Igazából két ember révén
sikerült némi információt szereznem vele kapcsolatban.
Egyrészt édesanyám szerezte
meg valahonnan Az édesanya című könyvét, melyet olvasva szuperlativusokban
beszélt a szerzőről. 1991-es esztergomi újra temetésén is részt vett annak
ellenére, hogy elmondása alapján nem kis fáradtság volt számára ez az esemény.
Másrészt gyermekkori
hitoktatóm, a budapesti születésű, hitoktatói tevékenysége miatt büntetésből Szolnokra
helyezett Himfy Ferenc atyától hallottam sok jót róla. Feri atya egy
különleges, hiteles egyházi személy volt, és mivel személyesen ismerte a
bíboros urat, számomra róla szóló minden szavát élmény volt hallgatni.
| Himfy atya szobra Szolnokon az Eötvös téren |
Nehéz-e papnak lenni?
Igen, nehéz.
Mert ha a politikai rendszer
üldözi az egyházat és így a papokat, akkor is kötelesek kitartani a hitük és a
krisztusi elvek mellett. Mindenképpen hitelesnek kell maradniuk, akkor is, ha ezért
retorzióban, börtön-, vagy akár halálbüntetésben részesülnek. Nem választhatják
a könnyebb utat, a megalkuvást. Egyszerűen nem tehetik ezt. Ki kell tartaniuk, nem ijedhetnek meg.
Sokkal nehezebb azonban akkor
papnak lenni, amikor az állami politika „Isten, haza, család” jelszóval magához
vonzza és halálos ölelésbe szorítja az egyházat mindenféle, de elsősorban
anyagi segítséggel, mert ezzel elhomályosítja a nem eléggé figyelmes, vagy
inkább a könnyebb ellenállás felé hajló egyházi személyek látását. A papoknak
ugyanis kizárólag egy feladatuk van: kitartani a hitük és a krisztusi elvek
mellett. Ki kell tartaniuk, nem hajolhatnak meg.
Tehát a kérdésre válaszolva: igen, nehéz papnak lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése