In medias res a dolgok közepébe csapok: csodálatos volt a tegnapi nap.
Írónak lenni nagyon magányos dolog. Az ember naphosszat
egyedül ül a számítógép előtt, százszor átgondol egy jelenetet, és ha bepötyögte,
még háromszor átírja, és csak reménykedik, hogy tetszeni fog az olvasóknak.
A könyves sikerlistákat nézve az író egy kicsit megnyugszik,
de az igazi nagy élmény az olvasókkal való találkozás.
Nagy segítség az internet, a facebook, ahol Ti, Kedves
Olvasóim megtalálhattok, írhattok nekem, és én is válaszolhatok. Mindig örülök
a bejegyzéseiteknek, üzeneteiteknek.
Elmondhatatlan élmény azonban az, amikor eljöttök egy-egy
dedikálásra. Láthatom a lelkes arcokat, ahogy örültök, hogy kezetekben
foghatjátok végre a könyvem.
Igen, volt ám tegnap is olyan köztetek, aki már olvasta a
könyvemet, de csak most vette meg.
Volt olyan, aki fekvőgipszben, tolókocsival érkezett, akinek
szintén VP- rajongó édesanyja is olvasni
fogja a Jóslatokat.
Megtudtam, hogy a könyvem már egy cserediák jóvoltából
eljutott Japánba.
Van, aki kortalannak tartja a könyvet. Hiába a tizenéves
szereplők, a tartalom miatt bizony komoly agytorna a húszon felüliek számára
is.
És tudjátok, miért jó még a személyes találkozás?
Megkérdeztem, hogy tetszett-e a könyv, mire azt feleltétek:
Imádtam.
És én láttam az arcotokon, hogy tényleg így gondoljátok.
Köszönöm.
Köszönöm, hogy olvastátok, hogy eljöttetek, hogy
érdeklődtök az új könyvről.
Haladok, csak lassan, de egyszer kész leszek.
Találkozunk legközelebb is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése