2010. augusztus 15., vasárnap

Rejtély

A lányaim épen és egészségesen megérkeztek a táborból, és ezzel nagy lépést tettek azon a rögös úton, mely az őrsvezetőséghez vezet.
Örömmel faggattam őket, milyen volt a tábor, mit csináltak, mire ők közölték velem, hogy ezek titkos információk, és ők senkinek, még nekem se mondhatnak semmit.
Hmm.

Kénytelen voltam magamra hagyatkozni, és kikövetkeztetni, milyen lehetett a tábor.
1. Vajon mit ettek?
Egyik lányom 5 kilót fogyott, a másik ugyanennyit hízott.
2. Mennyit alhattak?
24 órája jöttek haza, ebből 23-at alvással töltöttek.
3. Mivel foglalkoztak?
A tábor előtt vadonatúj tornacipőt vettem nekik. Kettétört a talpuk. Visszavittem a boltba, ahol azonban nem fogadták el a reklamációmat azzal, hogy a cipőket a lányaim nem rendeltetésszerűen használták.
Talán a nem vízálló figyelmeztetés mellé kellene írni a nem cserkésztáborálló megjegyzést is.
4. Kivel voltak?
A két lány ugyanakkor, ugyanott, ugyanabban a táborban volt, de haza nem egyszerre jöttek, még csak nem is ugyanazzal a vonattal, sőt!
Megkérdeztem tőlük, ez hogy lehet, mire azt válaszolták, hogy az ott töltött 11 nap alatt ők nem is találkoztak egymással.
5. Hogyan tisztálkodtak?
Mikor beléptek a lakásba, "egzotikus" illat lengte körül őket. Már rutionosan az előtérben levetkőztek, és csak a fürdőszobában tett látogatás után mentek beljebb a lakásba.
Mikor összeszedtem a mosnivalójukat, azonban döbbenten láttam, csak egy-egy pár zoknijuk és egy-egy bugyijuk koszos, a többi mind tiszta.
Ezt már nem állhattam meg szó nélkül:
-Nem cseréltetek ruhát?
-Jaj, anya! Ha volt egy kis szabadidőnk, inkább aludtunk.
-Na de a hygiénia!
-Volt tisztasági betétünk.

Ezek után természetesen adódott a kérdés:
-Hogy éreztétek magatokat?
Talán ez nem titkos infó.
-Nagyon jó volt!- vágták rá egyszerre.
-Komolyan?- kételkedtem.
-Igen, egy csomó új embert megismertem. Lett egy rakás barátom- így az egyik.
-Bebizonyíthattam, hogy igenis talpraesett és kreativ vagyok- így a másik.- Tudtad, anya, hogy régebben be lehetett írni az önéletrajzba, ha valaki cserkész volt? Jó pontnak számított.

De kár, hogy én csak úttörő lehettem!

4 megjegyzés:

  1. Kedves grapes, ismét megnevettettél ezzel az életképpel:-D, és nagyon örülök annak, hogy a lányok éppségben, egészségesen, jókedvűen és feltöltődve kerültek elő a táborból. Tulajdonképpen az általad felsoroltak közül az 5 kg hízás kontra 5 kg fogyás rejtélyes számomra egy kicsit: 5 kb hízás vagy fogyás egyaránt nagyon soknak tűnik. A kosz nem baj, időnként kibírható, sőt, ki is kell bírni, az én kisfiam is a felismerhetetlenségig mocskosan került elő az erdei iskolából, és levetkőzni is csak a fürdőkádban engedtem:-DDD
    Katarina

    VálaszTörlés
  2. Mindenre van magyarázat: Lili azért fogyott, mert nagy volt a strapa, Bella pedig azért hízott, mert ha kaptak kaját, sokkal többet evett, mint amennyire szüksége volt, hogy tovább bírja. Egyébként ezek a cs. táborok olyanok, mintha katonai kiképzésen lennének, de tényleg nagyon jók. Hihetetelen jó csapatszellem alakul ki.

    VálaszTörlés
  3. Szia Grapes!
    Tényleg nagyon élvezetesen írod a le a leghétköznapibb eseményeket is, hát még, ha valami csavar, vagy érdekesség is van benne, mint most... Egyszerűen nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról, míg olvastalak! :-D
    De, a lényeg valóban az, hogy a lányok épségben és élményekkel gazdagodva tértek haza! :-)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tetszett Neked (is) , Diara! :)
    Ha hiszed, ha nem, az egyik leányzótól sikerült "megszabadulnom" azóta, szóval megint izgulhatok. XD

    VálaszTörlés