Akik
ismerőseim Facebookon, vagy jártak már a Képtáramban, tudják, mennyire szeretem a szép képeket, mostanában
elsősorban a magával ragadó tájakról készült fényképeket.
Sajnos,
még kevés helyen jártam ténylegesen, így ezek a fotók képzeletben elrepítenek a
sose látott tájakra, és be kell vallanom, csak ámulok, mennyi szépség van a
Földön.
Ha
alkalmam van kirándulni, akkor is nagyon sok időt szoktam fordítani a vizuális emlékgyűjtésre.
Így például idén nyáron Zebegény-Nagymaroson jártam a lányaimmal. Sehova nem
mentünk, semmi múzeum, vagy más kulturális élmény. Mindössze kiültünk a
Duna-partra, a lányok olvastak, és játszottak a vízben, én pedig órákig néztem
a tájat.
Ha
hideg lesz télen, vagy ha szomorú leszek, csak becsukom a szemem, és magam elé idézem
a helyenként sziklás, másutt fákkal borított hegyeket, a valamikori királyi
palotához méltón a hegycsúcson trónoló visegrádi várat, a hatalmas és
hullámzó-fodrozódó folyót, a fölénk boruló kék égboltot, a szikrázó napkorongot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése