Hat-tepsis vasárnap, Múlt-kor 2025. évi "Imádunk enni" különszáma

 

Ugyan a Múlt-kor magazin különszámai közül kiemelten testhez állónak találtam a 2025. évi „Imádunk enni” címűt, véleményem szerint az „Imádunk enni” rám annak ellenére nem vonatkozik, hogy ezt sokan nem hinnék el a testalkatomat látva, illetve sok mostani ismerősöm azt se hinné el, hogy 12-13 éves koromban édesanyámnak tanácsokat adtak az általános iskolai tanáraim, mit tegyen azért, hogy többet egyek zörgő csontjaim elcsendesítése érdekében. Az idő, az életkor és három gyermek szülése megoldotta ezt a „problémát”.  Most már inkább fogyni szeretnék. Lehetőleg jó sokat. :D

Enni nem szeretek jobban, mint az átlagember, főzni viszont imádok. A vasárnapokat a ténykedéshez felhasznált tepsik számával szoktam meghatározni, a legutóbbi hétvége például hat tepsis volt, mivel hatféle ételt (nem süteményt!) készítettem tepsiben.

Hosszú, de egyáltalán nem gyötrelmes út vezetett idáig.

Hét éves koromban leszázalékolták édesanyámat, ezért mindig meleg ebéddel várt, nem szorultam arra, hogy megtanuljak főzni.

Örökre kényelmes megoldásnak tűnt, de anyu gondolt egy nagyot és 18 éves koromban egy szakácskönyvet kaptam tőle.

Emlékeim szerint soha semmit nem főztem ebből a régi típusú - sok szöveg, nulla kép -, kötetből, viszont elindított bennem valamit, melynek hatására egyetemistaként elkezdtem szakácskönyveket gyűjteni. Továbbra se főztem semmit. Szakácstudományom kimerült a virsli-rántotta páros megvalósításában.

Kb. 50 darabból állt a szakácskönyv-gyűjteményem, amikor 25 évesen minimális gasztronómiai tudás nélkül férjhez mentem. A férjem valószínűleg nagyon szeretett engem, mert az általam készített förtelmes, rágós, leégett, rossz ízű, élvezhetetlen ételeket szemrebbenés nélkül az utolsó cseppig/morzsáig megette. Ekkor azonban már éreztem, hogy ez nem maradhat így tovább, tehát megrendeltem a Magyar Konyhát, és bevetettem magam a főzés tudományába.

Azt hiszem, gyorsan és sokat fejlődtem. Legalábbis addigra élvezettel falatozó férjem mellé három gyermekkel kiegészült családomon elégedettséget láttam. Hagyományos konyhát vezettem: rántásos levesek, főzelékek, fasírt, rántott hús és hetente legalább kétszer pörkölt . Így ment ez közel húsz évig, míg csak lassanként le nem váltak családtagjaim a főtörzsről, és egyedül maradtam. Egyedül, de nem magányosan, mert ekkor tűnt fel a színen a Street kitchen, mely óriási lökést adott főzés iránti szenvedélyemnek, így tudományom mostanra fúziós konyha lett ázsiai, olasz, spanyol, stb. ízekkel.

Így váltam néhány év alatt hat-tepsissé. Olyan emberré, aki nem csak imád főzni, de érdekli is minden, ami ezzel kapcsolatos.

Ehhez különösen jó olvasmánya Múlt-kor magazin "Imádunk enni" című különszáma.

 

Használd az agyad- IPM 2025. november

 

Fiatal új kolléga érkezett hozzánk. Férfi, magyartanár, 10 évig tanított. Valódi ritkaság. :D gondoltam, megismerkedem vele, kifaggatom, hogy lássam, milyen ember.

Voltak meglepő, számomra nehezen elfogadható gondolatai.

Szerinte az informatika olyan gyorsan fejlődik, hogy gyökeresen át kellene alakítanunk a pedagógiával kapcsolatos nézeteinket. Szerinte az AI sokkal jobban megtudná tanítani olvasni a gyerekeket, mint mi emberek. Meg se mertem mukkanni, hogy így az évek távlatából milyen sok élményem volt azzal kapcsolatban, ahogy a lányaimat olvasni tanítottam. Volt köztünk személyes kontaktus, közös élmény és ezáltal erősödött a kapcsolatunk.

Fiatal kollégám azt állította, hogy ő minden tanítványának mondta, hogy fölösleges idegen nyelveket tanulni, hiszen az AI és mindenféle elektronikus kütyü tökéletes tolmácsként tud működni.

Rendben, értem, de mi van akkor, ha nincs térerő, vagy lemerül a kütyü és nem tudom feltölteni. Azt a sikerélményt ne is említsem, milyen jó érzés közvetlenül (bármilyen tolmács nélkül) kommunikálni nem magyar anyanyelvű személyekkel. Világ életemben szerettem nyelveket tanulni. Soha nem éreztem nyűgnek. Emellett nagyon jó torna az agynak.

Végül csak három egyszerű kérdést tettem fel a kollégámnak:

-        Láttad a Terminátort?

-        Igen.

-        A Mátrixot?

-        Igen.

-        És?

-        Én nem félek.

-        Hm, én viszont igen.

 

Értem, hogy fontos, hogy fejlődjön a világ, de teljességgel meglepő, hogy egyesek nem érzik azt az óriási elégedettséget, amit egy cikk, előadás, bemutató önálló elkészítése jelent. Tuti, hogy nem kérném az AI segítségét.

Az IPM 2025. szeptember-október-novemberi számában nagyon érdekes cikket olvashatunk Sümegi András tollából a ChatGPT-ről, így például arról, hogyan lehet elkülöníteni az AI és az ember írta a szöveget.

Halottak napján

 

Idén áprilisban – ahogy mondják –tragikus hirtelenséggel elhunyt az egyik kollégánk.

Alig múlt negyven éves. Életerős férfi volt, aki mindig viccelődött, jókedvű volt. Vagy legalábbis annak mutatta magát.

Önkezével vetett véget életének, ami a munkahelyen sokunkat lesokkolt.

Semmit se tudtunk a lelkében dúló viharokról, pedig talán voltak jelek.

Hozzám februárban jött be azzal, hogy hallotta, hiszek Istenben, és kérte, hogy mondjam el, miért. Kérdezte, hogy szerintem milyen Isten, hogy van-e mennyország, és ha igen, milyen az.

Másfél órán beszélgettünk. Fel akartam neki olvasni a Bibliából, Lukács evangéliumából szegény Lázár történetét, de nem érdekelte. Az kérte, személyes élményeket meséljek. Így aztán megosztottam vele azokat eseteket, melyek velem történtek és melyek bizonyossá tették számomra Isten létezését.

Meséltem például arról, milyen sokat imádkoztam édesanyámért halála után, és azután egyszer csak vele álmodtam. „Köszönöm a ruhát és köntöst, amit adtál”- mondta anyukám és átölelt. Éreztem az illatát és ölelése erejét a vállamon. Az érte mondott imáimat köszönte meg, az imák által alkotott ruhát, melyben Isten ítélőszéke elé állhatott.

Erre Gyuri megkérdezte, hogy mi van azokkal, akikért senki se imádkozik. Megnyugtattam, hogy a templomban mindenkiért imádkozunk, azokért is, akikért senki se imádkozik.

-        De rendesek vagytok – mondta mosolyogva.

Nem tudtam….nem jöttem rám, miért érdekli ez a téma.

Kedves Gyuri, rendszeresen imádkozunk érted is. Biztos vagyok abban, hogy mostanra megtaláltad a Jóisten megbocsájtó szeretetében lelked nyugalmát.

Nyugodj békében!

Nekem a Balaton a Riviéra- IPM Tudta-e 21. szám

 

Miközben egyre több magyar ember utazik a tengerhez - elsősorban az Adriához-, nyaralni, nekem még mindig a Balaton a tenger. 

Sőt, egyre inkább az. Ha megtehetném, a Balatonnál laknék. Egyelőre azonban meg kell elégednem azzal, hogy a lehető legtöbb időt töltöm ott. 

Nem egyszerű, hiszen a pletykákkal szemben nincs ott nyaralóm, sőt, jogosítványom se, így bízva a MÁV-ban rendszeresen neki vágok a Szolnok-Balaton közötti „mindössze” 200-300 km-es útnak akár egyetlen napi vizuális élmény gyűjtése érdekében is.

Idén 19 napot töltettem a magyar tenger partján:

-        3 nap Fonyód (+Balatonfenyves és Bélatelep),

-        4 nap Balatonfüred,

-        5 nap Balatonalmádi,

-        7 nap Keszthely 

megoszlásban.

Először májusban szétnéztem Fonyódon, Bélatelepen és Balatonfenyvesen, hogy mi a helyzet.

Ezt követően június elején a Fonyódi Panoráma strandon indítottam a strandszezont. 

Előzetesen értesültem arról, hogy gondok vannak a víz minőségével. Igazából csak Fonyódon szembesültem azzal, hogy a megszokottól eltérő zöld színe van a víznek a benne túlszaporodott algáktól, melyektől „sikeresen” összeszedtem egy kis bőrfertőzést. Nem riasztott el, inkább elszomorított, és növelte nem csekély klímaszorongásomat.

Rendszeresen halljuk, de betartjuk-e a környezetvédelmi szabályokat?

AZ IPM Tudta-e 21. számában számomra a legérdekesebbek az ezzel kapcsolatos cikkek voltak.

Például arról, hogy nem szabad csúcsragadozókat, így cápát fogyasztani, mert beborulhat miatta az ökológiai egyensúly.

 

 

 

Love, Love me do- BBC History 2025. októberi szám

 

Gyerekkoromban nem volt hangrögzítésre alkalmas eszközünk, zenét csak a rádióból, illetve hanglemezekről tudtam hallgatni. Nem volt otthon nagy választék bakelit lemezekből, ezért mindig ugyanazokat hallgattam:

Erkel Bánk bánját, ami sokat segített gimiben, amikor tanultuk a színdarabot, hiszen egyes részeket fejből fújtam:

– Bánk bán, te itt?

– Én vagyok.

– A sértett vagy sértő van itt?

– Igen vagy nem egyre megy.

Strauss Denevérjét.

Apám nagyon szerette még Horváth Pistát, aki nem tartozott a komfort zónámba. Mindenesetre érdekes volt újra „találkozni” vele nemrégiben a Sztárban sztár-ban.

Hetedikes koromban apám vett nekem egy kazettás magnót, ami minőségi változást hozott a könnyű zenével való kapcsolatomba.

Mai mércével nagyon drágák voltak az üres hangkazetták, kb 100 Ft, miközben egy kiló kenyér 3.60 volt, tehát az ember ezerszer meggondolta, hogy mit vesz fel. Igaz, szerettem az ABBÁT, és az elvtársak meg is engedték, hogy a svéd zenekar számai eljussanak hozzánk. Őket talán nem tartották annyira nyugatinak, minta brit vagy amerikai együtteseket. Máig se értem, de akkor a hetvenes évek végén nem az aktuálisan népszerű együttesekért rajongtam, rajongtunk, az osztálytársaimmal, így kiesett az érdeklődi körünkből az összes diszkószám, hanem a Beatlesért, akik azonban 1970-ben, tehát közel 10 évvel korábban felbomlottak. Az együttes tagjai gyakorlatilag a szüleink lehettek volna, a szüleink azonban nem őket, hanem a hatvanas évek magyar sztárjait szerették, pl. Vámosi János- Zárai Márta duót.

Mi viszont a Beatlesért voltunk oda, az osztályunk valamennyi lánya gyűjtötte a számaikat, melyek lemezboltokban beszerezhetetlenek voltak, azonban a sors a segítségünkre sietett. Minden hétfőn este lejátszották a Petőfi Rádión egy-egy lemezüket, így három hónap alatt a teljes Beatles „életmű” felvehető volt a rádióból. Kis szépséghiba, hogy havonta legfeljebb egy üres kazettára futotta a zsebpénzemből. Sebaj, hiszen beosztottuk, hogy ki melyik lemezt veszi fel és azután átvettük egymástól.

Így ment ez akkoriban, jóval a Beatles valódi története után, melynek egy-egy érdekes eseményéről a BBC History 2025. októberi száma mesél el.

Cogito ergo sum - IPM 2025. október

 

Érkezett hozzánk egy új kolléga, egy harmincas évei elején járó férfi, aki tíz évig magyart, etikát és egyebeket (fizika, kémia, stb?) tanított egy falusi iskolában.

Nagyon szimpatikus, értelmes, olvasott, tájékozott ember, mégis meglepett néhány gondolata.

Szerinte nem kell a gyerekeknek idegen nyelveket tanulniuk, hiszen az internet és főleg Chat GPT olyan gyorsan fejlődik, hogy ez hamarosan haszontalan tudás lesz, ezért kér rá időt pazarolni.

Másrészt szerinte sokkal hatékonyabb az, ha a Chat GPT tanítja majd olvasni a gyerekeket, mert sokkal jobban fel tudja mérni, hogy egy-egy gyermeknek konkrétan mire van szüksége.

Bevallom, mélységesen megdöbbentem véleményén.

Kérdeztem, hogy látta-e a Terminátor 2-t. Azt felelte, hogy igen, de nem fél a történet baljós jövendölésétől.

Én azonban másként gondolkodom. Félek attól, hogy előbb-utóbb a gépek helyettünk fognak csinálni mindent. Nemcsak azért, mert kitúrnak minket a munkából, és egyelőre ötletem sincs, hogy majd miből tudunk megélni úgy, hogy ne legyünk másoknak kiszolgáltatva. Az igazi ok az, hogy én szeretem használni az agyam, a kreativitásom és szeretem a személyes kapcsolatokat is.

Egyelőre még nincs az agyunkba beépített számítógép, program, akármi, így előfordulhat, hogy nincs térerő, vagy elromolhat a telefonom, és szükségem van arra, hogy értsem az idegen nyelveket, sőt, használni tudjam őket. Én élvezem, hogy személyesen, külső segítség nélkül tudok kommunikálna egy más anyanyelvű személlyel.

Én szeretem a személyes kapcsolatokat nemcsak a kommunikáció során, hanem más esetekben is, pl, élvezettel tanítottam olvasni a középső lányomat, aki diszlexiás, tehát nagyságrendekkel több energiát és időt kellett ebbe a projektbe fektetnünk mindkettőnknek, mint a másik két lányom esetében. A lánykám a diplomaosztója után könnyes szemekkel köszönte meg, hogy segítettem neki, mert – ahogy mondta - nélkülem soha nem lett volna diplomája. Próbálom elképzelni, hogyan köszönte volna meg ugyanezt a Chat GPT-nek. Arról már ne is beszélve, hogy ez az eset micsoda kötődést hozott kettőnk között létre.  

Nem vagyok maradi. Tudom, hogy fejlődni kell, ezért őszinte érdeklődéssel olvastam az IPM 2025. októberi számában Sümegi András Chat GPT-ről szóló informatív cikkét.

Ettől függetlenül vannak az életnek olyan területei, melyeket  szeretnék megtartani magamnak. 

Madarak Hitchcock mentesen - NGC Madarak titkos élete különszám

 

Tudjátok, melyik madár rendez "temetési szertartást" elhunyt fajtársainak azzal, hogy fűszálakat helyez el a tetemen?

A nagylányom világ életében rajongott a biológiáért, amiben nekem annyi részem volt, hogy kilencedikes korában vettem neki egy National Geographicet. Azóta minden számot olvasott, előfizető, és növényorvos lett.

Nem érti, hogy én miért nem vagyok úgy oda a bioszért, mint ő. Én se értem, de ez van. Ettől függetlenül vannak olyan témák, amik érdekelnek. Most például egy lélegzettel elolvastam a NGC Madarakról szóló különszámát.

Mi ennek az oka?

Mert mindenkinek vannak madarakkal kapcsolatos élményei.

Amikor vártuk és örömmel köszöntöttük a tavasszal megérkező gólyákat.

Amikor nyári estéken a kertben ülve figyeltük a vacsorára vadászó fecskéket.

Amikor gyermekként megijedtünk éjszaka a szomszédasszony házi baglyától.

Amikor Keszthelyen szurkoltunk a sirályok által kergetett szürke gémnek és megszámoltuk, hány halat fogyaszt el a nagy kócsag reggelire a Városi Strandon.

Amikor Balatonfüreden a strandról hazafelé hallgattuk a madarak lármáját.

Amikor Fonyódon ámulva gyönyörködtünk a gyurgyalagok táncában.

Amikor ősszel a varjakkal együtt szedtük a diót a szomszéd fájáról.

Amikor a szellőzőn keresztül a fürdőszobába betrollkodó légkapót próbáltuk kiterelni, de olyan gyorsan kisurrant a nyitott bejárati ajtón, hogy percekig kerestük, vendégünk-e még.

Amikor a harkályok kopácsolását hallgatjuk munka közben az irodában.

Amikor a V-alakban repülő darvakat búcsúztatjuk ősszel.

Amikor azt figyeltük a kertünkben, hogyan tört össze egy feketerigó egy éti csiga házát.

Amikor a Városligetben az avarban bogarászó zöld küllőket fotóztuk.

 

Mert a madarak mindenhol és mindenkor jelen vannak, mégse tudunk róluk eleget.

Olvassátok el ezt a különszámot. Érdemes.

 

 

Megoldás: Feketecsőrű szarka