Valóban nincs titkolnivalónk? - IPM Pszichológia 2024. nyár

 

Jogászként természetesen érdekel engem a normakeletkezés és normakövetés folyamata. 

Nem a téma jogi vonulatára gondolok, vagyis nem a jogalkotási törvényre és a jogszabályok államszervezet általi kikényszerítésre, hanem arra, hogy az emberek milyen pszichológiai szempontok alapján fogadják el és követik a normákat, jogszabályokat. Ennek meghatározására szolgál a Milgram-kísérlet. Valahányszor olvasok róla, mindig elgondolkoztat, mert úgy tűnik, az emberek bármilyen baromságot hajlandóak elfogadni, ha a többség is elfogadja. 

De mi van akkor, ha a többség nem fogadja el az új normákat. Lássunk egy egyszerű példát. A bicskei pedofil botrány után félévvel most ott tart a gyermekvédelem, hogy a jogalkotó három vizsgálatnak kívánja alávetni az itt dolgozókat. 

A megbízhatósági vizsgálat célja annak eldöntése, hogy korruptak-e az itt dolgozók. Ez jelenleg kizárólag az örökbefogadással foglalkozókra vonatkozik, hiszen ez az a terület, ahol a korrupció egyáltalán felmerülhet. Ezt a vizsgálatot gond nélkül elfogadták a kollégák, mivel mindenkinek az a célja, hogy az emberek lássák, itt megvesztegethetetlen emberek dolgoznak. 

Nem ez a helyzet a másik két vizsgálattal, a pszichológiai és a kifogástalan életvitel vizsgálattal. Ezek célja elvileg annak kiderítése, hogy a gyermekvédelemben dolgozók alkoholisták, drogfogyasztók, mentális betegek vagy pedofilok-e. 

Óriási felháborodást okozott a vizsgálatok bevezetése, és sokan nem is hajlandóak alávetni magukat ennek, ezért működési problémák keletkeztek a gyermekvédelmi szakellátásban. 

Az ellenállás oka egyszerű: a vizsgálatok mélyen sértik a magánélethez való jogot, mivel a pszichológiai vizsgálat során pl. a kollégáknak szexuális életükről kell beszámolniuk, a kifogástalan életvitel vizsgálat során pedig a családtagokat, sőt a szomszédokat (!!!) is bevonják, miközben a vizsgált kérdéseket (alkoholizmus, mentális problémák, stb.) egyszerűbb módon is ki lehet deríteni, pl. orvosi vizsgálattal. 

Azokban az intézményekben, ahol a vezető el tudta fogadtatni a kollégáival, hogy nem nagy szám egy ilyen vizsgálat, merthogy „nincs titkolni valónk”, ahogy a Milgram kísérlet is leírja, el lehetett hitetni az emberekkel, hogy nincs semmi probléma ezekkel a vizsgálatokkal.

(Kapcsolódó cikk: Az alkalmazkodás művészete)

Rémes kémes

 

Három éves voltam, amikor a szüleim megvették az első tévékészülékünket. Nem igazán emlékszem rá, mit néztem, talán a tíz perces esti mesét. Fekete-fehér volt, mint mindenki másnak, és akkoriban igencsak szűk volt a műsorkínálat, hiszen egyetlen csatornát fogott, de nem napi 24 órás adással: hétfőn adásszünet volt, amit lehetett olvasásra, rádiókabaréra, családi életre, stb. fordítani, hét közben a délelőtti adás 8-tól kb. 12-ig tartott, majd délután 17 órától 22-ig menetrend szerint érkeztek a megszokott műsorok. A menetrend része volt a keddi sorozat, mely jellemzően magyar vagy valamelyik „baráti” szocialista ország filmsorozatát jelentette. Nem olyan 100-200 részes végtelen hosszú filmek, min amilyenek mostanában vannak, hanem szolid, max. 10-15 részes sorozatok. Nagyon sok a kórházban dolgozókról szólt, így igazi csemegének számíthatott a II. világháborúban játszódó, szovjet sorozat, a Tavasz tizenhét pillanata. Főszereplője, a német legfelsőbb hadvezetésbe beépült szovjet kém, Stirlitz ténykedését izgulhattuk végig. Bár én nekem nem sok emlékem van ezzel kapcsolatban, mindössze a zenéjére emlékszem, és arra, hogy apám ki nem hagyott volna egyetlen részt sem.

Akkor még nem érdekeltek engem a rémes kémes történetek. Az áttörést Ken Follett Tű a szénakazalban című regénye hozta meg, melyet azonban már jóval később felnőtt fejjel olvastam a rendszerváltás idején. Erre az időre tehető az is, hogy a mozikban végre megismerkedhettünk James Bonddal, akiről nagyon sokat lehet hallani, de látni semmit sem lehetett, mindössze annyit tudtunk, hogy egyik megformálója Roger Moore volt, akit az „Angyal”-ból és a „Minden lében két kanál”-ból ismertünk. James Bond kalandjaiból első körben rögtön két filmet vetítettek, így szinte egyszerre láthattuk a nyugaton is éppen futó Timothy Daltont, mint magányos ügynököt, illetve Roger Moore-t, a kémet, aki szeretett engem. Innen persze nem volt megállás, a videókölcsönzőkben -akkor még voltak ilyenek- apránként az összes James Bond film megjelent.  

Így aztán fel lettem vértezve kémkedésből, csak azt nem tudtam – mivel itthon igencsak titokban tartották- hogy még ma is szükség van kémekre, hírszerzőkre. Ami azonban egyértelmű, gondoljunk csak Taylor Swift napokban elmaradt három bécsi koncertjére.

Aki további információkat szeretne a kémekről, az érdekes írást találhat a témáról az IPM 2024. augusztusi számában.

Viktoriánus botrányok és bűntények

Alapvetően szeretem a krimiket. Több kedvenc szerzőm is van, akik közül talán nem meglepő módon kiemelkedik Agatha Christie. Éveken keresztül teljesítettem molyon a „Havi egy AC” kihívást. Az utóbbi 2-3 évben azonban történt valami, és egyre inkább azt érzem, hogy eltávolodtam - megcsömörlöttem?- a krimiktől. Nem tudom, mi lehet az oka, de ha mostanában krimit olvasok, sokszor azt veszem észre, hogy elvesztem a fonalat, nem köt le.

12 éve a gyermekvédelemben dolgozom jogászként. Finoman fogalmazva borzasztó ügyeim vannak. Tavaly egy pap ismerősömnek meséltem – természetesen név nélkül - néhány ügyet, mire ő meglepődve, sajnálkozva megkérdezte, hogy bírom elvégezni ezt a munkát. Nagyképűen mondhatnám, hogy valakinek ezt is csinálnia kell. Sajnos mivel egyre szörnyűbb ügyekkel találkozom, azt érzem, egyre nehezebben bírom a lelki terhelést. Talán ez az oka, hogy egyre inkább kizárom érdeklődési körömből a krimiket.

A BBC History 2024. augusztusi számának fő témaköre a viktoriánus botrányok és bűntények, melyet azonban nagyon szerencsés módon csak rövid esetekkel mutatnak be, így talán azok számára is fogyasztható, akik egyébként nehezen boldogulnak a vérfagyasztó ügyekkel.

 

Miért köpködnek a focisták?

 

Egy alkalommal lehetőségem volt közelről szemmel követni, hogyan fal fel egy szitakötő egy legyet. A szitakötő szájából/szájszerve alól kinyúlt két kézszerűség, amivel két oldalról megfogta a legyet, és villámgyorsan forgatta, miközben a légy teteme láthatóan egyre kisebb lett. Mintha a „Nyolcadik utas a Halál” főszereplőjét, a Halált láttam volna félméterről. Horrorisztikus volt, és azonnal megértettem, honnan szerzik az ötleteket a filmkészítők. Természetesen a természetből. Örültem, hogy már nem élnek a karbon kori másfél méteres szitakötők. Végzetes élmény lenne összefutni velük. Főleg, hogy nagyon hatékony ragadozók, ahogy az IMP Tudta-e 18. számából megtudtam, 95 %-os valószínűséggel elfogják, és persze megeszik a kiszemelt zsákmányt.

Mindenki másképp csinálja.... vagy másként érzékeli, NGC Agyas dolgok különszám

 

Többször is átestem már kellemetlen, sőt esetenként fájdalmas orvosi kezeléséken és műtéteken. Ahogy telik az idő, nem megszoktam a fájdalmat, hanem egyre inkább ódzkodom tőle, egyre kisebb az ingerküszöböm. Egyik esetben, amikor felszisszentem vizsgálat közben, rám szólt az asszisztens, hogy ne panaszkodjak, mert ez a vizsgálat nem fájdalmas, ő tudja, mert neki is csinálták már. Nem tudtam elfogadni empátiát mellőző megjegyzését, mert én igenis fájdalmasnak éreztem. Másik esetben sokáig próbálkozott az aneszteziológus, mire sikerült elvégeznie jobb lábam perifériális érzéstelenítését. Beszúrt a gerincembe egy tűt, és mivel nem találta a megfelelő idegtörzset, elkezdte forgatni a tűt, ami nekem nagyon fájt. Az ottani asszisztens megfogta a kezemet, és biztatott, hogy mindjárt kész lesz.

Számomra nyilvánvaló a fenti esetekből, hogy nem mindenki egyformán érzékeli például a fájdalmat.

Ezt a megállapítást nagy örömömre tartalmazza a NGC Agyas dolgok című különszáma.

Emellett még sok más érdekes információt is. Például azt, hogy Kandinszkij csodálatos képeit a festő különleges képessége ihlette. Ő ugyanis zenehallgatás közben nemcsak a hangokat hallotta, hanem elkápráztató színes formákat is látott, mivel szinesztéziás volt. Ezeket az élményeit festette meg.

Akit szeretne hasonló érdekességekről olvasni, az mindenképpen olvassa el a NGC különszámát.

Törpék az Óriások vállán, BBC History 2024. júliusi szám

 

Bár már sokszor hallottam arról, hogy az ókorban megszokotthoz képest a középkorban milyen szintű hanyatlás történt az élet különböző területein, pl. kultúra, tudomány, stb. most ismét szembesülhettem ezzel a ténnyel, amikor néhány héttel ezelőtt Kertész István Botrányok az ókorban című könyvét olvastam. A könyvben nagyon sok ókori írás található, melyeket olvasva számomra ismét megdöbbentő volt, hogy az ókori szerzők milyen magas szinten fogalmaztak, mennyire átlátták a dolgokat, stb. 

Erre mondják, hogy az emberek ugyan a középkorban nem rendelkeztek akkora tudásanyaggal, mint az ókoriak, gyakorlatilag törpék voltak az ókori óriásokhoz képest, de mégis jó helyzetben voltak, hiszen a középkori törpék az ókori óriások vállán álltak.

Persze a történelemben van egyfajta periodikusság a fenn és lenn között, ahogy napjainkban is látjuk, tapasztaljuk azzal kiegészítve, hogy miközben roham ütemben fejlődik a tudomány, új és újabb találmányokat fedeznek fel, melyeket életkortól, társadalmi helyzettől, nemtől függetlenül egyre többen használnak, más területeken pl. kultúra, így akár az egyszerű olvasási, helyesírási készség esetében milyen óriási visszafejlődés, érdektelenség tapasztalható.

De vajon sötét volt-e a középkor, és ha igen, mikor és hogyan nyilvánult ez meg?

Ezzel kapcsolatosan és más, középkorra vonatkozó témában több cikket is olvashatunk a BBC History 2024. júliusi számában.

Pap a cápák között

 

Az mondják, a jó pap is holtig tanul, vagyis fontos az élethosszig tartó tanulás. Ez különösen azért van így, mert a körülöttünk lévő világ olyan gyorsan változik, hogy az aktív, munkával töltendő 40 év alatt előfordulhat, hogy az eredeti tervtől, végzettségtől eltérő másik munkát kell találnunk, esetlegesen többször is életünk során. Ekkor természetesen nemcsak a munka, a foglalkozás lehet teljesen új, de a jövedelemszerzés jellege is, hiszen előfordulhat, hogy nemcsak teljesen más szakterületre kerülünk, de a foglalkoztatásunk jellege is megváltozik. Így aztán előfordulhat, hogy ha valaki évtizedekig vállalkozóként kereste meg a kenyérre valót, mégis alkalmazottként kell elhelyezkednie, vagy fordítva, a korábbi alkalmazott önként és dalolva, vagy kényszerből vállalkozó lesz. Ehhez persze jól jön némi vállalkozói, gazdasági, marketinges stb. ismeret. Na de hogyan vértezzük fel ezzel magunkat?

A lányaim már évek óta mondogatják, hogy nézzem az RTL „Cápák között” című műsorát. Végül idén megnéztem pár részt. Nem lettem függő, mert sok azonosságot észleltem. Nagyon sokan táplálékkiegészítőt, kozmetikumot vagy alkoholt gyártanak és szeretnének értékesíteni, ami az esteke többségében lerágott csont. Sokkal ritkább az igazán izgalmas és pénzre váltható egyedi ötlet, elsősorban startupok, applikációk. Nehéz új ötleteket kitalálni, mert pl. szálláshely-foglalásra már bejáratott oldalak vannak, tehát szerintem fölösleges ilyesmibe belekezdeni.

Az IPM 2024. júliusi számában Brückner Gergely Csodálatos és bizarr vállalkozási ötletek című írása segíthet a brainstormingolásban.