2010. július 3., szombat

Legjobb vámpíros film

Véget ért a szavazás.
Meg kell valljam, örülök, mert a favoritom nyert, Az interjú a vámpírral, ami egy valódi klasszikus. Nem hiába, egy nő írta a sztorit. Ráadásul a filmben számtalan remek színész brillírozott.
Másik vallomással is tartozom, A kárhozottak királynőjét még nem láttam, de miután ilyen sok szavazatot kapott, ígérem, megszerzem valahonnan, és bepótolom a lemaradásomat.
Egyébként aki figyelte a szavazás alakulását, az láthatta, hogy a két első felváltva csereberélte a trónt. Lehetséges, hogy egy hét múlva A kárhozottak királynője nyert volna.
Vagy a harmadik jött volna fel, a Vámpírnaplók. El kell ismerni, sokat javított a pozícióján, hogy könyvben is megjelent, és filmen is láthatjuk. Nektek tetszik? Kicsit Twilight feelinges.
A True blood kezdeti jó indulását viszont visszavetette, hogy időközben véget ért a sorozat a tévében.
Én egyébként  a Pengére szavaztam, de ezt mostanság nem vetítették, talán ezért kapott ilyen kevés voksot.
(Ez azonban azt is jelenti, hogy tényleg jó lehet A kárhozottak királynője, mert az ugye egyáltalán nem volt a tévében. Legalábbis ahogy én tudom.)

8 megjegyzés:

  1. Szegény Dracula igencsak lemaradt az én egyetlen szavazatommal... Pedig szerintem nagyon jó film az, főleg, ha a Coppola-féle verzióról beszélünk, de a Lugosi Béla főszereplésével készült, klasszikus változatokat is nagyon szeretem. Ám felettébb örülök, hogy az Intejú a vámpírral megelőzte a kárhozottak kirélynőjét! :)

    VálaszTörlés
  2. Természetesen a Coppola-féle film, amit én is nagyon szeretek, és örülök, hogy legalább egy szavazatot kapott, ha már jelölt volt.:) Szívem szerint én több filmre is voksoltam volna, de azt nem lehetett megvalósítani technikailag, meg amúgy se etikus.^^

    VálaszTörlés
  3. Egyébként lehet olyan szavazatot készíteni, hogy több választ is be lehessen jelölni: a modulban, a válaszmezők alatt van egy kis négyzet, ami után az áll, hogy "Több válasz kijelölésének engedélyezése". Azt kell beikszelni, mielőtt mented.

    VálaszTörlés
  4. Köszi :) Legközelebb kipróbálom ^^

    VálaszTörlés
  5. A kárhozottak királynője is Annie Rice, nekem tetszett a film, már többször láttam. De a legjobb akkor is az Interjú a vámpírral. Hogyhogy abbahagyták a True Bloodot? Nem júliusban kezdődik a harmadik évad?

    VálaszTörlés
  6. Na ezt nem tudtam, de látod, akkor duplán igazam van, mert nemcsak az elsőt írta egy nő, de a másodikat is:) Ráadásul ugyanaz a nő XD
    Sőt, a 3. helyen is csaj van!!!!
    A True bloodról azt látom, hogy Amerikában is csak a harmadik évadot vetítik, szóval mi még várhatunk. Amúgy lehet, hogy az HBO-n megy a 2. évad, de én ráérek, amíg átkerül az AXN-re.Már ha eddig kibírtam...

    VálaszTörlés
  7. Hello!

    Szerintem nem a Vámpírnaplóknak van Twilight feelingje, hanem a Twilightnak Vámpírnaplók feelingje. Ezt úgy mondom, hogy nekem egyik se tetszik különösebben, de ha jól tudom, a Vámpírnaplók még a '90-es évek elején jelent meg, úgyhogy maximum a sorozatkészítők tudtak a filmből koppintani. Ha erre gondoltál, akkor bocs.

    Üdv,
    Anna

    VálaszTörlés
  8. Szia Anna!
    Nem olvastam a VD-t, ezért csak a film alapján tudok véleményt nyilvánítani. Abból nekem Twilightosnak tűnt. Természetesen azért kérdeztem, mit szóltok hozzá, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre, így köszönöm a Te hozzászólásodat is.:)
    Néhány hónappal ezelőtt egyébként szó volt róla itt a blogon, hogy a vámpíros történetekhez már mindenki csak egy picit tud hozzátenni. Lerágott csontnak tűnik a régi vérmes Draculától az "angyali" Edward Cullenig. Na de azért ne temessük még el, ki tudja, mit hoz a jövő. ^^

    VálaszTörlés