Képeskönyv 6.

Elnézést, hogy csak ilyen soká hozom a friss részt.
Bétáim tanácsára új bejegyzésbe írtam. Panaszkodtak, hogy nehezen kezelhető az a hosszú szöveg.

Most senki sem találta el pontosan Ann kérését, de Artie-nak adtam egy pontot, mert ő volt legközelebb a megoldáshoz.

Fantomkép

A felkelő nap fénye lassan kúszott be a függöny melletti résen. Nem akartam felébredni, de a különleges színek kicsaltak az ágyból. Mezítláb álltam az ablaknál, és a távolba révedtem. A napsugaraknak a vörösből a sárgába váltva vakító fehérré kellett volna válniuk, de mindent ellepett valami lágy és megnyugtató zöld szín.

Folytatás a Képtárban.

Képzelet

- Szóval, hiába tudna valaki olyan hajtóművet létrehozni, ami fénysebességgel szelné át a teret, akkor is hihetetlen hosszú időbe telne eljutni egyik helyről a másikra. Gondolj csak bele, a legközelebbi csillag több mint négy fényévére van, vagyis fénysebességgel is röpke négy évet venne igénybe az út oda, és négyet vissza. És ez a legközelebbi objektum! A világűr pedig tele van csillagok és bolygók millióival, amelyek még ennél is messzebb vannak. Technikailag ugyan lehetséges, hogy megtegyünk egy húszezer fényéves űrutazást, de biológiailag lehetetlen. Másként kell áthidalni a tér-idő kontinuumot.

Miközben James lelkesen előadta szokásos reggeli csillagászati- fizikai kiselőadását, én azon töprengtem, hogy szabadulhatnék meg tőle.

Minden áldott reggel ugyanaz a szöveg Einsteinről, Hawkingról, meg mindenféle kimondhatatlan nevű ipséről. Már nagyon untam. Csak két utca, ennyire van a suli, csak ennyit kell kibírnom James társaságában. De két utca szörnyű hosszú, ha ezt a süketelést kell folyton hallgatni.

Bárcsak messzebb laknánk! Akkor járhatnák én is kocsival, mint minden normális, pontosabban szerencsés ember.

Nem, ez kevés! Ha James- ék akkor is szomszédaink lennének, vele kellene mennem, és már végig se merem gondolni, mi a rosszabb, ha ő vezetne, és közben elmélkedne, ahelyett, hogy az utat figyeli, vagy ha engem zavarna vezetés közben a szövegeivel?

Bárcsak ne lennének a szomszédaink!

Folytatás a Képtelen képtárban.

Képeslap- új novella 1. része a Képtárban!

1.

Úristen! Már megint késésben vagyok!
Nem értem, miért.
Reggel időben felkeltem. Jó egy kicsit lustálkodtam, de azután zuhanyoztam, reggeliztem, öltözködtem, ahogy kell. Oké, megnéztem a korai pletyi magazint a tévében, de azért, mert suliba jár az ember, még lehet tájékozott, hogy ki kivel mikor hol és mit. Mikor vége lett a műsornak, már alig akadt teendőm, csak felraktam a sminkemet, azután letöröltem, és újra felraktam még kétszer, de az nem a világ. Alig két óra! Mi a frászért kések el minden nap?
Hát ez meg a mi a csoda?
A postaládából kikandikáló szürke kartont megpöccintettem az ujjammal.
Nem létezik, hogy a postás már ilyen korán végigjárta a házakat! Még szerencse, hogy orvos akarok lenni! Ki nem bírnám, ha hajnalhasadás előtt kajtatnom kellene a városban, még akkor se, ha az a város történetesen ilyen aprócska, mint Spring Falls.
Na, lássuk, ki küldte, és mit akar!

(Folytatás a Képtelen képtárban.)

Árnykép befejező rész

Éjjel újra hallottam a hangokat.

A sötétben mezítláb osontam az ablakhoz, nehogy zajt csapjak. Nem attól tartottam, hogy felébresztem az őseimet. Arra egy egész csapat légkalapácsos útépítő se lett volna képes. Nem. Féltem, hogy elszaladnak az állatok, ha észrevesznek. Szemtől- szembe akartam velük találkozni. Alaposan szemügyre akartam venni őket, úgy, ahogy ők szemrevételeznek már néhány napja.
Három farkas ült a kertünk végében magasodó fenyő mellett. Egy fekete óriás, és két kisebb. Az egyik majdnem fehér, törékeny, valószínűleg nőstény. A másik sötétszürke, izmos példány izgatottan csóválta a farkát, míg a másik kettő türelmesen szimatolt a ház felé.
Szemük szikrázott a holdfényben.
Bár a függöny mögül kémleltem őket, mégis mindhárman felkapták a fejüket, hegyezték a fülüket, mikor az ablakhoz léptem. Észrevettek, bármennyire is igyekeztem elbújni előlük. A következő pillanatban már messze az erdőben jártak, és csak a hóban maradt nyomok emlékeztettek arra, hogy néhány perce csupán méterek választottak el tőlük.
A látszólagos kudarc ellenére elégedetten feküdtem le. Végre megbizonyosodtam arról, hogy nem képzelődöm. Megérzéseim nem csaltak meg. Napokkal ezelőtt éreztem először, hogy valaki vagy valami minden mozdulatomat követi. Reggel, mikor szelőztetem a szobát, már várja, hogy megjelenjek az ablakban, este pedig ő az utolsó élőlény, aki tudja, hogy létezem.
Hogy egy farkas lenne az, azt álmomban se mertem volna gondolni.
Folytatás a Képtelen képtárban.

Emlékkép

1.

– Ezt hagyd abba!- Ben akkorát csapott a szekrényajtómra, hogy az középen behorpadt.
– Mit?- löktem arrébb a karját, és bedobáltam a könyveimet a polcokra.
– Hogy Gale Prescottot bámulod.

– Nem bámulom.

– Ne ámíts! Nem vagyok vak- fintorgott, mintha romlott ételt vett volna a szájába.

– Oké, beismerem - adtam meg magam, - de azt bámulok, akit akarok!

Bevágtam az ajtót, kezemmel a szekrénynek támaszkodva nyílegyenesen Benre néztem, de ő nem az a fajta srác, akinek ennyi elég, hogy meghátráljon.

– Nem, öreg, nem! Az a csaj totál ciki! Folyton tanul, és azok a cuccok, amiket hord!

Tudtam, hogy igaza van, mert ismertem a suliban elterjedt közfelfogást, de mégis meglepett, hogy az ő szájából kell hallanom.

– Ha tanul, legalább nem üres a feje. Legalább jókat lehet vele dumálni, nemcsak a divatról csacsog, hanem értelmes dolgokról is - védtem Gale-t, és persze magamat is.

– Tőlem egy csaj arról csacsog, amiről akar! Nekem nem a szövege a fontos.

– Hanem?- kérdeztem, mintha nem tudnám a választ. De Ben, már száz éve a haverom, előbb tudom, mire gondol, mint ő maga.

– A megjelenése, öregem. Nézd meg, Marilynt!- bökött meg mindentudóan, miközben szemei majd kigúvadtak, ahogy a csajt mustrálta.- Ő aztán belevaló!

Mutatóujjával Marilyn felé intett, aki a mozdulatot látva bedomborított, és hátravetette a haját.

- Marilyn a belevaló, vagy te vagy Marilynbe való?

Foltytatás a Képtárban

Tájkép

Miután a félórás kimerítő séta végén bekopogtunk Emily- ék házába, nagyot sóhajtottam. Nem a gyaloglás fárasztott ki, hanem Carol folyamatos panaszáradata.
- Végre, hogy megérkeztetek!- tárta szélesre az ajtót Emily, és betessékelt minket a nappaliba.
- Ne is mondd, - fújtattam,- már azt hittem, sose érünk ide.
- Miért? – ráncolta össze a homlokát Carol.
- Semmi, semmi- rosszul sikerült beszólásommal azonban csak újragerjesztettem indulatait, és most Emily- re zúdította azt a szitoktömeget, amit én már útközben végighallgattam.
- Képzeld el, az a kis cafka, az a mocsok ribanc, rászállt Neal- re!
- Kiről van szó?- pislogott Emily értetlenül.
- Marilyn Ward- ról, ki másról? !- csattant rá Carol, majd egy újabb cirádás mondatot engedett el.
Emily segélykérően nézett rám, miközben leültünk a nappaliban álló dohányzóasztalhoz:
- Szerintem, kezdjük el azt, amiért jöttünk!- javasoltam, mikor Carol egy lélegzetvételnyi időre elhallgatott.

Folytatás a Képtelen képtárban.

Képlet

Életem legrosszabb napja volt a mai.

Már a reggel vacakul indult, mikor suliba menet kilyukadt a kocsim bal első kereke, és az út közepén kellett hagynom a járgányt. Még arra se volt időm, hogy betelefonáljak a szervízbe, jól ki kellett lépnem, de így is elkéstem a suliból. Már a parkolóban voltam, mikor hallottam a csengőt, de hiába kapcsoltam nagyobb sebességre, a folyosón egyenesen Hunter igazgató karjaiba futottam, aminek egy figyelmeztetés lett az eredménye.
A feszültségtől felajzva a teljesítőképességem valahol a földtörténeti ókor és középkor táján vesztegelt, így nem csoda, hogy a matek dogám csak jó indulattal sikerült gyengére.
Christine és Judith egész nap rajtam köszörülte a nyelvét, Ann megette az összes kajámat, de a csúcs csak ezután következett.

Folytatás a Képtelen képtárban.

Álomkép

- Ki ez?
Miután válaszra se méltattam, Bess elvette tőlem a lapot, amire rajzolgattam. Alaposan megvizsgálta firkálmányomat.
- Ki ez?- ismételte a kérdést, ami csak másodjára jutott el tudatomig.
- Hát… izé…
Bess a legjobb barátnőm, de az igazságot neki se mertem elmondani. Nem akartam, hogy totál idiótának nézzen.
- Egy fiú- vágtam rá.
- Haha. Nagyon vicces vagy- úgy tett, mintha nevetne, de kétségtelenül gúnyolódott.- Látom, hogy egy fiú. Keskeny, ívelt száj. Csontos markáns arc. Vesébe látó, ugyanakkor álmodozó szemek. Igen, határozottan egy fiút ábrázoltál, de azt kérdeztem, konkrétan ki ez.
- Egy fiú.
- Egy fiú valamelyik csoportodból? Matekról? Vagy bioszról? Egy fiú a focicsapatból? Bár ez nem valószínű, mert akkor ismerném - húzta el a száját.- Egy fiú a kávézóból? Egy fiú az utcátokból? A városból? A megyéből?
Végtelenségig folytatta volna a felsorolást, ha le nem állítom:
- Egy fiú az álmaimból.

Folytatás a Képtelen képtárban.