2013. június 23., vasárnap

trendek



Amikor elkezdtem írni a Jóslatokat, épp vámpírláz tombolt.  Ráadásul javában bűvészkedtek a varázslótanoncok, és szórták átkaikat a boszorkák. Mire kész lettem a regénnyel, felbukkantak a bukott angyalok, hogy azután a könyvmegjelenésekor a szellemek, szellemlátók, zombik és egyéb különleges képességű lények is szövevényes szerelmi kapcsolatokba bonyolódjanak az emberlányokkal, vagy emberfiúkkal.
Más sokszor írtam arról, hogy a Jóslatok nem ilyen könyv. Persze, persze, nem mentes ettől a vonulattól, hisz másként talán meg se jelenhetett volna, de mégis… nem az ilyen különleges lények adják a fő jellegzetességét.
A Jóslatok elsősorban krimi, és emiatt más, mint a többi könyv.
Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a szó: MÁS, nem azt jelenti, hogy jobb, mint a többi. Még csak nem is azt, hogy rosszabb. Csak annyit jelent, hogy más.
Romantikus. Nem lélek-remegtetően, csak úgy egyszerűen. Engem már nem hoznak lázba a szívdobogtató mondatok. Sokkal jobban érdekelnek a racionalitásra törekvő, ugyanakkor megfejtésre váró rejtélyek, ezért kifejezetten örülök, amikor egy-egy olvasó kiemeli, hogy a Jóslatok hálójában mennyire jól zárt logikailag, és mennyire izgalmas benne a nyomozás.
Igen, az volt a célom, hogy egy logikailag rendezett történetet írjak, ami az izgalmak révén olvastatja magát. Nem akartam papírra fektetni semmilyen romantikus nagyálmot.

Az újabb trendek azonban másfelé kacsingatnak. Itt vannak újra és újra az erotikus, már-már gyomorforgató pornográf könyvek.
Én nem akarok ilyet írni. Nem szeretnék senkit beengedni a hálószobámba, mert ez az a légtér, ahova rajtam kívül csak egyetlen ember léphet be.

Ebből következik, hogy a Halhatatlan álom nem ilyen történet.
Elsősorban krimi. Abból is valamiféle egyedi darab, ugyanakkor nem tudom egy könyvhöz se hasonlítani. Kicsit kincskereső jellegű, ahogy a főszereplők feltárják a rejtélyeket, kicsit okfejtős.
Másodsorban romantikus. Mint már molyon írtam róla, sokkal részletesebben kibontom a szerelmi szálat, mint a Jóslatokban tettem, és sokkal jobban középpontba állítom a két főszereplőt.
A misztikus szál háttérbe szorul, bár fontos, hisz ez a történet alapja, de csak a végén, és nem annyira váratlanul csap le, mint a Jóslatokban.
Sokak szerint már nem divatos terület a misztika, de én nem osztom ezt a véleményt.
A misztikus irodalom nem újkeletű. Hogy csak néhány nagy nevet említsek: Balzac Szamárbőr című regénye, Mikszáthtól az Új Zrínyiász, vagy Wilde-tól a Dorian Gray arcképe. Nem akarom magamat, a regényemet klasszikus, híres szerzőkhöz mérni, mindössze arra szeretnék utalni, hogy ez az irányzat régóta megtalálható az irodalomban.
Ilyen tehát a Halhatatlan álom, krimi, romantika és misztika. Három az egyben. Ne akarok mást írni. Ez az erősségem, ezt szeretem, és bízok abban, hogy Ti, Kedves Olvasóim, szintén ezt keresitek a könyvemben, a könyveimben.

1 megjegyzés: