Az összehajló fák árnyékában haladtam, de ekkor eluralkodott rajtam egy érzés. Valaki követ! Éreztem magamon a tekintetét, de hiába fordultam hátra, nem láttam senkit, csak a fák hajladoztak a vihart előrejelző szélnek behódolva.
Medvetánc, pilleszárny,
Dől az emlék, az ember... – dúdoltam magamban az Anasztázia című rajzfilm egyik dalát.
Mindig a zenéhez nyúlok, ha félek. Még édesanyám szoktatott rá, amikor kisgyerekként rémálmaiból felriadva izzadságtól lucskosan zokogtam. Elénekelt egy-egy kellemes dallamot, mellyel lecsendesített.
(Halhatatlan álom, 6. fejezet)
Aranyos kis részlet, kíváncsian várom a következőt - ha lesz :P
VálaszTörlésA Jóslatok videója pedig nagyon klassz lett! :)