Segítő szakmában dolgozom.
Állami gondozott gyerekek
ügyeinek intézésében segítem a gyerekek törvényes képviseltét ellátó
gyermekvédelmi gyámokat.
Nem szoktam találkozni a
gyerekekkel. Számomra ritkán jelennek meg 3-dimenzióban, általában papíron látom
őket. Nem tudom, hogy néznek ki, hogy alacsonyak vagy magasak, kövérek vagy soványak,
szőkék vagy barnák.
Nem kapott tőlük köszönetet,
de nem is azért végzem ezt a munkát. Egyszerűen segíteni akarok nekik, olyan
gyerekeknek, akikkel nem tudnak foglalkozni szüleik, vagy nem is akarnak
törődni velük.
Dolgozhatnék ügyvédként és védhetnék dúsgazdag embereket, olyanokat, akik búsásan megfizetnének. De én ezeknek a gyerekeknek akarok segíteni akkor is, ha ezért jóval kevesebb pénzt kapok.
Ezért a munkáért ugyanis nem jár sem
vagyon, se dicsőség.
Nem leszek módos ember.
Ugyanakkor minden rosszban van
valami jó: nem kell azon agyalnom, mire költsem a pénzemet. Sőt azon se, hogyan
segítsem anyagilag a hazámat és a honfitársaimat. Levonják az adót, amivel
teljesítem minden kötelezettségemet.
Most azonban kiderült, micsoda
nehézség dúsgazdag lenni. :D :P
Vagy legalábbis nagy felelősség
és súlyos kötelezettség. Mert illene hozzájárulni az ország fejlesztéséhez illetve
a szegények támogatásához. Lehet múzeumot, könyvtárat vagy akadémiát alapítani, Lánchidat
építeni, vagy lehet alamizsnát adni a nyomorgóknak.
Ezzel kapcsolatosan több
érdekes cikk is olvasható a Rubicon 2026. október-novemberi számában.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése