Tematikus hét a Vörös Pöttyös könyvek csoportban

Nagy megtiszteltetés ért azáltal, hogy a Jóslatok megjelenését követően közel hat évvel a Vörös Pöttyös Könyvek zárt csoport egy egész hetet szentel a könyvnek.

Ahogy „beszélgettem” (privátban egyeztettem) az oldal egyik adminjával, nagyon sok gondolat, emlék jutott eszembe, amit most szeretnék veletek is megosztani, hátha valakit érdekel.

Nem akarok panaszkodni, de nem volt könnyű dolgom a megjelenést követő reklámozásban. Természetesen nagy hátszelet biztosított a Vörös Pöttyös sorozat, hiszen olvasók falták/falják ezeket a könyveket. Ugyanakkor én egy kicsit elszigeteltebb voltam, mint a többi író. Nem voltam híres blogger, mint Spirit és Benina, és olyan ügyes marketinges sem, mint Szurovecz Kitti. Mind az első hármas (Spirit, Benina, Kitti), mind a második csapat (Helena Silence, Zakály Viki, Kemese Fanni) könyvét bemutatón tárták a közönség elé. Ebből én sajnos kimaradtam, pedig rendkívül nagy reklámértéke lett volna. Mivel nem vagyok zsenge korú, nem voltam egyik írócsoportnak sem tagja, nem számíthattam a barátaim támogatására a reklámozásban. A lányaimat nem akartam ezzel terhelni, ezért mindig nagy öröm, amikor mesélik otthon, hogy valamelyik osztálytársuk, évfolyamtársuk olvasta a könyvemet. Olyan fiatalok, akik nem azért olvasták el a Jóslatokat, mert az ismerősük anyja írta, hanem mert érdekelte őket és csak később veszik észre, hogy van közös ismerősünk. Mai napig előfordul, hogy egy-egy olvasó ír nekem, hogy csak most olvasta a regényemet, korábban nem is halott róla, pedig nagyon tetszett neki.

Tehát nem volt fáklyás menet, mégis őrületesen nagy élmény volt. Ha majd egy nap vissza kell emlékeznem életem csúcspontjaira, a lányaim születése, és a diplomáim megszerzése után rögtön ennek a könyvnek a megjelenését fogom említeni.

Izgalmas a Vörös Pöttyös Csoport tematikus hete révén visszaemlékezni, hiszen az általuk megosztott idézetek mind felidéznek bennem egy-egy rég elfelejtettnek hitt gondolatot.

Néhányat szeretnék veletek is megosztani:

"– Olvastál már Agatha Christie-t? – kérdezte.

– Persze, a Tíz kicsi négert – feleltem két harapás közt.

– Nagyon jó könyv. Én is olvastam már néhányszor – bólogatott Jess –, ahogy a krimi nagyasszonyának minden más könyvét is, mert ő az igazi nagyasszony, akárki akármit mond."

15 évesen olvastam a Tíz kicsi négert. Másnap matekdogát írtunk, amire én egy szót se tanultam, tehát annak rendje és módja szerint négyest kaptam.

„A szobámban feltettem a CD-lejátszóra a Négy évszakot, végigfeküdtem az ágyon, és hallgattam a zenét.

Csak zárt szemekkel látható, ahogy a hideg téli szél először lassan, majd egyre erősebben görgeti a hópelyheket, hogy azután átláthatatlan hóviharként terítse a hallgatóra.

Csak zárt szemhéj mögött látható a titokzatos világ.”

Sokan kritizáltak azzal, hogy a fiatalok nem szeretik a komolyzenét, tehát ez a részlet hiteltelen éppúgy, mint Ada komolyzene iránti rajongása.

12 éves voltam, amikor Erkel Bánk bán című operáját kértem és kaptam karácsonyra. Nagyon szerettem, a mai napig fújom a benne szereplő dalokat. 16 évesen ismerkedtem meg a Négy évszakkal, azóta sem tudom megunni. Rajongok Mozartért és Pucciniért, és nem hiszem, hogy ez életkorfüggő.

„– Hmm – szemlélte az ábrát Mrs. Bennett. – Ha tengerparti élményeit próbálja velünk megosztani, nem rossz, de ha ez a sinus függvény, akkor először nem ártana felvenni a koordinátatengelyeket.”

Mrs. Bennett karakterét magamról mintáztam. Mivel 20 évig matekot tanítottam, azt gondolom, sokat tudok a tanításról, fiatalokról. Nagyon szeretem a matekot, és mindig törekedtem arra, hogy tanítványaimmal is megszerettessem, vagy legalábbis ne legyen számukra mumus. Mindig őszintén nyilatkozok róla, mert pl. ha megkérdezték a tanítványaim, hogy mire való a logaritmus, én mindig megmondtam nekik, hogy a mai világban, a számítógépek korában majdnem semmire :)

Azt gondolom, van még bennem potenciál, vannak ötleteim, a motivációra várok, ami talán mostanában megtalált. Nem alkotói válságban vagyok, mindössze új élményeket, ötleteket gyűjtök. (Erről majd később, másik bejegyzésben írni fogok.)

Örök hálával tartozom Katona Ildikónak azért, hogy lehetőséget adott nekem, és a könyvemnek a megjelenésre, mivel ezáltal megtapasztalhattam egy különleges érzést, nevezetesen a regényem írásban megjelenését, azt, hogy ez sok embert érdekel, jó vagy rossz értelembe lázba hoz. Korábban csak a lányaim ismerték az írásaimat, de a Jóslatokat olyanok is olvasták, akikkel én soha nem találkoztam, akikhez Ildikó és a Könyvmolyképző nélkül soha nem jutottak volna el a Mai hírek jóslatai. Ezt mindig így fogom gondolni, akkor is, ha esetleg soha többé nem jelenik meg regényem.