Halottak napján

 

Idén áprilisban – ahogy mondják –tragikus hirtelenséggel elhunyt az egyik kollégánk.

Alig múlt negyven éves. Életerős férfi volt, aki mindig viccelődött, jókedvű volt. Vagy legalábbis annak mutatta magát.

Önkezével vetett véget életének, ami a munkahelyen sokunkat lesokkolt.

Semmit se tudtunk a lelkében dúló viharokról, pedig talán voltak jelek.

Hozzám februárban jött be azzal, hogy hallotta, hiszek Istenben, és kérte, hogy mondjam el, miért. Kérdezte, hogy szerintem milyen Isten, hogy van-e mennyország, és ha igen, milyen az.

Másfél órán beszélgettünk. Fel akartam neki olvasni a Bibliából, Lukács evangéliumából szegény Lázár történetét, de nem érdekelte. Az kérte, személyes élményeket meséljek. Így aztán megosztottam vele azokat eseteket, melyek velem történtek és melyek bizonyossá tették számomra Isten létezését.

Meséltem például arról, milyen sokat imádkoztam édesanyámért halála után, és azután egyszer csak vele álmodtam. „Köszönöm a ruhát és köntöst, amit adtál”- mondta anyukám és átölelt. Éreztem az illatát és ölelése erejét a vállamon. Az érte mondott imáimat köszönte meg, az imák által alkotott ruhát, melyben Isten ítélőszéke elé állhatott.

Erre Gyuri megkérdezte, hogy mi van azokkal, akikért senki se imádkozik. Megnyugtattam, hogy a templomban mindenkiért imádkozunk, azokért is, akikért senki se imádkozik.

-        De rendesek vagytok – mondta mosolyogva.

Nem tudtam….nem jöttem rám, miért érdekli ez a téma.

Kedves Gyuri, rendszeresen imádkozunk érted is. Biztos vagyok abban, hogy mostanra megtaláltad a Jóisten megbocsájtó szeretetében lelked nyugalmát.

Nyugodj békében!

Nekem a Balaton a Riviéra- IPM Tudta-e 21. szám

 

Miközben egyre több magyar ember utazik a tengerhez - elsősorban az Adriához-, nyaralni, nekem még mindig a Balaton a tenger. 

Sőt, egyre inkább az. Ha megtehetném, a Balatonnál laknék. Egyelőre azonban meg kell elégednem azzal, hogy a lehető legtöbb időt töltöm ott. 

Nem egyszerű, hiszen a pletykákkal szemben nincs ott nyaralóm, sőt, jogosítványom se, így bízva a MÁV-ban rendszeresen neki vágok a Szolnok-Balaton közötti „mindössze” 200-300 km-es útnak akár egyetlen napi vizuális élmény gyűjtése érdekében is.

Idén 19 napot töltettem a magyar tenger partján:

-        3 nap Fonyód (+Balatonfenyves és Bélatelep),

-        4 nap Balatonfüred,

-        5 nap Balatonalmádi,

-        7 nap Keszthely 

megoszlásban.

Először májusban szétnéztem Fonyódon, Bélatelepen és Balatonfenyvesen, hogy mi a helyzet.

Ezt követően június elején a Fonyódi Panoráma strandon indítottam a strandszezont. 

Előzetesen értesültem arról, hogy gondok vannak a víz minőségével. Igazából csak Fonyódon szembesültem azzal, hogy a megszokottól eltérő zöld színe van a víznek a benne túlszaporodott algáktól, melyektől „sikeresen” összeszedtem egy kis bőrfertőzést. Nem riasztott el, inkább elszomorított, és növelte nem csekély klímaszorongásomat.

Rendszeresen halljuk, de betartjuk-e a környezetvédelmi szabályokat?

AZ IPM Tudta-e 21. számában számomra a legérdekesebbek az ezzel kapcsolatos cikkek voltak.

Például arról, hogy nem szabad csúcsragadozókat, így cápát fogyasztani, mert beborulhat miatta az ökológiai egyensúly.

 

 

 

Love, Love me do- BBC History 2025. októberi szám

 

Gyerekkoromban nem volt hangrögzítésre alkalmas eszközünk, zenét csak a rádióból, illetve hanglemezekről tudtam hallgatni. Nem volt otthon nagy választék bakelit lemezekből, ezért mindig ugyanazokat hallgattam:

Erkel Bánk bánját, ami sokat segített gimiben, amikor tanultuk a színdarabot, hiszen egyes részeket fejből fújtam:

– Bánk bán, te itt?

– Én vagyok.

– A sértett vagy sértő van itt?

– Igen vagy nem egyre megy.

Strauss Denevérjét.

Apám nagyon szerette még Horváth Pistát, aki nem tartozott a komfort zónámba. Mindenesetre érdekes volt újra „találkozni” vele nemrégiben a Sztárban sztár-ban.

Hetedikes koromban apám vett nekem egy kazettás magnót, ami minőségi változást hozott a könnyű zenével való kapcsolatomba.

Mai mércével nagyon drágák voltak az üres hangkazetták, kb 100 Ft, miközben egy kiló kenyér 3.60 volt, tehát az ember ezerszer meggondolta, hogy mit vesz fel. Igaz, szerettem az ABBÁT, és az elvtársak meg is engedték, hogy a svéd zenekar számai eljussanak hozzánk. Őket talán nem tartották annyira nyugatinak, minta brit vagy amerikai együtteseket. Máig se értem, de akkor a hetvenes évek végén nem az aktuálisan népszerű együttesekért rajongtam, rajongtunk, az osztálytársaimmal, így kiesett az érdeklődi körünkből az összes diszkószám, hanem a Beatlesért, akik azonban 1970-ben, tehát közel 10 évvel korábban felbomlottak. Az együttes tagjai gyakorlatilag a szüleink lehettek volna, a szüleink azonban nem őket, hanem a hatvanas évek magyar sztárjait szerették, pl. Vámosi János- Zárai Márta duót.

Mi viszont a Beatlesért voltunk oda, az osztályunk valamennyi lánya gyűjtötte a számaikat, melyek lemezboltokban beszerezhetetlenek voltak, azonban a sors a segítségünkre sietett. Minden hétfőn este lejátszották a Petőfi Rádión egy-egy lemezüket, így három hónap alatt a teljes Beatles „életmű” felvehető volt a rádióból. Kis szépséghiba, hogy havonta legfeljebb egy üres kazettára futotta a zsebpénzemből. Sebaj, hiszen beosztottuk, hogy ki melyik lemezt veszi fel és azután átvettük egymástól.

Így ment ez akkoriban, jóval a Beatles valódi története után, melynek egy-egy érdekes eseményéről a BBC History 2025. októberi száma mesél el.

Cogito ergo sum - IPM 2025. október

 

Érkezett hozzánk egy új kolléga, egy harmincas évei elején járó férfi, aki tíz évig magyart, etikát és egyebeket (fizika, kémia, stb?) tanított egy falusi iskolában.

Nagyon szimpatikus, értelmes, olvasott, tájékozott ember, mégis meglepett néhány gondolata.

Szerinte nem kell a gyerekeknek idegen nyelveket tanulniuk, hiszen az internet és főleg Chat GPT olyan gyorsan fejlődik, hogy ez hamarosan haszontalan tudás lesz, ezért kér rá időt pazarolni.

Másrészt szerinte sokkal hatékonyabb az, ha a Chat GPT tanítja majd olvasni a gyerekeket, mert sokkal jobban fel tudja mérni, hogy egy-egy gyermeknek konkrétan mire van szüksége.

Bevallom, mélységesen megdöbbentem véleményén.

Kérdeztem, hogy látta-e a Terminátor 2-t. Azt felelte, hogy igen, de nem fél a történet baljós jövendölésétől.

Én azonban másként gondolkodom. Félek attól, hogy előbb-utóbb a gépek helyettünk fognak csinálni mindent. Nemcsak azért, mert kitúrnak minket a munkából, és egyelőre ötletem sincs, hogy majd miből tudunk megélni úgy, hogy ne legyünk másoknak kiszolgáltatva. Az igazi ok az, hogy én szeretem használni az agyam, a kreativitásom és szeretem a személyes kapcsolatokat is.

Egyelőre még nincs az agyunkba beépített számítógép, program, akármi, így előfordulhat, hogy nincs térerő, vagy elromolhat a telefonom, és szükségem van arra, hogy értsem az idegen nyelveket, sőt, használni tudjam őket. Én élvezem, hogy személyesen, külső segítség nélkül tudok kommunikálna egy más anyanyelvű személlyel.

Én szeretem a személyes kapcsolatokat nemcsak a kommunikáció során, hanem más esetekben is, pl, élvezettel tanítottam olvasni a középső lányomat, aki diszlexiás, tehát nagyságrendekkel több energiát és időt kellett ebbe a projektbe fektetnünk mindkettőnknek, mint a másik két lányom esetében. A lánykám a diplomaosztója után könnyes szemekkel köszönte meg, hogy segítettem neki, mert – ahogy mondta - nélkülem soha nem lett volna diplomája. Próbálom elképzelni, hogyan köszönte volna meg ugyanezt a Chat GPT-nek. Arról már ne is beszélve, hogy ez az eset micsoda kötődést hozott kettőnk között létre.  

Nem vagyok maradi. Tudom, hogy fejlődni kell, ezért őszinte érdeklődéssel olvastam az IPM 2025. októberi számában Sümegi András Chat GPT-ről szóló informatív cikkét.

Ettől függetlenül vannak az életnek olyan területei, melyeket  szeretnék megtartani magamnak. 

Madarak Hitchcock mentesen - NGC Madarak titkos élete különszám

 

Tudjátok, melyik madár rendez "temetési szertartást" elhunyt fajtársainak azzal, hogy fűszálakat helyez el a tetemen?

A nagylányom világ életében rajongott a biológiáért, amiben nekem annyi részem volt, hogy kilencedikes korában vettem neki egy National Geographicet. Azóta minden számot olvasott, előfizető, és növényorvos lett.

Nem érti, hogy én miért nem vagyok úgy oda a bioszért, mint ő. Én se értem, de ez van. Ettől függetlenül vannak olyan témák, amik érdekelnek. Most például egy lélegzettel elolvastam a NGC Madarakról szóló különszámát.

Mi ennek az oka?

Mert mindenkinek vannak madarakkal kapcsolatos élményei.

Amikor vártuk és örömmel köszöntöttük a tavasszal megérkező gólyákat.

Amikor nyári estéken a kertben ülve figyeltük a vacsorára vadászó fecskéket.

Amikor gyermekként megijedtünk éjszaka a szomszédasszony házi baglyától.

Amikor Keszthelyen szurkoltunk a sirályok által kergetett szürke gémnek és megszámoltuk, hány halat fogyaszt el a nagy kócsag reggelire a Városi Strandon.

Amikor Balatonfüreden a strandról hazafelé hallgattuk a madarak lármáját.

Amikor Fonyódon ámulva gyönyörködtünk a gyurgyalagok táncában.

Amikor ősszel a varjakkal együtt szedtük a diót a szomszéd fájáról.

Amikor a szellőzőn keresztül a fürdőszobába betrollkodó légkapót próbáltuk kiterelni, de olyan gyorsan kisurrant a nyitott bejárati ajtón, hogy percekig kerestük, vendégünk-e még.

Amikor a harkályok kopácsolását hallgatjuk munka közben az irodában.

Amikor a V-alakban repülő darvakat búcsúztatjuk ősszel.

Amikor azt figyeltük a kertünkben, hogyan tört össze egy feketerigó egy éti csiga házát.

Amikor a Városligetben az avarban bogarászó zöld küllőket fotóztuk.

 

Mert a madarak mindenhol és mindenkor jelen vannak, mégse tudunk róluk eleget.

Olvassátok el ezt a különszámot. Érdemes.

 

 

Megoldás: Feketecsőrű szarka

Válassz példaképet!- Múlt-kor 2025. őszi szám

 

Már ötödikes koromban is nagyon szerettem a történelmet, de most belegondolva, nem igazán tudom, mit tetszett rajta annyira. Talán az, hogy érdekes volt, hogy régebben másképp éltek, gondolkodtak, viselkedtek az emberek, mint most. Volt egy "romantikája" az őskori gyűjtögetésnek, az ókori rabszolgaságnak, a középkori boszorkányüldözéseknek, az újkori polgári forradalmaknak és a jelenkori világégéseknek. Persze akkor még nem volt bennem annyi empátia, hogy átérezzem, milyen nehézségeket, küzdelmet, esetleg fájdalmat okoztak ezek a helyzetek és események.

 

Most is töri rajongó vagyok, de már más okok miatt érdekel.

Egyrészt mindenki tudja, hogy a „történelem ismétli önmagát”, azt viszont sokan figyelmen kívül hagyják, hogy ebből esetleg tanulni lehetne, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat.

Másrészt a történelmi személyiség életét teljes egészében tudjuk vizsgálni. Nem kell megvárni, hogyan fognak változni, mit fognak reagálni egyes helyzetekben, hiszen már mindent teljes egészében láthatunk. Személyiségkutatásban jó kis utazás ez, és felhasználható más, jelenkori személyek személyiségváltozásának prognosztizálásra.

Ez utóbbi témánál maradva számomra úgy tűnik, hogy régebben volt néhány igazán önzetlen és elvhű ember, aki hajlandó volt akár a vagyonát és státuszát feláldozni azért, hogy ne csak nekik, sőt ne nekik, hanem másoknak jó legyen a világ. Ha most megkérnének, hogy a jelenlegi közéleti személyek közül válasszak példaképet, nagyon nehéz helyzetbe kerülnék. 

A történelmi személyiségek között viszont van választék. Igazi példakép számomra II. Rákóczi Ferenc, aki gazdag, hatalommal rendelkező emberből rodostói remeteként végezte, mondjuk ki, kegyelemkenyéren.

Nem tudom, most hány politikus vállalná ezt fel.

 E lehet ezen gondolkodni, miközben az ember elolvassa a Múlt-Kor magazin 2025. őszi számát, melynek fő témaköre az újratemetésekről szól, köztük is Rákóczi fejedelem1906-os kassai nyugalomba helyezéséről.  

Szintén ebben a számban olvashatunk arról, hogy Liszt Ferenc korában is milyen tisztelet övezte a fejedelmet, mert a híres zeneszerző hiába írt a Rákóczi nótán alapuló szerzeményt, a Királydalát, Rákóczi Ferenc történelmi szerepvállalása miatt nem fogadták el a budapesti Operaház ünnepélyes megnyitására.

Ahol a macska az úr IPM 2025. szeptember

 

Gyermekkoromban kertes házban laktunk, mindig volt kutyánk és macskánk is, de a kutyák nem hoztak lázba, vérbeli macskarajongó voltam. A szőrös, meleg kis gombócok mindig levettek a lábamról megnyugtató dorombolásukkal, hízelkedésükkel, és folytonos nyüzsgésükkel.

 Azután amikor felnőttként újra kertes házba költöztünk, egyik ismerősünk megkért minket, hogy fogadjuk be németjuhász kutyáját, akit nyugdíjaztak biztonsági őr munkájából, mivel a szeme láttára lőtték le a testvérét, és azóta a hirtelen hangoktól nagyon megijed. Belegyeztünk, ő áthozta a kutyát épülőfélben levő házunkhoz. Amikor először találkoztunk Picurral – aki egyáltalán nem volt kicsi, sőt, kifejlett hatalmas németjuhász volt –, ő meg volt kötve. Amikor a házban matattam, elkezdett ugatni, mire kimentem. Nem volt semmilyen probléma, csupán meg akart engem nézni. Azt üzente a gazdája, hogy menjek oda hozzá és ismerkedjek meg vele. Odamentem, barátságosnak látszott, mégis örültem, hogy meg van kötve. Legközelebb már nem voltam ilyen szerencsés, mert el volt engedve. Nagyon féltem, de próbáltam leplezni. Mindenhova követett a kertben, de mindig a hátam mögött maradt, bárhogy fordultam. Végül amikor a házba költöztünk, nagyon nagy spanok lettünk. Soha sem nyomult erőszakosan, mindössze az ölembe fektette a fejét, ha egy kis simogatásra vágyott. Kitalálta a gondolataimat, és mindig lelkesen üdvözölt, ha hazaértem. Ha ki akarta fejezni örömét érkezésemkor, körbement a kertbe, hogy vidáman elém jöhessen a járdán. Ugyanis soha nem előzött volna meg, nem szalad volna el mellettem, ezért kerülnie kellett. Ő volt az, aki megszerettette velem a kutyákat. Ő volt az, aki soha nem volt sok, és soha nem volt kevés. 

Ettől függetlenül még mindig érdekel minden, ami a macskákról szól, ezért nagyon tetszett az IPM 2025. szeptemberi számában Cserháti Szilvia Helyek, ahol a macska az úr című cikke, már csak azért is, mert nem tudtam, melyik az a múzeum, ahol rengeteg macskát tartanak.