Ahol a macska az úr IPM 2025. szeptember

 

Gyermekkoromban kertes házban laktunk, mindig volt kutyánk és macskánk is, de a kutyák nem hoztak lázba, vérbeli macskarajongó voltam. A szőrös, meleg kis gombócok mindig levettek a lábamról megnyugtató dorombolásukkal, hízelkedésükkel, és folytonos nyüzsgésükkel.

 Azután amikor felnőttként újra kertes házba költöztünk, egyik ismerősünk megkért minket, hogy fogadjuk be németjuhász kutyáját, akit nyugdíjaztak biztonsági őr munkájából, mivel a szeme láttára lőtték le a testvérét, és azóta a hirtelen hangoktól nagyon megijed. Belegyeztünk, ő áthozta a kutyát épülőfélben levő házunkhoz. Amikor először találkoztunk Picurral – aki egyáltalán nem volt kicsi, sőt, kifejlett hatalmas németjuhász volt –, ő meg volt kötve. Amikor a házban matattam, elkezdett ugatni, mire kimentem. Nem volt semmilyen probléma, csupán meg akart engem nézni. Azt üzente a gazdája, hogy menjek oda hozzá és ismerkedjek meg vele. Odamentem, barátságosnak látszott, mégis örültem, hogy meg van kötve. Legközelebb már nem voltam ilyen szerencsés, mert el volt engedve. Nagyon féltem, de próbáltam leplezni. Mindenhova követett a kertben, de mindig a hátam mögött maradt, bárhogy fordultam. Végül amikor a házba költöztünk, nagyon nagy spanok lettünk. Soha sem nyomult erőszakosan, mindössze az ölembe fektette a fejét, ha egy kis simogatásra vágyott. Kitalálta a gondolataimat, és mindig lelkesen üdvözölt, ha hazaértem. Ha ki akarta fejezni örömét érkezésemkor, körbement a kertbe, hogy vidáman elém jöhessen a járdán. Ugyanis soha nem előzött volna meg, nem szalad volna el mellettem, ezért kerülnie kellett. Ő volt az, aki megszerettette velem a kutyákat. Ő volt az, aki soha nem volt sok, és soha nem volt kevés. 

Ettől függetlenül még mindig érdekel minden, ami a macskákról szól, ezért nagyon tetszett az IPM 2025. szeptemberi számában Cserháti Szilvia Helyek, ahol a macska az úr című cikke, már csak azért is, mert nem tudtam, melyik az a múzeum, ahol rengeteg macskát tartanak.

 

A nő a világ négere - IPM Pszichológia 2025. nyár

 

Húsz évig matekot tanítottam otthon. Ennek során sok különleges személyiségű gyermekekkel ismerkedhettem meg. Jellemzően nem voltak jók matekból, ami persze nem jelentett gondot, hiszen - mindenkitől elnézést kérek - de az ő gyengeségeikből éltem. Ugyanakkor sokan egyedi képességekkel rendelkeztek. Az egyik 14 éves fiú például annak ellenére, hogy nem boldogult a matematikai összefüggésekkel, ámulatba ejtően átlátta a történelmi és politikai eseményeket. Ugyanakkor voltak rejtett matematikai képességei is. Már első találkozásunkkor meglepődtem azon, hogy fejben szorzott össze háromjegyű számokat úgy, hogy közben a levegőben mutogatott valamit a két mutató ujjával. Rászóltam, hogy ne így csinálja, hanem számológéppel, de amikor közölte velem a jó eredmény, leesett az állam. Ettől kezdve mindig hátra dőltem, amikor a levegőben hadonászva számolt, és menetrendszerűen mindig kijött neki a jó eredmény.

Ezek a gyerekek tanítottak meg engem az elfogadásra. Arra, hogy a tőlem eltérő paraméterekkel rendelkező: fiatalabb, öregebb, mentális sérült, lassú felfogásúnak látszó, stb embereket is teljes egészében elfogadjam. Azokat, akik nem olyanok, mint én.

AZ IPM pszichológia 2025. nyári száma több cikket is tartalmat ebben a témában az autistákról, az idősekről és a nőkről.

Hiszen John Lennon által tudjuk, hogy a nő a világ négere.

Nyomozás gyilkosság nélkül BBC History 2025. aug-szept.

 

Néhány hete írtam arról, hogy bár szeretem a krimiket, nem tudnék nyomozó lenni, mert elborzaszt a mögötte megbújó emberi szenvedés.

A rejtélyeket, rejtvényeket viszont nagyon szeretem, így aztán egyik kedvenc tantárgyam volt geofizikus/földtudományi szakos hallgatóként az őslénytan. A paleontológusok egyetlen fogból, vagy csontdarabkából próbálják összerakni a teljes élőlény testfelépítését, életmódját és viselkedését. Nem egyszerű feladat, nem hiába voltak régebben félrelövések például a Kínában dinoszaurusz csontokról sokan azt gondolták, sárkányok maradványai.

A rejtvény/rejtélyfejtés más tudományágakban is megtalálható, például a történelemben.

A BBC History 2025. augusztus-szeptemberi duplaszámának olvasásakor a végére hagytam azt az unalmasnak látszó cikket, mely végül a legizgalmasabbnak bizonyult. III. Richárd csontjainak megtalálásáról, a király beazonosításáról szól. Nem új sztori, de én még csak most hallottam róla. Bár a történelmi legekről, becsvágyó birodalmakról és nagy hadvezérekről szóló cikkek is letehetetlenek voltak, erről a kutatásról szóló cikk mindent vitt. Vetekedett a krimikkel.  

No de ha becsvágyó birodalmak:

Tudjátok, melyik volt a világtörténelem legnagyobb birodalma?

Kétszer kettő néha öt - Mindennapi pszichológia 2025. nyár

 

Édesanyám olyan korban született, amikor nem volt tévé. Ennek megfelelően később is nagyon jól elvolt tévé nélkül. Néha azonban vetítettek olyan filmeket, amiket sohasem hagyott ki. Ilyen volt például a Négyszer kettő néha öt vagy a Mese a tizenkét találatról. Ezeket a filmeket mindig megnézte, ha vetítették. Rengetegszer látta, én azonban nem értettem, miért van oda ezekért a szememben régiségekért, főleg hogy egyébként ritkán tévézett.

Mostanra rájöttem. Amikor a huszas éveimben készült Ötvös Csöpi filmeket és a Linda sorozatot újra vetítik, mindig megnézem őket. Én is kaptam már erre vonatkozó kritikát, de nem érdekel. Természetesen tudom, miért szeretem ezeket a filmeket. Láthatom azokat az utcákat, azokat az azóta kiszuperált autókat és azokat a rég divatja múlt ruhákat és frizurákat, melyek fiatalkoromban életem részei voltak. Ezek a filmek visszarepítenek a fiatalkoromba. Már-már olyan, mintha tényleg a 80-as években lennénk., és ismét fiatal lennék.

A Mindennapi pszichológia 2025. nyári számában Jakabffy Éva Megfiatalodás 2.0 című cikkében olvashatunk a fiatalságra való törekvésről, melynek kutatása során 1981-ben New Hampshire-ben kísérletet folytattak hetvenes-nyolcvanas éveikben járó férfiakkal, aki számára 1959-es környezetet teremtettek. Hogy mi történt, azt elolvashatod a magazinban.

Rubicon Hidegháború - A vikunyától a ballisztikus rakétáig

 

Amikor először jártam egyetemre, nagyon jó tanáraim voltak: nem buktattak, ha kell, ha nem. Ha nem érezték erősnek a tudásomat, megkérdezték, hogy akarok-e még tanulni, amire persze én mindig azt válaszoltam, hogy nem, mire minden további nélkül beírták a kettest.

Változást a jogi egyetem hozott, ahol lazán meg lehetett bukni bármelyik tantárgyból úgyis, hogy halálra tanulta magát az ember. Rögtön az elején szembesítettek minket azzal, két igazán húzós tárgy van. Nem, nem a római jog. Az a mondás járta, hogy a jogtörténet mondja meg, kiből lesz jogász, a nemzetközi jog pedig azt, hogy mikor lesz jogász.

A jogtörténet a gimis töri kibővített változata volt. A nemzetközi jog viszont mindent magában foglalt a dél-amerikai teveféle vikunyák védelmére vonatkozó nemzetközi egyezménytől a ballisztikus rakétákig.

Mint mindenki más, én is tartottam tőle, azonban tanulás közben ráéreztem az ízére: nagyon érdekes tantárgy volt, mivel rengeteg magyarázatot szolgáltatott a jelenlegi politikai helyzetre.

Már többször is írtam arról, hogy rendszeresen át kellene nézni az általános és középiskolai tanrendet, és változtatni kellene rajtuk, mert bár bennem is van reálos érdeklődés, de a 4 év kémiát és 5 év fizikát nagyon soknak tartom. Főleg a szerves kémiát. Aki nem fog ezzel foglalkozni, annak ez egy fölöslegestantárgy, fölösleges tudás, ami idővel már elfelejtődik. Ugyanakkor számtalan fontos ismeret fel se merül a suliban. Ilyen például a pszichológia, illetve töriből sokan nem jutnak túl a II. világháborút követő éveken, így a nemzetközi eseményekről finoman szólva komoly hiányosságai vannak az átlag tanulónak. Pedig nagyon fontos lenne tudni például, mi az izraeli-arab ellentét, vagy az ukrán-orosz háború oka, és előzménye. Azt, hogy miért van kettéosztva Korea. Hogyan alakulnak ki, és hogyan működnek a diktatúrák, stb.

Aki szeretné pluszismeretekkel felvértezni magát, nagyon sok hasznos olvasnivalót találhat a Rubicon Hidegháború bukazinban.

Gondtalan élet teknős módra - IPM 2025. augusztus

 

Soha nem mutattam különösebb érdeklődést a hüllők iránt, de az utóbbi években mégis közel kerültem hozzájuk. Ennek oka két személy.

Egyikük egy kollégám, aki 42 évesen áprilisban öngyilkos lett. Ez az eset mindannyiunkat nagyon meglepett és mélységesen megrendített. Mindig nagyon vidámnak látszott. Egyikünk se sejtette, hogy micsoda fájdalmak nyomták a lelkét. Gyakran mondogatta, hogy Galápagosi óriás teknős szeretne lenni, mert az sokáig él, és nincs semmi gondja.

A másik teknősrajongó a 28 éves „kicsi” lányom, akit rengeteg dolog érdekel, például a teknősök is. Kérésére tavaly ellátogattunk a balatonföldvári Teknősparkba, ami egy magántulajdonban lévő, kizárólag teknősöket bemutató állatkert. Nem bántam meg, mivel ennyiféle teknőst még soha nem láttam. Ráadásul a tulajdonos nagyon sok érdekességet mesélt a teknősökről. Körbevezetett minket és minden állatról mondott egy-két mondatot. Megmutatta, milyen gyorsan eszi meg az óriás teknős az almát úgy, hogy nem fogja meg a lábával. Azt is láthattuk, hogyan fordul vissza nagy küzdelem árán a hátára borult állat.

A tulaj észrevette, hogy a kicsi lányom teknősös medált és fülbevalót visel, és amikor a lányom mondta neki, hogy éppen a hely miatt vette fel, az öreg meghatódva köszönte meg ezt a gesztust. Tehát érdemes volt odalátogatnunk.

Igaz, „csak” szárazföldi tejnősöket láttunk ott, ez a látogatás mégis kedves emlékeket idézett fel, amikor az IPM 2025. augusztusi számában a tengeri teknősökről szóló cikket olvastam.

Aldabrai óriásteknős, 11 éves, 80 kg

A kék és a zöld ezer árnyalat: HVG Extra Pszichológia, 2025. nyár

 

Tudjátok mi a közös   

az olasz Szardíniában

a japán Okinavában,

a görög Ikariában,

a Costa Rica-i Nicoyában és 

 a kaliforniai Loma Lindában?

Ezek a helyek alkotják az ún. kék zónát, vagyis a Földnek azokat a részeit, ahol az emberek 90-100 évig is élnek. Nem véletlenül.

A tudósok megállapították, hogy az emberek ezeken a területeken hatékony stresszkezelési technikákat használnak, egészséges élelmiszereket fogyasztanak, nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, rendszeresen mozognak (nem tornáznak, hanem gyalogolnak, kertészkednek), aktív életet élnek, támogató szociális kapcsolatokat ápolnak, pozitív az életszemléletük. Ahol lehetőség van rá, ott élvezik a hatalmas kék vízfelület, a tenger megnyugtató hatását.

Ezeket a szempontokat végig nézve elgondolkodtam, hogy mik azok a területek, melyeknek az alkalmazása teljesen az én hatáskörömbe tartoznak (alkohol- és dohánymentes életmód, rendszeres mozgás, aktív életmód). Mik azok, melyeket bizonyos szinten tudok befolyásolni (stresszkezelési technikák, szociális kapcsolatok, pozitív életszemlélet). Mik azok, melyeket nem tudok befolyásolni, melyekkel kapcsolatban ki vagyok szolgáltatva másoknak, akár az államnak (egészséges élelmiszerek).

Ha belegondolunk, jó kis programterv ez még akkor is, ha nem feltétlenül akarunk 90-100 évig élni. Ugyanis nem az életkor a fontos, hanem az élet minősége.

A nagy vízfelület megnyugtató hatására én a Balatont „használom”.

 Ha ezen a témán kívül szeretnétek információkat szerezni például arról, hogyan hat a bélmikrobiológiája az agyra, akkor mindenképpen olvassátok el a HVG Extra Pszichológia 2025. nyári számának cikkeit.

Apám a hős - IPM Történelem Sorozatgyilkosok

 

Apám értesítőként dolgozott a MÁV-nál. Munkája része volt, hogy ki kellett mennie a vasúti balesetekhez. Valószínűleg nagyon sok szörnyűséget látott. Még az 1980-as évek elején is előfordult, hogy az 1963-as újszászi balesetről mesélt. Olyan esetről is beszélt, amit sokáig el se hittem, de azután láttam egy ugyanilyet a Harmadik műszak című sorozatban, és akkor sajnáltam meg igazán aput. Borzalmas lehetett ezekkel az emlékekkel élni.

 

Amikor egy beszélgetés során megemlítem, hogy a gyermekvédelemben dolgozom, sokan visszakérdeznek: „Hogy bírod?”

Bírom és szeretem, mert bár sok szörnyűséget látok, mindent megteszek annak érdekében, hogy segítsek a magára maradt és/vagy bántalmazott gyermekeknek.

Szerintem vannak ennél sokkal borzasztóbb szakmák. Ilyen például a halottkémek, helyszínelők, kórboncnokok munkája. Vagy a vasúti értesítőké.

Utálom a horrort. Nem szeretek borzongani se filmeken, se könyveken. A nyugalmat szeretem.

Bezzeg a kicsi lányom nem ilyen. 20 éves koráig egyáltalán nem tévézett, nem nézett filmeket, aztán egyszer csak rákapott az ízére. Na de érdekes az ízlése. Ő szeret borzongani. Egyik kedvenc sorozata a „You”. Megvettem és elolvastam az IPM Történelem Sorozatgyilkosok című részét. Érdekes volt, de nekem lelkierő kellett hozzá. A kicsi lányom viszont oda volt érte.

Változó múlt- NGC: Középkori világ különszám

 

Érdekesen működik a történelem.

Az ember azt gondolná, hogy ami volt, az már megtörtént, tehát nem változhat, ez azonban néhány esetben nem így van.

Én például azt tanultam gyerekkoromban, hogy a középkor az angol polgári forradalom kitöréséig, 1640-ig tartott, mert akkor az elkezdődött átalakulások megváltoztatták a korábbi, feudális rendet.

Amikor a lányaim tanulták ezt a témát a suliban, számukra már hamarabb ért véget a középkor, mert az akkori tanok szerint Amerika 1492-es felfedezése indított olyan változásokat, melyek elkülönítették a két történelmi korszakot.

Most, a NGC Középkori világ című különszáma szerint a válaszvonalat Bizánc 1453-as bukása jelenti.

Tehát a történelem változik.

Lehetne még más példát is felhozni, de most inkább nézzük az NGC különszámát, ami egyedi kiadvány. A középkort évszázadonként mutatja be, így nagyon sok érdekes információt tartalmaz az un. sötét középkorról is, amit suliban egyszerűen átugrottunk. Minden fejezet azt a várost állítja középpontba, mely az adott száz évben legnagyobb jelentőséggel bírt, illetve minden fejezet kitér az Európán kívüli valamennyi földrészre is egy-egy épület vagy más különlegesség bemutatásának erejéig. Mindezt nagyon sok szép képpel.

BBC History 2025. július - Búnös Budapest

 

Ha Bűnös Budapest, akkor Kondor Vilmos, de 

In memoriam Böszörményi Gyula

 

Munkám részeként gyakran szoktam beszélgetni nevelésbe vett (állami gondozott) gyermekekkel az általuk elkövetett tettekről, sokszor bűncselekményekről és azok következményeiről.

 

Egyik srácot egyszer megkérdeztem, hogy kihez fordul, ha segítségre van szüksége.

-          Az öklömhöz – felelte -, de a rendőrök azt mondták, hogy nem jó ötlet.

 

Valóban nem jó ötlet. Próbálom megértenie a motivációjukat. Sokszor a nem megfelelő példa hiánya, vagy a nem megfelelő referencia személy miatt követnek el bűncselekményeket. Gyakori, hogy nem tanulják meg kontrollálni az indulataikat, nem sajátítanak el megfelelő megküzdési stratégiákat, vagy éppen a családjukban is ezt látták, ez a példa. Nincs a látóterükben olyan, a társadalom által elfogadható magatartást tanúsító személy, akinek meg akarnának felelni például azzal, hogy az általánosan elvárt, tehát bűncselekményektől mentes módon működjenek. Olyan személyre lenne szükségük, aki előtt ciki lenne, amit csinálnak.

Jellemző rájuk, hogy úgy kerülnek be hozzánk, hogy nem járnak iskolában. Nem tudom, miért gondolja bárki, hogyha otthon iskolakerülők, majd itt szorgalmas iskolalátogatók lesznek. Nem lesznek. Sokuknak mondtam már, hogy nehogy azt higgyék, hogy nekem minden nap van kedvem bejönni és dolgozni. Nem, sokszor nincs kedvem, mégis itt vagyok. Ezen eddig mindegyikük meglepődött.

Sokszor gondolkodom azon, hogyan lehetne jó útra téríteni ezeket a fiatalokat. Sőt, hogyan lehetne megakadályozni. hogy ezen az úton elinduljanak.

 

A BBC History 2025. júniusi számának fő témája a 19.20. század fordulóján Budapesten elkövetett bűncselekmények, vagyis a Bűnös Budapest. Akkor kezdtek professzionálisan foglalkozni a kriminológiával. Akkor állapították meg először, hogy a bűncselekményeknek milyen közük van a társadalmi, gazdasági, morális változásokhoz. Próbálták megakadályoznia fiatalkori bűnözést pl. enyhébb szankciókkal. Ekkor született az első büntetőtörvénykönyv, az 1878-as Csemegi-kódex, melynek még most is nagy hatása van, mert bár 1978-ban új Btk-t fogadta el, a rendőrök a mai napig alkalmazzák – bár hatálytalan – a házi fegyelmezési jog intézményét.

Megörültem, amikor megláttam ezt a témát, mert azonnal Böszörményi Gyula és Ambrózy báró esetei jutottak eszembe. Ugyanaz a kor, ugyanaz a helyszín. Nagyon szerettem Gyula sorozatát. Nagy fájdalom, hogy Gyula ilyen fiatalon eltávozott, és nem tudta folytatni ezt a sorozatot, nem tudott újabb izgalmas, fordulatos krimiket írni. Az sem vigasz, hogy tökéletes életművet hagyott maga után. Mindenesetre a BBC History cikkei visszarepítettek ebbe a korba.

IPM 2025. július - Karrierváltás

 

Karrierváltásra életünkben többször is sor kerülhet.

Gimis koromban sokáig pszichológus akartam lenni, de azután egy új szerelem, a csillagászat sajnos elnyomta ezt a vágyamat.

Ahogy már írtam róla, geofizikus szakra jelentkeztem, és mivel a csillagászat B-szak volt, és csak úgy lehetett rá jelentkezni, ha matek-fizika tanár, geofizikus vagy fizikus szakra járt az ember. Úgy gondoltam, a mat-fiz tanár túl könnyű, a fizikus meg túl nehéz, így maradt a rejtélyes geofizika. Ez így szép és jó, csak amikor odakerültem, hogy na jöjjön a csillagászat, kiderült, hogy a heti 40-45 geofizika óra mellé fel kellene venni 10-15 óra csillagászatot. Na itt véget is ért a csillagászathoz fűződő szerelmem. Ott maradt nekem a geofizika, amiről addigra már tudtam, hogy micsoda, és ami sok minden volt, de szerelem nem. Többek között nem tudtam vele elhelyezkedni egy teljességgel elférfiasodott területen, amire bizonyíték a geofizikai egyesületben való tagságom. Történt ugyanis, hogy amikor kézzel kitöltöttem a jelentkezési lapot, és beírtam a nevemet: Balázs MÁRTA, egyáltalán nem feltételezték, hogy lány vagyok, így aztán 3 évig Balázs MÁRTON néven voltam tagja az egyesületnek. Amikor végeztem, ugyan voltam pár állásinterjún, de talán látszott rajtam a lelkesedés hiánya, mindenesetre nem tudtam elhelyezkedni.

Elkezdtem tanítani egy általános iskolában, hiszen hiába volt egyetemi diplomám, nem voltam pedagógus, ezért középiskolába nem vettek fel. Ettől nagyon gyorsan besokalltam annak ellenére, hogy a mai napig szeretek tanítani. A vezetőség ugyanis nem engedte, hogy tovább képezzem magam, és hivatalosan is tanár lehessek. (Tiszában voltak azzal, hogy diploma birtokában átmentem volna egy középiskolába). Ez viszont nem tartotta őket vissza attól, hogy agyonterheljenek, és a heti óraszámom a megengedett kétszerese legyen. Így aztán rövid idő után visszavonultam az otthonom falai közé, és otthon tanítottam matekot és fizikát. Ez sokáig jó volt, főleg ahogy megszületett a három lányom, mivel a magam ura voltam. Csakhogy egy idő után nem lehetett megélni belőle, ezért váltani kellett. Jelentkeztem az egyetemre, de angol szakra azért nem vettek fel, mert már van egy diplomám, mondták, keressek azzal munkát. Fizika szakra azért nem vettek fel, mert nem műszaki egyetemre jártam. Matek szakra meg egyéni levelezőre járhattam volna, ami lényegében nappali tagozat volt. 3 gyerek mellett 100 km-es távolságról nem vállaltam.

Teljesen más után néztem, így került a látóterembe a jogi egyetem, amit sikeresen el is végeztem, és jelenleg, immár 13 éve jogászként dolgozom a gyermekvédelemben, ami jó, mert segíthetek az embereknek, ugyanakkor rossz, mert lelkileg sokszor megterhelő.

Sajnos nagyon sokszor eszembe jut a pszichológia. Nagyon sajnálom, hogy elengedtem. Szeretek emberekkel foglalkozni, segíteni nekik. Pszichológusként is „taníthattam” volna, és könyvet is írhattam volna. De most már késő.

Életutam mindenesetre jó példa arra, hogy nem feltétlenül tud az ember egész életében egy területen dolgozni. Néha belső vagy külső okok miatt szükség van a váltásra.

 

Ha a téma bővebben érdekel téged, olvasd el az IPM 2025. júliusi számában a „Karrierváltás” című cikket.

 

Hitelesség- NGC: Ferenc pápa, különszám

 

Néhány hete írtam arról, milyen nehéz volt az átkos szocializmusban vallásosnak lenni kis Moszkvában, vagyis Szolnokon. Amikor vége lett annak a korszaknak, fellélegeztünk, de sajnos mostanra ott tartunk, hogy ismét vannak nehézségei annak, aki valóban hisz Istenben, és nem csupán kérkedik kétes őszinteségű vallásosságában.

Kezdjük azzal, hogy három, korábban szinte rokonértelmű fogalom igencsak elválik egymástól: a hívő, a vallásos és a templomba járó szavak.

Ha úgy vesszük, mindenki hívő, hiszen az ateista is hisz valamiben, nevezetesen ő abban hisz, hogy nincs Isten.

Vallásos az, aki Istenben hisz.

A templomba járó pedig néhány éve még azonos volt a vallásossal, hiszen ha a 3. parancsolatra gondolunk („Az Úr napját szenteld meg!”, vagyis vasárnaponként járj templomba), akkor a vallásos emberek jártak templomba.

Ez mára kicsit módosult, és ennek nem feltétlenül az érintett személyek az okai, hanem sokkal inkább az a társadalmi átalakulás, ami körülöttünk történik. Sok magát vallásosnak tartó olyan ember van, akik nem járnak templomba. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, mi ennek az oka.

Akkor néhány héttel ezelőtt írtam arról, hogy volt gyermekkoromban egy hitoktatóm, Himfy Ferenc atya, akit ha nem ismertem volna, most valószínűleg nem járnék templomba. Ha így lenne, akkor is hinnék Istenben és megpróbálnék a krisztusi értékeke szerint élni, hiszen ez a lényege az egésznek, de az biztos, hogy be se tenném a lábam a templomba.

Miért volt ilyen fontos személy Feri bácsi? (Nem lehetett atyának szólítani, mert akkor ez tilos volt.) Azért, mert hiteles személy volt. Valóban a krisztusi értékek szerint élt, nemcsak ezt tanította nekünk, hanem ezt a példát is mutatta. Az én személyes életemben, a mikro környezetemben ezért volt ő meghatározó.

Makro szempontból, a világ felől nézve ugyanezt várják el még az ateisták is egyházzal szemben, melynek legfontosabb, és legismertebb képviselője a mindenkori pápa, a Szentatya. Nem az számít, hogy teológiai szempontból mennyire tájékozott egy pápa, hanem az, hogyan tudja közvetíteni a krisztusi értékeket a világ felé. Hiteles-e. Nemcsak szavakban, hanem tettekben is, ahogy azt Szent Jakab is elvárja.

Ferenc pápa ilyen Szentatya volt.

Aki nem hiszi, olvassa el a NGC róla szóló külön kiadványát, mely olyan, mint egy karakterregény: az életeseményei útján bemutatja csodálatos személyiségét.

Elfogadás és szeretet

 

A vasárnapi prédikációban a papunk azt mondta, hogy ne hallgassunk másokra, ne hallgassunk a horoszkópra, ne hallgassunk a rádióra. Kizárólag a Bibliára figyeljünk.

A Bibliára?

Rendben.

 A gyermekvédelemben dolgozom, tehát tisztában vagyok azzal, hogy milyen durva bántalmazások érhetnek gyermekeket. A legszörnyűbb az, ha azok bántalmazzák őket, akiknek meg kellene őket védeni. Azt is tudom, hogy az ilyen bántalmazott gyermekek sokszor maguk is bántalmazókká válnak. Állandó feszültségben nőnek fel, ezért ez lesz számukra az ismerős közeg. Ha nincs, generálják a feszültséget. Nem konszenzusra törekednek, hanem konfliktusra.

 Na de térjünk vissza a Bibliához.

Tizenöt éve abban élünk, hogy egyesek folyton ellenségeket gyártanak. Harcra szólítanak fel, a küzdelem, a háború és a csata a kulcsszavaik. Kipécéznek csoportokat, akiket szerintük gyűlölnünk kellene.

 Mit ír a Biblia?

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást.” (Jn.13.34.)

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” (Mt.7.1.)

 Sajnálom, ha valaki úgy nőtt fel, hogy a saját apja lepofozta, majd amikor a földön feküdt, megrugdosta. Ez örökre nagy pszichés teher, amit azonban az érintettnek fel kell ismernie, és kezeltetnie kell magát. Nincs joga arra, hogy mások életét tönkretegye.

Én nyugalomban szeretnék élni.

Ezt az írást 2025. május 26-án tettem ki fb-on, de most azt érzem, itt is szükségem van rá. Egyik ottani ismerősöm nagyon nem értette, pedig azt hiszem, teljesen világos a mondandója.

Randevú Jean Valjeannal

 

Édesanyám látóideg-sorvardással született, ami miatt 90 %-os volt a látássérülése, vagyis orvosilag vak volt. Ez azonban nem tartotta vissza attól kicsi koromban, hogy a kevéske látását arra fordítsa, hogy meséket olvasson fel nekem. Valószínű, hogy életem első 6 évében semmi mást nem olvasott, csak meséket. Ezzel elültette egy nagy szenvedély, az olvasás magját bennem. Nagyon szeretek olvasni, mégis van néhány tényező, melyek miatt nem tudok mindent elolvasni, amit szeretnék. Leginkább a szűkös időkeret az, ami megakadályozza, hogy elolvassam azokat a könyveket, amik érdeklenek. Ennek következménye mai napig is, hogy visszariadok a vastag könyvektől. Ezért nem olvastam - bár évek óta tervezem -, többek között az Anna Kareninát, a Háború és békét és a Nyomorultakat.

Ez utóbbival már kerültem karnyújtásnyi távolságra, amikor nyolcadikos koromban a magyar-rajz szakos osztályfőnököm hívta fel a figyelmemet erre a regényre. Kihoztam a könyvtárból és bele is kezdtem. Sajnos a lelkesedésem hamar elfogyott, pedig ez vitathatatlanul jó történet. Honnan tudom? Számtalanszor feldolgozták filmen, sőt, amikor a lányaim kicsik voltak, vasárnap reggelenként rajzfilmsorozat formájában láttuk. Tehát, tudom, miről szól. De valójában nem ekkor ismerkedtem meg vele, hanem még gimiben, amikor magyar tagozatosként el kellett volna olvasnunk. Kevés időnk volt rá, és nagyon sok más feladatunk is volt, ezért egyikünk se olvasta… mármint regény formában nem, na de volt más lehetőség is. A szomszédunknak előfizetett a Füles rejtvényújságra, melyben képregény formában több hónapig tartó folytatásokban megjelent a „Nyomorultak”. Így sikerült, ha nem is elolvasni, de megismerkedni például Jean Valjeannal.

És most a Múlt-kor történelmi magazin 2025. nyári számából megtudhattam, hogy mindezt Korcsmáros Pál grafikusnak köszönhetem.

Ettől függetlenül még mindig rajta van a bakancslistámon.

Uralkodni vagy nem uralkodni

 

Bizonyára hallottatok már Zimbardo 1971-es standfordi börtönkísérletéről, mely során a kísérleti alanyokat két csapatra osztották, és sorsolás alapján az egyik csapat tagjai börtönőrök, a másiké rabok lettek.

Egy hét után le kellett fújni a kísérletet, mert az őrök túlságosan eldurvultak, visszaéltek hatalmukkal. Azt akarták bizonyítani, hogy a hatalom hatására a legjámborabb emberből is előbújik a gonosz.

 

Talán azt is hallottátok már, melyről az IPM Tudta-e 20. számában olvashatunk, nevezetesen, hogy a kísérlet nem volt teljesen tiszta, mivel a kísérlet vezetői biztatták a börtönőröket, hogy legyenek kegyetlenek. Ennek ellenére az elmúlt több mint 50 évben senki se merte megismételni a kísérletet.

 

Mi lehet ennek az oka?

 

A Halálsoron című filmben vannak szadista, eleve gonosz őrök és olyanok is, akik megőrzik az emberségüket. Ez azonban egy kitalált történet.

 

Tehát igazából az a kérdés, hogy a hatalom torzítja-e a személyiséget.

 

Szerintem a válasz igen, mindenképpen.

Gondoljunk csak a vállalati vezetőkre. Ha csúcsvezetők, senki nem áll felettük, vagyis senki nem meri kétségbe vonni a döntéseiket, mindig mindenki próbál a kedvükben járni. Nagyon erős személyiségre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben a főnökben el ne hatalmasodjon a mindenhatóság érzése. Ugyanez igaz a vezető politikusokra, akik a vezéresedés révén könnyen elveszíthetik kapcsolatukat a valósággal. Gondoljunk csak Napóleonra, Hitlerre vagy Sztálinra.

Azt gondolom, ez nem új felfedezés, hanem már az ókorban is ismerték. Az ókori görög demokráciában nem véletlenül volt szokás, hogy egy-egy tisztséget csak korlátozott ideig lehetett betölteni. Ezzel biztosították, hogy a vezetők két alaptípusának, a pszichopata és nem pszichopata vezetőnek, ne torzulhasson úgy el a személyisége, hogy az a közösségre veszélyt jelentsen.

A pszichopatát nem érdekli, hogy mit éreznek a körülötte levők, viszont előfordulhat, hogy bármi áron ragaszkodni akar a hatalmához, ami egy köztársaságban a választásokon történő ismétlődő megméretés miatti aggodalom okán komoly mentális torzulásokat okozhat, sok-sok választás után akár elmebajt is. Egy alkotmányos monarchia uralkodója számára ez nem jelent problémát, hiszen nem sok döntési joga van, de ha betartja a minimális szabályokat, akkor gyakorlatilag élete végéig trónon maradhat, nem kell aggódnia pozíciója megőrzése miatt.

Egy nem pszichopata vezető számára a lelkileg megterhelő és elmeállapot roncsoló döntések miatti felelősség lehet mentálisan káros, főleg olyan helyzetekben, amikor csak rossz lehetőségek közül lehet választani.

Mellesleg ha egy vezető sokáig tölti be a tisztségét, egyre több olyan „rossz”, vagyis másokra nézve sérelmes döntést kénytelen hozni, amit a választók nem felejtenek el. Így a történelmi pozitív megítélése miatt is fontos, hogy ne kapaszkodjon foggal-körömmel a pozíciójához.

 

Összességében kísérlet nélkül, gondolati alapon is megállapítható, hogy a hatalom az emberek többségének személyiségét torzíthatja úgy, hogy jámbor emberekből is előbújhat a gonosz.

 

Mi a véleményetek?

Csak a teste

 

Mindössze tízéves voltam, amikor olvasási szempontból „felnőtté” váltam. A számtalan mese és pöttyös könyv után ekkor olvastam először azt a könyvet, ami a mai napig csúcskedvencem, és amit azóta legalább tízszer olvastam, és amihez újra és újra visszatérek.

(Olvasd el molyos értékelésemet.)

Első olvasáskor annyira odavoltam érte, hogy néhány héttel később újraolvastam, és sikerült elérnem, hogy a regény címadó helyszínére elvigyenek a szüleim. 

Természetesen az elmúlt sok-sok évben többször is ellátogattam és más végvárakba is. Bakancslistámon van azonban az összes vár bebarangolása.

Mindig szerettem a történelmet, és a középkor, ezen belül is végvárak világa se nem közeli, se nem távoli ahhoz, hogy magával ragadjon.

Ezeket az emlékeket elevenítette fel a BBC History 2025. júniusi száma, melynek főtémája 5 cikkel a végvárak kora.

Gárdonyi sírjának felirata szerint "Csak a teste" van ott.

A mi oroszlánunk az SCV 1-ben

 

"... mi, bíborosok, egymás között tréfálkozva úgy is magyarázzuk, hogy mostanáig Ferenc a farkasokkal tárgyalt, most viszont oroszlánunk (Leó) van, aki el fogja kergetni a farkasokat."

(Német László belgrádi érsek) 

Az IPM 2025. júniusi számában olvasható Benda László "Habemus papam" című cikke, mely kapcsán szeretnék veletek megosztani néhány gondolatot XIV. Leó pápa névválasztásáról:

Az előző ezen a néven XIII. Leó pápa volt, aki 1878 és 1903 között töltötte be ezt a tisztséget, tehát a Jóisten segítségével viszonylag hosszú ideig, 25 évig.

Célja volt a hagyományos katolikus tanítások és kora liberalizmusának összeegyeztetése, valamint a társadalmi igazságosság képviselete, érvényre juttatása.

Nevéhez fűződik a keresztényszociálizmus fogalmának megalkotása, mely nem azonos a 20-21. századi politikai irányzatok kiüresített, sokszor ateista baloldali elképzeléseivel. Ne felejtsük el, hogy Jézus mai fogalmainkkal baloldali-centralista volt.

A pápai autórendszáma SCV 1

Én nem szoktam unatkozni

 

Rendszeresen hallhatunk arról, hogy a nyugdíjkorhatár emelni kellene, mivel néhány éven belül sokkal több nyugdíjas lesz, mint aktív dolgozó, ezért a rendszer fenntarthatatlan lesz. Szomorú ez, mert nyugdíj megadhatná azt a szabadságot, amivel előtte nem rendelkezik az emberek többsége. Édesanyám korosztálya 10 évvel korábban mehetett nyugdíjba, mint kortársaim. Anyukám az én koromban már régen nyugdíjas volt. Szomorú, hogy nincs választási lehetőség. Húzni kell az igát, nincs mese.

Arról olvashattunk, hogy egyes országokban már most is magasabb a korhatár, mint náluk, arról azonban mindenki hallgat, hogy ezekben az országokban sokkal több az éves szabadságkeret, így például 40 napos szabadságból arra is lehetőség van, hogy a munkavállaló 4 egybefüggő hétre távol maradhasson a munkájától, és így esélye legyen arra, hogy némileg kipihenje magát.

2023-ban a franciák tüntettek azért, nehogy 62 évről 64 évre emeljék náluk a korhatárt. Tehát ez a terv más országokban is felmerül.

 

A minap az egyik reggeli beszélgetős műsorban egy „szakértő” arról beszélt, milyen előnyei vannak a korhatáremelésnek. Szerinte a nyugdíjazás után bekövetkező elmagányosodás nagyon káros az emberek egészségére, amely ellen szerinte nagyon jól megvéd a munkahelyi közösség.

 

????

 

Nem hallott még a munkahelyi stresszről? A leterheltségről? A kifáradásról? A mérgező munkahelyekről? Az ezek miatt bekövetkező egészségromlásról? És arról, hogy ötven éves kor felett lehetetlenség másik munkahelyet találni, tehát ha 50 évesen rossz helyen van az ember, akkor még 15 évet ott kell tölteni. Vagy ha változik a korhatár, még többet is.

Lehetőség van arra, hogy aki akar, a nyugdíj mellett is dolgozhasson, ezért aki akar, maradhat a társaságban. Aki viszont szeretne a napi taposómalom helyett olyan tevékenységet folytatni, annak biztosítani kellett ezt.

 

Ha esetleg valakinek ezzel kapcsolatban segítségre van szüksége, akkor a Mindennapi pszichológia 2025. évi 2. számában nemcsak jó ötleteket találhat Mannhardt András „Úti és lelki kalandok” című cikkében, de a kikapcsolódás pszichológia hátteréről is olvashat.

Már nem vagyok gyerek

 

Idén április közepén az egyik párt békemenetet tartott „Legyen mindenki egyforma címmel!” a Városligetben. Azt kérték, hogy a résztvevők szürke öltözékben jelenjenek meg. Félórával a kezdés előtt véletlenül a Kodály köröndön ácsorogtam, amikor már többen is a Városligetbe tartottak a meghirdetett eseményre. Egyértelmű volt, hogy kik szeretnének részt venni, mert mindannyian szürkében voltak. Ötletes volt így tiltakozni az egyediség elnyomása ellen. Ugyanakkor lehangoló volt látni a sok egyforma szürke embert. Főleg egy korombeli személy számára. Igaz, hogy én még pajzán gondolat se voltam abban a korban, amiről a BBC History 2025. májusi számában Magyari Hajnalka Nőideálok a Rákosi-korszakban című cikkében írt, mégis megtapasztalhattam ennek az időszaknak a lecsengését az 1980-as évek elején, amikor én még tinédzser voltam. Egyik nyáron kerestem egy kis pénzt, és úgy döntöttem, elegem van a tökegyforma, férfias pólókból, én mindenáron szerettem volna magamnak egy nőies darabot. Nem volt egyszerű megvalósítani, mivel a kínálat finoman fogalmazva szűkös volt. Heteken keresztül gyalog mentem haza a gimiből azért, hogy be tudjak nézni az út közben lévő Centrum áruházba, városunk egyetlen nagyobbacska ruházati áruházába, mely a mai szemmel két szintjével törpének tűnik a budapesti plázákhoz képest, de akkor csak ez volt. Tehát mindennap ott voltam, és egyszer szerencsém lett, mert szert tudtam tenni egy napsárga, karcsúsított felsőre, melynek ejtett válla, és az elejét díszitő, lepke alakú hímzett kivágása igazi kuriózum volt. Szemrebbenés nélkül kifizettem a négyszáz forintot, ami akkor, amikor egy kiló kenyér 3,6 Ft volt és anyukám ezer forint nyugdíjat kapott, óriási összegnek számított.

Szeretettem volna nőiesebben öltözködni, és bár régen magunk mögött hagytuk a Rákosi korszakot, még voltak nehézségek. Szerettünk volt úgy kinézni, mint a nyugati országok lakosai. Vágytunk az ő lehetőségeikre.

Mi változott azóta? Változott valami?

Számos híres cég termékei megvásárolhatóak, nemcsak ruházatból, de élelmiszerből, műszaki cikkből, stb. Olyanok lettünk-e, mint a nyugatiak? Sikerült-e Nyugat-Európához csatlakoznunk azon az úton, melyen Szent István elindított minket?

Minap kollégáimmal arról beszéltünk, hogy még mindig irigykedve nézzük a nyugat-európaiakat. Nyilvánvalóan jobban élnek, mint mi, jobb körülmények között, jobb feltételekkel.

És nemcsak az anyagiakra gondoltunk. Hogyan lehet ez?

 

Utálom, ha gyereknek néznek. És ennek egyetlen oka van: réges-régen nem vagyok gyerek, tehát nincs szükségem arra, hogy más mondja meg, hogyan gondolkozzak, hogyan éljek.

Most már nem nőies ruhákra vágyom, hanem a szabad gondolkodás lehetőségére.

Nekem május 1.

Az IPM 2025. májusi számában Legát Tibor „Vonulnak a dolgozók” című cikke régi képekkel felidézi a szocializmus korának május elsejei ünnepségeit, mely érdekes időutazásként engem is elrepített fiatalkoromba.

A kis Moszkva néven ismert Szolnokon ennek az ünnepnek kiemelt szerepe volt a rendszer dicséretében, ami azt jelenti, hogy különösen a fehér házban – a fehérre festett pártházban – ügyködő elvtársak nagy figyelmet fordítottak arra, hogy mindenki részt vegyen a jeles nap ünneplésében. Persze ez az ünnep tényleg jeles, ha visszanézünk történelmi múltjára, csakhogy az elvtársak einstandolták és ezzel kiüresítették, sőt utálatossá tették ez az egyébként fontos eseményt.

A szocializmus idején az ünnep két részből állt: először a főtéren hivatalos ünnepet tartottak, beszédekkel, integetős, táblás felvonulással, majd jött a lényegi rész a tiszaligeti majális, körhintával, kirakodó vásárral, meg ami kell.

Persze az elvtársakon kívül mindenki utálta a a felvonulásos részt, ezért vagy emiatt (?) kötelező volt rajta részt venni. Amikor gimis lettem, 9.-ben csak a kilencedikeseknek, majd a következő két évben a 12.-sek kivételével mindenkinek, végül mire 12.-es lettem, és fellélegezhettem volna, mindenkinek kötelező volt végigállni, végigjárni a kétórányi dögunalmat. Így aztán minden évben ott voltam. Szerencsére ezt a részt elsodorta a rendszerváltás. 

Gyerekkoromban apám a Volánnál dolgozott, és ilyenkor mindig kimentünk a vállalati üdülőbe, ahol minden gyerek kapott valami játékot, ha részt vett az esztrád műsorban, vagyis hajlandó volt elszavalni egy verset, vagy elénekelni egy nótát. Én szerettem a verseket és nem féltem kiállni, ezért aztán mindig játékkal tértem haza.

Ezt a kedves részt sajnos elsodorta az áradó Tisza, egyik áprilisban ugyanis akkora árvíz volt, hogy lezárták a Tiszaligetet, így elmaradt a majális. A következő években pedig már nem volt olyan, mint a korábban. Nem is mentem ki többet.

Mindezektől függetlenül nekem még mai napig is ez a kedvenc „állami” ünnepem, mivel ez számomra a kedvenc évszakom, a nyár beharangozója.

 

In a world of hate be Francis

 

A Múlt-kor magazin 2025. évi 1. száma bemutat néhány alig ismert, de annál jelentősebb „szürke eminenciást” a történelemből, vagyis olyan személyeket, akiknek a nevét a magamfajta átlagemberek jellemzően nem ismerik, de akik főnökeikre komoly hatást gyakorolhattak, és ezáltal befolyásolhatták a történelem menetét. Egyikük a Kádár János árnyékában megbújó Erdélyi Károly volt, aki a szolnoki vasútállomáson szólította le Kádárt, és lopta be magát a gulyáskommunizmus ikonikus alakjának szívébe.

 Az első kérdés az, hogy miért pont Szolnokon.

A második pedig az, hogy milyen érzés egy posztkommunista városban valódi, tehát nem a most divatos álságos kereszténynek lenni.

Szolnoki vagyok, így születésem óta testközelből tudom, érzem, átélem a város politikai beágyazódását.

Szolnok mindössze 100 km-re van a fővárostól, jó vasúti közlekedéssel, katonai bázissal, repülőgépekkel, így nem meglepő, hogy 1956-ban Kádárék itt találtak a biztonságos menedéket. És sajnos ezt a helyzetet hosszú időre konzerválták is.

 Azt mondják, Szolnokon két fajta ember van: aki itt született (nagyon kevés, egyre kevesebb) és aki ide költözött, vagy helyesebben sok esetben, akit ide költöztettek. Ez utóbbiak egy része a Kádár rendszerben büntetésből került ide pl. a fővárosból, elég messze ahhoz, nehogy bajt kavarjanak Budapesten, de közel ahhoz, hogy szemmel lehessen őket tartani. A másik részét pedig jutalomból helyezték ide, ahol a jutalom az volt, hogy a büntetésből idekerülteket megfigyelhették. Szinte hihetetlen, de ez utóbbiak között még papok is voltak, az ún. „békepapok”. Gyermekkori hitoktatóm, a budapesti születésű és kötődésű, de hitoktató tevékenysége miatt Szolnokra száműzött Himfy Ferenc atya egy paptársával lakott együtt a plébánián. Ha férfi vendég érkezett Himfy atyához, az atya mindig szólt az illetőnek, hogy a paptársa be fog jönni bemutatkozni, mire a férfivendég mondja azt, hogy őt Szabó Jánosnak hívják. Így aztán Himfy atya minden férfi vendége Szabó János volt, tehát a paptársa nem tudott az elvtársaknak érdemben referálni arról, hogy ki volt a vendég.

Ilyen környezeten kaptam én vallásos nevelést, jártam 6 évig hittanra és vettem fel az összes elérhető szentséget: keresztséget, első áldozást és bérmálkozást. Mondhatnám, hogy minden rendben volt, de nem. Történtek meglepő dolgok. Amikor 8 évesen az iskolában megtudták, hogy vallásos vagyok, az osztálytársaim letérdeltettek a tanteremben a többiek előtt és kiabáltak, hogy imádkozzak. Ma is emlékszem rá, bár nem értettem, miért baj az, hogy én hiszek Istenben. 14 éves koromban az osztályfőnököm azt mondta szülői értekezleten, hogy még mindig vannak olyan primitív emberek, aki hisznek Istenben. Édesanyám felháborodva jött haza, hogy kikéri magának, ő nem primitív.

Egyik ismerősünk lakására ellátogatott a főnöke, és amikor meglátta a falon a keresztet, közölte, hogy ezt vegye le. A saját lakásában se tehetett azt az ember, amit akart!

(Számomra jelenleg az a legbántóbb, hogy ezeknek a vallás és Isten ellenes embereknek jó része most kereszténynek hazudja magát.)

Ebben a környezetben sikerült megőriznem hitemet, melyért rendkívül hálás vagyok Istennek.

Ez a miliő azonban odavezetett, hogy bár már 35 év eltelt a rendszerváltás óta, mégse szeret egyetlen pap se ide jönni, itt szolgálatot teljesíteni.

Ilyenkor hálával gondolok Himfy atyára, akit, ha nem ismertem volna, lehet, hogy most nem járnék templomba.

Hálával gondolok a tegnap elhunyt Ferenc pápára is, aki kiemelkedő és példamutató tevékenységet végzett az egyház megújításában, az elesettek és szegények felkarolásában, a háború határán forrongó világ felé a béke fontosságának közvetítésében.

Ezek az egyházi személyek segítenek abban, hogy a gyűlölettől fortyogó álkeresztények között továbbra is tudjak templomba járni.

De ha ők nem lettek volna, akkor is hinnék Istenben. Ez azonban egy külön történet.

 

A személyiség kialakulása és változása

 

Néhány héttel ezelőtt egy gyújtogatási esettel kapcsolatban meghallgattam egy 10 éves fiút. Váltig állította, hogy nem tud semmit, nem is volt jelen. Mindenki más azonban azt mondta, hogy a fiú nagyon is jelen volt, sőt aktív okozója volt az esetnek. A srác ugyanakkor annyira kétségbeesetten és így meggyőzően állította az igazát, hogy biztos voltam abban, ő valóban elhiszi, amit mond.

Hol van erre az ellentmondásra a megoldás? 

Munkám révén kifejezetten érdekelnek engem az emberi személyiségvonásokra vonatkozó elméletek. Sokszor kell különböző emberek elmondása alapján megítélnem eseteket, eldönteni, hogy mi történt, ki mond igazat, ki hazudik, és hogy az esetleges hamis nyilatkozatok hátterében mi áll, hiszen az is lehet, hogy aki nem mond igazat, az nem szándékosan teszi ezt, egyszerűen ő másként látta az adott helyzetet.

 

Az IPM Pszichológia 2025. évi tavasz száma több érdekes cikket is közzétett, melyek azért különösen figyelemre méltóak, mert információkat tartalmaznak a személyiség kialakulásának okairól, illetve a kialakult személyiség megváltozásának lehetséges eseteiről.