Gyermekvédelem régen

 

Anyukám öccse, a nagybátyám 1943-ban született. Szülés közben derült ki, hogy a nagyanyám méhében egyidejűleg egy gyermekfej nagyságú daganat is van, ezért mindent „kipakoltak” belőle. Itt kezdődött nemcsak az ő, de az egész család kálváriája.

Innentől nagyanyám folyton betegeskedett. A fővárostól kb. 100 km-re levő jászsági faluban laktak, ahonnan a nagyapám sokszor gyalog indult el hétfőn reggel Budapestre dolgozni. Kubikus volt. Szombat délután jött haza szintén gyalog/stoppal.

Amikorra anyukám 13 éves lett, előfordult, hogy nagyanyám kórházba került, és az egyik bátyja átjött megnézni a gyerekeket, anyukámat és az akkor 11 éves húgát és 7 éves öccsét. Ezután a nagybácsi azt mondta, hogy rendben lesz minden, ezzel (hogy az anyjuk kórházba került) nem szabad zavarni az apjukat, hadd dolgozzon. Így aztán anyukám egyedül maradt a testvéreivel és mivel ő volt a legnagyobb gyerek, automatikusan fel kellett vállalnia az anya szerepet. Mesélte, hogy először a főzés jelentett számára legnagyobb gondot, ezért folyton átszaladt a nagybátyjáékhoz, akinek a felesége lassan megtanította minden fortélyra.

Manapság ha ilyen helyzetbe kerülne egy család, a gyermekvédelem azonnal közbelépne: vagy valamelyik rokonnál helyeznék el a gyerekeket családba fogadással, vagy állami gondozásba vennék a testvéreket.

Akkor ez nem volt divat.

Végül is túlélték, és a nagyszüleim úgy értékelték anyukám munkáját, hogy tökéletesen helytállt, tehát megtarthatja a pozíciót. Ez aztán addig fajult, hogy nem tudott iskolába járni. Mivel anyu nagyon jó tanuló volt, maga az iskolaigazgató ment ki a lakásukra, és mondta nagyanyámnak, hogy engedje iskolába, mert így elveszi anyukám kenyerét. Nagyanyám nem hitte el. Pedig így lett.

Anyumnak ugyanis látóideg sorvadása volt, emiatt 90 %-os volt a látássérülése. Emiatt nagyon kevés munkát tudott ellátni, de ha tanulhatott volna, sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülhetett volna, találhatott volna a képességeinek megfelelő munkát. Kiváló óvónő lett volna belőle, nagyon jól bánt a gyerekekkel. A családi legendárium szerint másfél évesen én már folyamatosan beszéltem, mert anyu folyton beszélt hozzám. Rengeteg mesét olvasott fel nekem, tőle tanultam meg az olvasás szeretetét. Minden hétvégén mentünk valahova: moziba, múzeumba, gyógyfürdőbe, stb. A világra nyitott szemléletemet neki köszönhetem., Sok kisgyereket tudott  volna még hasonlóan nyitott látásúnak nevelni. 

De a szülei nem engedték, hogy tanuljon. Szükség volt rá otthon. Így édesanyám a nők előtt álló 4 lehetőség közül (amazon, kurva, anya és madonna) egyedül az anyaságot élhette meg. Azt is csak otthon, mivel 37 évesen leszázalékolták. 

Kapcsolódó cikk: HVG Extra Pszichológia 2026. évi 2. szám, A nő négy élete     

  

 

Anya, mit csinálsz, amikor egyedül vagy? - Csendben vagyok. (IPM Extra Pszichológia, 2026. évi 2.sz.)

 

A fenti mondatok akkor hangoztak el, amikor még nagyon kicsik voltak a lányaim. Mostanra felnőttek, és ők is tudják, milyen fontos a csend, főleg a mostani folyton zajongó, állandó háttérzajt produkáló világban.

 

Egyik kedvenc időtöltésem nyáron, hogy elmegyek a Balatonra akár egyetlen napra is. Nem kis vállalás, hiszen a legközelebbi pont is 200-220 km-re van az otthonomtól, tehát ha nem késik a vonat, akkor is 6 órás útról beszélünk.

Van egy gyermekmatracom, amit ráteszek a vízre, ráfekszem, és elkezdek befelé araszolni félig úszva, félig gyalogolva. A víz mélységétől függően a bójákig szoktam menni, illetve a déli parton addig, amíg a nyakamig ér a víz. Különösen Fonyódon szeretem ezt a mókát, mert ott tart legtovább az út: oda-vissza kb. 40 perc. Törekszem arra, hogy 5 m-nél közelebb senkihez se kerüljek. Nem vagyok embergyűlölő, de kifejezetten jó egyedül lenni. Nézem a tájat és nem gondolok semmire. De tényleg semmire. Ez csak ebben a helyzetben sikerül, sehol máshol, vagy máskor. Teljesen kikapcsol.  

 

Az IPM Pszichológia 2026. tavaszi számában Demeter Tünde A csend luxusa című cikkében olvashatunk arról, hogy a kognitív zaj, mely a környezeti és a belső ingerek, az információk és a különböző (akár csak kognitív) tevékenységek közötti váltás által okozott mentális túlterhelést jelenti.

 

"Parancsra tettem"- HVG Extra Pszichológia 2026. 1.sz.

 

Néhány hete láttam Russel Crowe és Rami Malek főszereplésével a Nünberg című filmet, mely valós eseményeken alapul. Crowe Göringet játssza, Malek pedig azt a pszichiátert, akit arra rendeltek, hogy felmérje a per vádlottjainak pszichés állapotát. A per döcögősen indul. Természetesen Göring nem vall be semmit, hiszen ő csupán „parancsot teljesített”, egyébként sem tudott semmiről. Az esetre nincs nemzetközi precedens, az amerikai ügyész gyakorlatilag elvérzik a kérdéseivel, amikor jön a Malek által megformált orvos, aki tájékoztatja a vád képviselőt, hogy Göring súlyosan nárcisztikus. Javasolja, hogy próbálják meg ezt felhasználni. A brit ügyész sikert ér el azzal, hogy ezt az infót Göring ellen fordítja.

Ha tudni szeretnétek, hogyan, nézzétek meg a filmet.

A HVG Extra Pszichológia 2026. évi I. számának fő témáját a hatalmi játszmák adják. Nemcsak politikában - de abban is -, hanem a munkahelyen, családban, párkapcsolatban, az élet minden területén.   

A cikkeket végigolvasva felvértezhetjük magunkat azzal a tudással, mely segíthet felismerni és ezáltal elkerülni a manipulatív embereket és helyzeteket, mellyel például a Göringhez hasonló nárcisztikusok is előszeretettel éltek/élnek.

Balsors, akit régen tép vs tudatos sorsalakítás – HVG Extra Pszichológia 2025. évi téli szám

 

A vér nem válik vízzé?

Kicsit későn, mindössze 2-3 évvel ezelőtt olvastam Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét, és csak ekkor hallottam arról először, milyen hatása van az ember életére az ősei által átélt sors.

Ezt követően próbáltam erre a témára rákeresni, azt láttam, hogy rengeteg könyv jelent meg erről a kérdésről. Valamennyi arról számol be, hogy nagyon fontos, hogy tisztában legyek a családom történetével, azzal, hogy milyen események, traumák, örömök történtek az őseimmel.

 

Erre tekintettel elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit tudok a családom múltjáról?

 

Édesanyám felmenőiről viszonylag sok információval rendelkezem, mivel ők - Alex Haley családjához hasonlóan - generációról generációra továbbadták a családi legendáriumot.

Tudom, hogy ki mikor és milyen betegségben halt meg, hogy nagyanyám 15 évesen egy jómódú zsidó családnál dolgozott cselédként, majd parasztokhoz került, ahol át kellett vészelni az I. világháborút követő román megszállást, illetve, hogy dédnagyanyám nem akarta, hogy férjhez menjen, ezért az akkori korhoz képest későn, 24 évesen házasodtak össze nagyapámmal első látásra szerelem következtében. Minden családtag szerelmi történetét ismertem: kivel, mikor és milyen körülmények között ismerkedett és házasodott meg.

És persze voltak a családdal kapcsolatban saját tapasztalatok, élmények, emlékek, például amikor a nagyapám gyógyíthatatlan és fájdalmas betegsége miatt felakasztotta magát 13 éves koromban. A mai napig emlékszem, hogy a rendőrök alsónadrágra vetkőztetve kifektették az istálló előtti járdára. Nagyrészt azt is tudom, milyen traumák érték a családnak ezt az ágát. Leginkább egy politikai vonal marad meg bennem. Az, hogy bár szegény család volt, mégis kommunista ellenesek lettek, mivel nagyapám már első percekben azt érzékelte, hogy a kommunisták által hangoztatott egyenlőség mindössze jól hangzó hazugság.

 

Édesapám családjáról jóval kevesebb ismerettel rendelkezem, mert gyenge volt a velük való kapcsolódásom. (Maguknak valók voltak.) Nem emlékszem olyan esetre, hogy legalább egyetlen éjszakát nagyanyámnál vagy nagynénémnél töltöttem volna, miközben anyukám rokonainál nagyon sokszor voltam. Arra viszont emlékszem, hogy apám apja azt mondta, hogy engem nem tart az unokájának, a nagynéném fiát, viszont igen. Apám egy valódi Héphaisztosz személyiség volt, vagyis elvolt a saját műhelyében, tehát őt ez nem érdekelte, de engem - főleg hogy akkor mindössze 6-7 éves voltam – szíven ütött. Velük kapcsolatos másik emlékem is van, nevezetesen, hogy a nagyanyám nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidta a kommunistákat azért, hogy elvették az egyébként jómodú kulákcsaládtól, amilyük volt.

 

Ez a kommunista ellenesség volt az egyetlen közös pont a két családban.

 

Talán kezdenem kellene vele valamit. Végig kellene gondolnom, hogyan érintette a családot a XX. század.

 

Indításként nagyon sok érdekes cikket lehet olvasni ebben a témában a HVG Extra Pszichológiai 2025. évi téli számában.

 

A témához kapcsolódó kifejezések:

-          transzgenerációs szorongás

-          örökölt sors

-          sorsváltás

-          önsorsrontás

 

Ebben a számban olvastam:

 Toxikus pozitivitás= tartósan fenntartott, erőltetett pozitív hozzáállás, a negatív érzelmek letagadása a negatív érzelmek elnyomásához, hiteles érzelemfeldolgozás gátjához vezet, ellentéte: egészséges pozitivitás-

Poszttraumás növekedés: súlyos betegség vagy baleset után az érintett átértékeli az életét.

 

Hermann Imre: „Egy terápia akkor fejezhető be, ha a páciens ki tud békülni önmagával és el tud válni attól a partnerétől, akihez addig csak a tehetetlenség kötötte.”

Rutger Bergman: „A sikeres karrier mércéje nem az, hogy mekkora vagyonunk van, mennyit keresünk, vagy mennyi hatalmunk van, hanem hogy mekkora társadalmi hatást érünk el.”

 

A nő a világ négere - IPM Pszichológia 2025. nyár

 

Húsz évig matekot tanítottam otthon. Ennek során sok különleges személyiségű gyermekekkel ismerkedhettem meg. Jellemzően nem voltak jók matekból, ami persze nem jelentett gondot, hiszen - mindenkitől elnézést kérek - de az ő gyengeségeikből éltem. Ugyanakkor sokan egyedi képességekkel rendelkeztek. Az egyik 14 éves fiú például annak ellenére, hogy nem boldogult a matematikai összefüggésekkel, ámulatba ejtően átlátta a történelmi és politikai eseményeket. Ugyanakkor voltak rejtett matematikai képességei is. Már első találkozásunkkor meglepődtem azon, hogy fejben szorzott össze háromjegyű számokat úgy, hogy közben a levegőben mutogatott valamit a két mutató ujjával. Rászóltam, hogy ne így csinálja, hanem számológéppel, de amikor közölte velem a jó eredmény, leesett az állam. Ettől kezdve mindig hátra dőltem, amikor a levegőben hadonászva számolt, és menetrendszerűen mindig kijött neki a jó eredmény.

Ezek a gyerekek tanítottak meg engem az elfogadásra. Arra, hogy a tőlem eltérő paraméterekkel rendelkező: fiatalabb, öregebb, mentális sérült, lassú felfogásúnak látszó, stb embereket is teljes egészében elfogadjam. Azokat, akik nem olyanok, mint én.

AZ IPM pszichológia 2025. nyári száma több cikket is tartalmat ebben a témában az autistákról, az idősekről és a nőkről.

Hiszen John Lennon által tudjuk, hogy a nő a világ négere.

A kék és a zöld ezer árnyalat: HVG Extra Pszichológia, 2025. nyár

 

Tudjátok mi a közös   

az olasz Szardíniában

a japán Okinavában,

a görög Ikariában,

a Costa Rica-i Nicoyában és 

 a kaliforniai Loma Lindában?

Ezek a helyek alkotják az ún. kék zónát, vagyis a Földnek azokat a részeit, ahol az emberek 90-100 évig is élnek. Nem véletlenül.

A tudósok megállapították, hogy az emberek ezeken a területeken hatékony stresszkezelési technikákat használnak, egészséges élelmiszereket fogyasztanak, nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, rendszeresen mozognak (nem tornáznak, hanem gyalogolnak, kertészkednek), aktív életet élnek, támogató szociális kapcsolatokat ápolnak, pozitív az életszemléletük. Ahol lehetőség van rá, ott élvezik a hatalmas kék vízfelület, a tenger megnyugtató hatását.

Ezeket a szempontokat végig nézve elgondolkodtam, hogy mik azok a területek, melyeknek az alkalmazása teljesen az én hatáskörömbe tartoznak (alkohol- és dohánymentes életmód, rendszeres mozgás, aktív életmód). Mik azok, melyeket bizonyos szinten tudok befolyásolni (stresszkezelési technikák, szociális kapcsolatok, pozitív életszemlélet). Mik azok, melyeket nem tudok befolyásolni, melyekkel kapcsolatban ki vagyok szolgáltatva másoknak, akár az államnak (egészséges élelmiszerek).

Ha belegondolunk, jó kis programterv ez még akkor is, ha nem feltétlenül akarunk 90-100 évig élni. Ugyanis nem az életkor a fontos, hanem az élet minősége.

A nagy vízfelület megnyugtató hatására én a Balatont „használom”.

 Ha ezen a témán kívül szeretnétek információkat szerezni például arról, hogyan hat a bélmikrobiológiája az agyra, akkor mindenképpen olvassátok el a HVG Extra Pszichológia 2025. nyári számának cikkeit.

Én nem szoktam unatkozni

 

Rendszeresen hallhatunk arról, hogy a nyugdíjkorhatár emelni kellene, mivel néhány éven belül sokkal több nyugdíjas lesz, mint aktív dolgozó, ezért a rendszer fenntarthatatlan lesz. Szomorú ez, mert nyugdíj megadhatná azt a szabadságot, amivel előtte nem rendelkezik az emberek többsége. Édesanyám korosztálya 10 évvel korábban mehetett nyugdíjba, mint kortársaim. Anyukám az én koromban már régen nyugdíjas volt. Szomorú, hogy nincs választási lehetőség. Húzni kell az igát, nincs mese.

Arról olvashattunk, hogy egyes országokban már most is magasabb a korhatár, mint náluk, arról azonban mindenki hallgat, hogy ezekben az országokban sokkal több az éves szabadságkeret, így például 40 napos szabadságból arra is lehetőség van, hogy a munkavállaló 4 egybefüggő hétre távol maradhasson a munkájától, és így esélye legyen arra, hogy némileg kipihenje magát.

2023-ban a franciák tüntettek azért, nehogy 62 évről 64 évre emeljék náluk a korhatárt. Tehát ez a terv más országokban is felmerül.

 

A minap az egyik reggeli beszélgetős műsorban egy „szakértő” arról beszélt, milyen előnyei vannak a korhatáremelésnek. Szerinte a nyugdíjazás után bekövetkező elmagányosodás nagyon káros az emberek egészségére, amely ellen szerinte nagyon jól megvéd a munkahelyi közösség.

 

????

 

Nem hallott még a munkahelyi stresszről? A leterheltségről? A kifáradásról? A mérgező munkahelyekről? Az ezek miatt bekövetkező egészségromlásról? És arról, hogy ötven éves kor felett lehetetlenség másik munkahelyet találni, tehát ha 50 évesen rossz helyen van az ember, akkor még 15 évet ott kell tölteni. Vagy ha változik a korhatár, még többet is.

Lehetőség van arra, hogy aki akar, a nyugdíj mellett is dolgozhasson, ezért aki akar, maradhat a társaságban. Aki viszont szeretne a napi taposómalom helyett olyan tevékenységet folytatni, annak biztosítani kellett ezt.

 

Ha esetleg valakinek ezzel kapcsolatban segítségre van szüksége, akkor a Mindennapi pszichológia 2025. évi 2. számában nemcsak jó ötleteket találhat Mannhardt András „Úti és lelki kalandok” című cikkében, de a kikapcsolódás pszichológia hátteréről is olvashat.

A személyiség kialakulása és változása

 

Néhány héttel ezelőtt egy gyújtogatási esettel kapcsolatban meghallgattam egy 10 éves fiút. Váltig állította, hogy nem tud semmit, nem is volt jelen. Mindenki más azonban azt mondta, hogy a fiú nagyon is jelen volt, sőt aktív okozója volt az esetnek. A srác ugyanakkor annyira kétségbeesetten és így meggyőzően állította az igazát, hogy biztos voltam abban, ő valóban elhiszi, amit mond.

Hol van erre az ellentmondásra a megoldás? 

Munkám révén kifejezetten érdekelnek engem az emberi személyiségvonásokra vonatkozó elméletek. Sokszor kell különböző emberek elmondása alapján megítélnem eseteket, eldönteni, hogy mi történt, ki mond igazat, ki hazudik, és hogy az esetleges hamis nyilatkozatok hátterében mi áll, hiszen az is lehet, hogy aki nem mond igazat, az nem szándékosan teszi ezt, egyszerűen ő másként látta az adott helyzetet.

 

Az IPM Pszichológia 2025. évi tavasz száma több érdekes cikket is közzétett, melyek azért különösen figyelemre méltóak, mert információkat tartalmaznak a személyiség kialakulásának okairól, illetve a kialakult személyiség megváltozásának lehetséges eseteiről.

Gyermekként felnőtt - felnőttként gyermek

 

Anyai nagyanyámnak hét testvére volt. Ugyan nagy volt a szegénység, de abban a korban fogamzásgátlás híján sok gyermek született a családok többségébe. Persze a gyermekekre nemcsak pénzt kell fordítani, hanem sok időt és törődést is igényelnek. Vannak olyan szülők, akik nagyon jól boldogulnak 5-6, sőt több gyermekkel is, másoknak viszont már egy csemete is megoldhatatlan gondokat jelent.

A HVG Pszichológia 2024/4. számában Bibók Bea a Kis felnőttek című cikkben arról ír, milyen nagy terhet jelent a gyermekek számára az, hogyha felnőttként kezelik gyermekkorában. Felnőtt problémákkal terhelik, különösen az egyedülálló szülők hajlamosak arra, hogy mintegy partnerként, barátként minden problémát megosszanak a gyermekeikkel.

Ez a helyzet óriási teher a gyermekek számára, és sajnos az egyébként nagyon jó szándékú, gondoskodó szülők is beleeshetnek ebbe a csapdába.

 

Nem akarom elbagatellizálni ezt a problémát, de munkám során nagyon sok olyan gyermekkel találkoztam már, akik ennél sokkal rosszabb helyzetben voltak. Ahol 8-10 testvér van egy családban, a nagyobbak vigyáznak a kisebbekre, miközben a szülő „éli a maga életét”, akár napokra magára hagyja gyermekeit ennivaló, fűtés, tiszta ruha, stb. nélkül. Ez az elhanyagolás legsúlyosabb formája, nemcsak fizikai, de lelki értelemben is magára hagyja gyermekeit. Miért teszi? Mert vele is ezt tették a szülei gyermekkorában. Ezt a viselkedésmódot ismeri. Azt gondolja, ez a helyes. Azt gondolja, szülőnek lenni azt jelenti, hogy szabad az ember. Hogy megélheti azokat az élményeket, melyekre gyermekként nem volt lehetősége.

Gyermekként felnőtt volt, felnőttként viszont újra gyermek lett.

Ki vagy te?

 

Másfél éve egy ismerősömmel heti rendszerességgel együtt végzünk egy feladatot, amit az első perctől megosztottunk: egy részét én csinálom, a többit pedig ő. Sajnos időnként előfordul, hogy nem tudok menni és ilyenkor mindig szólok neki. Mindenki azt gondolhatná, hogy jó kis csapat módjára nagyon jól boldogulunk, de én nem így érzem. Ő ugyanis rendszeresen „elfeledkezik” arról, hogy megállapodásunk szerint mit fogok én csinálni, és egyszerűen elszipkázza előlem a részemet akkor is, ha megyek. Azt mondja, hogy meg van ijedve, hogy nem megyek. Ezt tapasztalva, változtattam a módszeremen, és már akkor is szóltam neki, amikor mentem. Gyakorlatilag minden héten szóltam, hogy megyek, vagy nem megyek, amit nagy tehernek érzek, sőt egyre jobban dühít. Nagyon hosszú idő és egy másik ember kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi az ismerősöm különös viselkedésének magyarázata. Ő nem hiszi el, hogy én megbízható vagyok és tényleg fél, hogy nem megyek, hiába szólok. Próbálok nem haragudni rá, mert ő ilyen, és ezen nem tud változtatni. Meg kell próbálnom elfogadni őt. Ilyen a személyisége.

Az emberek ugyanis különbözőek, viszont ahogy mondják, mindenki magából indul ki, vagyis mindenki a saját előfelvetései alapján ítéli meg a többi embert, ami az esetek többségében nem  helyes éppen a különbözőség miatt.

Mostanában felkapott téma Bese Gergő ügye, a volt papé, aki vehemensen szapulta a homoszexuálisokat, miközben ő is az. Mi vitte rá, hogy kifelé ne ezt közvetítse? Milyen a személyisége?

Más emberek esetében is fel szoktak bennem merülni hasonló kérdések. Szeretném tudni, hogyan reagálnak az emberek egy-egy helyzetben. Mire számítsak? Bántani akarnak? Vagy szimpatikus vagyok nekik? Bízhatok bennük vagy nem?

Szeretném tudni, hogy létezzek napi szinten egy nárcisztikussal egy térben. Hogyan verjem vissza egy machiavellista támadásait? Hogyan védjem meg magam egy pszichopatától? 

Hogyan gondolkoznak mások?  

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én szeretném tudni ezekre a kérdésekre a választ, ezért szeretem a pszichológia írásokat. Ezen a téren az egyik legjobb a HVG extra pszichológia, melynek 2024. őszi számában érdekes cikk található az autisták gondolkodásmódjáról.

Valóban nincs titkolnivalónk? - IPM Pszichológia 2024. nyár

 

Jogászként természetesen érdekel engem a normakeletkezés és normakövetés folyamata. 

Nem a téma jogi vonulatára gondolok, vagyis nem a jogalkotási törvényre és a jogszabályok államszervezet általi kikényszerítésre, hanem arra, hogy az emberek milyen pszichológiai szempontok alapján fogadják el és követik a normákat, jogszabályokat. Ennek meghatározására szolgál a Milgram-kísérlet. Valahányszor olvasok róla, mindig elgondolkoztat, mert úgy tűnik, az emberek bármilyen baromságot hajlandóak elfogadni, ha a többség is elfogadja. 

De mi van akkor, ha a többség nem fogadja el az új normákat. Lássunk egy egyszerű példát. A bicskei pedofil botrány után félévvel most ott tart a gyermekvédelem, hogy a jogalkotó három vizsgálatnak kívánja alávetni az itt dolgozókat. 

A megbízhatósági vizsgálat célja annak eldöntése, hogy korruptak-e az itt dolgozók. Ez jelenleg kizárólag az örökbefogadással foglalkozókra vonatkozik, hiszen ez az a terület, ahol a korrupció egyáltalán felmerülhet. Ezt a vizsgálatot gond nélkül elfogadták a kollégák, mivel mindenkinek az a célja, hogy az emberek lássák, itt megvesztegethetetlen emberek dolgoznak. 

Nem ez a helyzet a másik két vizsgálattal, a pszichológiai és a kifogástalan életvitel vizsgálattal. Ezek célja elvileg annak kiderítése, hogy a gyermekvédelemben dolgozók alkoholisták, drogfogyasztók, mentális betegek vagy pedofilok-e. 

Óriási felháborodást okozott a vizsgálatok bevezetése, és sokan nem is hajlandóak alávetni magukat ennek, ezért működési problémák keletkeztek a gyermekvédelmi szakellátásban. 

Az ellenállás oka egyszerű: a vizsgálatok mélyen sértik a magánélethez való jogot, mivel a pszichológiai vizsgálat során pl. a kollégáknak szexuális életükről kell beszámolniuk, a kifogástalan életvitel vizsgálat során pedig a családtagokat, sőt a szomszédokat (!!!) is bevonják, miközben a vizsgált kérdéseket (alkoholizmus, mentális problémák, stb.) egyszerűbb módon is ki lehet deríteni, pl. orvosi vizsgálattal. 

Azokban az intézményekben, ahol a vezető el tudta fogadtatni a kollégáival, hogy nem nagy szám egy ilyen vizsgálat, merthogy „nincs titkolni valónk”, ahogy a Milgram kísérlet is leírja, el lehetett hitetni az emberekkel, hogy nincs semmi probléma ezekkel a vizsgálatokkal.

(Kapcsolódó cikk: Az alkalmazkodás művészete)

Se tűzoltó, se katona, HVG Extra Pszichológia 2024. 2. szám

 

Néhány nappal ezelőtt a VCSM munkatársai vízórát cseréltek nálam. Amikor aláírtam a jegyzőkönyvet, egyikük megkérdezte, hogy milyen doktor vagyok. Mondtam, hogy jogász.

-       -  Büntető ügyekkel foglalkozik? – kérdezte érdeklődve.

-   - Nem. A gyermekvédelemben dolgozom. Állami gondozott gyerekeik ügyeit intézem- feleltem, mire ő jelentőségteljesen rám nézett:

-        - Értékelem- bólintott elismerően.

Köszönöm, jól esett, annál is inkább, mert hiszen a gyerekektől nem várok és nem is várhatok köszönetet. Gyámkollégáim – szerintem – elismernek, de néha jól esne egy-egy jó szó a felső vezetéstől is.

E történet aktualitása az, hogy a HVG Extra Pszichológia 2024. 2. száma ugyan a belső gyermek fogalma körül forog, és van is ezzel kapcsolatban számtalan érdekes cikk, pl. L Stipkovits Erika írása, nekem mégis legjobban a Se tűzoltó, se katona című cikk tetszett, mert eszerint az emberek nem azt a pályát választják felnőttként, amit kiskorukban favorizáltak. Rögtön el is kezdtem azon gondolni, mi akartam lenni kisgyermekként, mivel 18 évesen geofizikusnak tanultam, és csak 30 éves korom után lettem jogász. 8-10 évesen minden délután azt játszottam, hogy a babáim, mackóim, és minden ültethető, potenciálisan befogadó képességgel rendelkező játékom iskolában ült, én pedig tanítottam őket. Messze kerültem ettől a tervtől? Nem biztos, hiszen amikor a gyámkollégáknak segítek, elmagyarázom nekik, hogy mit csináljanak, hogyan járjanak el egy-egy ügyben, olyan, mintha tanítanám őket.

Milyen tényezők befolyásolják egy jogász döntéseit?

Néhány évvel ezelőtt gyámhivatalban dolgoztam, ahol széles feladatköröm részét képezte a kapcsolattartási ügyek intézése. Először tartottam tőle, mert "rossz híre volt", ugyanis az ügyek többsége annyira mélyen érintette az ügyfeleket személyesen, hogy jellemzően mindent bevetettek, hogy érvényre tudják juttatni saját elképzeléseiket, Fellebbeztek, panasztettek, stb. Jogilag viszont nagyon nagy kihívás ez az ügykör volt összetettsége miatt. Tökéletes jogszabály ismeretet és nagy türelmet igényelt, mivel az ügyfelek sokszor összevesztek, ami még nehezebb volt, ha hozták az ügyvédeiket is. Ráadásul az ügyintézőnek a tárgyalás tartása alatt jegyzőkönyvet is kellett vezetnie, miközben figyelt arra, hogy ki mit mond, mit kellene kérdezni, és néha rendre kellett utasítani az ügyfeleket, Más országokban bíróságok folytatják le ezeket az eljárásokat, most már nálunk is nagyrészt a bírósághoz tartozik ez az ügykör. Ilyen feltételek mellett nagyon komoly ügyekben döntést kellett hozni, melynek tökéletesen megalapozottnak kellett lennie, hiszen - mint írtam- az ügyfelek számára kedvezőtlen döntés esetén fellebbeztek.

Elvileg könnyű dönteni, hiszen egy jogász mindig a jogos alapján ítél, vagyis azt vizsgálja, hogyan rendelkeznek a jogszabályok, és nem az igazságot keresi. El kellett dönteni, hogy az ellentmondó nyilatkozatok, bizonyítékok esetén ki mellett állnak a jogszabályok. Próbáltam elfogulatlan lenni ezekben az ügyekben, a döntéseket - ahogy azt a pszichológus és jogász végzettségű dr. Vajda János Gúzsba kötött ítélethozók című cikke is leírja, a jogszabályokon, feltárt tényeken kívül sok egyéb tényező is befolyásolja.

 Mindennapi pszichológia 2024. 2. szám

Magazinajánló, HVG Extra Pszichológia

 

Édesanyámnak két testvére közül a húgához gyerekkoromban sokszor jártunk. Ő egyben a keresztanyám is volt, így részesei lehettem családi eseményeiknek, mely tekintettel arra, hogy férje, a keresztapám 4 testvére révén kiterjedt családdal rendelkezett, nagy élmény volt. Mai napig emlékszem a disznóvágásokra, ahol apám megcsillogtathatta böllértudományát és mi gyerekek falhattuk reggelire a hagymás vért meg a sült agyvelőt, azt a két ételt, melyek a Konyhafőnökben mint kuriózumok szerepelnek.

Azután ahogy felnőttem, másfelé vitt az utam. 20 évvel ezelőtt meghalt édesanyám, azóta csak temetésekkor megyek keresztanyámékhoz. Júliusban meghalt keresztapám is. Búcsúztatóján jelen volt az egész rokonsága, a még élő testvérei, azok házastársai, gyermekeik, unokáik. Próbáltam kitalálni, ki kicsoda. Elég jól ment. Azután eszembe jutott, mennyire irigyeltem gyermekként ezt a nagy, összetartó családot. e ösztökélt arra, hogy egykeként eltökéltem nekem is legalább három gyerekem lesz. Így is lett. A családnak ugyanis nagyon fontos szerepe van, hogy biztonságot ad, boldoggá tesz (kapcsolódó cikk: Család, ahány ház, annyi szokás)

Persze nemcsak a család lehet a boldogság forrása, annak eléréséhez azonban nem egyetlen út vezet.

Sok szakember egyetért azzal, hogy nem ösztönösen, hanem tudatosan kell élni, aminek négy területe is van: pénzügyi, kapcsolati, környezeti, és egészségi tudatosság (kapcsolódó cikk: Épület az ég felé). Találjuk meg, mik az igazán fontos dolgok az életben. (Kapcsolódó cikkek: Az igazán fontos dolgok, ill. Kis lépések a jobb élet felé). Vállaljuk önmagunkat, mutassuk meg érzelmeinket. (kapcsolódó cikk: Nyílt szívvel élni). és erre tanítsuk meg gyermekeinket is (kapcsolód cikk: Szeretetteli tükör). Ne csak a lelkünkkel, de a testünkkel is törődjünk. (Kapcsolódó cikk: Ingyenes gyógyszer). Találjuk meg a munka és pihenés egyensúlyát (kapcsolódó cikk: Ki az erdő ura?). Húzzuk meg határainkat (kapcsolódó cikkek: Adás és kapás a kapcsolatainkban, Útmutató határőröknek, ill. Amikor nemet mondunk). Fogadjuk el, hogy az öngondoskodás nem önzés, hanem mód a boldogabb életre (kapcsolódó cikk: Janka története). Ne keseredjünk el, ha nem sikerül elérnünk a tökéletességet. Elégedjünk meg az elég jóval. (kapcsolódó cikk: Az elég jó élet).

 

Magazinajánló: Mindennapi pszichológia, 2024. 1. szám

 

Most olvastam Umberto Eco Foucault inga című regényét, melynek egyik tanulsága az volt, hogy az összeesküvés elméletek életképesek, hiszen meg lehet oldani, hogy minden összefüggjön mindennel, és mivel az emberek hinni akarnak valamiben, ezt az okoskodást elhiszik. Dr. Vajda János Feláldozhatók, szent értékek és terrorizmus című cikkét olvasva biztosak lehetünk abban, hogy az emberek hinni akarnak valamiben (pl szent értékek), melynek állítólagos valóságtartalmáról jól meggyőzhetők. A szerző nem a mostanában sokat emlegetett félrevezető, manipulatív propagandáról ír, de arra is ki lehet terjeszteni az általa leírtakat.  Pszichológiai szempontból közelíti meg a kérdést, nevezetesen a vallás és terrorizmus kapcsolatát, azt, hogy milyen okok vezetnek arra, hogy valaki vallási meggyőződésből öljön, ha kell saját magát feláldozza. 

Átlagos döntéseinkben az agy két területe, a mérlegelésért felelős dorzolaterális prefrontális kéreg, illetve a szubjektív értékelésért felelős ventromediális prefrontális kéreg együttműködik.  Szent értékek esetén az arra nyitott személyeknél (vallási terroristák, ill szerintem a propaganda által eltérített gondolkodásúak) az agy két része elhatárolódik egymástól. At erősen radikális személyek kikapcsolják az agyuknak ezt a részét. 

Hm. tehát az agyban is változást okoz az, ha valaki hagyja magát eltéríteni a racionális gondolkodás pályáról. 

Persze a legfontosabb kérdés az, hogyan lehetne az ilyen embereket visszatéríteni. 

Lényegében meggyőzéssel. Azzal, hogy attól tartanak , kierkeszeti őket a társadalom a nem megfelelő döntésük miatt. Ehhez azonban nagyon sok ember kell. 

Arany Zoltán Semmi pánik különben dühbe jövünk című cikkét olvasva azon gondolkodtam, vajon mekkora részem van szülőként abban, hogy a lányaim soha nem próbálkoztak kábítószerrel. Örülök ennek egyébként, mert bele se merek gondolni, mi történt volna, ha ez másképp lett volna, lenne. Hallottam már olyan esetről, amikor egyetlen használat, kipróbálás végzetes lett, és a kísérletező anyuka két éves gyermeke árva maradt. 

Sokszor olvashattuk már a szerencsejátékok veszélyeiről., legfőképpen arról, milyen könnyű rászokni a játékra, ami ugyanolyan függőséget okoz, mint az alkohol, vagy a kábítószer. Mannnhardt András cikkében kihangsúlyozta a a választásunk jelentőségét, melyet kihasználva próbálnak minket csapdába csalni.

Ne hagyjuk magunkat. 

Magazinajánló IMP Pszichológia 2024. 1. szám

 

A mostanában sokat emlegetett gyermekvédelemben dolgozom, feladataim közé tartozik belső vizsgálatok lefolytatása például gyermekbántalmazások esetén. Rendszeresen tartok ezzel kapcsolatban oktatást a kollégáknak. Legutóbb kb egy hete arról beszéltem nekik, hogy tilos megölelni a gyerekeket, Ennek okaként említettem nekik azt, hogy az embereknek köztudottan különböző a szeretetnyelve, míg egyesek igénylik az érintést, mások viszolyognak tőle, és így előfordulhat, hogy a kolléga teljesen jószándékúan megöleli valamelyik gyereket, aki viszont inzultálásként éli ezt meg. Megkérdeztem a kollégákat, hogy olvasták-e Gary Chapman ezzel kapcsolatos könyvét. Nagyon meglepődtem, hogy nem. 

Az emberekkel foglalkozó munkakörökben alapmű.

(Kapcsolódó cikk: Széplaki Éva: A kritikus hetedik év -mese vagy valóság?) 

 

Gyerekkoromban is volt bullying, de akkor nem így neveztük, hanem piszkálásnak. Talán nem is vettük ennyire komolyan, pedig kellett volna. Csiki Judit Vegyük komolyan a kiközösítést című cikkét olvasva azon gondolkodtam, hogy most jobban elterjedt-e, mint régebben, illetve hogy durvábban nyilvánul-e meg. Nem tudok állástfoglalni a kérdésben, de az biztos, hogy ha lájtosan is, de már velem is megtörtént gyerekkoromban. A legrosszabb, hogy mindhárom lányom áldozata volt. Őket sokkal keményebben érintette, mint engem, Szülőként sokat töprengtem azon, vajon hogyan segíthetnék nekik. Most, hogy már felnőttek, látható, hogy sajnos hosszú ideig hatásuk van az érintettek személyiségére. sajnálom azokat a gyerekeket, akik kénytelenek ehhez folyamodni, ezt alkalmazni, akik azt hiszik, hogy az által lesznek többek, jobbak, hogy másokat bántalmaznak. Az utóbbi időben sok szó esik a gyermekvédelemről. Ezt a kérdést is be kellene vonni a vizsgálandó kérdések közé. Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani az otthon nevelkedő gyermekekre, A szülőknek és az oktatási intézményeknek is.

Sajnos igaz, amit a cikk ír, hogy aki megszokta, hogy működik ez a módszer, az felnőtt korában is kőkeményen alkalmazza majd.

 

Nőként, három lány anyjaként sokszor volt lelkiismeret-furdalásom, amikor akartam magammal is foglalkozni, olvasni, csak úgy bámulni a világba, magamra költeni, stb. alapvetően szélsőségesen családcentrikus vagyok, vagyis ritkán jutott eszembe, de ha igen, éreztem, hogy erre szükségem van, és hogy ez nem rossz, nem önzés, hanem a családom, a gyerekeim is profitálhatnak abból, hogy jobban érzem magam, ha törődhettem magammal is. Csiki Judit Az öngondoskodás nem önzés című írása megerősítette régi elképzelésemet. 

 

 

Magazinajánló: HVG Extra pszichológia, 2023. évi 4. szám

 

Ebből a számból tanultam

- hogyan lehet elérni az érzelmi függetlenséget,

- mi a kincugi,

- hogyan működik a mentalizációs képesség,

- mik a megbocsátás pszichológiai előnyei,

- mit jelent a párkapcsolati "elég jó",

- milyen együtt élni egy nárcisztikussal,

- mi a különbség a magány és az egyedüllét között,

- hogyan tanítsuk a gyerekeinket barátkozni, (igen, igen, nemcsak az olvasás és a számolást kell tanulni, hanem azt is , hogyan kell szeretni, vagy akár barátkozni!)

- hogyan építsünk személyes márkát,

- mi a leghosszabb kötelék az ember életében.

Ebben a számban nagyon tetszett:

- a szociálpszichológiáról szóló rövid, de informatív összefoglaló,

- a párkapcsolatok szakaszainak bemutatása,

- milyen előnyei vannak a többgenerációs családnak,

- milyen tanárok tanították a sikeres embereket,

- a robotok társas kapcsolatokban, kötődésben való szerepének bemutatása,

Legjobb idézet:

"Egy kapcsolatban elsősorban önmagunkért vagyunk felelősek, és nem azért, hogy a másik embert megváltoztassuk." (47.o.) 

Legjobb csatolt melléklet itt található. 

Ebben számban kedvet kaptam az alábbi könyvek olvasásához:

Mindennapi pszichológia 2023. 4. szám

 

Legalább tíz éve a Mindennapi pszichológia rendszeres olvasója vagyok. Régebben kéthavonta jelent meg, aztán a Covid idején volt egy törés, amikor megijedtem, hogy megszűnik. Szerencsére nem így történt. Ez mostani idén a negyedik száma, azaz negyedéves lett. Még mindig jobb, mint a semmi.

A cikkek közepes hosszúságúak, az IMP pszichológia és a HVG pszichológia között.

Különösen Mannhard András és Limpár Imre cikkeit szeretem. Most sem csalódtam bennük. Olyan témákat járnak körbe, amiről nem is gondoltam, hogy ilyen érdekes pszichológiai vetületük lehet. Mostanra rájöttem, hogy a pszichológia is olyan, mint a fizika: mindenben benne van. 

A magazin jellemzően nem tematikus, vagyis mindenki találhat magának való cikket.

Én a mostani számból megtudtam, hogy szeretetnyelvem az ételkészítés és hogy halogató típus vagyok. Igazából mindkettő meglepett. Azt hittem, azért főzök, mert ebben ki tudom élni úgy a kreativitásomat, hogy ne „terheljem” a gazdaságot, vagyis nem kötök pl. még egy fölösleges pulcsit, ami áll a szekrényben, hanem sokfélét főzök, aminek örül a családom, és megeszik, tehát nyoma se marad, mégis mindenki jól jár. A halogatás még jobban meglepett, mert megbízható, pontos, felelősségteljes személynek tartom magam. Sajnos azonban van olyan terület, amit tényleg próbálok kerülni, halogatni. Van még miben fejlődnöm.

Nagyon érdekes a párkapcsolatok dinamikájáról és a párkapcsolati munkáról szóló cikk is, bár ez leginkább csak gondolatébresztő.

Nagyon örültem a családállításról szóló írásnak, mivel néhány hete ajánlotta nekem pszichológus kollégám, és bevallom, semmit nem tudtam róla.

Érdekes olt a pénzügyi tudatosságról, illetve az arra nevelésre olvasni. Nagyon régen mondogatom, hogy 1.és 12. osztály között 5 év fizika, és 4 év kémia oktatásból kevesebb is elég lenne, és helyettük hangsúlyt kellene fektetni praktikus tudásra, pl pszichológia, jogi alaptan és akár a pénzügyi tudatosság oktatására.

És végül öröktéma a depresszió, mellyel kapcsolatban mindenkinek vannak ismeretei, melyeket soha nem unalmas újra meg újra feleleveníteni.

 

IPM Pszichológia Ősz

 

15 éves koromban pszichológus akartam lenni, aztán nem lettem... sajnos.

Így most a pszichológia könyvek és magazinok maradtak nekem.

Ez a szám egy örök slágertémáról, az önismeretről szól. Ez is egy olyan terület, ahol a jó pap is holtig tanul. Mindig lehet fejlődni.

Az önismeretet én sokszor kiterjesztem, és próbálom meghatározni azt, hogy mások ténylegesen milyen emberek. Pl a főnököm. Ez azért fontos, hogy tudjam, mit engedhetek meg magamnak vele szemben és mit nem, illetve hogy a velem szemben tanúsított megnyilvánulásai mögött mi van. 

Ebben a számban nagyon jó cikkek olvashatóak erről a témáról. Legjobban Demeter Tünde "Kezdd az önismerettel" című cikke tetszett épp azért, mert a főnök típusokat nagyon jól bemutatta. 

KK- Karakterképző 1. A pszichopata

Mindannyian rendelkezünk általános információkkal a pszichopatákról.

Az utóbbi hetekben a sors többször is „összehozott” engem velük. Először a Mindennapi Pszichológia című folyóiratban olvastam róluk, majd az Ügyvédvilágban, és néhány napja a National Geographic Eszement játékok című műsorában „találkozhattam” velük.

Tudjuk, vagy legalábbis tudni véljük, hogy félni kell tőlük. Sajnos gyakran összekeverjük, összemossuk ezt a pszichiátriai kórképet más pszichés betegségekkel, például tartunk a skizofrénektől, akik azonban nem feltétlenül olyan félelmetesek, veszélyesek, mint a pszichopaták.

Elöljárójában egy feladat:

Számold meg, hogy az alábbi állítások közül hánnyal értesz egyet!

1.Ha feszült vagyok, felrobbanok, és kiadom magamból a düht.

2.A szeretetet túlértékelik.

3.Számomra minden helyes, amit megúszok szárazon.

4.Egy igazán eszes átverés csodálattal tölt el.

5.Azt mondom az embereknek, amit hallani akarnak, így azt teszik, amit én akarok.

6. A siker a legerősebb túlélésén alapul.

Ha egy 1-2 igent mondtál, semmi gond.

3-4 igen válasz borderline-os vonásokat jelez.

5-6 igennel a pszichopaták felelnek.

Ne gondoljátok csak Hitlerre, vagy Sztálinra!

A statisztikák szerint az emberek 1 %-a pszichopata. Óriási szám, mert ha az mondom, kb. 5000 embert ismerek legalább látásból, akkor köztük 50 pszichopata van. És valószínűleg nem is sejtem, hogy pontosan kik azok. Sőt, lehet, hogy olyanoktól tartok, akiktől nem kellene.

Mi jellemző egy vérbeli pszichopatára?

1. Felületes kedvesség

2- A lelkesedés hiánya

3. Az ösztönzés szükségessége

4. A bűntudat és lelkiismeretesség hiánya

5. Az empátia hiánya

Ennek ismeretében elkezdtem elemezni az ismerőseimet. :P