Washintontól Obamáig , IPM Történelem, Amerikai elnökök

 

Amikor kezembe vettem az IPM Történelem amerikai elnökökről szóló első számát, nem voltam biztos abban, hogy el fogom olvasni. Azután mégis történt valami, - ahogy mondják, beszippantott-, és most a harmadik rész befejezése után azt mondom, nagyon érdekes volt, mindenkinek ajánlani tudom.

Obamáig bezárólag minden elnököt egyenként bemutat. Nemcsak az elnökök életét - így különösen származásukat, tanulmányaikat, pályájukat; nemcsak az általuk elért eredményeket, népszerűségük, vagy esetlegen népszerűtlenségük okait ismerheti meg az olvasó, hanem – és ez volt az, ami engem legjobban megfogott - a személyiségüket is.

Ez a magazin segít abban, hogy az eddigitől eltérő más szemszögből lássunk egy-egy elnököt, pl. Kennedyt, illetve hogy alaposan megismerhessünk eddig ismeretlen, vagy kevésbé ismert elnököket is, pl. Calvin Coolidge-t.

Az 1. részről szóló ajánlómat itt találod.

Se tűzoltó, se katona, HVG Extra Pszichológia 2024. 2. szám

 

Néhány nappal ezelőtt a VCSM munkatársai vízórát cseréltek nálam. Amikor aláírtam a jegyzőkönyvet, egyikük megkérdezte, hogy milyen doktor vagyok. Mondtam, hogy jogász.

-       -  Büntető ügyekkel foglalkozik? – kérdezte érdeklődve.

-   - Nem. A gyermekvédelemben dolgozom. Állami gondozott gyerekeik ügyeit intézem- feleltem, mire ő jelentőségteljesen rám nézett:

-        - Értékelem- bólintott elismerően.

Köszönöm, jól esett, annál is inkább, mert hiszen a gyerekektől nem várok és nem is várhatok köszönetet. Gyámkollégáim – szerintem – elismernek, de néha jól esne egy-egy jó szó a felső vezetéstől is.

E történet aktualitása az, hogy a HVG Extra Pszichológia 2024. 2. száma ugyan a belső gyermek fogalma körül forog, és van is ezzel kapcsolatban számtalan érdekes cikk, pl. L Stipkovits Erika írása, nekem mégis legjobban a Se tűzoltó, se katona című cikk tetszett, mert eszerint az emberek nem azt a pályát választják felnőttként, amit kiskorukban favorizáltak. Rögtön el is kezdtem azon gondolni, mi akartam lenni kisgyermekként, mivel 18 évesen geofizikusnak tanultam, és csak 30 éves korom után lettem jogász. 8-10 évesen minden délután azt játszottam, hogy a babáim, mackóim, és minden ültethető, potenciálisan befogadó képességgel rendelkező játékom iskolában ült, én pedig tanítottam őket. Messze kerültem ettől a tervtől? Nem biztos, hiszen amikor a gyámkollégáknak segítek, elmagyarázom nekik, hogy mit csináljanak, hogyan járjanak el egy-egy ügyben, olyan, mintha tanítanám őket.

Mióta vannak önző politikusok?

 

Egy kis kitérőt szeretnék tenni azzal, hogy Kertész István Botrányok az Ókorban című könyvéről, pontosabban az onnan tudomásomra jutott érdekes információról írok.

Már az ókorban is voltak olyan államférfiak… helyesebben politikusok – talán ez két olyan halmaz, melyeknek van közös része, mégsem teljesen azonosak-, akik látszólag az állam, a közösség érdekében jártak el, de valójában kizárólag egyetlen cél éltette őket: a személyes boldogulásuk.

Ilyen volt a szalamiszi csata (Kr.e. 480) győztese, Themisztoklész, aki ugyan néhány társával együtt átengedte a Marathóni csatában (Kr.e. 490) Miltiadésznek a sztratégoszi (hadvezéri) napját annak érdekében, hogy az athéniak legyőzzék a perzsákat, ám amikor erre ténylegesen sor került és ez Miltiadésznek dicsőséget jelentett, Themisztoklész szinte belebetegedett az irigységbe. ("Miltiadész trófeája nem hagy aludni." görögül: "Ουκ εά με καθεύδειν το του Μιλτιάδου τρόπαιον").Mondjuk úgy, kicsit nárcisztikus volt. Láttunk már ilyet.

Láttunk olyat is, hogy egy politikus úgy alakítja az állam ügyeit, hogy abból ő anyagilag jól összeszedhesse magát. Ha Themisztoklésznek úgy volt a jó, a perzsák ellen vezette a sereget (pl. szalamiszi csata), máskor azonban szemrebbenés nélkül a perzsák mellé állt nem törődve azzal, hogy Xerxész serege hány athéni családot irtott ki, hány ember életét tette tönkre.

Végül azonban az igazság győzött, mivel arroganciája, valamint megvesztegethetősége miatt az athéniak nem csupán száműzték Themisztoklészt, de a spártaiak árulással is vádolták, ezért a korábban dicső hadvezér kénytelen volt menedéket és kegyelem kenyeret kérni az általa legyőzött  perzsáktól.

Ilyen és hasonló történeteket olvashatsz Kertész István Botrányok az ókorban című könyvében.  

A Marika néni maradhat, de tegezz!

 

Lehet, hogy begyepesedett vagyok, de én nehezen viselem anyanyelvünk rohamos változását, amit én kifejezetten negatív folyamatként élek meg.

Nem a szlengre gondolok, ami által az én korosztályom számára sokszor komoly fejtörést okoz a fiatalok, főleg A-generációsok kommunikációja.

Borsódzik a hátam attól, hogy az általános nyelvi rövidülés következtében el-eltűnnek az igekötők és újabban minden ige elé - ha kell, ha nem - a "be" igekötő kerül. Ettől valószínűleg mindenki "beájul", kivéve engem.

Ráadásul egyre általánosabb a tegeződés idegenek között is nemtől és főleg életkortól függetlenül. Én azt tanultam, hogy az idősebbeket tisztelni kell, és ennek része az is, hogy magázom őket akkor is, ha ők tegeznek. Ez a bizonyos csendőrpertu. A nálam 30 évvel idősebb néninek „Csókolom, Marika néni”-vel köszöntem mindaddig, amíg nem mondta, hogy a Marika néni maradhat, de tegezzem.

A mai fiatalok nem így kommunikálnak.

Ennek tudatában nagyon érdekes volt arról olvasni Balázs Géza „Így imádkozzatok!” című cikkében, hogy az igekötők a XVII. századtól terjedtek el, illetve hogy a tegezés a XVI. században egyedüli megszólítási mód volt nemtől, kortól, sőt társadalmi helyzettől függetlenül.

Már csak az kérdés, legyek-e elfogadóbb azzal kapcsolatban, hogy anyanyelvünk érzékelhetően visszafejlődik.

 

Múlt-kor 2024. 2. szám.

 

Manipulált félelem

 

Abraham Maslow orosz származású, amerikai pszichológus állította össze az 1950-es években a róla elnevezett szükségletpiramist, melyben piramisformában egymásra helyezte az embereket motiváló tényezőket úgy, hogy alulra kerültek a legelemibb szükségletek, pl. étel, víz, levegő. Maslow elmélete szerint az ember a következő szinten lévő szükségleteket akkor próbálja kielégíteni, ha az alatta lévő szinteken található minden szükséglete ki van elégítve. A biztonság a második szinten van, tehát közvetlenül követi az alapszükségleteket. Az elmélet alapján senki nem akarja önmagát megvalósítani addig, amíg nincs biztonságban. Így aztán, aki manipulálni akarja az embereket, elég, ha folyamatosan félelemben tartja őket azzal, hogy elhiteti velük, a biztonságuk veszélyben van például az által, hogy háború fenyegeti őket.

Ez a magyar emberek számára különösen nagy félelmet kelthet, hiszen az előző háború után 45 évre a nyakunkba kaptuk az oroszokat, az azt megelőző háború után pedig elveszítettük országunk területének és honfitársainknak a nagy részét. 

Nem csoda, hogy a jelenlegi politikai helyzetben próbáljuk elemezni, milyen hibákat követtek el őseink, hogyan és miért kerültek ebbe a helyzetbe. A trianoni tragédiát nem a háború elvesztése okozta önmagában. Hosszú folyamat vezetett ide onnan, hogy az 1849-49-es szabadságharcot követően a magyarok nyugaton nagy népszerűségnek örvendtek. Hogyan jutottunk el oda 15-20 év alatt, hogy annyira megutalták minket a nyugati országokban is, hogy mindenképpen tönkre akarták tenni országunkat, népünket. 

Több tanulságos cikket olvashatunk ezzel kapcsolatban a BBC History 2024. júniusi számában. Szerintem a legérdekesebb, leginkább megfontolandó Jeszenszky Géza Trianon egyik oka: külföldi hírünk című írása. 

Hátha most a többség győz

 

Egy megyei jogú város belvárosában egy kis utcában lakom, ahol mindössze kilenc ház van. Eddig elkerültek minket a politikai viharok, de most az utcánkban lévő hat villanyoszlop felén politikai hirdetések vannak, van, amelyiken több is. Választási lázban ég megint az ország, és az érdekeltek – a politikusok - mindent elkövetnek, hogy meggyőzzenek minket. Persze, aki próbál tájékozott maradni, arra ezzel már nem hatnak. Ettől függetlenül nagyon érdekes volt olvasni az IPM júniusi számában azokat a cikkeket, melyek – akarva-akaratlanul ­- ezt a témát járták körül.

Tudjuk-e, hogy mi miért történik körülöttünk vagy elhisszük az orrunk elé tolt infókat akkor is, ha azok  esetleg hazugságok? Az  orosz-ukrán háború kitörésének valódi okait érdemes újra feleleveníteni. (kapcsolódó cikk: Az orosz-ukrán háború kezdetei)

Tudjuk-e, hogy mi lehet egy rossz döntés következménye? Ki akarna például diktatúrában élni, főleg olyanban, amilyen Észak-Koreában van? (kapcsolódó cikk: A Kim-család uralma Észak-Koreában)

Látjuk a sok plakátot, de ez a tendencia nem most indult, jóval korábbra datálódik a politikai hirdetések manipulatív célzattal alkalmazása. (kapcsolódó cikk: Központban a biztonság)

Végül elgondolkodtató az is, hogyan szavazhatunk, hogyan számolhatjuk össze a szavazatokat. Sümeghy András szerint már az ókori görögök is tudták, hogy nincs jó szavazati rendszer. (kapcsolódó cikk: Condorcet paradoxonja) 

Na de menjünk és szavazzunk. Hátha most a többség nyer.