Agytorna

 

Már meséltem róla, hogy az első diplomámat az ELTÉ-n szereztem, geofizikus szakon, ahol 16-an voltunk, ebből ketten voltunk lányok.

A fiúk nagyon szerettek „viccelődni”, ezért nem kérdezték meg, hogy tudok-e úszni, hanem a terepgyakorlat első napján beleborítottak a Balatonba. Megelégedéssel hallgatták morgolódásomat, mert nem fuldokoltam, hanem rohadt mérges voltam, hogy már első nap totál ragacsos, koszos lett a frissen mosott hajam.   Más alkalommal levelibékát tettek a cipőmbe. Szerencsére nem ért váratlanul és sikoltozás helyett „cukinak” tituláltam a megijedt kis állatkát.

 

Vannak emberek, akik annyira szeretnek „viccelődni”, hogy időnként túllépnek a normál határokon.

 

Azt gondolom, még határon belüli volt az az eset, amikor az egyik lakásotthonban a nappali kanapéján mély álomba zuhant fiút a többiek azzal viccelték meg, hogy forró vizes palackot nyomtak a talpához. A srác ordítozva ébredt fel, és váltig állította, hogy felgyújtották a talpát. Persze, mint írtam, nem ez történt, de a vizes palackkal becsapták az agyát.

 

Hasonló kísérletet lehet találni és kipróbálni az National Geographic Agytorna című különszámában. Ezzel még talán senkit nem ér kár.

Mindenesetre tartsuk be a határokat!

Péntek, szombat vagy vasárnap? – NG Istenek és vallások különszám

 

Az átkos szocializmusban voltam tizenkettedikes, amikor egy évig tanultunk filozófiát. Ennek keretében „ismerkedtünk meg” a Bibliával. Nem estünk túlzásba, egyetlen tanórát foglalkoztunk vele. Konkrétan én tartottam bemutatót az osztálytársaimnak, melynek illusztrálásra bevittem az akkori Jugoszláviában megjelent és onnan a papok segítségével rendelhető, magyar nyelvű Képes Bibliát. Nem mondtam semmit a Biblia keletkezésének történetéről. Szóba se hoztam Istent.  40 percbe próbáltam összezsúfolni a Biblia szerkezetét és érdekes történeteit.  Nem emlékszem, konkrétan miről beszéltem, de az tuti, hogy az osztálytársaim tátott szájjal, némán hallgattak. Majd a szünetben az egyikük odajött hozzám, és megkérdezte:

-        És akkor ki is volt Mózes?

Mentségére szolgáljon akkoriban egyáltalán nem vetítettek a bibliai történeteket bemutató filmek se a tévében, se a mozikban, pedig akkor volt az amerikai vallásos tartalmú filmek fénykorának utócsengése (pl. Ben Hur), illetve készültek nagyon jó egyéb filmek, (pl, Zeffirelli Názáreti Jézus című alkotása).

Biztos vagyok abban, hogy nem Pi Patel az egyetlen ember, aki azon tanakodik, melyik napon lehetne közelebb kerülni Istenhez, vagyis a muszlim, zsidó vagy keresztény vallás által közelítsük-e meg a Teremtőt, és pénteken, szombaton vagy vasárnap tartsuk az Úr napját.   

Persze sokan egyik napon se, mert szerintük nincs Isten. Egyesek tévesen azt állítják, hogy az ateisták semmiben se hisznek, de ez nem igaz, mert ők is hisznek, abban hisznek, hogy nincs Isten.

 

Viszont a számukra is érdekes lehet becsatlakozni a Biblia egy év alatt podcast hallgatásába, mert ha nem is akarják egyszerre kipipálni a szombatot és a vasárnapot, akkor is hasznos, hogy megismerjék a Bibliát, az emberi kultúra fontos dokumentumát, hiszen a múzeumok tele vannak bibliai tárgyú történeteket ábrázoló műalkotásokkal ugyanúgy, ahogy az irodalom, a zene, vagy más művészetek is vissza-visszanyúlnak az emberiség történetébe.

 

Fentiek alapján látható, hogy engem nagyon érdekel ez a téma, ezért nagyon örültem, amikor kezembe vehettem a National Geographic Istenek és vallások című különszámát.

Az alcíme szerint: A hit eredete, sokfélesége és jövője.

Ha a hit eredetén az alapokat értjük, akkor minden rendben volt, bár én személy szerint ennél többet vártam volna, na de ne várjunk sokat 94 oldaltól.

A vallás sokféleségét bemutató rész számomra zűrzavaros volt.

A vallás jövője az AI papokkal pedig ijesztő.

Tehát összességében csalódtam.

Figyelsz? - National Geographic ADHD különszám

 

Néhány héttel ezelőtt 30+-os nagylányom meglepő kijelentést tett, amikor azt állította, hogy ő figyelemhiány zavaros.

-        Hogy lennél az?! –kérdeztem megdöbbenve.

Középfokú nyelvvizsgája van angolból és németből. Alap- és mesterképzésen szerzett diplomája is van, most munka mellett jár doktori képzésre. Különben is: lány.

Teljesen elfogadhatatlan volt számomra ez a feltételezés.

Azután elkezdtem utána olvasni a dolognak, és már az elején megkapta a szememet a figyelemhiány zavar egyik bizonyítéka: rendetlenség van körülötte.

Rendetlenség? :O Hát igen, nem is kicsi.

Pedig már kétszer olvasta Marie Kondo rendrakós könyvét.

Ezután már faltam a figyelemhiány zavar tüneteit taglaló sorokat:

-        Nehezen barátkozik,

-        Csendes, visszahúzódó,

-        jó tanuló,

-        szorongós,

-        túlreagálja a dolgokat.

Te jó ég!

Ha én ezt tudtam volna.

Persze még nem késő, és bemelegítésnek nagyon jó a National Geographic ADHD különszáma, melyben ezzel az állapottal kapcsolatban más érdekességről, pl megfelelő táplálkozás, szükséges testmozgás, stb. is lehet olvasni.

Emlékek őrei- NG 2026. február

 

Amikor - mostanra már felnőtt - lányaimmal gyermekkori emlékeiket próbáljuk felidézni, a legidősebb mindig megemlíti azt a szeptemberi napot, amikor egyéves korában kimentünk a végig öreg gesztenyefákkal szegélyezett Tisza partra és ő ott rengeteg gesztenyét gyűjtött. Élénk képekkel meséli az esetet, amire szerinte nagyon jó emlékszik. Érdekes módon 3-4 éves kora előttről csupán ez az egy nevezetes emléke van, pedig több érdekes, említésre érdemleges eset is történt vele. Nem akarom degradálni őt, de szinte biztos vagyok abban, hogy igazából nem emlékszik erre a gesztenye-gyűjtő napra. Emlékei a családi album fotóin alapulnak. A kérdéses esetről ugyanis számtalan fotót készítettem, melyeket a lányom már nagyon sokszor megnézett. Szerintem ez a sok „ismétlés”, újranézés segített neki valamilyen formában megőrizni ezt az emléket. 

A fotók nagyon fontosak az emlékezéshez, befolyásolják az emlékeket, ahogy arról a NG 2026. februári számában is olvashatunk.

Talán ez az oka annak, hogy én az utóbbi években nagyon ódivatú lettem és karácsonyra már többször is kértem az év közbeni családi élményekről készült felvételek papíralapú másolatát.

A fényképek egyébként is nagyon fontosak számomra. Szeretem az albumot lapozgatni. Teljesen más élmény, minta monitoron látható képek. 

Amikor arról beszélgetünk a családommal, hogy mit vinnénk magunkkal, ha kigyulladna a házunk, soha nem a ruhákat, könyveket, stb említem, hiszen lehet helyettük újat venni. Nem is igazolványokat, iratokat, mert azok is pótolhatók. Vannak igazán fontos, és főleg pótolhatatlan dolgok. Ilyenek a régi, elektronikus formában el nem mentett, csupán papíralapon meglévő fotók.

Nézz utána az NG oldalán.

 

Madarak Hitchcock mentesen - NGC Madarak titkos élete különszám

 

Tudjátok, melyik madár rendez "temetési szertartást" elhunyt fajtársainak azzal, hogy fűszálakat helyez el a tetemen?

A nagylányom világ életében rajongott a biológiáért, amiben nekem annyi részem volt, hogy kilencedikes korában vettem neki egy National Geographicet. Azóta minden számot olvasott, előfizető, és növényorvos lett.

Nem érti, hogy én miért nem vagyok úgy oda a bioszért, mint ő. Én se értem, de ez van. Ettől függetlenül vannak olyan témák, amik érdekelnek. Most például egy lélegzettel elolvastam a NGC Madarakról szóló különszámát.

Mi ennek az oka?

Mert mindenkinek vannak madarakkal kapcsolatos élményei.

Amikor vártuk és örömmel köszöntöttük a tavasszal megérkező gólyákat.

Amikor nyári estéken a kertben ülve figyeltük a vacsorára vadászó fecskéket.

Amikor gyermekként megijedtünk éjszaka a szomszédasszony házi baglyától.

Amikor Keszthelyen szurkoltunk a sirályok által kergetett szürke gémnek és megszámoltuk, hány halat fogyaszt el a nagy kócsag reggelire a Városi Strandon.

Amikor Balatonfüreden a strandról hazafelé hallgattuk a madarak lármáját.

Amikor Fonyódon ámulva gyönyörködtünk a gyurgyalagok táncában.

Amikor ősszel a varjakkal együtt szedtük a diót a szomszéd fájáról.

Amikor a szellőzőn keresztül a fürdőszobába betrollkodó légkapót próbáltuk kiterelni, de olyan gyorsan kisurrant a nyitott bejárati ajtón, hogy percekig kerestük, vendégünk-e még.

Amikor a harkályok kopácsolását hallgatjuk munka közben az irodában.

Amikor a V-alakban repülő darvakat búcsúztatjuk ősszel.

Amikor azt figyeltük a kertünkben, hogyan tört össze egy feketerigó egy éti csiga házát.

Amikor a Városligetben az avarban bogarászó zöld küllőket fotóztuk.

 

Mert a madarak mindenhol és mindenkor jelen vannak, mégse tudunk róluk eleget.

Olvassátok el ezt a különszámot. Érdemes.

 

 

Megoldás: Feketecsőrű szarka

Változó múlt- NGC: Középkori világ különszám

 

Érdekesen működik a történelem.

Az ember azt gondolná, hogy ami volt, az már megtörtént, tehát nem változhat, ez azonban néhány esetben nem így van.

Én például azt tanultam gyerekkoromban, hogy a középkor az angol polgári forradalom kitöréséig, 1640-ig tartott, mert akkor az elkezdődött átalakulások megváltoztatták a korábbi, feudális rendet.

Amikor a lányaim tanulták ezt a témát a suliban, számukra már hamarabb ért véget a középkor, mert az akkori tanok szerint Amerika 1492-es felfedezése indított olyan változásokat, melyek elkülönítették a két történelmi korszakot.

Most, a NGC Középkori világ című különszáma szerint a válaszvonalat Bizánc 1453-as bukása jelenti.

Tehát a történelem változik.

Lehetne még más példát is felhozni, de most inkább nézzük az NGC különszámát, ami egyedi kiadvány. A középkort évszázadonként mutatja be, így nagyon sok érdekes információt tartalmaz az un. sötét középkorról is, amit suliban egyszerűen átugrottunk. Minden fejezet azt a várost állítja középpontba, mely az adott száz évben legnagyobb jelentőséggel bírt, illetve minden fejezet kitér az Európán kívüli valamennyi földrészre is egy-egy épület vagy más különlegesség bemutatásának erejéig. Mindezt nagyon sok szép képpel.

Hitelesség- NGC: Ferenc pápa, különszám

 

Néhány hete írtam arról, milyen nehéz volt az átkos szocializmusban vallásosnak lenni kis Moszkvában, vagyis Szolnokon. Amikor vége lett annak a korszaknak, fellélegeztünk, de sajnos mostanra ott tartunk, hogy ismét vannak nehézségei annak, aki valóban hisz Istenben, és nem csupán kérkedik kétes őszinteségű vallásosságában.

Kezdjük azzal, hogy három, korábban szinte rokonértelmű fogalom igencsak elválik egymástól: a hívő, a vallásos és a templomba járó szavak.

Ha úgy vesszük, mindenki hívő, hiszen az ateista is hisz valamiben, nevezetesen ő abban hisz, hogy nincs Isten.

Vallásos az, aki Istenben hisz.

A templomba járó pedig néhány éve még azonos volt a vallásossal, hiszen ha a 3. parancsolatra gondolunk („Az Úr napját szenteld meg!”, vagyis vasárnaponként járj templomba), akkor a vallásos emberek jártak templomba.

Ez mára kicsit módosult, és ennek nem feltétlenül az érintett személyek az okai, hanem sokkal inkább az a társadalmi átalakulás, ami körülöttünk történik. Sok magát vallásosnak tartó olyan ember van, akik nem járnak templomba. Azt hiszem, mindannyian tudjuk, mi ennek az oka.

Akkor néhány héttel ezelőtt írtam arról, hogy volt gyermekkoromban egy hitoktatóm, Himfy Ferenc atya, akit ha nem ismertem volna, most valószínűleg nem járnék templomba. Ha így lenne, akkor is hinnék Istenben és megpróbálnék a krisztusi értékeke szerint élni, hiszen ez a lényege az egésznek, de az biztos, hogy be se tenném a lábam a templomba.

Miért volt ilyen fontos személy Feri bácsi? (Nem lehetett atyának szólítani, mert akkor ez tilos volt.) Azért, mert hiteles személy volt. Valóban a krisztusi értékek szerint élt, nemcsak ezt tanította nekünk, hanem ezt a példát is mutatta. Az én személyes életemben, a mikro környezetemben ezért volt ő meghatározó.

Makro szempontból, a világ felől nézve ugyanezt várják el még az ateisták is egyházzal szemben, melynek legfontosabb, és legismertebb képviselője a mindenkori pápa, a Szentatya. Nem az számít, hogy teológiai szempontból mennyire tájékozott egy pápa, hanem az, hogyan tudja közvetíteni a krisztusi értékeket a világ felé. Hiteles-e. Nemcsak szavakban, hanem tettekben is, ahogy azt Szent Jakab is elvárja.

Ferenc pápa ilyen Szentatya volt.

Aki nem hiszi, olvassa el a NGC róla szóló külön kiadványát, mely olyan, mint egy karakterregény: az életeseményei útján bemutatja csodálatos személyiségét.

Mindenki másképp csinálja.... vagy másként érzékeli, NGC Agyas dolgok különszám

 

Többször is átestem már kellemetlen, sőt esetenként fájdalmas orvosi kezeléséken és műtéteken. Ahogy telik az idő, nem megszoktam a fájdalmat, hanem egyre inkább ódzkodom tőle, egyre kisebb az ingerküszöböm. Egyik esetben, amikor felszisszentem vizsgálat közben, rám szólt az asszisztens, hogy ne panaszkodjak, mert ez a vizsgálat nem fájdalmas, ő tudja, mert neki is csinálták már. Nem tudtam elfogadni empátiát mellőző megjegyzését, mert én igenis fájdalmasnak éreztem. Másik esetben sokáig próbálkozott az aneszteziológus, mire sikerült elvégeznie jobb lábam perifériális érzéstelenítését. Beszúrt a gerincembe egy tűt, és mivel nem találta a megfelelő idegtörzset, elkezdte forgatni a tűt, ami nekem nagyon fájt. Az ottani asszisztens megfogta a kezemet, és biztatott, hogy mindjárt kész lesz.

Számomra nyilvánvaló a fenti esetekből, hogy nem mindenki egyformán érzékeli például a fájdalmat.

Ezt a megállapítást nagy örömömre tartalmazza a NGC Agyas dolgok című különszáma.

Emellett még sok más érdekes információt is. Például azt, hogy Kandinszkij csodálatos képeit a festő különleges képessége ihlette. Ő ugyanis zenehallgatás közben nemcsak a hangokat hallotta, hanem elkápráztató színes formákat is látott, mivel szinesztéziás volt. Ezeket az élményeit festette meg.

Akit szeretne hasonló érdekességekről olvasni, az mindenképpen olvassa el a NGC különszámát.