőhellyel, és egy ötven méteres szakaszon belüli négy egymást követő kilencfokos kanyarral, ami igazi kihívás egy biciklis számára.

Tanulság: Nem bambulhatok el menet közben. :P

Ha már új hely, akkor az emberek is újak.

Ahogy kell,mindig vannak olyanok, akik segítőkészek, kedvesek, és persze vannak olyanok is, akik - mondjuk úgy -, az ellenzékhez tartoznak.

Ez utóbbi csoport markáns képviselője az a kedves kolléga, aki rögtön az első nap első öt percében így fogadott:

­ Gondolkoztunk azon, hogy te mit fogsz itt csinálni.

­ Hát lássuk csak! Biztos nem azt, amit te, mert amit én csinálok, azt az SzMSz szerint csak én csinálom. Van még kérdésed?

Tanulság: Mindenkivel meg kell tartani a két lépés távolságot. ;)

Sose gondoltam volna, hogy hiányzik majd a régi munkahelyem, de igen.

Igaz, csak azért, mert ott már teljesen önjáró voltam, vagyis minden feladatot önállóan meg tudtam oldani.

Az is igaz, hogy a végén már ez a képesség sem mentett meg az asztalomon halmozódó, szabadságra nem engedő irathalomtól. 

Tanulság: Ki kell élveznem azt a néhány napot, hetet, amíg nem dől rám az iroda ;)

Ez a helyzet ébresztett rá, hogy sikerült bebetonozott menetrendet kialakítanom a napra, röviden a szokásaim rabja lettem.

Természetesen mint minden változás esetén, itt is vannak jó és nem annyira jó dolgok.

Veszteségként élem meg például azt, hogy most nyolc nappal kevesebb szabadságom van, illetve azt is, hogy mivel kikerültem a belvárosból, nem tudok „Gyógyszertárba megyek” felkiáltással átruccanni ebédidőben a könyvtárba.

Viszont keleti fekvésű, tehát világos, ugyanakkor nyáron nem forró az irodám.

Nem utolsó sorban életemben először van arra némi remény, hogy végre a tudásom és munkám alapján ítéljenek meg és megbecsüljenek.

KK- Kellemes kandalló

Tegnap vettem észre, hogy milyen remek új csatornát fog a tévénk.
A Kandalló nevű csatornán épp a Kandalló című, négy órás műsor ment, melynek keretében gyönyörködhettem abban, hogyan ég el a kandallóban néhány hasábfa. A műsor végén a sötétből előnyúlt egy majdnem láthatatlan kéz, mely újabb hasábokat rakott a tűzre, majd kezdődött a következő négy órás program, melyben ezek a hasábok adták át magukat a lángoknak. Ez követően újabb hasábok kerültek a tűzre, melyek négy óra után annak rendje és módja szerint a lángok martalékai lettek, hogy azután a következő műsor keretében újabb hasábok válhassanak hamuvá és füstté röpke négy órán át. Ennek végeztével megjelent a már ismert kéz, és fát rakott a tűzre, majd miután négy órával később azok is elenyésztek, jöhettek a következő hasábok. A nap végén újrakezdődött a vígan pattogós programok áradata.

Mindenkinek ajánlom a csatornát, mert egyrészt bármikor be lehet kapcsolódni, könnyen fel lehet venni a cselekmény menetét, másrészt ha izgalmakban nem is bővelkedett a műsor, annál megnyugtatóbb. Nem utolsó szempont, hogy a program élvezetéhez nem szükséges nyelvismeret, valamint a vígan ropogó tűzzel háttérzajnak se utolsó a csatorna ajánlata.

MM- Már Megvolt

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, 2015-ben nem voltam olyan helyen, ahol azelőtt soha, nem láttam semmit, amit korábban nem ismertem…

Ugyanakkor, ha ezt jobban átgondolom, ez nem véletlen, hiszen nem vagyok már zsenge ifjú, így aztán sok különleges élményben volt már eddigi életemben is részem, olyanokban is, amikről mások csak álmodoznak. 

Nem hencegni akarok, csakhogy én magam is összegezhessem az általam legnagyobbnak tartott sikereimet:

1.Tartottam már 2-300 embernek előadást, akik fizettek ezért.

2. Jelent már meg nyomtatásban könyvem, melyet dedikálhattam azoknak az olvasónak, akik kíváncsiak voltak rám a Könyvhéten vagy a Könyvfesztiválon.

3. Jó néhány, szüleik által elfeledett gyermeket örökbefogadhatóvá nyilvánítottam, illetve engedélyeztem ilyen gyerekek örökbefogadást, ezzel reményeim szerint jó irányba megváltoztattam ezeknek a kicsiknek az életét.

4. Többször is nyertem nagyobb összeget televíziós kvíz-vetélkedőn.

5. Voltam már börtönben, szerencsére csak munkaköri kötelességem keretében. Ezt az élményt talán egyszer felhasználom egy regényben.

6. Simogattam már kígyót.

7. Hagytam már félbe könyvet, nem azért, mert nem tudom befejezni, amit elkezdtem, hanem azért, mert az élet rövid, értelmetlenség fölösleges dolgokra pazarolni az időt.

Számomra ezek a legfontosabbak azon események közül, melyek eddigi életemben velem történtek, de természetesen vannak még vágyaim.  

ÉÉ- ÉvÉrtékelő

azaz Életemben először

Így évvégén mások bejegyzéseit látva azt gondoltam, jó móka lesz összefoglalni, mit történt velem életemben először 2015-ben: hol jártam, mit láttam, mit tettem, mit ettem, mit ittam…

Ahogy azonban elkezdtem gondolkozni, nem jutott eszembe semmi ilyesmi, mert hát valljuk be, vén rókalány vagyok már.

Hosszú töprengés után mindössze két helyet tudtam felidézni, ahol életemben először jártam 2015-ben: a Főügyészségen, és az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Természetesen munkaügyben, semmi extra, bár a Főügyészségen tapasztaltakat még később felhasználhatom egy könyvben.

Szerencsére amikor idáig jutottam a gondolatmenetben, nem adtam fel - nem is vagyok az a feladós fajta -, így aztán később rájöttem, hogy ha nem is voltam sehol, ahol azelőtt még soha, nem láttam semmit, amit korábban nem, akkor is történt velem valami új: másként nézem a körülöttem levő világot, és főleg az embereket, mint 2015 előtt.  Ezt az új életszemléletet a lányaimnak köszönhetem, akik rendszeresen arra ösztönöznek, hogy olvassak pszichológiai témájú cikkeket, könyveket, játsszak velük önismereti társasjátékokat, majd vitassuk meg egymás és mások viselkedését, hogy könnyebben el tudjak igazodni az embereken azáltal, hogy felismerem az emberek alap pszichotípusait.

Igazuk volt, máris érzem, hogy sokkal jobban értem az emberek rejtett motivációit, habár még rengeteg tanulnivalóm van ezen a téren. Abban az esetben, ha esetleg soha többé nem írnék egy regényt se, amiben bizony jól felhasználható lenne ez a tudás, akkor is hasznát vehetem annak, hogy jobban átlátom az emberi megnyilvánulások mozgató rugóit.

Ez történt velem először 2015-ben.