Emancipáció a XX. század elején

 

Talán ódivatú elvek szerint tanítottak a szüleim, de mindig arra törekedem, hogy a Biblia elveinek és a Btk. szabályainak megfelelő legyen minden megnyilvánulásom, tettem.

Persze nem mindig egyszerű ezt betartani. Ugyanakkor ha belegondolok, nem is igazán panaszkodhatom, mert voltak olyan idők, amikor sok nőnek ezek a szabályok komoly nehézséget jelentettek. Egy bántalmazott nőnek napjainkban is komoly gondot okoz helyzetének megoldása, esetlegesen életének megvédése. Segítség nélkül szinte lehetetlen, hiszen a fizikai erő mindig a férfiak oldalán áll, és vannak olyan agresszív bántalmazó férfiak, akik ezt nemcsak tudják, de élnek is vele. Másrészt az ilyen társtól való menekülés feltétele a megfelelő lakhatás és megélhetés biztosítása lenne, mely azonban sok esetben nem áll a bántalmazott rendelkezésére.

Ez a helyzet fokozottan érinthette a korábbi korok asszonyait, akik közül néhányan erkölcsi aggályaikat félretéve illegális eszközökhöz folyamodtak, vagyis vagy mással megölették vagy saját maguk megmérgezték a férjüket. Mindkettőhöz megfelelő szakemberre volt szükségük, ami adott esetben a méregkeverési ismeretekkel vagy a pusztakézzel gyilkoláshoz szükséges elszántsággal rendelkező személyt jelentett.

Dr. Kovácsné Magyar Hajnalka az IPM sorozatgyilkosok című cikksorozatában mutat be két ilyen személy, a 2024. decemberi számban Fődi Viktóriát, aki férfinek öltözve Pipás Pistának hívatta magát, és aki „önerővel” ölte meg az útban lévő férjeket, férfiakat, illetve a 2025. januári számban Gerzsány Máriát, a „savószemű méregkeverőt”.

A mai világban, amikora rendőrség alapos vizsgálatot folytat hirtelen vagy gyanús halálesetekben, és számtalan vizsgálati módszer, pl. ujjnyomatvizsgálat, DNS-teszt, stb. áll rendelkezésükre, elképzelhetetlen lenne az, ami bevett megoldási mód volt a XX. század elején.

Próbálok mentségeket találni azoknak az asszonyoknak, akik nem találtak más megoldást arra, hogy megszabaduljanak férjeiktől. Nehéz. Nem éltem akkor, de sejtem, hogy vagyon, megfelelő jövedelem, és társadalmi támogatottság híján ez egy megoldhatatlan helyzet volt az érintett feleségek számára, hiszen jellemzően nem volt saját házuk, ahova költözhettek volna; nem volt munkájuk, amiből megélhettek volna; ráadásul mind az egyház, mind a társadalom azt sulykolta, hogy tűrniük kell. Gyakorlatilag egyetlen módon változtathattak a helyzetükön: úgy, hogy megölték vagy megölették a férjüket. Döbbenetes, hogy az elvileg mélyen vallásos világban, ha nem is az emberi, de az isteni bíróságtól ennyire nem tartottak. Persze lehet, hogy nem hittek igazán Istenben.

Számomra a legérdekesebb a mérgezési esetekben az volt, hogyan bukott le a méregkeverő Gerzsányi Mária, hiszen a méregfelhasználó feleségek gyakorlatilag társtettesek voltak, mindkettőjük érdeke a hallgatás volt. Akit ez érdekel, olvassa el a cikkeket. 

Javaslat:

Érdemes lenne egy cikket írni arról, hogy régebben milyen képességekről gondolták azt, hogy megkülönbözteti az embereket az állatoktól, vagyis melyek azok, amikkel az ősemberek rendelkeztek, az állatok pedig nem, majd később kiderült, hogy nem ezek jelenti a válaszvonalat ember és állat között. Gondolok itt az Állati szuperképességek című cikkben olvasható tényről, mely szerint az elefántok „néven szólítják egymást”, illetve máshol olvastam arról, hogy az állatok is tudnak egyszerűbb szerszámokat használni, sőt esetenként készíteni. Vannak-e még ilyen tévedések? Hol van valójában a határvonal az állatok és az ősemberek között? Van-e valójában éles határvonal?