2024. december 29., vasárnap

A megelőzés szerepe Newton III. törvénye esetén

 


Amikor iskolás voltam, csak középiskolában tanultuk a hatványozást meg a Pitagorasz-tételt. Most ezek az általános iskolai tananyag részei.

Köztudottan felgyorsult és kitágult a világ, aminek eredményeképpen óriási fejlődésen mentek át a tudományok. Az embereknek meg kellene ismerkedniük ezzel a nagy mennyiségű tudásanyaggal lehetőség szerint már gyermekkorban. Ezt a tanmenetek úgy oldják meg, hogy egyre több információt - jellemzően tényeket-, próbálnak beleerőszakolni a gyerekek fejébe már nagyon fiatal korban. Sokszor sajnos nem a gondolkodás, a véleményalkotás fejlesztésére törekednek, hanem a száraz adatok bebiflázására. Egyik oldalról érthető, hogy az érettségizők rendelkezzenek egy, az életterüknek megfelelő általános tudással, másrészről viszont a több tananyag több időt is igényelne, tehát óhatatlanul fel kellene merülni a szelektálás szükségességének.

 
Természetesen elfogadom, hogy tudni kell azt, hogy 1848-49-ben a magyarok az osztrákokkal szemben küzdöttek a szabadságukért, illetve, hogy a XX. században két világháború is dúlt bolygónkon. Fontos ismerni azt, hogyan veszítettük el szabadságunkat, illetve, hogy milyen okok vezetnek egy világháború kitörésére, milyen következményei lehetnek egy ilyen minden kontinensre kiterjedő világégésnek. Ugyanakkor mi szükség van arra, hogy a diákok az összes csata helyszínét és idejét pontosan sorolják?

Szerintem a történelemben nem a lexikális adatok a legfontosabbak, hanem az, hogy ha egy nép, egy ország, egy vezető valamit tett, annak milyen következményei lettek. Az okozati összefüggések. Ahogy Newton III. törvénye mondja: Ok-okozat, hatás-ellenhatás. Ha megfosztok egy népcsoportot a szabadságától, előbb-utóbb fel fog ez ellen lázadni. Tisztában kell ezekkel lennünk, hogy elkerülhessük a társadalomra, a népünkre, az emberekre leselkedő veszélyeket.

 

A megelőzés ugyanolyan fontos, mint a gyógyítás.

 

Történelemből olyan óriási tananyagot kellett már az én iskolás koromban is megtanulni, hogy az érettségi előtti évben a kommunizmus magasztalásán kívül nem maradt idő a II. világháborút követő eseményekre. Így aztán ebben a korszakban - gyakorlatilag napjainkban - sok olyan személy ténykedett, akiről csak felnőttként olvasmányélményeim, tévés emlékeim révén szereztem tudomást. Fiatalkoromban nagyon szerettem „A Hét” című tévéműsort, mely vasárnap esténként összefoglalta a hét – elsősorban – külpolitikai eseményeit. Ebben hallottam Golda Meirről, Indira Gandhiról, Margaret Thatcherről és más híres politikusnőkről, akikről a Múlt-Kor magazin 2024. téli számában olvashatunk érdekes cikkeket. Az életük példáján is lehet okosodni azzal kapcsolatban, hogy egy politikus döntéseinek, cselekedeteinek milyen hatásai lehetnek nem csak saját magára, de egész országára nézve is. El kell ezeken az életutakon gondolkodnunk.

Használjuk az agyunkat, mert arra való.

2024. december 28., szombat

Nem érti. Nem érdekli. Nem meri.

 


Felsős koromban filmklub-bérletem volt, amivel havonta egy régi vagy új filmeket nézhettünk a meg az osztálytársaimmal. Akkor még sokan jártak moziba, hiszen kevés film ment a tévében, tehát ez valódi társasági esemény volt.

A filmek iránti szeretetet édesanyámnak köszönhetem, aki alsós koromban minden vasárnap elvitt engem a 15 órakor kezdődő matinéra, ahol mese- vagy ifjúsági filmet vetítettek. Nem Walt Disneyt, mert azokat valamilyen ok miatt nem engedte be az országba az akkori politikai vezetés. Az első Disney filmet csupán a 80-as években láthattuk, ami az 1937-ben (!) készült Hófehérke volt. Fogalmam sincs, hogy korábban miért volt tiltólistán.

Ettől függetlenül is sok jó filmet vetítettek a matinén. Egyik nagy kedvencem volt a Judy Garland főszereplésével 1940-ben készült Óz, a csodák csodája. Nem emlékszem, miért tetszett. Talán a zenéje fogott meg. Vagy csodálatos színei a sok fekete-fehér film között. Azonban mind a mai napig nem tudtam, hogy a film alapjául szolgáló, 1900-ban megjelent meseregény nem nélkülözi a politikai áthallásokat. Pedig ha belegondolok, tényleg komoly mondandója van. Az egyik oldalon ott van jelentéktelen aprócska ember, Óz, aki mindenféle trükkök segítségével növeli meg saját hatalmát és tekintélyét. A másikon Dorothy három barátja, akik azokat az embercsoportokat jelképezik, akik hagyják, hogy az ilyen jelentéktelen személyeknek hatalmuk legyen. A madárijesztő, akinek nincs esze, hogy átlássa a dolgokat. A bádogember, akinek nincs szíve, hogy érdekelje, mi történik körülötte. És az oroszlán, aki nem elég bátor, hogy merjen változtatni.

Nem érti. Nem érdekli. Nem meri.

A populizmus hármas alapja.

Kapcsolódó cikk: Paár Ádám: A vidék lázadása az Egyesült Államokban, BBC History 2025. január

2024. december 8., vasárnap

Matilda-effektus

 





A 2008-as amerikai elnökválasztás idején érdeklődve figyeltem, hogy a liberális, haladó szellemű amerikaiak, az emberi jogok jelenkori élharcosai a modernkori demokrácia bölcsőjében megválasztanak-e egy nőt elnöknek. Nem így történt, és most már azt is tudjuk, hogy inkább egy elítélt bűnözőt választanak meg, mint egy nőt. Ez a tény különösen azért meglepő, mert a zárt társadalmú, keményen patriarchális keleti társadalmakban több országban is volt már női vezető. (Pl. Golda Meir Izraelben, Benazir Bhutto Pakisztánban! , Indira Gandhi Indiában). Jelenleg hazánkban nincs az állami vezetők között egyetlen nő se. Persze olyanokra nincs is szükség, akiknek nincs önálló véleményük.

Ha megnézzük a Nobel-díjasokat, akkor csupán egyetlen személy van, aki két Nobel-díjat is kapott. Marie Curie. Egy nő. Ebben azonban sajnos nemcsak saját képességei játszottak közre, hanem a férje elszántsága is, hiszen Pierre Curie kizárólag úgy volt hajlandó elfogadni a Nobel-díjat, ha a felfedezésekben szintén résztvevő felesége is részesül abban - olvashatjuk az IPM 2024. decemberi számában a Matilda-effektus című cikkben. Sajnos kevés ilyen férfi van. Nagyon sok férfi másodrendűnek tartja a nőket. Ahogy John Lennon énekli: „A nő a világnégere.”

És ezt még lehet überelni, mert sokkal rosszabbak azok a férfiak, akik a nők tudását felhasználva kapaszkodnak fel, érnek el karriert. (Olvassatok utána.)

Egy nő számára nagyon nehéz ebből a helyzetből kitörni, aminek egyik oka az, hogy a nők szülik a gyerekeket, ami egy gyönyörű feladat, de ha jól akarja csinálni az ember és nincs megfelelő segítsége, akár évekig kimarad a körforgásból, és így keresztet vethet a karrierre.

Előző, a BBC History 2024. decemberi számáról szóló bejegyzésemben már írtam arról, szerintem milyen aspektusa lehetne egy anyajogú társadalomnak. Szerintem mindenképpen békésebb lenne, mint a mostani, agresszív férfiak által uralt világ. Igazából nem is a férfiak szón van a hangsúly, hanem az agresszív jelzőn. Vallásos emberként hiszem, hogy Isten egyenlőnek, egyenjogúnak, egyformán fontosnak teremtette a férfit és a nőt. („„Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” Ter. 1.26-27.) Isten megtehette volna, hogy csupán egyféle, nemek nélküli élőlényt teremt a saját képmására, de nem ezt tette. Ennek oka volt. Nem egymás alá-fölé rendelte a férfiakat és nőket, hanem egymás mellé. Azért teremtett kétféle, különböző alaptulajdonságokkal rendelkező embert, hogy kiegészítsék egymást, mert szükség van mindkét tulajdonságra, az agresszióra (nevezzük bátorságnak) és a pacifizmusra, de be kell tartani az egyensúlyt, gondoljunk csak arra, ahogy a keleti filozófiák a jinget és jangot egymás mellé állítják. Az egyensúlyhoz feltétlenül szükséges az, hogy az egyik fél ne nyomja el a másikat, hanem hagyja érvényesülni. Fontos, hogy a bátor, vakmerő harcos ráébredjen, hogy hasznos néha, ha a pacifista nyugalomra inti.



 



2024. december 3., kedd

Háborúpárti pacifisták

 


Amikor általános iskolások voltak a lányaim, azzal próbáltam motiválni őket a tanulásra, hogy elmondtam, szerintem miért kell egyes tantárgyakat tanulni. A történelemmel kapcsolatban vitathatatlanul első szempont az, hogy érdekes megismerni a régen élt emberek szokásait, életterét, gondolkodásmódját stb. Én mindig hozzátettem a régi mondást, miszerint a történelem ismétli önmagát, tehát ami egyszer megtörtént, az máskor is megtörténhet. Például ha diktatúra alakult ki egy társadalomban, érdemes megvizsgálni létrejöttének, fennmaradásának és megszűnésének okait, hogy tudjuk, hogyan lehet elkerülni azt, hogy újra létrejöjjenek, vagy ha már kialakultak, mit tehetünk megszüntetésük érdekében.

Egy afrikai ismerősöm még a Covid és az orosz-ukrán háború előtt azt mondta, hogy nem is tudjuk mi itt Európában, milyen szerencsések vagyunk, hiszen itt biztonságban és nyugalomban vagyunk, nem szoktak nagy járványok lenni, nincsenek fegyveres belviszályok vagy háborúk. Sajnos azóta változott a helyzet.

A BBC History 2024. decemberi számának fő témája a folytonos háborúskodásról ismert vikingek kora. Ha visszatekintünk a történelemre, láthatjuk, hogy talán a legnagyobb kihívás a folytonos háborúskodás.

Richard Overy vizsgálja Miért háborúzunk állandóan? című cikkében a kollektív erőszakra való hajlamunk okait. Megállapítja, hogy legfőképpen az erőforrások (élelem, föld, zsákmány) megszerzéséért, bosszúvágyból vagy vallási okból háborúskodunk.

Korunk egyik legsúlyosabb konfliktusáról, az Izrael-Hamasz háborúról az Egyre nehezebb elmondani ezt a történetet című cikkben olvashatunk, melyben Simon Sebart Montefiore Egy város története című könyve kibővítésével kapcsolatban felmerült gondolatait osztja meg az olvasókkal.

Felmerül a kérdés, hogy mi lehet annak az oka, hogy az emberek nem tudják békés módon megoldani a konfliktusaikat. Napóleon nyomán azt mondják, hogy a történelmet a győztesek írják, vagyis a háborúk határozzák meg nemcsak a történelem menetét, de annak rögzítését is. Ez a történelem a férfiak története. De mi lenne, ha a nők is szerephez jutnának? Vajon ugyanennyi háború lenne-e akkor is, ha nem patriarchális, hanem anyajogú társadalmak lennének, ha nem az agresszióra hajlamos férfiak, hanem a jellemzően pacifista nők vezetnék a világot?


2024. november 24., vasárnap

Nancy, Jackie és a többiek


 

Életemben nem vártam még annyira az amerikai elnökválasztást, mint most, pedig nem is vagyok az USA állampolgára. Amikor meglett az eredmény persze azt gondoltam, hogy kár volt ezen ennyit rugózni, hiszen nincs rá semmilyen ráhatásom, mivel még az a nyomorult egyetlen szavazatom sincs, amivel itthon rendelkezem.

Erre tekintettel nem akarom minősíteni sem a megválasztott elnököt, sem szavazóit.

Ennek az évnek viszont minden kétséget kizáróan egyik legnagyobb nemzetközi politikai eseménye volt ez a választás, melyre nemcsak a tévéhíradóban, a bulvár- és a kibeszélő, megbeszélő, átbeszélő műsorokban készített fel a média, hanem az írott sajtóban is. AZ IPM másfél éves projektben futott neki az eseményeknek három részes, amerikai elnökökről szóló különszámával, melyben röviden, de még is tartalmasan meg lehetett ismerkedni az amerikai elnökök pályafutásával, eredményeivel, kudarcaival, sok-sok érdekességgel fűszerezve.

Felületes olvasó azt gondolná, hogy ki lett vesézve a téma, de nem így van. A Múlt-kor az Ármány és szerelem a Fehér Házban című különszámában számtalan kevésbé ismert információ található, melyek közül számomra Kennedy és Clinton szexuális kalandjain túli, más elnökök szenvedélyes vagy éppen szenvtelen szerelmi történetei voltak a legizgalmasabbak, mivel a politikusok magánélete csak akkor közbeszéd tárgya, ha botrányok kísérik. A romantikus, sírig tartó szerelmek jellemzően nem kerülnek az érdeklődés előterébe.

Emellett aki kíváncsi pl. arra, hogy miért fontos az, hogy egy elnöknek legyen háborús tapasztalata, és mely elnökök rendelkeznek ezzel, az mindenképpen olvassa a Múltkor különszámát.

2024. november 18., hétfő

Városi séták: Győri keresztút

 Új rovatot nyitok Városi séták címmel.

Első utam Győrbe vezet, az ottani városi keresztutat szeretném bemutatni, mivel én korábban nem tudtam erről, és szeretném, hogy a városba látogatók figyelmesen néznék a falakat, és észre vennék ezt a különlegességet. 

Igen, különlegesség, én legalábbis sehol nem láttam ilyet, hogy a város épületeinek falaira vannak táblák felfüggesztve, melyeken a 14 stáció található. Amikor észrevettük a lányommal, célirányosan kerestük az egyes stációkat. izgalmas kihívás volt. Másutt a templomokban a falon festmények, kerámiák, vagy domborművek vannak felfüggesztve. 

Budapest, Páduai Szent Antal templom


Illetve több településen (pl. Zebegény, Tihany) domboldalon van 14 kereszt elhelyezve. 


Ez a győri megoldás azonban teljesen más, mivel a városban a házak falaira van elhelyezve a 14 stáció, melyeket 12 művész készített.



Az első stáció a Győri Székesegyház melletti kisutcában található, a 14. pedig a székesegyház falán, szemből nézve a jobb oldali saroknál. Az állomások felkereséséhez le kell sétálni a Széchenyi térre, majd vissza, kb egy-másfél km-es séta. A fenti térkép segíti a stációk megtalálását. Mi nem néztük a címeket, úgy izgalmasabb volt a keresés. 



I. Stáció
Az ítélet



II. Stáció
Jézus elindul a kereszttel




III. Stáció
Jézust a kereszt földre sújtja




IV. Stáció
Anyám, eljött az én órám




V. Stáció
Te is Simon lehetsz




VI. Stáció
Veronika kendőt nyújt Jézusnak 



VII. Stáció
Jézus másodszor esik el



VIII. Stáció
Magatokat és gyerekeiteket sirassátok




IX. Stáció
Jézus harmadszor is elesik




X. Stáció
Jézust megfosztják ruháitól




XI. Stáció
Nem a szegek, a szeretet tartotta a kereszten




XII. Stáció
Jézus meghal a kereszten




XIII. Stáció
Jézus testét anyja ölébe teszik




XIV. Stáció
Jézus holttestét sírba helyezik




fotók: Tóth Petra




2024. november 16., szombat

Az én klasszikus film Maratonom

 


Néhány hete örömmel hallottam, hogy a Budapesti Klasszikus Film Maratonon több régi film között Buster Keaton egyik, közel 100 éve készült némafilmjét is vetíteni fogják. Gyermekkoromban én is szerettem Keatont épp úgy, mint Charlie Chaplint.

Mostanában azonban azt vettem észre, hogy hiába lehet egyre több csatornát nézni a tévében, egyre kevésbé élek ezzel a lehetőséggel. Nyáron inkább kinn ülök a kertben és nézem az eget, a felhőket, a madarakat, minthogy a tévét bámuljam. Egyébként híradófüggő vagyok, de nyáron a telefonom szoktam nézni. Egyik ilyen alkalommal véletlenül rátaláltam egy fekete-fehér magyar filmre, az 1970-ben készült, A gyilkos a házban van című krimire, ami nagyon tetszett. Ebből az élményből kiindulva gondoltam arra, hogy meg kellene néznem néhány régi magyar filmet. Nemcsak krimit, hanem mindenfélét.

 Ennek a tervnek a végrehajtása eddig elmaradt, azonban most nagy lendületet adott hozzá Paár Ádám Fekete és vörös című cikke, mely számtalan, az 1930-40-es években Magyarországon játszódó 1945 után készült filmet sorakoztat fel. Vígjátékokat, drámákat vegyesen elemez azzal a céllal, hogy a filmeken keresztül bemutassa az adott kor, pl. az 1970-es évek kádári Magyarországa hogyan viszonyult a nyilasokhoz, horthystákhoz, nácikhoz.

Van jó néhány ismert és általam látott film, illetve sorozat is köztük, de be kell vallanom, már nemcsak azokra nem emlékszem, melyeket kisgyermekként (pl. Egy óra múlva itt vagyok) láttam, hanem azokra sem, melyeket felnőttként ismertem meg (pl. Az ötödik pecsét).

Itt van tehát a filmes bakancslista, melyet minél előbb teljesíteni szeretnék:

-        Hannibál tanár úr

-        A tizedes meg a többiek

-        Fel a fejjel

-        Teljes gőzzel

-        Egy óra múlva itt vagyok

-        A holtak visszajárnak

-        Budapesti tavasz

-        Két félidő a pokolban - melynek amerikai remake-je Stallone menekülés a győzelembe című filmje 

-        Mocorgó

-        Az ötödik pecsét

-        Októberi vasárnap

-        Jób lázadása

-        Szabadíts meg a gonosztól

-        Valahol Európában

Meg ami jön.